Az elmúlt évtizedben a hagyományos bal- és jobboldalt részben felülíró új kulturális törésvonal, a globalista–lokalista szembenállás Magyarországon is átrendezte a politikai viszonyokat. A 2022-es választásokon a stabilan kormányzó, szuverenista politikát képviselő jobboldal és az ideológiájában egyre homogénebb, de belső vitákkal terhelt baloldalon egységesülő, globális érdekeket képviselő ellenzék fog szemben állni egymással. Miközben Európa három meghatározó politikusa, Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki és Matteo Salvini építi az európai jobboldalt, addig a nemzetközi baloldal Magyarországon is egyre nagyobb erőforrásokkal támogatja az ellenzéket. A következő választások tétje többek között az lesz, hogy megmarad-e Magyarország önrendelkezése és folytatódik a független, érdekalapú külpolitika vagy az ellenzéki összefogás esetleges győzelmével megvalósulnak a progresszív politikai célok és az ország beilleszkedik a nemzetközi baloldali blokkba.
A XXI. Század Intézet legújabb elemzésében a Magyarországon is kiéleződött globalista–lokalista szembenállást vizsgálja meg, bemutatja a kormányzó jobboldal és a baloldali ellenzék között lévő meghatározó különbséget, ami a következő országgyűlési választások tétje is lesz egyben. Az elemzés rámutat arra, hogy a magyar jobboldal – európai szövetségesek támogatásával – készül az ország önrendelkezését megvédeni a globalista erőktől a 2022-es választásokon.
Új politikai törésvonal
Az elmúlt évtizedben új, nemzetek felett átívelő politikai törésvonal alakult ki Európában, amely részben felülírta a hagyományos bal- és jobboldali megosztottságot.
A politikai szembenállásban a globalista–lokalista, másképpen a föderalista–szuverenista tengely mentén folyó kulturális küzdelem vált meghatározóvá.
Ezáltal pedig új közéleti ütközőpontok születtek meg (globális piaci viszonyok vagy lokálpatriotizmus, gender-ideológia vagy családvédelem, multikulturális társadalom vagy a nemzeti közösség megerősítése). Az új politikai törésvonal a hagyományos politikai csoportokat is megosztotta, leginkább az Európai Néppártot, ami mára a globalista–lokalista tengely mentén gyakorlatilag kettészakadt, illetve egy meghatározó része véglegesen balra tolódott.
Az egyre nagyobb befolyással bíró nem demokratikus alapon létrejött szupranacionális/transznacionális hatalmi csoportok, intézmények és központok (nemzetközi „emberjogi” alapítványhálózatok és progresszív szellemiségű NGO-k, Európai Bizottság, Emberi Jogok Európai Bírósága, Velencei Bizottság) egyes európai kormányzatokkal karöltve kötelező, univerzálisnak vélelmezett progresszív politikai elvárásokat fogalmaztak meg a globalista oldalról. A hatalmi status quo fenntartása érdekében a nemzetközi média segítségével igyekeztek morális kritériumként bemutatni azokat a progresszív politikai célokat („nyílt társadalom”, multikulturalizmus, gender-elméletből fakadó új nemi identitások támogatása, drogliberalizáció, az abortuszhoz való jog tágítása), melyeknek politikai vita tárgyát kellene képezniük egy valódi pluralizmusban. Ezzel szemben egyes uniós tagállamokban (Ausztria, Finnország, Franciaország, Hollandia és a Brexit előtt az Egyesült Királyság) megerősödtek, máshol pedig kormányzati pozícióba kerültek (Lengyelország, Magyarország, Szlovénia és részben Olaszország) azok a politikai csoportok, amelyek szuverenista külpolitikát, családpárti társadalompolitikát és patrióta gazdaságpolitikát képviselnek.
Magyarországon a 2015-ös migrációsválsághoz való viszonyulás, a hagyományos családmodell meghatározása és az Európai Unión belüli függetlenség kérdései mentén élesedett ki a baloldal és a jobboldal szembenállása. A neoliberális Demokratikus Koalíció és az utódpártként funkcionáló MSZP, továbbá az LMP-ből kivált zöldbalos nézeteket valló Párbeszéd a kezdetektől globalista oldalon áll.
A hazai baloldali pártok kivétel nélkül a föderalizmus irányába „fejlődő” Európai Unió eszméjét támogatják.
