A XXI. Század Intézet konferenciát rendezett Van-e tovább? Ellenzéki helyzetértékelés címmel szerdán. A köszöntőt Békés Márton, az Intézet igazgatója, míg a nyitóelőadást Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, az Intézet főigazgatója tartotta, ezt követően négy tematikus kerekasztal-beszélgetés során elemzők, újságírók, történészek és politológusok mellett ismert szakértők vitatták meg egymással az ellenzék történelmi vereségének okait. A nagyszabású rendezvény természetéből adódóan a vendégek rengeteg témát érintettek, abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy az önreflexió hiányában az ellenzék 2026-ban sem lesz képes alternatívát kínálni a választópolgárok számára. A konferencia másik fontos következtetése az volt, hogy amíg az ellenzék nem képes felismerni, hogy a nyugati minták kritika nélkül való másolása helyett a magyar nemzet mellett valló kiállás lenne a nemzeti minimum, addig a magyar érdekeket egyedül a Fidesz–KDNP szövetség tudja képviselni.

A nép a józan ész pártjára állt

Békés Márton történész–politológus, az Intézet igazgatója köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldali törpepártok konglomerátumának összeállása egy valódi zombi-reneszánszt idéz elő, ami a politikai látkép átalakulását is magával vonja Magyarországon. Egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy nemcsak parlamenti, hanem társadalmi többség is van a Fidesz–KDNP-pártszövetség mögött, amely a társadalom széles rétegeinek értékeit és érdekeit szolgálva sikerrel alakította ki a nemzeti blokk politikai modelljét.

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészprofesszor, az Intézet főigazgatója úgy vélekedett, hogy a Fidesznek nemcsak egy tisztán behatárolható szuverenista és antikommunista identitása van, hanem rendelkezik egy olyan megkérdőjelezhetetlenül tehetséges, tekintélyes és magabiztos vezetővel, aki többek között képes volt kielégíteni a választópolgárok békére és biztonságra való igényeit a háborús időszakban is. Meglátása szerint ennek a fajta politikai profizmusnak azonban az ellenzéki oldalon nyoma sincs, az együttműködés csak technikai jellegű volt, amely nélkülözte a közös identitást és víziót is, ezáltal pedig a hatalom megszerzésére irányuló politika is meddővé vált.

A mindenkit megsértő és lekezelő ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter mellett megemlítette az alkotmányos rend elleni zendülés fő arcának, Karácsony Gergelynek a felelősségét is, aki visszalépésével egy felkészületlen, geostratégiai összefüggésekről semmit sem tudó amatőrt hozott helyzetbe, ezzel megpecsételve az ellenzék sorsát. A bérből és fizetésből élők érthetően nem akarták a társadalmi rend felforgatását és a közbiztonság aláásását, ezért is pártolt át a munkásosztály a Fideszhez. Amíg az ellenzék a külföldi érdekek képviseletét tekinti prioritásnak, addig nem lesz képes legyőzni az általuk lenézett jobboldaliakat, hiába aggatnak rájuk dehumanizáló jelzőket. Schmidt Mária rávilágított arra is, hogy nem a vidék szavazott ellenük, hanem az ország minden városa, községe és falva, Budapest kivételével.

Korszakalkotó regnálás

A rendezvény első kerekasztal-beszélgetése során Giró-Szász András történész–politológus, politikai tanácsadó azon gondolatát osztotta meg a hallgatósággal, hogy az ellenzék önismereti és társadalomismereti problémával küzd egyszerre, ez pedig döntő különbségnek bizonyult a választáson. Az ellenzék azt sem értette meg, hogy az elmúlt több mint száz év történelme során a hosszú, korszakalkotó regnálás fő alapjául az szolgált, hogy a karizmatikus vezetők (példaként említette Tisza Kálmánt és Istvánt, Bethlen Istvánt és Orbán Viktort) a konfliktushorizontot mindig kívülre helyezték. Hont András újságíró, publicista azt fűzte hozzá a gondolatmenethez, hogy – az ellenzék vádjai ellenére – a legtöbb európai országban valójában monolit tömbök jöttek létre az elmúlt évtizedekben, és az angolszász világon kívül nem volt politikai váltógazdaság. G. Fodor Gábor politikai filozófus, az Intézet stratégiai igazgatója szerint egy olyan rendszerkritikus ellenzékre lenne igény, amely más előfeltevéseken, üzeneteken és eszközökön keresztül politizál.

A politikai filozófus ezt azzal indokolta, hogy bizonyos nemzeti ügyek, például az illegális migráció ellenzése, a cselekvőképes állam iránti elvárás a koronavírus-járvány idején, a rezsicsökkentés, valamint a háborúra adott válasz mögött egy társadalmi többség állt, amit a Fidesz képviselt. Hont András egyetértett: a válsághelyzetben való kormányzás áll a legjobban Orbán Viktornak.

