A leköszönő Európai Parlament februári plenáris ülésén új uniós jogszabályt fogadott el: a jog fölé helyezte az emberjogi aktivistákat, tényfeltárókat, jogvédőket és álcivil szervezeteket. Jogbiztonság ide, alkotmányos rend oda: az új kötelező uniós előírások alapján vajmi kevés esélye lesz annak, aki e szervezetekkel szemben próbál meg érvényt szerezni saját igazának. A jogállamiság új, brüsszeli értelmezése szerint ugyanis e szervezetek közéleti működése előrébb való, mint az állampolgároknak szolgáltatott igazság.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja, hogy Brüsszel hogyan igyekszik megóvni saját tagállamaitól is az álcivil szervezeteket aláásva mindezzel az Európai Unión belüli jogbiztonságot és alkotmányos rendet.

Kapuzárási pánik az uniós jogalkotásban

Kevesebb mint száz nap van hátra az európai választásokig, ami igazi jogalkotási cunamit jelent az Európai Parlament plenárisa előtt. Alig több mint három hónap áll rendelkezésére a jelenlegi baloldali többségű összetételben működő testületnek, hogy lezárja a számára legfontosabb jogalkotási dossziékat. A versenyfutásban szemmel láthatólag előnyt élveznek azok az ügyek, amelyekkel Brüsszel saját politikai érdekeit akarja jó előre bebiztosítani a júniusi európai választások előtt, hiszen a le nem zárt ügyeket az új politikai összetételű Európai Parlament újranyithatja az őszi átadás-átvétel után.

A brüsszeli érdekeket szolgáló NGO-k védelme különös jelentőséggel bír a kapuzárási pánikkal küzdő uniós intézmény számára, hiszen hatalmi szempontból az Európai Unió sok tekintetben a civil szervezetek jogon kívüli befolyására épül. Elegendő, ha magára az Európai Parlamentre tekintünk, amelynek működése közelebb áll is egy NGO-hoz, mint egy formális intézményhez. Amikor azt látjuk, hogy az uniós intézmények a jogállam, a demokrácia leépítése árán is megvédik a civil szervezetek érdekeit, azt a legkevésbé sem önzetlenül teszik, hanem valójában saját hatalmi pozíciójukat erősítik és biztosítják. A februári strasbourgi plenáris ülésen jóváhagyott új uniós jogszabály – az úgynevezett SLAPP, vagyis stratégiai perekről szóló irányelv – mától európai szintű védelmet biztosít az alaptalan perekkel szemben a közérdekű ügyekkel foglalkozó személyek és szervezetek számára.

Hogy kiket és milyen feltételek mellett kíván kiemelni az Európai Unió saját tagállamuk igazságszolgáltatásának alkotmányos rendjéből, természetesen saját maga határozza meg: a demokrácia, migráció, klímaügyek terén fellépő aktivisták váltak jogosulttá arra, hogy uniós védelemre hivatkozzanak, ha perbe fogják őket, sőt még kártérítés is illeti őket ebben az esetben.

Álcivilek kiváltsága az európai uniós polgárok jogfosztása árán

„Intenzív tárgyalások után megállapodást kötöttünk a SLAPP-ellenes irányelvről, amely mérföldkövet jelent demokráciánk, a jogállamiság, valamint a szólásszabadsághoz, a tájékoztatáshoz és az egyesüléshez való alapvető jogok védelmében. Az újságírók, jogvédők és mindazok, akik közérdekű ügyekben nyilvános részvételt hajtanak végre, demokratikus társadalmaink gerincét képezik, és mától félelem és jogi megfélemlítés nélkül tehetik ezt meg. A mai megállapodás nagy győzelem demokráciáink számára! (…) Annak ellenére, hogy a Tanács megpróbálta jelentősen gyengíteni a Bizottság számos eredeti javaslatát, számos eljárási garanciát biztosítottunk a SLAPP áldozatai számára. Biztosítottuk a megvádolt civil szervezetek teljes költségtérítését, valamint a perlésük esetén alkalmazandó szigorú szankciókat és kártérítést – fogalmazott a német szociáldemokrata politikus Tiemo Wölken az új jogszabály parlamenti jelentéstevője.

Joggal merül fel a kérdés, hogy ezek után ki veszi majd a bátorságot, hogy pert indítson egy NGO-val vagy egyéb önjelölt jogvédővel szemben akár egy rágalmazási ügy vagy éppen gazdasági károkat okozó bűncselekmény esetén. Kiváltságuk biztosítása érdekében az EU intézményei inkább megvonják a bírósághoz fordulás elemi jogát az európai állampolgároktól még akkor is, ha ez a jogállamiság legalapvetőbb feltételeinek durva megsértését jelenti.

