Az antikvitásban és a keresztény politikai gondolkodásban az állam dolga a közjó szolgálata, míg a hatalom kötelessége olyan együttélési keretek megteremtése volt, amelyben az erényes élet az egyén számára biztosított. A modern politikai filozófiában azonban minőségi változás történik: az állam legfontosabb feladata olyan törvényes viszonyok megteremtése lesz, amelyben a szabadság előmozdítása vezet a boldogsághoz. Az alkotmányos úton megvalósuló szabadelvű társadalmi szemlélet azonban kilátástalan relativizmushoz vezet, ez pedig veszélyezteti a mai demokráciákat, így felvetődik annak igénye, hogy a kereszténység által megőrzött közös értékeket ismét a politika középpontjába helyezzük. A progresszív napirend globális térhódítása miatt ez egyre sürgetőbb teendővé vált.

Éppen fél évtizede, 2018 tavasza óta vállal oroszlánrészt a konzervatív szellemi hátország megszervezésében   a  Kommentár folyóirat, amelynek azóta megjelent huszadik, 2023. évi 2. lapszámának tematikus blokkösszeállítása a keresztény politika lehetőségeit járja körbe.

A keresztény társadalom eszméje

A plurális demokráciákban az alkotmányosan korlátozott állam megoldhatatlan filozófiai, illetve gyakorlati kihívással szembesül – hívja fel figyelmünket Nádor Koppány Zsombor teológus a lap tematikus blokkjának első, A keresztény társadalom eszméje című tanulmányában. A Szent István Intézet vezető kutatója – követve T. S. Eliot és Jacques Maritain nézeteit – azt állítja, hogy a liberális jogállam nem képes megteremteni önnön legitimációs fundamentumát, így a „vallások támasztékára szorul”.

A konszenzusos demokrácia a saját logikájából eredő relativizmus miatt került veszélybe, így ismét szükség van arra a közös morális alapra, amit a kontinensen a kereszténység hordoz. A keresztény társadalom ebben az olvasatban nem egy konkrét politikai berendezkedés, hanem olyan morális-kulturális keretrendszer, amelyben az állam „az emberi együttélés békéjét biztosítani hivatott pozitív intézmény”, azaz az egyéni jólét megteremtése mellett a közjó szolgálatába van állítva. Az értelmes politikai cselekvés táptalaját ma is a kereszténység adja, hiszen az emberi méltóság és a szabad akarat védelme, illetve a szolidaritás és az egyenlőség gyökereire is a keresztény etikában lelhetünk – érvel a szerző.

Jancsó András politológus, az MCC PhD-program résztvevője tanulmányában Joseph Ratzinger politikai gondolkodását mutatja be, amelyben a hit és az ész (fides et ratio) egymásra van utalva. A később XVI. Benedek néven pápává választott bíboros a Jürgen Habermasszal folytatott 2004-es vita során azt állította, hogy a vallásokat is olykor át kell világítani az ész fényével, de „az észt is figyelmeztetni kell a határaira, és az észnek is nyitottnak kell lennie az emberiség nagy vallásos hagyományaival szemben”. A szekularizált, liberális demokrácia a relativizmus kiteljesedése miatt nem tudja garantálni a saját előfeltételét (Böckenförde-paradoxon), így szüksége van egy objektív alapra, amit Európában a kereszténység morális tartalma szolgáltat. A keresztény politika kitűntetett célja tehát a jogállamiságot megelőző objektív igazságosság lesz, aminek forrása transzcendens.

A hatóság legfőbb kötelessége, hogy biztosítsa és fenntartsa a békét és a köznyugalmat – ezt már Gér András László teológus, a Magyarországi Református Egyház zsinati tanácsosa írja a Keresztyénség és politika református nézőpontból című tanulmányában. Az állam a haszonelvűség helyett a közjót kell, hogy fenntartsa. „Az emberi együttélés problémáit Isten általános kegyelméből az elöljárók, az államhatalom gyakorlói hivatottak megoldani” – fogalmaz a szerző Abraham Kuyper organikus szemlélete nyomán, amely szerint a társadalmi intézmények a teremtés aktusából származnak. Gér András László végül Sebestyén Jenő nyolcvan évvel ezelőtti, ám ma is aktuális mondatait idézi, miszerint „a református ember nem is eshet a politikafóbia hibájába”.

A folyóirat Újraolvasó című rovatában a szerkesztők Mihelics Vid 1933-ban megjelentetett Keresztényszocializmus című könyvének részletét közlik, amelyben a szerző – Arisztotelész etikáját követve – azt állítja, hogy a politikában a középutat választva kell megragadni a közjót. Az individuumra koncentráló liberalizmus és a mesterséges egyenlőséget kierőszakoló szocializmus között lennie kell „egy harmadik társadalomszemléletnek” is, amely helyes arányt teremt az egyén és a közösség között. A keresztény társadalomszemlélet címmel szerkesztett írást Frenyó Zoltán filozófus kommentárjával olvashatjuk.

