2021 októberében, amikor az Európai Parlament elhatározta, hogy beperli az Európai Bizottságot, amiért az még nem indította el a források felfüggesztésését célzó jogállamisági eljárást Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, Angela Merkel akkori német kancellár egy káros, felesleges és egyben elszomorító lépésről beszélt. A távozó német kormányfő kijelentette: nem ért egyet azokkal, akik szerint a politikai nézeteltéréseket jogi úton kellene megoldani. Ma a jogállamisági viták abba a veszélyes irányba tartanak, ahol a politikai döntés már egyértelmű jogi elvárás, a szuverenitásról lemondani pedig uniós alapérték.
A XXI. Század Intézet elemzésében azt vizsgáljuk meg, hogyan rendíti meg a jogállamiság fogalmával való politikai visszaélés az uniós intézmények működésébe vetett bizalmat.
A jogállamiság merkeli ideje lejárt
Merkel három esztendővel ezelőtt pontosan rámutatott az erőltetett jogállamisági viták valós, ideológiailag elfogult természetére és arra a veszélyre, amit magukban hordoznak. Az Európai Unió ugyanis könnyen elveszítheti saját polgárai bizalmát, ha nem azok valós érdekeit, igényeit szem előtt tartva jár el. Márpedig szuverén országok belügyeinek, értékválasztásának megkérdőjelezése, az uniós költségvetési források és a tagságból fakadó egyéb előnyök megvonása a végső kedvezményezettektől, vagyis az állampolgároktól semmi esetre sem erősíti az Európai Unióba vetett bizalmat. A német kormányfő lemondásával az európai baloldal mégis egy emberként sóhajtott fel: új időszak vette kezdetét.
A jogállamisági ügyek merkeli ideje végre lejárt, elindulhat a jogi mechanizmusnak álcázott politikai gépezet a másként gondolkodókkal szemben – ha tetszik az állampolgároknak, ha nem.
Egyetlen uniós szabály alkalmazásával szemben sem indult még annyi per, mint az uniós költségvetést a jogállamisági elvektől feltételessé tevő rendelet esetében, hiszen rendkívül rövid idő alatt, három éven belül már a harmadik ügy indulhat most februárban az Európai Parlament januári plenáris ülésén tett bejelentése után.
Intézményközi perpatvar a jogállamiság körül
Első ízben 2021 márciusában Magyarország és Lengyelország nyújtott be keresetet az Európai Unió Bíróságához annak vizsgálatát kérve, hogy összeegyeztethető-e az EU-joggal a közösségi források jogállamisági feltételekhez kötése. Az Európai Bíróság – amely az Európai Unió állandó hatáskörbővítési törekvéseinek letéteményese – döntése előre borítékolható volt: elutasította a két ország kérelmét.
Az ügy azonban még le sem zárult, amikor a Parlament, a Bizottság és a Tanács között soha nem látott intézményközi perpatvar kerekedett. Míg a Tanács perbe fogását csak fontolgatta, az Európai Bizottsággal szemben ténylegesen mulasztási pert indított a Parlament, amiért az késlekedett a rendelet alkalmazásával Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. „A Bizottság eddig elutasította a kondicionalitás mechanizmus alkalmazását. Ám az Európai Parlament, mint a jogállamisági feltételesség elvének legszenvedélyesebb támogatója, nem fogja elhanyagolni saját felelősségét. Ha a Bizottság nem hajlandó cselekedni, készen állunk arra, hogy bíróság elé vigyük mulasztása miatt” – fogalmazott annak idején közös véleménycikkében a Parlament Jogi Szakbizottságának elnöke, a spanyol liberális Adrián Vázquez Lázara és a felelős jelentéstevő, a német zöldpárti Sergey Lagodinsky. A két képviselő nem mellesleg már az előtt kihirdette a perindításról szóló döntést a sajtóban, hogy annak meghozatalára az EP-ben a szabályok szerint zárt ülésen és titkos szavazás keretében sor került volna. Mindez azonban a szüntelenül a jogállamiságunkért aggódó Európai Parlamentet – amely, ha saját jogállamiságáról van szó, láthatóan sokkal kevésbé szenvedélyes – a legkevésbé sem zavarta.
A politikai szándékok ismét felülírták a jogi szempontokat, paradox módon éppen a jogállamiságra hivatkozva.
