Az elmúlt tizenkét év során megfigyelhető volt egy ismétlődő politikai mintázat, mely szerint az ellenzék – közvetlenül az elvesztett választások után – a megújulás és a parlamenti munka helyett az utcai politizálásra helyezte a hangsúlyt. Megpróbáltak rátelepedni civil elégedetlenségi akciókra, majd nemzetközileg kipróbált mozgalmi forgatókönyvek alapján igyekeztek kormányellenes demonstrációvá szélesíteni azokat. Ebbe a sorba illeszkednek az idei KATA-törvény módosítása miatti tüntetések és a pedagógussztrájknak indult rendszerellenes megmozdulások is, amelyek éppen a népszerűtlen politikusok személyes megjelenése miatt váltak egyelőre kontraproduktívvá. A céljai elérése érdekében a baloldal egyre szélsőségesebb hangnemet használ, ami a legutóbbi diáktüntetésen és az MTVA-székház előtti zavargásokon is szembetűnő volt, ezzel azonban a társadalmi rendet és a jogbiztonságot is felelőtlenül veszélyezteti.
A XXI. Század Intézet elemzése rámutat arra, hogy a 2022-es választási fiaskó után – egy évek óta létező politikai mintázat szerint – a szervezetileg és szellemileg kimerült baloldal megpróbál olyan kaotikus helyzetet kialakítani, amelyben a kormány akár antidemokratikus úton is megbuktatható.
Parlamenti munka helyett utcai politizálás
Az összes 2010 utáni parlamenti ciklus elején megfigyelhető volt egy azonos szándékú és célú törekvés, amely ismétlődő, hasonló menetrendet követő politikai mintázatként írható le. Miután az ellenzéki pártok elvesztették az éppen aktuális választást, a megújulás és a parlamenti munka helyett inkább az utcai politizálásra helyezték a hangsúlyt. Megpróbáltak rátelepedni a kirobbant elégedetlenkedési akciókra, majd nyelvi és politikai eszközökkel kisajátítani, végül kormányellenes demonstrációkká szélesíteni ezeket.
A baloldal – egy-egy választási fiaskó után – újra és újra olyan polgárháborús helyzetet akar teremteni, amiben a kormány akár antidemokratikus úton is megbuktatható.
Ezt láthattuk először a 2010 decemberében szervezett Egymillióan a sajtószabadságért tüntetéssorozaton, majd a 2011-es úgynevezett bohócforradalmon is. Előbbin egy önmagát civilnek nevező, külföldről támogatott, máig aktív mozgalom (amely Együtt – a Korszakváltók Pártja néven a 2014-es választásokon is elindult), utóbbin pedig a rendvédelmi szakszervezetek léptek fel egyfajta pótlék-pártként. Végül a tüntetéssorozat, a célok hiteltelensége, az elutasított szocialista politikusok személyes megjelenése, illetve az egyre inkább pártosodó mondanivaló miatt elcsitult. A részt vevők nagy többsége ugyanis nem kért a baloldali pártokból. Az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű megmozdulások során kialakult egy olyan tüntetés-szervezési gyakorlat, amellyel a baloldal az elkövetkező évtizedben többször is meg akarta bontani a társadalmi rendet.
Az antidemokratikus kormánybuktatási erőfeszítéseket az ellenzék azzal igyekezett és igyekszik ma is a hazai, illetve a nemzetközi közvélemény előtt legitimálni, hogy a törvényesen megválasztott kormányt diktatórikus-jellegűnek állítja be, magát rendszerellenzéki szerepbe helyezi, végül „rendszerváltást” hirdet. A választási eredményeket pedig – minden tényalapot nélkülözve – rendre megkérdőjelezi, többször pedig nyíltan (2018) vagy burkoltan (2022) választási csalást emleget.
Nemzetközi forgatókönyvek
A 2014-es parlamenti, illetve helyhatósági választások után a szervezeti, illetve szellemi–ideológiai értelemben is kimerült ellenzék ismét nem a megújulásra, hanem a politikai túlélésre törekedett, a parlamenti munka helyett pedig – a 2010-es mintát követve – az utcán próbálta megbuktatni a kormányt. Elsőként egy hamar érdektelenségbe fulladt „civil” tüntetésre (Állj! – A civilek védelme a mi dolgunk! – 2014. szeptember 13.) akart rátelepedni a baloldal, amiben partnernek bizonyult a szervezésben részt vállaló Norvég Alap és a Soros-hálózat hazai sejtjeként működő, akkor Gulyás Márton által vezetett Humán Platform. Nem sokkal később az elektronikus adatforgalom után fizetendő adó kivetésének terve miatt indult megmozdulásokat (Százezren az internetadó ellen! – 2014. október 24. és 26.) próbálta kormányellenes demonstrációvá szélesíteni az ellenzék.