Keresztény antropológia

Krúdy Tamás bölcsész–tanár, a Szent István Intézet vezető kutatója egy antropológiai apokalipszis eljöveteléről ír. A szerző szerint a „nyugat-európai kereszténydemokrata politika látványos válsága egy sokkal mélyebben húzódó krízisre mutat, amelyet a Covid–19-járvány hozott a felszínre”. Valójában szerinte „antropológiai válság kellős közepén vagyunk”, aminek oka a kommunikáció technológiai fejlődésében keresendő. A digitális média ugyanis teljesen átjárja életünket, a pandémia miatt megváltozott médiaökológia pedig felgyorsította a szekularizációt. A szerző mindezt azzal a példával támasztja alá, hogy a kötelező karantén során megtartott virtuális misék elszemélytelenítették a liturgiát s miután visszatérhettünk a valóságba, drámaian visszaesett a templomba járók száma.

Ma még aktuálisabbak Heidegger száz évvel ezelőtti gondolatai, miszerint sosem tudtunk olyan sok részletet elmondani az emberi fajról a tudományok nyelvén, mint ma, ám olyan korszak sem volt még, mint mikor ennél kevésbé tudnánk megválaszolni azt a kérdést, hogy mi az ember? Puskás Balázs közoktatási szakjogász, a Szent István Intézet vezető kutatója arról ír, hogyan jutottunk el a bibliai embertől a virtuális emberig, amely csupán felhasználóként (user) funkcionál. A szerző szerint a posztmodern emberképben mesterségesen szétvált a személy és a test, ami erkölcsi relativizmushoz vezetett. Milyen veszélyeket rejt a mesterséges intelligencia? Miért gondoljuk azt, hogy az offline helyett az online-t kell minél valóságosabbá tennünk? – teszi fel a szerző a kérdést.

Csutak Zsolt politológus, az NKE EJKK Vallás és Társadalom Kutatóintézetének munkatársa a progresszív, neomarxista indíttatású kritikai elméletek, a gender-ideológia, a fogyasztói kultúra és a „nyitott társadalom” posztmodern illúziójának veszélyeit vizsgálja. A progresszió és a keresztény közösségek ütközete Magyarországon címmel megjelent tanulmányában többek közt arra hívja fel a figyelmünket, hogy a globális napirendnek köszönhetően szembefordultunk a múltunkkal, azaz a létünk biztonságos kereteit meghatározó keresztény örökséggel. A humanizmust felváltotta a transzhumanizmus, ami vírusként betegíti meg a nyugati társadalmakat.

A politikai versengés mellett tehát kulturális küzdelemre van szükség, azaz a keresztény–konzervatív politikai cselekvés sikeréhez kulturális rezisztencia szükséges. 

Keresztény politizálás – kereszténydemokrácia

Veszprémy László Bernát történész, a Corvinák főszerkesztője az 1920-as évek hazai „keresztény kurzusáról” ír. A Kommentár folyóirat munkatársa részletgazdagon mutatja be, hogy milyen felekezeti vitákkal járt az egyházak közvetlen részvéte a Horthy-korszak politikai küzdelmeiben. Miért nem valósult meg Prohászka „szivárványhídja”, amely összeköti a katolikus Pannonhalmát és a református Debrecent? Milyen konzervatív korrekciót kerestek száz évvel ezelőtt a történelmi egyházak vezetői a „liberális elhajlásra”? Ezeket a kérdéseket igyekszik körbejárni és megválaszolni a szerző.

Nagy Milán közgazdász, a Szent István Intézet kutatója az önfeladás útjára lépett CDU/CSU pártunió közelmúltjának történetét mutatja be A kereszténydemokrácia válsága Németországban című tanulmányában. A szerző amellett érvel, hogy a pártok szellemi válságát a középre pozicionálás, illetve olyan globális progresszív napirend elfogadása, mint az LMBTQ-jogok előmozdítása, okozta. „Nem lehet kereszténydemokrácia keresztény politika nélkül”, ennek ellenére a „C”-t ki akarják venni a CDU/CSU unió nevéből, ami a valóságban végbement értékválság jelképes következménye lenne – mutat rá a tanulmány.

Szerencsés Károly történész a II. világháború utáni, a politikába bekapcsolódó hazai keresztény mozgalmakat, illetve olyan fontos politikusokat és gondolkodókat mutat be, mint Kerkai Jenő jezsuita szerzetes, Mindszenthy József bíboros, esztergomi érsek és Barankovics István, a Demokrata Néppárt elnöke. A „keresztény és szociális szellemtől áthatott nemzeti demokrácia” azonban csak eszménykép maradt, hiszen a szovjet hadsereg által támogatott kommunisták erőszakkal számoltak le a keresztény politikával. Mindszenthy bíboros „1948 karácsonyi letartóztatásával és bebörtönzésével a legális keresztény politikának nem maradt többé tere. A kereszténydemokrata gondolat azonban nem veszett el, leginkább azért, mert forrása és igazságai megkérdőjelezhetetlenek” – zárja sorait Szerencsés Károly.

A Kommentár 2023/2. lapszámának tartalomjegyzéke elérhető a folyóirat honlapján, melynek lapszámbemutató rendezvényére 2023. június 20-án, este 18:00-tól kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében.