2022-ben már a negyedik kétharmados győzelmet aratta a jobboldal Magyarországon, míg a baloldal pártjai történelmi vereséget szenvedtek. A balliberális oldal 2010 óta választási ciklusról választási ciklusra ugyanazokat a köröket futja: a voksolásokat megelőzően hamis reményeket ébresztenek, a vereséget követően a választókat és a keretrendszert hibáztatják, majd külföldi mozgósítástól, politikai és pénzügyi támogatástól várnak fordulatot, végül kialakítanak egy új együttműködési formulát, miközben a politikájuk lényegén nem módosítanak. A jelek szerint a baloldal útja nem változik, csupán a válságuk mélyül és egyre kevesebben tartanak velük.
A XXI. Század Intézet legújabb elemzésében azokat a mintázatokat veszi górcső alá, amelyek minden négyéves időtávban ciklikusan visszatérő elemnek számítanak a balliberális oldal politikájában, és egy egyre mélyülő válságba vezetik az egykori összefogás ellenzéki pártjait.
Választásokat megelőző reményteli kampányidőszak
A 2014., a 2018. és a 2022. évi országgyűlési választásokat megelőző időszakban rendre túlzott magabiztosság jellemezte a balliberális politikai térfelet.
Csaknem tíz évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy akár kétharmados baloldali győzelem várható a 2014-es választáson, sőt még a választás estéjén a Fidesz elsöprő sikerét mutató első adatok beérkezése után is úgy látta, „nem múlt el a remény, hogy győzhetünk.” 2018-ban ennek a magabiztosságnak Márki-Zay Péter február 25-i megválasztása ágyazott meg, a balliberális oldal 2022-es miniszterelnök-jelöltje ugyanis ekkor 57-41 százalékra megnyerte a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást a Fidesz–KDNP jelöltjével szemben. Kunhalmi Ágnes MSZP-s társelnök ennek következtében azt vizionálta, hogy „A baloldal lehet, hogy szűken, de elhozza a választást.” Hasonlóképpen 2022-ben a kiszivárgó információk szerint még a szavazások estéjén is egyértelmű baloldali győzelemmel kalkuláltak a Városligetben tartott ellenzéki eredményváró helyszínén, amelyek táptalajául egyfelől a manipulatív közvélemény-kutatások (ennek a leglátványosabb példája a Publicus Intézet 2022. április 2-án közzétett közvélemény-kutatása volt, amelyben Pulai András azt állította, hogy ugyanannyi százalékra számíthat a biztos szavazó pártválasztóknál a Fidesz és az ellenzék listája is, ezért nagyon sok múlik a bizonytalanokon), másfelől a balliberális oldal önámítása szolgált, mely szerint a teljes ellenzéki összefogás esetén már csak a matematika szabályai miatt is esélytelen a Fidesz győzelme.
S ha már matematika, a balliberális ellenzék anélkül, hogy változtatott volna a „céltalan orbánozás” képletén, ma továbbra is és kizárólagosan ott tart: „elhozzuk a reményt.”
Választási vereséget követő apátia
Az elmúlt tizenhárom év országgyűlési választásai után általánossá és egyre elmélyültebbé vált a tanácstalanság, ami tapintható apátiát és általános politikai depressziót okoz a baloldalon.
Az önmagukkal való szembenézés, az elmélyült szellemi munka és a felkészülés helyett a balliberális ellenzék négyévente önfelmentést keres és külső tényezőkre mutogat – vagyis a tagadás szakaszában ragadt a gyászfolyamat során. A vereséget megmagyarázandó 2014-ben a választási rendszer merült fel a „legrelevánsabb” érvként az ellenzéki körökben, míg 2018-ban a médiaviszonyokat okolták, 2022-ben pedig a választókat hibáztatták, akik nem ritkán verbális bántalmazás áldozatai lettek a balliberális pártok kommunikációjában. Mindeközben a szellemi holdudvaruk folyamatosan egy sajátos narratívát igyekezett felépíteni azzal kapcsolatban, hogy miért nem lehetséges nyerni az Orbán Viktor vezette Magyarországon: kezdetben egyszerűen diktatúrának vagy autokráciának, manapság „hibrid választási autokráciának” nevezik a magyar politikai berendezkedést. A balliberális ellenzéki szereplők ezzel lényegében azt állítják, hogy a rajtuk kívül álló okokból adódóan demokratikus választások útján nem lehet legyőzni a Fideszt.
Annak ellenére, hogy e mentalitás politikailag zsákutca, ezzel igyekeznek alátámasztani a tiltakozásokat és erőszakos megmozdulásokat, amelyekre szintén akadt példa az elmúlt években.
