A médiaszuverenitás problémája, amellyel intézetünk Magyarország kapcsán részletesen foglalkozott a TREND 1. számában, számos országot érintő kérdés. A külföldi érdekeltségű/befolyásoltságú média jelen van a posztszovjet térség államaiban is, sőt gyakran a finanszírozók is ugyanazok, mint a magyarországi kormányellenes médiumok esetén. Ugyanakkor ebben a régióban Oroszország és a Nyugat hidegháborús konfliktusa és az orosz–ukrán háború miatt ez a kérdés sokkal élesebb formákat öltött.

A XXI. Század Intézet elemzése néhány volt szovjet tagköztársaság példáján keresztül vizsgálja meg, milyen külföldi jelenlét tapasztalható a térség médiájában és milyen helye van ennek a jelenségnek a Nyugat és Oroszország elhidegülő kapcsolataiban.

Külföldi médiabefolyás Grúziában

A médiaszuverenitás problematikája legutóbb Grúziában vált nagyon élessé, ahol a kormány önálló jegyzékben akarta regisztrálni a legalább 20 százalékban külföldről finanszírozott sajtótermékeket (valamint civil szervezeteket, illetve más, külföldről támogatott jogi és természetes személyeket). Ez az érintettek heves tiltakozását váltotta ki, a tüntetések pedig összecsapásokba, illetve a kormány – talán csak ideiglenes – meghátrálásába torkolltak. Míg a kormány arra hivatkozott, hogy a törvény az 1938 óta érvényben lévő amerikai törvényt (FARA) tekinti mintának, a javaslat bírálói egyenesen „orosz törvényként” hivatkoztak rá.

Az Eurasianet nevű, angol nyelvű, közép-ázsiai és kaukázusi ügyekkel foglalkozó hírportál egyenesen Far from FARA címmel számolt be a törvényről és elemezte annak amerikai jogszabálytól való eltéréseit. A cikk nagyvonalú állítása szerint „Grúziában a független és minőségi hírtartalmak minden szolgáltatója mögött külföldi támogatók állnak. Az ellenzéki gondolkodású újságok szintén kapnak támogatásokat külföldről”. E kijelentés „függetlensége” azonban vitatható, ha figyelembe vesszük, hogy a grúz média külföldi finanszírozói jórészt ugyanazok, akik az Eurasianet portált is fenntartják. A portál az amerikai Columbia Egyetem mellett működik, támogatói között pedig megtaláljuk a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványokat (Open Society Foundationst, OSF), az amerikai kormányzati szervet, a National Endowment for Democracyt (NED), a brit külügyet és a Googlet is. Az igazgatótanácsának elnöke Jeffrey Trimble, az amerikai kormányzat által fenntartott Radio Liberty/Radio Free Europe (RL/RFE) korábbi vezető tisztségviselője.

A cikkben külön említett Netgazeti hírportál például 2022-ben is 70 ezer dollárt kapott az OSF helyi szervezetétől, de a Netgazeti honlapjának tanulsága szerint támogatóik közé tartozik a brit közmédia, a BBC is. Az OSF 1994 óta hozzávetőlegesen 100 millió dollárt költött el Grúziában, ebből 8 millió dollárt fordítottak a kezdő és már működő, helyi és országos sajtótermékek támogatására. Az OSF egyik partnere a helyi ENSZ Társulás, az United Nations Association of Georgia (UNAG), amely bár az ENSZ-től független, de annak célkitűzéseit támogató nemzetközi civil hálózat tagszervezete, ez márpedig szintén jórészt amerikai és brit támogatók segítségével tevékenykedik. A civil.ge című portált az UNAG-on kívül a már említett NED, a német szociáldemokrata párthoz kapcsolódó Friedrich Ebert Stiftung és egy cseh kormányzati program is támogatja. Az OSF-et és a NED-et megtaláljuk az amerikai és a brit követség társaságában a Studio Monitor nevű oknyomozó csoport támogatói között is. Az amerikai média egyébként közvetlenül is jelen van Grúziában: az RL/RFE (a magyar Szabad Európa megfelelője) és a Voice of America is működtet grúz nyelvű szolgálatot, oroszul pedig az Eho Kavkaza (Kaukázus Visszhangja) közvetít tartalmakat Grúzia és szakadár köztársaságai területén.

