Amióta létezik az Európai Unió, folyamatosan zajlik a vita az Európai Egyesült Államok és a Nemzetek Európája víziót támogató tagállamok, politikai erők között. Az európai parlamenti választás eredménye, a csúcsjelölti rendszer bukása és Ursula von der Leyen bizottsági elnökké válása azt jelzi, hogy meggyengültek a föderalisták.
A második világháború utáni európai belpolitikát az újjáépítés iránti óhaj és egy következő háború megakadályozása mozgatta, sokan egy föderáció, vagy egy európai kormány létrehozását szorgalmazták. Winston Churchill brit miniszterelnök az 1946-os zürichi beszédében például hitet tett az USA mintájára megalkotott Európai Egyesült Államok létrehozása mellett, noha ebben Nagy-Britanniának nem szánt szerepet. Részben e beszéd hatására 1949-ben megalakult az Európa Tanács, ami végül azóta is csupán kormányközi alapon működik és meglehetősen korlátozott hatáskörrel rendelkezik.
Az Európai Unió elődje, az 1951-ben létrejött ún. Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) célja az volt, hogy a tagállamok megosszák egymás közt szén- és acéltartalékaikat, megelőzendő egy újabb háború kirobbanását. A francia köztisztviselő, Jean Monnet tervének beteljesülése volt az ESZAK létrejötte. Az ötletet Robert Schuman, Franciaország külügyminisztere karolta föl, aki 1950. május 9-én javasolta egy európai szervezet létrehozását, hangsúlyozva, hogy egy ilyen kezdeményezés elengedhetetlen a tartós béke érdekében. A Schuman-nyilatkozatként ismertté vált javaslatot tekintjük a mai Európai Uniót megalapozó első, konkrét lépésnek. Akkor a briteket is meghívták, de a nemzeti szuverenitásukra hivatkozva nem csatlakoztak, így végül hat állam vetette meg az EU alapjait.
Az azóta eltelt időszakban a föderalisták és a tagállamok hatásköreit megőrizni kívánó politikai körök csatáját láthatjuk, amely a 2015-ös bevándorlási válságnak köszönhetően vált a leglátványosabbá, és így érthetővé a hétköznapi európai állampolgárok számára is.
Egyszerűvé vált a kérdés: ki döntsön arról, hogy kivel éljünk együtt? Brüsszel vagy a demokratikusan megválasztott magyar kormány. E dilemma mentén könnyen le lehetett vezetni bárki számára a régóta fennálló és eddig csupán politikusok és filozófusok által boncolgatott ellentétet.
A nemzeti magyar kormány 2010 óta mindig a tagállami hatáskörök megtartását támogatta és belpolitikai és külpolitikai színtéren is ellenezte az Európai Egyesült Államok létrehozását, a nemzetállamok szerepének csökkentését. Az elmúlt hetekben Magyarország komoly csatákat nyert meg ezen a színtéren, hiszen elbukott a föderatív intézménynek számító csúcsjelölti rendszer és a nemzetállami vezetők döntöttek arról, hogy ki legyen az Európai Bizottság következő elnöke, megerősödött az Európai Tanács szerepe. Ursula von der Leyen szeméjével pedig egy olyan vezető került a Bizottság élére, aki érti a kelet-európai országokat, és várhatóan nem akar politikaalkotó lenni, hanem az Európai Tanács iránymutatásai alapján jár majd el a jogszabályalkotás során. Mindez komoly siker Magyarország és a V4 országok számára, amelyek az elmúlt 5 évben azért harcoltak, hogy az EU a Nemzetek Európája legyen.
Borítókép forrása: Európai Parlament