A jobboldalról érkező, saját identitását tudatosan átalakító és önmagát átpozicionáló Jobbik Jakab Péter vezetésével vált a globalista politika – sok közüli egyik hazai – pártjává. A Jobbik néhány éve még uniós zászlót égetett, ma pedig az Európai Ügyészséghez csatlakoztatná az országot és az Európai Bizottságtól – a „jogállamisági” problémákba burkolt politikai viták alapján – követeli a Magyarországnak járó uniós források megnyirbálását. Az egykori nemzeti radikális párt ma már globalista politikát követ és a baloldali ellenzéki összefogás tagjaként támadja a szuverenista kormányzati politikát.
A Momentum identitása kezdetben meghatározhatatlan volt, habár a konkrét politikai ügyek (a budapesti olimpia elleni aláírásgyűjtés, a határon túli magyarokhoz való viszony, családpolitika) mentén mindenképpen a globalista oldalhoz tartoztak, majd az ellenzéki összefogással véglegesen be is tagozódtak. Az egykor „generációs mozgalomként” induló Momentum mára egy nemzetközi érdekeket képviselő, a határon túli magyar pártok ellen kampányoló, neoliberális nézeteket és progresszív célokat képviselő baloldali párt lett.
A baloldalon egyedül az LMP igyekezett szavakban lokalista zöldpolitikát és gazdaságpolitikát célként megfogalmazni, ám a konkrét politikai ügyekben ez kevésbé jelent meg, illetve az ellenzéki összefogásban való részvétel és a párt alacsony társadalmi támogatottsága miatt ennek gyakorlati jelentősége ma már nincs.
Magyarországon – Európához hasonlóan – a nemzetek felett álló új törésvonal mentén élesedtek ki az elmúlt évek politikai küzdelmei.
A baloldalon egy olyan ideológiai értelemben homogén, ám belső hatalmi vitákkal küszködő, globalista érdekek mentén politizáló „habarékellenzék” született meg, amely egységesen próbál fellépni a lokalista-szuverenista politikai célokat immár egy évtizede sikeresen megvalósító jobboldali kormánnyal szemben.
Kétosztatú pártrendszer
A 2019-es önkormányzati „koordinált együttműködés” részben, a 2020-as évvégi „totális összefogás” (egy miniszterelnök-jelölt, egy lista és egy képviselő-jelölt minden körzetben) pedig teljesmértékben megszüntette az ideológiai különbségeket, így a következő választásokhoz közeledve egyre homogénebbé válik a baloldal, miközben a belső hatalmi és személyi küzdelmek tovább élesednek. Egy évvel a választások előtt elmondható, hogy ez a „habarékellenzék” mára lefedte a globalista politikai oldalt. Olyan új baloldal született meg ezáltal Magyarországon, amely a klasszikus baloldali értékeket egyre kevésbé képviseli, ám az internacionalizmust megvalósítva a nemzetközi baloldalhoz idomul, illetve progresszív politikai célokat igyekszik itthon is megvalósítani. Az európai baloldal, felismerve az összefogásban rejlő potenciált, egyre nagyobb erőforrásokkal (nemzetközi médiaháttér, a nem demokratikusan létrejött európai hatalmi központok beavatkozása, közvetett anyagi juttatások) támogatja az ellenzéket.
A sokszínű magyar jobboldalt 2010 óta egy erős társadalmi támogatottsággal bíró stabil és egységes pártszövetség, a Fidesz–KDNP képviseli a politika dimenziójában.
A háromszor is kétharmados parlamenti többséget eredményezően választásokat nyerő és kormányt alakító pártszövetség az elmúlt évek során – a mintakövető baloldallal szemben – mintateremtő, szuverenista politikát folytatott. Az Orbán-kormány mára nem „csupán” az új európai jobboldal meghatározó erőjévé vált, hanem sokszor követendő politikai álláspontot alakított ki (például a migrációspolitikában és a családtámogatási jogszabályokban), illetve modellértékű rendszert épített ki és védett meg a globalista beavatkozási kísérletektől.
A Fidesz–KDNP továbbra is magasan vezeti a pártok népszerűségét mérő kutatásokat (a legnagyobb kutatóintézetek eredményeinek átlagát tekintve: 37-38 százalék), míg az ellenzéki pártok jócskán lemaradva következnek (DK 11-12, Jobbik 10, Momentum 6-7, MSZP 5-6, LMP 2, Párbeszéd 1 százalék). Ha közvélemény-kutatásban a kérdés arra vonatkozik, hogy az „összellenzék” (kivétel a jelenleg egyaránt parlamenti küszöb alatt lévő Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom) vagy a kormánypártok a népszerűbbek, akkor közel azonos támogatottságot látunk vagy az ellenzék néhány százalékos előnyét tapasztaljuk. Az eredmények azonban annyiban bizonytalanok és félrevezetők, hogy az ellenzéki összefogás képviselő-jelöltjeinek névsora és a miniszterelnök-jelöltje jelenleg még nem ismert, ahogy politikai program és hosszú távú vízió sincs még. Fontos emellett az is, hogy a választópolgárok az elmúlt három hónap során egyre pozitívabban értékelik a kormány válságkezelését, illetve tovább árnyalja a képet az, hogy az ellenzéki összefogáson belül komoly hatalmi harcok folynak, amelyek az előválasztásra megjósolhatóan fel fognak erősödni.