Az említett médiumok sorát hosszan lehetne folytatni, ami összeköti őket, az az, hogy általában közösen lépnek fel a jelenlegi, oroszbarátsággal vádolt grúz kormány elleni tiltakozásokban. Így a február 21-i, a külföldi ügynökökkel kapcsolatos törvényjavaslatok elleni nyilatkozatot is aláírta az OSF, az UNAG, a Netgazeti és a Studio Monitor is, összesen közel 300 sajtótermék és szervezet társaságában. Az OSF néhány más civil szervezettel együtt még az összecsapások után is „békés tiltakozásnak” nevezte az emiatt kezdődött tüntetéseket.

A protestálások témája beleilleszkedett abba a folyamatba, amely során Grúziára megpróbálnak nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy keményebb álláspontra helyezkedjen Oroszországgal szemben az ukrajnai háború kapcsán. Kijevből olyan hangok is érkeztek, hogy Tbiliszinek egy második frontot kellene nyitnia a 2008 óta orosz fennhatóság alatt álló Abházia és Dél-Oszétia visszaszerzése érdekében, azonban a grúz vezetés többször is kijelentette, nem hajlandó ismét háborúba keveredni Oroszországgal. Grúzia a szankciókhoz sem csatlakozott, és gazdasági kapcsolatait is fenntartotta Moszkvával, miközben tízezrével fogadta be a sorozás elől emigráló orosz állampolgárokat. Tbiliszi mérsékelt álláspontja hozzájárulhatott ahhoz is, hogy Grúzia – Ukrajnával és Moldovával ellentétben – nem kapta meg tavaly tavasszal az Európai Unió tagjelölti státuszát. A fentebb említett Eurasianet cikkben egyébként az áll, hogy a törvényjavaslat Grúzia európai integrációjának útjába állhat, hiszen nem összeegyeztethető az EU-s jogszabályokkal.

A csavar a történetben az, hogy a Politico értesülései szerint most éppen az Európai Unió készül egy, az amerikai FARA-hoz hasonló szabályozás kialakítására. Bár a cél elsősorban az orosz és a kínai, valamint a katarihoz hasonló finanszírozás átláthatóvá tétele, az „EU-n kívüli forrás” kategóriájába beletartoznak az olyan, Magyarországon is népszerű nemzetközi donorok, mint az USA, Nagy-Britannia vagy Norvégia. Mivel az EU-s projekt még gyerekcipőben jár, nem tudjuk, hogyan próbálják majd áthidalni ezt a dilemmát.

Orosz–belarusz emigránsmédia

A grúziainál jóval élesebb törésvonal mentén jelenik meg a külföldi finanszírozású média kérdése Belaruszban és Oroszországban, főleg mióta ezen országok Nyugattal való kapcsolata végérvényesen hidegháborús jellegűvé vált. A média külföldi kapcsolatai ezekben az országokban két, egymástól részben elkülöníthető, részben viszont összefonódó kategóriára oszthatók. Egyrészt vannak azok a médiumok, amelyek a nyugati médiafinanszírozás hagyományosnak tekinthető hálózatainak keretein belül jöttek létre, másrészt viszont az elmúlt évek eseményei következtében kialakult egy emigráns média is.

Az előbbi kategóriába sorolható Belarusz esetén a lengyel állam által fenntartott Belsat TV vagy a jórészt lengyel és litván támogatásokból működő Euroradio, Oroszországban a Voice of America helyi fiókjaként működő Golosz Ameriki és a Nasztojascsaja vremja portálok, illetve mindkét államban az RL/RFE megfelelő nyelvű változatai. Szintén ide sorolható még a NEXTA nevű közösségi médiahálózat, amely a tiltakozóakciókról készült operatív beszámolóival és a tüntetők koordinálását segítő gyors információáramlásával tűnt ki a 2020-as belarusziai zavargások idején, az elmúlt évben azonban az orosz–ukrán háborúra fókuszál. A NEXTA mögött, amely nevét a belarusz nyehta, azaz „valaki” szó után kapta, hivatalosan két, Lengyelországban élő belarusz fiatal állt. Egyikük, Raman Prataszevics azután tett szert nemzetközi ismertségre, hogy Athénból Vilniusba tartó repülőgépét leszállították Minszkben, ahol akkori barátnőjével együtt letartóztatták. Prataszevics korábban az Euroradio, valamint a prágai központú amerikai RL/RFE munkatársa volt, korábbi társa, Szcjepan Pucila pedig a Belsatnál dolgozott. Érdekesség, hogy a szélsőjobboldali ukrán körökhöz közel álló Prataszevics, aki elfogása után készségesen együttműködött a belarusz hatóságokkal, a belarusz állami médiának adott interjújában egy orosz oligarchára is utalt, mint a NEXTA egyik finanszírózójára. Ez az oligarcha vélhetően a minszki születésű Dmitrij Mazepin, aki korábban a tüntetők elleni erőszakos fellépés leállítására szólította fel a Lukasenka-rendszert, azt viszont tagadta, hogy köze lenne a NEXTA-hoz.