„Visszaélésszerű bírósági eljárások vannak folyamatban a nyilvános vitában részt vevő személyek elhallgattatása és zaklatása érdekében, legyen szó újságírókról, emberi jogi vagy klímaaktivistákról. A mai napon jelentős lépést tettünk a közbeszédben kulcsszerepet játszó személyek védelme érdekében. Ez fontos az európai demokráciák, a jogállamiság, a véleménynyilvánítás és médiaszabadság védelme érdekében egyaránt” – emelte ki Didier Reynders belga liberális igazságügyi biztos. Reynders a szintén e héten tárgyalt 2023-as jogállamisági jelentés kapcsán azon elvárásának is hangot adott, hogy a civil szervezetek számára támogató jogi környezet kialakítása minden tagország elsődleges feladata, e téren pedig egyes tagállamok alul teljesítenek.

A nemzeti bíróságok alkalmazzák a perrel való visszaélés tilalmát

Az irányelv háttérdokumentuma egyébként részletesen elemzi azokat a jogi eszközöket, amelyeket a tagállamok maguk írnak elő a perindítással való esetleges visszaélések megelőzésére. Azt is leszögezi az elemzés, hogy Dánia kivételével gyakorlatilag minden tagállam alkalmazza a perrel való visszaélés tilalmának elvét a tagországok igazságszolgáltatásában. Joggal tesszük fel a kérdést, hogy ennek fényében mi szükség lehet egy új uniós szabályra, ami megkerüli a tagállami bíróságokat és az alkotmányos rend fölé helyezi az NGO-kat és egyéb álcivil szervezeteket? Ma Európában a bíróságok az EU normákkal összehangolt nemzeti szabályok alapján, mindenki számára egyenlő elbírálást biztosítva hozzák meg ítéleteiket függetlenül attól, hogy a peres fél magánszemély, cég, állami szerv vagy civil szervezet. Egy NGO eddig pont annyi kockázatot vállalt egy perrel kapcsolatban, mint bárki más: ha nincs igaza, elveszíti a pert. Eleget kell tennie a bíróság előírásainak, ki kell fizetnie a bírságot, be kell fejezni a jogsértő magatartást, hogy csak néhány példával éljünk. Nem bízik talán az Európai Unió saját tagállamaiban? Esetleg attól tart, hogy a bíróságok nem az NGO-k számára kedvező döntést hoznak?

Csak erről lehet szó, mivel az új uniós irányelv háttéranyaga éppen azt rója fel a tagországoknak, hogy túlságosan szűk keretek között alkalmazzák a rosszhiszemű pereskedés szabályait és nincs általános szabály ami előírná, hogy kik nem perelhetnek, vagy kiket, milyen esetben nem lehet beperelni. A litván legfelsőbb bíróság például hangsúlyozza, hogy csak kivételes körülmények között lehet megállapítani, hogy valaki eljárási jogával visszaél. A spanyol legfelsőbb bíróság a joggal való visszaélés doktrínájának körültekintő és korlátozott alkalmazását írja elő, aláhúzva annak jelentőségét, hogy a perrel való visszaélés megállapításához erős és hatékony bizonyíték szükséges, ahol egyaránt alá kell támasztani a jogellenességet és a csalárd szándékot. Németországban az ítélkezési gyakorlat szintén kifejezetten előírja a gondos mérlegelés szükségességét, hiszen abból kell kiindulni, hogy a perindítás joga mindenkit megillet.

Úgy tűnik, hogy a brüsszeli bürokratákat éppen az zavarja, hogy az Európai Unió tagállamaiban jól működnek a nemzeti bíróságok, tiszteletben tartva a jogállamiság, ezen belül a jog előtti egyenlőség és a nemzeti alkotmányos rendelkezések előírásait. A bírósághoz fordulás jogát Magyarország Alaptörvénye is biztosítja: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el.” Mindezt a tagállamok megregulázása során az EU intézményei által oly gyakran hivatkozott alapdokumentumok, az Alapjogi Charta és az Emberi Jogok Európai Egyezménye is előírják: „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.”

Láthatóan azonban Brüsszelben ezek a dokumentumok csak akkor számítanak, ha egyes tagállamok feletti politikai nyomásgyakorlásról van szó. Brüsszeli értelmezésben a jogállamiság megengedi az EU intézményeinek, hogy a gazdasági és politikai érdekeket kiszolgáló álcivil szervezetek védelmének elve mögé bújva a demokrácia legalapvetőbb elveit felváltó önkényuralmat építsenek a szuverén tagállamok megkerülésével. Márpedig ahol a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem tartozik össze, az nem jogállam, hanem diktatúra.

Az Európai Unió csak akkor szolgál rá saját polgárai bizalmára, ha nem harmadik országok vagy álcivil szervezetek érdeke, nem globális elköteleződés vagy üzleti előnyszerzés, hanem saját polgáraik érdekei alapján jár el.