Magyarország helye Európában
Az egy évtizede stabil jobboldali kormány és az egységesülés folyamatában álló baloldal számos kérdésben homlokegyenest mást képvisel (adózási szabályok, családpolitika, közmunkaprogram, szociális segélyek). Az egyik ilyen éles szembenállás az Európai Unióhoz való viszonyban és az európai politikai térben való elhelyezkedésben figyelhető meg.
A magyar jobboldal szuverenista és kulturális értelemben a hagyományos európai értékek mellett áll, ebből fakadóan a „Nemzetek Európája” eszmeiséget támogatja.
A baloldal ezzel szemben a progresszív célokat és az egyre inkább föderálissá váló Európát, azaz az „Európai Egyesült Államok” létrejöttét tartja üdvösnek. Az európai szembenállásban a magyar ellenzék helye immár több éve változatlan. A baloldalra később megérkező pártokkal, a Jobbikkal és a Momentummal kiegészülve ma is a globalista politikai csoportokhoz tartoznak és a nemzetközi baloldallal működnek együtt.
A jobboldalon jelenleg Orbán Viktor, Európa két másik meghatározó politikusával, Mateusz Morawieckival és Matteo Salvinivel azon dolgozik, hogy megerősítsék azt a szuverenista politikát, ami kellő erővel lesz képes megállítani a globalista kulturális és politikai terjeszkedést. A három nemzetközi viszonylatban is meghatározó politikus a bevándorlásról, a szuverenitásról, a keresztény kultúráról, az uniós intézményrendszer megújításáról és a hagyományos családmodell támogatásáról – azaz a legfontosabb ütközőpontokban – együtt gondolkodva számos szövetségest maga mellé állítva építi újjá a jobboldalt Európában.
A magyar külpolitika 2010 óta leválasztja az ideológiai kérdéseket a konkrét ügyekről. Az Orbán-kormány, tiszteletben tartva a többi nemzet önrendelkezéshez való jogát, elfogadva az Európai Unió és a NATO közös döntéseit, érdekalapú külpolitikát folytat. A nemzetközi politikai viták annyiban érdekesek a magyar kormány számára, amennyiben azok Magyarország érdekeit szolgálják. A realista külpolitika célja a geopolitikai szövetségek megerősítése (Visegrádi Négyek) és az új európai jobboldal felépítése. Az Orbán-kormány emellett egy olyan, az Európai Uniót érintő intézményi reformot támogat, amelyben a gazdasági együttműködés lenne a legfontosabb összetartó erő, míg a nemzetek önrendelkezési joga megmaradna és erősödne.
Konklúzió: a 2022-es választások tétje
A következő országgyűlési választásokon két kultúra, két filozófia, a globalista–lokalista politikai viták mentén átalakult jobboldal és a baloldal fog egymással szemben állni.
Ha az ellenzéki összefogás elkerüli a jelentősebb szakadásokat és kiválásokat, ha nagyobb konfliktusok nélkül tudja kezelni a belső hatalmi csatározásokat, akkor 2022-ben a választópolgárok gyakorlatilag két, egymástól homlokegyenest eltérő politika között választhatnak majd.
A voksolásnak számos egyéb tétje (folytatódó családpolitika vagy a gender-ideológia győzelme, munkahelyteremtési beruházások vagy segélyalapú társadalom, migráció feltartóztatása vagy menedzselése, a határon túli magyarokhoz való viszony) mellett fontos következménye lesz az, hogy a következő kormány hol helyezi el az országot Európa kulturális és politikai dimenziójában. A legfontosabb tét az, hogy folytatódik-e az érdekalapú külpolitikán nyugvó, mintateremtő szuverenista kormányzás vagy egy mintakövető politikával Magyarország betagozódik az európai baloldali tömbbe? Megmarad-e az önrendelkezés és meg tudja-e védeni a magyar kormány a külföldi befolyástól az országot vagy részben feladva szabadságát követi a nemzetközi progresszív trendeket?