A külföldi média másik csoportját azok a sajtótermékek adják, amelyeket emigrációba vonuló újságírók alapítottak vagy folytattak, általában az Európai Unió egyes országaiban vagy Ukrajnában. Bár korábbra visszanyúló jelenségről van szó, az emigráns sajtótermékek száma az elmúlt években növekedett meg, a belaruszokat illetően a 2020-as választások után folyamatosan, az oroszoknál pedig a háború 2022 februári kitörését követően hirtelen. Belarusz esetén ebbe a kategóriába tartozik a 2021-ben felszámolt TUT.by újságírói által alapított Zerkalo.io, amelynek munkatársai főképp Vilniusban és Kijevben élnek, vagy a Malanka Media, amelyet szintén Vilniusban alapítottak. Az oroszok emigráns sajtótermékek közül a Meduzát emelhetjük ki, amelyet 2016-ban alapítottak Rigában a Lenta hírportál azon újságírói, akik elégedetlenek voltak annak tulajdonosváltásával. A Meduza a külföldi orosz média egyik zászlóshajója volt az elmúlt években, a sokáig Oroszországon belül működő Dozsgy (azaz Eső) televízió azonban nem volt ilyen szerencsés a balti államokkal, hiszen a lett hatóságok visszavonták engedélyét, kevesebb mint egy évvel azután, hogy Oroszországban is kénytelenek voltak felfüggeszteni tevékenységüket. Az emigráns média közé sorolhatjuk még az Alekszej Navalnijhoz köthető Korrupcióellenes Alap (FBK) YouTube-csatornáit is, amely oknyomozó vagy legalábbis akként fellépő riportjaival veszi ki a részét a rendszerellenes küzdelemből.

Ezeknek a külföldön működő hírcsatornáknak általában két fontosabb pénzügyi forrása van. Az egyiket a nemzetközi adományozók (kormányok, NGO) jelentik, a másikat pedig a külföldre távozó orosz és kisebb részben belarusz vállalkozók. Borisz Zimin lassan húsz éve Londonban élő orosz oligarcha például a 2010-es évek eleje óta rendszeresen támogatta Navalnij és az FBK munkásságát, de segítette a már említett Meduza, illetve egy másik ellenzéki portál, a The Bell indulását is, előbbit egy másik emigráns oligarchával, Mihail Hodorkovszkijjal együtt. Az Oroszországból kiszorult oligarchák támogatását egyébként sem vetik meg az emigráció soraiban, nemrég kiderült például, hogy külföldre távozott ellenzékiek sora próbált lobbizni az európai vezetőknél annak érdekében, hogy az Alfa orosz bankcsoport jórészt szintén Londonban tartózkodó tulajdonosaira kivetett szankciókat oldják fel. Az említett Volkov, aki először tagadta, majd később elismerte, hogy aláírt egy ilyen levelet (hiszen a szankciók alól mentesíteni kívánt személyek egyike, Pjotr Aven az FBK szankciós javaslati listáján is rajta van), bele is bukott az így kirobbanó botrányba. Utódja az FBK élén Marija Pevcsih lett, aki szintén több mint egy évtizede Londonban tölti ideje nagy részét, és akit az orosz sajtóban brit titkosszolgálati kapcsolatokkal gyanúsítanak.

Ahogy egyre inkább elmérgesedett Oroszország és a Nyugat kapcsolata az elmúlt években, úgy fokozódott a rendszerellenes ellenzékre helyezedő nyomás. Többségüket külföldi ügynökké nyilvánították, később egyes szervezetek, mint például az FBK, a szélsőséges minősítést is megkapták.

Ukrán médiafront

Az ukrajnai média világában sokáig hármas felosztást lehetett alkalmazni: a sajtó egy része a nyugati támogatói hálózatokhoz kötődött, egy – talán a legnagyobb része – az ukrán oligarchák „nyugatosabb”, de leginkább az aktuális helyzethez igazodó s részben azt a maga javára alakítani próbáló részéhez, egy harmadik csoport pedig azokhoz, akiket hagyományosan „oroszbarátnak” tekintettek az elmúlt években.