Pótlólagos oxigénként érkező külföldi támogatás
A balliberális ellenzék a politikai apátiából való kilábalást mindig mesterségesen generált társadalmi megmozdulásoktól, valamint külföldi politikai és pénzügyi támogatásoktól reméli.
A kétharmados jobboldali választási győzelmeket szinte menetrendszerűen nagyszabású utcai demonstrációk követik. Ezeknek a megmozdulásoknak a jellegzetessége, hogy mindig valamilyen külföldi mintát követnek a szervezők, emellett egy aktuális politikai, gazdasági vagy társadalmi ügyet kormányellenes ellenállássá igyekeznek átformálni. 2014 őszén erre az internetadó terve szolgáltatott apropót. 2018-ban a Munka Törvénykönyve módosítása kapcsán szerveztek a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető civil szervezetek és a balliberális pártok kormányellenes tüntetéseket, az országgyűlési képviselők pedig parlamenti obstrukciót is végrehajtottak, illetve betörtek az MTVA székházába. 2022 nyarán a KATA-törvénymódosítás szolgáltatott témát, de ugyancsak aktuális ügy a pedagóguséletpálya-modellről szóló törvénymódosítás.
Mindemellett pótlólagos oxigénként érkezett a balliberális ellenzék számára a külföldi politikai nyomásgyakorlás.
Tavares-jelentés, Sargentini-jelentés és Delbos-Corfield-jelentés: minden kormányzati ciklusra jutott egy-egy Magyarországot elmarasztaló jelentés az Európai Parlamentben, amelyek ugyanazt a delegitimációs célt szolgálták, azaz a magyar politikai vezetés destabilizálását és a szervilitást mutató magyarországi ellenzék segítését. Utóbbiak ráadásul egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy azért dolgoznak Brüsszelben, hogy a magyar emberek ne kapják meg a nekik járó uniós forrásokat, amelyeket valójában nem jogi, hanem politikai okok miatt tartanak vissza. Vélhetően azt remélik ettől, hogy elmélyül a gazdasági válság és kivéreztethetik Magyarországot, amelynek következtében gyengülnek a kormánypárti pozíciók és az ellenzéki erők politikai tőkét kovácsolhatnak belőle. Kiemelkedő példa erre Gyurcsány Ferenc korábbi rádióinterjúja, amelyben már-már dicsekedett vele, hogy a DK EP-képviselőinek komoly energiabefektetése van az uniós források visszatartásáért folytatott aknamunkában.
Az európai nyomásgyakorlást egészíti ki a Soros-hálózat, illetve az amerikai demokrata párti adminisztrációk, amelyek szintén évről évre megpróbálnak beavatkozni a magyar belpolitikába. Emlékezetes a 2014-es kitiltási botrány, a Soros-féle NGO-k tevékenysége a bevándorlási válság során vagy a jelenlegi magyarországi amerikai nagykövet intenzív kormányellenes kommunikációja. Mindeközben a balliberális oldal rendszerváltoztatás utáni magyarországi történelemben példátlan, külföldi finanszírozási botránya tovább gyűrűzik. A legújabb fejlemények szerint Karácsony Gergely mozgalma több mint 500 millió forintnyi összeget kapott készpénzben, amelynek forrása továbbra is ismeretlen. Az ügy komoly sebet ejtett a baloldalon, s tovább mélyítette hiteltelenségüket.
Mindez igazolja, hogy a balliberális ellenzék külföldi támogatással akar hatalomra kerülni, ráadásul a finanszírozásuk is külföldről származik, ami a kiszolgáltatottságukat és befolyásoltságukat jelzi.
Lefelé tartó spirálban a baloldal
A balliberális oldal politikai erői személyzeti, szervezeti és szellemi szinten is választási ciklusról választási ciklusra ugyanazt az utat járják be politizálásuk során: a valóságtól elrugaszkodott reményekkel táplált kampányolást folytatnak, majd a vereséget követően politikai depresszióba zuhannak, amelyből külföldi támogatás révén vesznek új lendületet – ismét hamis képzetekkel, sőt akár a saját hazájukat és választópolgáraikat is elárulva.
Időközben az egyetlen változást a vereségről vereségre mélyülő válságuk, valamint a szavazóbázisuk erőteljes fogyatkozása jelenti.
A 2024-es EP-választás egyes balliberális politikai pártok számára sorsdöntő lehet, ugyanis a listás indulásnak köszönhetően minden párt valódi támogatottságára fény derülhet.
