A harminc éve hegemón helyzetben lévő neoliberális „washingtoni konszenzus” lebomlása lehetőséget ad arra, hogy a jobboldal megerősítse pozícióját, mint a globalizáció veszteseinek képviselője.

Ehhez természetes eszmei partnerének, a konzervativizmusnak fel kell fedeznie gazdag szociálkonzervatív hagyományát.

A ’80-as évek hidegháborúban győztes nyugati neokonzervatív hulláma  a ’90-es években eltérítve folytatódott, és neoliberális konszenzussá vált. Míg a hidegháború végi neokonzervativizmus az elnehezedő jóléti állam korrekcióját, antikommunista meggyőződést, a nemzeti kohézió megerősítését és az 1945-öt követően hosszan érvényesülő baloldali kurzus után a jobboldal visszatérését jelentette, addig a neoliberalizmus a „történelem végi” individualista fogyasztó materializmust és a piaci fundamentalizmus korlátlan érvényesítését. Előbbi azért deregulált és privatizált, hogy a hidegháborús nyugati győzelem társadalmi és gazdasági feltételeit szélesítse, utóbbi viszont azért, hogy a globalizáció monetáris alapjait lerakja, a szabadkereskedelmet elősegítse és a nemzetállamok ezzel szembeni ellenállását korlátozza.

Ennek három következménye lett.

A teljes cikk a Látószög blogon olvasható.