2021-től kezdődően ez a látkép azonban jelentősen átalakult. Volodimir Zelenszkij elnök szankciók bevezetésével számolta fel szinte a teljes, „oroszbarátsággal” vádolt médiát. Így bezárták például az ukrán médiában gyakran Putyin komájaként emlegetett Viktor Medvedcsukhoz köthető három tévécsatornát (ZIK, News One, 112-es), de annak a Jevhenyij Murajevnek a tévéjét is (NAS), akivel kapcsolatban még a háború előtt felvetette a nyugati sajtó, hogy az oroszok őt ültetnék egy bábkormány élére győzelmük esetén. Medvedcsuk azóta megjárta Ukrajna Biztonsági Szolgálatának (SZBU) börtönét is, majd egy fogolycsere során Oroszországba került, Murajevről nem sokat tudni a háború kitörése óta; újságírói többsége azonban végül lojálisnak bizonyult az ukrán államhoz, az elmúlt években emlegetett oroszbarátságuk pedig gyakran csupán az ukránosító törekvések bírálatában vagy éppen a Donbasszal kapcsolatos békülékenyebb hangnemben merül ki.

A háború azonban az oroszbarátsággal nem vádolt oligarchikus médiát is súlyosan érintette. Rinat Ahmetov teljesen felszámolta médiabirodalmát, pedig hírcsatornája (Ukrajina 24) a fentebb említett konkurensek kiesésével a legnépszerűbbé vált, Petro Porosenko volt elnök tévéit egyszerűen kikapcsolták az országos sugárzásból, az összes többi hírcsatornát pedig egy egységes – és természetesen központilag ellenőrzött – hírfolyam közvetítésére kötelezték.

Ebben a helyzetben vált különlegessé a Nyugat által finanszírozott média helyzete az országban, amely védettsége okán furcsa módon az utolsó kritikus hanggá válhatott. Az év elején kirobbant korrupciós botrányok is olyan sajtóorgánumokból indultak ki és terjedtek el, amelyeknek nyugati bekötöttsége közismert. Ilyen például az Ukrajinszka pravda hírportál, melynek tulajdonosa Soros György üzlettársa, Tomas Fiala cseh származású ukrajnai vállalkozó, vagy a Dzerkalo tizsnya (eredeti, orosz nevén Zerkalo negyeli [A hét tükre]) nevű portál, amely a helyi Soros-alapítvány régi partnerei közé tartozik. A nyugatos bekötöttségű médiumok közé sorolhatók még a szintén Fiala által tulajdonolt NV hírportál, valamint a Liga-csoport portáljai, amelynek egyik támogatója Media Development Investment Fund (amely egyik befektetői cége révén a magyarországi 444-ben is résztulajdonnal bír). Természetesen ezek a sajtótermékek sem tekinthetőek rendszerkritikusnak, azonban szemmel látható módon részt vesznek az ukrán vezetés és a nyugati partnereik közötti, háttérben lezajló pozícióharcokban, mégpedig egyértelműen az utóbbiak oldalán. A közvetlen anyagi és katonai támogatás, valamint a korrupcióellenes szervezetek feletti jelentős ellenőrzés mellett így ezek a sajtótermékek jelentik azokat az eszközöket, amelyekkel a nyugati államok ellensúlyozni tudják az Elnöki Iroda elmúlt két évben igencsak megnövekedett hatalmát. Ennek elsősorban a háború utáni Ukrajna politikai életében lehet nagy jelentősége, azonban már az idei évben is láthattuk, hogy az általuk kirobbantott botrányok magasrangú hivatalnokok bukásához vezethetnek.

Hidegháborús eszköz

A külföldről finanszírozott média összetett jelenség a posztszovjet térségben, a nagyhatalmi szembenállás mellett az oligarchikus érdekütközések is bonyolítják a viszonyokat, akár határokon átívelően is. A nyugati kormányzati és nemkormányzati/alapítványi támogatottságú hálózatok azonban az elmúlt években mind inkább a Washington és Moszkva közötti kiújult hidegháború egyik eszközévé váltak, amelyek Grúziában s még inkább Ukrajnában a nyomásgyakorlást és a kontroll fokozását szolgálják, Oroszország és Belarusz viszonylatában viszont nem is titkolt módon a fennálló rendszerek megdöntésére törekednek.