Megfigyelhető volt az a később általánossá vált gyakorlat, amely során az ellenzéki szereplők nyelvpolitikai eszközök segítségével fazonírozták át egy új, tömegeket vonzó kontextusba a politikai célokat. Így lett 2014-ben az eredetileg a szolgáltatókra kivetendő elektronikus adatforgalom utáni adóról szóló törvénytervezetből a fogyasztókat fenyegető „netadó”. A balliberális sajtó által is felerősített kontextus pedig alkalmas volt arra, hogy több tízezer tiltakozó menjen az utcákra. Az elvárások azonban nem álltak meg mozgalmi szinten, hiszen a baloldali pártok által felhergelt erőszakos kisebbség megtámadta a Fidesz-székházat. Az adótervezetet végül – a második tüntetés után – a kormány visszavonta, így a megmozdulások elhaltak.
A 2014-es választási vereség után megtartott „netadó” elleni tüntetésen a baloldal megmutatta azt, hogy kész szélsőséges eszközöket is használni a saját hatalmi érdekei megvalósításáért.
A 2018 decemberében elfogadott túlórákat szabályozó törvény (A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról című 2018. évi CXVI. törvény) ismét társadalmi ellenállást váltott ki. A tiltakozások megszervezését kezdetben akkor is a párt-pótlékként működő szakszervezetek és a nemzetközi hálózathoz tartozó NGO-k vállalták fel. Az ellenzéki pártok – az egyébként baloldal felé elkötelezett szakszervezetek segítségével – azonban már az első napoktól kezdve rátelepedtek és igyekeztek politikai hasznot húzni az egyre erőszakosabb demonstrációkból.
Az ellenzéki szereplők – a legutóbbi gyakorlatot követve – ezúttal is nyelvpolitikai eszközökkel próbáltak mozgósításra alkalmas kontextust teremteni, így a munkatörvénykönyvet módosító jogszabályt konzekvensen „rabszolgatörvénynek” nevezték, amit a balliberális sajtó is átvett. Az ellenzéki politikusok azonban ekkor már a parlamentben is agresszív magatartást tanúsítottak, a szavazás napján (2018. december 18.) ugyanis fizikailag is akadályozták az országgyűlés munkáját, amivel tovább radikalizálták a későbbi utcai megmozdulásokat. A törvény végül kisebb kormányzati módosításokkal, később alkotmánybírósági döntések alapján kialakított változatban lépett életbe, majd – mivel nem okozott olyan érdeksérelmet, amit az ellenzék előzetesen megfogalmazott – a tüntetések is elcsitultak.
A 2014-es megmozdulások után rendszeressé váltak azok az erőszakos tüntetések, amelyeket „hivatásos civilek”, azaz nemzetközi NGO-hálózatok magyarországi sejtjei szerveztek meg, és amelyek nemzetközileg ismert, illetve kipróbált mozgalmi forgatókönyveket (Saul Alinsky: A civil szervezkedés ábécéje, Gene Sharp: Diktatúrából demokráciába, Srđa Popović: Útmutató a forradalomhoz) követve próbálnak kormányt buktatni – hívja fel a figyelmet Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója az Államcsíntevők című tanulmányában.
Meg kell említeni azt, hogy hasonló módszerekkel szervezett „civil” tüntetések nem csupán a választások utáni időszakban voltak, hanem gyakorlatilag az Orbán-kormányok tizenkét éves regnálása alatt folyamatosan követik egymást (2015: Kiállás a menekültek mellett, 2016: „Kockás inges” tüntetések, 2017: CEU-tüntetések, 2019: Fővárosi klímatüntetések, 2020: FreeSZFE megmozdulások, 2020: Index melletti szimpátiatüntetések, 2021: Fudan egyetem elleni tiltakozások).
A pedagógus tüntetések kormányellenes demonstrációkká váltak
A 2022-es történelmi kudarccal végződött választások után ismét szembetűnő tanácstalanság alakult ki a baloldalon. Először Márki-Zay Péter hirdette meg, hogy „ellenzéki munka helyett ellenállásra van szükség”, majd nem sokkal később Gyurcsány Ferenc a parlamentben a kormányt „törvénytelennek” nevezte, júniusban pedig „rendszerváltásról” és totális ellenállásról kezdett el beszélni.
A 2022-es választási vereség után a baloldal politikai pótcselekvésbe menekült, ám önmagát ismét rendszerellenzéki szerepbe helyezte, hogy ezzel legitimálja az erőszakos tüntetéseket.