Szellemi csőd a baloldalon

A második kerekasztal-beszélgetés során Békés Márton úgy vélekedett, hogy amikor bizonyos válságok kialakulnak (gazdasági, migrációs, koronavírus, háború), akkor a politikai szereplők történeteket mondanak el, amelyekben a Fidesz története önazonos volt, hiszen ez évtizedek óta a magyar érdekről szól. Ezzel szemben állt az a kompromisszummentes nyugatmásoló ellenzéki diskurzus, amely szellemi csődöt eredményezett. Kiss Viktor, a Politikatörténeti Intézet politológusa–ideológiakutatója azt emelte ki, hogy a – Békés Márton által is felsorolt – globális jellegű problémákra Orbán Viktor tudott egy olyan globalizációkritikus választ adni, amely ellensúlyként a nemzetállam szerepének felértékelését jelölte meg. Gerő András történészprofesszor, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója szerint a magyar történelem legmélyebb gondolata „a nemzeti gondolat”, amelynek képviselői sorbába Orbán Viktor is önazonosan illeszkedik bele. Meglátása szerint a miniszterelnök rájött arra, hogy a Nyugat civilizatorikusan követendő példa, ám hatalompolitikailag nem. A társadalom többsége azonosulni tudott a kormány azon álláspontjával, hogy a háborúból ki kell maradnunk, a szövetségeinkhez lojálisnak kell lennünk, valamint a menekülteken segítenünk kell.

Békés Márton szerint ez újonnan rávilágított arra, hogy elit- és tudásprobléma van ma a baloldalon, és hangsúlyozta, hogy egészen addig nem lesz életképes ellenzéki alternatíva, amíg a posztkommunista Apró–Donáth–Fekete-Győr struktúrákból származó, komprádornemzedékek kínálják azt. Kiss Viktor lényegében megerősítette ezt, amikor úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki konglomerátumban a Demokratikus Koalíció és a Momentum világképe érvényesül. A politológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi ellenzék velünk fog maradni, már csak vezető politikusaik túlélés iránti vonzalma, globális integráltsága és a saját szavazóik szimpátia-kötődése miatt is. „Aki eddig gyurcsányista volt, az ezután is az lesz” – fogalmazott.

Kontraproduktív nyugatmásolás

A rendezvény harmadik- és negyedik kerekasztal-beszélgetése során előbb a választás külpolitikai kontextusát, majd a pártok, vezetőik és a választók kapcsolatát vitatták meg a vendégek. Nagy Ervin filozófus, az Intézet elemzője szerint az ellenzéki ötletbörze rendre a másolásról szólt, példaként említett olyan, az ellenzéki politikusok által gyakran használt kulcsszavakat, mint a finn oktatás, az Európai Ügyészség, az uniós minimálbér, a svájci indexálású nyugdij vagy az ún. „kanadai nyitottság”.

Kosztur András történész, az Intézet vezető kutatója arra világított rá, hogy az ellenzék hamis dilemmát rajzolt fel a Nyugat–Kelet dichotómia képében, miközben a magyar kormány egy olyan álláspontot vett fel, amelyben hazánk elemi érdekeit képviselve deklaráltan nyugati szövetségesei mellé állt. Az ellenzéknek önálló ötletei a magyar érdekkel kapcsolatban egyszerűen nem voltak. Kósa András újságíró, az Azonnali főszerkesztője azt fűzte hozzá, hogy az orosz–ukrán háború kitörése előtt még Angela Merkel is Németország gazdasági érdekeit szem előtt tartva, pragmatikus alapon igyekezett minél szorosabb kapcsolatokat kialakítani Oroszországgal.

Az utolsó kerekasztal-beszélgetés során Halkó Petra, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője kifejtette, hogy önmagában az problémát jelentett, hogy az ellenzéki pártok identitása, hovatartozása kérdéses volt, amit tovább tetézett, hogy Márki-Zay Péter mögött nem állt párt.

Schiffer András ügyvéd, az LMP egykori elnöke – a Párbeszédre utalva – arra hívta fel a figyelmet, hogy a párt önállóan soha nem indult el választáson, frakciójuk száma mégis választásról választásra nő. Emellett azon véleményének is hangot adott, hogy az ellenzéki tömb a Demokratikus Koalíció karakterét tette magáévá, ezzel pedig csak szűk választói réteget tudott megszólítani. Galló Béla szociológus, az Intézet tudományos főmunkatársa erre úgy reagált, hogy komoly ellentmondás feszül a baloldalon: Gyurcsányt nem lehet megkerülni, de vele nem lehet választást nyerni. A Századvég vezető elemzője szerint a magyar politikai rendszer bal–jobb alapvetését borította fel, hogy a Jobbik átment a baloldalra, ezért logikusan lehetett volna arra következtetni, hogy nem garantált a szavazóik átpártolása is a baloldalra. Meglátása szerint a nemzet mellett való kiállás lenne a nemzeti minimum az ellenzék részéről, és amíg ez nincs meg, addig alternatívát sem tudnak ajánlani.

Ahogy Schmidt Mária is utalt rá beszédében, Halkó Petra is arra világított rá, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere hatékonyan és sikeresen működik, miután mindenki érdekképviseletét ellátja, és ezáltal a hagyományosan baloldali értékrendű közösséget is képviseli. Galló Béla azzal zárta a beszélgetést, hogy ellenzéki szemszögből így is Gyurcsány Ferenc tekinthető a legnagyobb nyertesnek, amit könnyen alátámaszthat, ha tovább folytatódik az a tendencia, hogy a megmaradt MSZP-s politikusok átpártolnak a Demokratikus Koalícióhoz.