A Parlament politikai alapú igazságtételt vár
Miután tehát a Parlament minden lehetséges jogi és jogon túli eszközt bevetett, kezdetét vette a hőn áhított jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben. A komplikált mechanizmus bő egy esztendős huzavona után azonban nem azt az eredményt hozta, amit az Európai Parlament baloldali többsége elvárt tőle: a folyamat végén ugyanis a Magyarországnak járó uniós források jelentős részét feloldotta az Európai Bizottság, hiszen a jogszabályok alapján legalább ezt meg kellett tennie. Csakhogy a „kiéheztetés politikáját” folytató Európai Parlament politikai alapú és nem jogi alapú igazságtételt vár a jogállamisági eljárástól, így nem fogadja el a döntést, hanem januári határozata értelmében perel, azzal vádolja uniós társintézményét, hogy az kötelességet szegett. Így válik a Parlament értelmezésében a politikai döntés jogállamisági elvárássá.
Az így előállt helyzet az uniós intézményrendszer működésének szomorú látlelete, hiszen a Parlament saját politikai igényének jogi kikényszerítéséért fordul az Európai Bírósághoz: azért semmisítse meg a Bizottság döntését, mert az nem vette kellő mértékben figyelembe a politikai érveket. Veszélyes irány a demokrácia és a politika eljogiasítása, akárcsak a jogi eljárásokba szűrődő politikai elfogultság az EU működésében.
A parlament azon szándéka, hogy a politikai céljainak rendelje alá az uniós jogot, jelenti a valódi jogállamisági problémát, amivel foglalkozni kellene Európában.
A szuverenitásról lemondani nem lehet jogállamisági elvárás
Napokon belül újabb, minden eddiginél veszélyesebb szintre léphet a nyomásgyakorlás. A legújabb sajtóhírek, uniós tisztségviselői utalások és európai parlamenti képviselői vágyálmok szerint a költségvetési és külpolitikai ügyekben való egyhangú döntéshozatal felszámolására irányuló erőszakos törekvések a jogállamisági tematika részévé válhatnak, ráadásul eddig nem látott következménnyel: Magyarország szavazati jogának megvonásával. Néhány napon belül ugyanis az európai uniós tagállamok állam- és kormányfői a decemberi próbálkozás után újabb kísérletet tesznek az EU költségvetési módosításának elfogadására. A kérdés azért szerepel újra az európai vezetők napirendjén, mert Magyarország a 2023. decemberi ülés során – teljesen szuverén módon kifejezve saját érdekeinek megfelelő álláspontját – nem adta hozzájárulását az unió hétéves költségvetésének félidős módosításához, amely elsősorban az orosz–ukrán háború továbbfinanszírozását célozza.
Az EU alapszerződései alapján az Unió hétéves költségvetésével kapcsolatos döntésekhez minden tagállam egyhangú támogatására van szükség. Azaz a tárgyalásokat addig szükséges folytatni, amíg mindenki számára megfelelő megoldás nem születik. Ha pedig nem sikerül megállapodásra jutni, nem hozható meg a közös uniós döntés. Ezzel azonos szabály érvényes a közös kül- és biztonságpolitika területére is. Az egyet nem értési jog gyakorlása a tagállami szuverenitás alappillére, jogról lemondani pedig nem uniós érték és nem értelmezhető mint jogállamisági elvárás. Éppen azért, mert ezekben a kérdésekben bármely tagállam álláspontjának figyelmen kívül hagyása, a megegyezés helyett „kigazdálkodott” döntés kényszerítése jelentős mértékben alááshatja az adott tagország állampolgárainak unióval szemben táplált bizalmát.
A szuverén nemzetállamok önkéntes és komplex együttműködésének egyedülálló és egyetlen módja az egyes érdekek és álláspontok összehangolása. Az Európai Uniónak tanulnia kellene a saját hibáiból: helyreállítható-e a bizalom az Európai Unió és saját állampolgárai között egy olyan intézkedés után, amely feláldozza saját tagállamának szuverenitását egy öncélú politikai vita oltárán?
A tartalmi kérdések kitárgyalásának sikertelenségét az elhallgattatás módszerével orvosolni, ráadásul a jogállamiság nevében a valaha volt legnagyobb integrációs tévedés lenne.