Az ellenzék először a nyár elején kirobbant KATA-törvénymódosítás miatti megmozdulásokra próbált rátelepedni. A demonstrációsorozat azonban éppen azért halt el, mert ismét megjelentek a baloldali „tüntetés-veterán” politikusok. Jakab Péter akkor még a Jobbik elnökként, Fekete-Győr András a Momentumból, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes az MSZP-ből, vagy éppen a Párbeszéd-frakció tagjai közül Jámbor András, Szabó Tímea és Tordai Bence, végül az időközben aktívvá vált Juhász Péter is az olyan népszerűtlen politikusok közé tartoznak, akik személyes jelenlétükkel inkább elriasztották a részt vevők döntő többségét. Hiába próbált Gelencsér Ferenc, a Momentum új elnöke vezetőszerepet vállalni a tüntetéseken, a felvonulók végül elfordultak tőle is, így valódi politikai hasznot egyik baloldali párt sem tudott húzni a megmozdulásokból.
A szeptember óta tartó pedagógus tüntetésekre szintén sikerült rátelepedniük a baloldali pártoknak. A kezdeti sztrájkok és a bérkövetelések után az október 23-án megtartott demonstráció már nyíltan kormányellenes rendezvénnyé vált: a béremelés követelése helyett olyan baloldali jelszavak hangoztak el, mint a „Le a diktatúrával”, vagy az „Orbán takarodj!” rigmus.
Az ezután tartott diáktüntetések egyre szélsőségesebb kormányellenes demonstrációkká váltak, amire jó példa volt az, amikor egy Pankotai Lili nevű diák szokatlanul trágár felszólalását hallgathatták meg az egybegyűltek, majd felakasztottak a színpadon egy Pintér Sándor belügyminisztert ábrázoló bábut, amit papírgalacsinnal dobáltak meg. A pedagógussztrájkok és a diáktüntetések részt vevőinek összetétele november elejére átalakult, a bérkövetelés helyett pedig az egyre szélsőségesebb kormányellenes mondanivaló vált hangsúlyossá.
A 2022-es választások utáni időszak legszélsőségesebb megmozdulása a Hadházy Ákos által szervezett MTVA-székház előtti „blokád” volt. Az alig néhány száz ember részvételével lezajlott rendezvény zavargássá fajult, amely során gyújtogatás és garázdaság is történt. A tiltakozáson Hadházy Ákos mellett részt vett Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke, Jámbor András a Párbeszéd-frakcióból és tucatnyi DK-s aktivista is.
Az egyre szélsőségesebb hangvételű tüntetések azt bizonyítják, hogy az ellenzék – a kormány megbuktatása céljából – kész polgárháborús helyzetet teremteni.
Radikalizálódik az ellenzék
A 2022-re létrejött szivárványkoalíció már a választások előtt is sok esetben szélsőséges hangnemet használt és radikális eszközökkel kampányolt. Az előválasztásnak nevezett kampányakció során többször is felmerült az, hogy a jogállamiságot megsértve, egy esetleges választási győzelem után egyszerű többséggel is hajlandóak lennének alkotmányozni, illetve a kétharmados törvényeket megváltoztatni. Az évek óta tartó lejárató kampány során mindvégig hangsúlyos volt az ellenféllel való leszámolás ígérete, amelyben jobboldali művészeket, értelmiségieket, illetve közéleti és üzleti szereplőket fenyegettek meg. Ha az ellenzék vezetői deklarálják, hogy önmagukra nézve nem tartják kötelező érvényűnek az alkotmányos elvárásokat, illetve készek szélsőséges tüntetésekkel polgárháborús viszonyokat teremteni, akkor az ellenzéki szavazópolgár jogkövetési magatartása is gyengülhet.
Összességében elmondható, hogy a novemberre egyre radikálisabbá váló tüntetések veszélyeztetik a társadalmi rendet és a jogbiztonságot.
A nemzetközi és a hazai baloldal vélhetően középtávon igyekszik majd olyan társadalmi felfordulást okozni, ami előidézhetné az Orbán-kormány bukását, erre utal az a szociális törvénymódosítással kapcsolatos hangulatkeltés, ami a parlamentben már elindult. Ezzel kapcsolatban egyre szélsőségesebben fogalmaznak a baloldali politikusok, Szabó Tímea pedig – a kipróbált nyelvpolitikai gyakorlat szerint – a törvénytervezetet „Lex Megdöglesz”-nek keresztelte át.
A nyilatkozatokból kiolvasható, hogy az ellenzék ismét utcai rendbontásra készül, ám most is kivárja azt, hogy a tüntetést megszervezze egy „civil” mozgalom, hisz a pártok önállóan nem tudnak kritikus tömeget az utcára vinni.
