Július 1-én kezdetét vette Magyarország féléves soros elnökségének időszaka az Európai Unióban. Az elnökségi programban meghatározott célok lényege, hogy az Európai Unió térjen át a béke, biztonság és fejlődés útjára, ahogy azt az európai állampolgárok elvárják. Az európai emberek június 9-én a változásra szavaztak, a szuverenitáspárti politikai erők térnyerésével szemben azonban az uniós működést korábban domináló politikai erők egy nagykoalíciós hatalmi paktummal igyekeznek fellépni. Magyarország elkötelezett abban, hogy a választások eredménye, az európai emberek akarata és a demokrácia érvényesüljön az Európai Unióban, e célok elérésére pedig az elnökségi félév kiváló lehetőséget teremthet.

A XXI. Század Intézet elemzése a magyar soros elnökség céljait, feladatait és lehetőségeit vizsgálja meg, rámutatva, hogy az elkövetkező hat hónapban Magyarország, ha tetszik, ha nem, megkerülhetetlen tényező az európai politikában.

Az uniós elnökség egykor és napjainkban

Az Európai Unió soros elnökségének intézménye hosszú múltra tekint vissza. Az 1951-ben elfogadott Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) alapító szerződésében ugyanis már megjelent a rotációs elnökség intézménye. Ebben az időben, tehát több mint hetven évvel ezelőtt még az volt a rend, hogy a tagállamok háromhavonta, alfabetikus sorrendben követték egymást a Tanács élén. Integrációtörténeti szempontból ez a rendszer azt a célt szolgálta, hogy minden tagállam számára lehetséges legyen a nemzeti érdekek becsatornázásának helyszínét jelentő ESZAK Tanácsának üléseit vezetni, és e körben saját érdekeit megfelelő hatékonysággal érvényre juttatni. Az 1958. január 1-jén hatályba lépő római szerződés, amely a hatáskörök szempontjából még inkább a nemzetek közötti együttműködés fórumát jelentő Tanácsot helyezte előtérbe a szupranacionális ambíciókra törő Bizottsághoz képest, annyit változtatott a renden, hogy a tagállamok rotációját három hónap helyett hat hónapban határozta meg.

A 2009-es Lisszaboni Szerződés óta a tagállamok az „elnökségi triók” rendszerében működnek, és határozzák meg azokat a kérdésköröket és témákat, amelyekkel a Tanács az elkövetkezendő másfél évben foglalkozni szeretne, a három ország külön-külön kidolgozott programjának összehangolt koncepciója alapján. A triók, vagy más néven trojkák összeállításának logikája egyébként azt az elvet követi, hogy területi és lakosságszám szempontjából egy nagy tagállam mellett két kisebb van jelen a hármasban, a kisebb tagországnak számító Magyarország társai az elnökségi együttműködésben nagy tagállamként Spanyolország és szintén kisebb országként Belgium.

Politikai döntésképességre van szükség

Magyarország legutóbb tizenhárom évvel ezelőtt egy gazdasági krízis kellős közepén töltötte be a soros elnöki tisztséget. Egy olyan válság során, amely rámutatott arra, hogy minden ezzel ellentétes ígéret ellenére az európai gazdaságok képessége megkérdőjelezhető és számos illúziót eloszlatott a tekintetben, hogy a Nyugat mindent jobban tudna, hogy vakon meg lehet bízni benne, vagy abban, hogy tényleg komolyan veszik-e a tagországok az egyenrangúság, a gazdasági együttműködés önkéntességének elvét.

Orbán Viktor miniszterelnök az elnökség hathónapos időszakának tapasztalatai alapján beszédében így fogalmazott: „Egy szervezet csak akkor lehet erős, ha világos a hivatása, világos a szolgálat, amit el kell végeznie, és világos a felelősség, amit viselnie kell. Ha nincs hivatás, szolgálat és felelősség mögötte, akkor hiába nagy, valójában erőtlen és sebezhető, korrupt lesz, részrehajlóvá válik, és érdekcsoportok befolyása alá kerül, ezzel egy időben pazarlóvá és önérdekűvé válik, vagyis bürokratizálódik.” Hozzátette: „Magyarország minden európai országot részben tudatosan, részben ösztönösen megelőzve adta meg a helyes választ arra a korszakváltásra, amelynek a kapujában vagyunk. Ugyanis az összefogás és az egység csak akkor ér valamit, hogyha az politikai döntésképességben fejeződik ki.” Az előttünk álló hat hónap éppen erről szól.

2024-ben a magyar európai uniós elnökség tétje még nagyobb, mint 2011-ben volt, mivel Európa annak ellenére válságban maradt, hogy az európai választópolgárok igent mondtak a korszakváltásra. A brüsszeli elit foggal-körömmel ragaszkodik az elmúlt öt év hatalmi gyakorlatához és igyekezne bebetonozni a korábbi status quo-t. Veszély fenyegeti a demokráciát az Európai Unióban, mert hiába szavaztak az európai emberek a változásra, a korábbi brüsszeli vezetők az állampolgárok akarata ellenében akarják tovább kormányozni az Uniót. A csúcsvezetők elosztásáról szóló nagykoalíciós hatalmi paktum a választások után összeomló európai liberálisok bevonásával, de a győztes szuverenitáspártiak kiszorítása mellett, durvább megsértése a jogállamiságnak, mint az eddigiekben rendszeresen alkalmazott „cordon sanitaire”. Korábban a saját magát a demokrácia és a jogállamiság élharcosaként feltüntető Európai Parlament ugyanis hosszú ideje tudatosan és szisztematikusan akadályozta, hogy a jobboldali pártok tagjai befolyásos pozíciókat tölthessenek be a Parlamentben, kezdeményezéseiket pedig automatikusan, tartalmi vizsgálat nélkül leszavazták. E gyakorlatnak azonban a Nemzeti Tömörülés francia választásokon aratott átütő sikere véget vetett, az Európai Néppártba tartozó Köztársaságiak ugyanis bejelentették, hogy belpolitikai okokból a jövőben nem tudják tartani magukat ehhez a gyakorlathoz, előre vetítve egy jövőbeli koalíciós együttműködést a Nemzeti Tömörüléssel a francia nemzetgyűlésben.

Mire ad lehetőséget az uniós elnökség?

Az elnökséget adó ország az adott félévben az uniós ügyeket illetően, de szélesebb értelemben is az európai figyelem középpontjába kerül. Egy ilyen féléves periódus tehát komoly lehetőséget jelent az adott tagállam számára saját képességei felmutatására és befolyásának érvényesítésére. Formális értelemben az elnökséget ellátó országok feladatköre, hogy meghatározzák a Tanács féléves napirendjét, „őszinte félként” (honest broker) koordinálják a szakpolitikákat és közvetítsenek a tagállamok között a megállapodások létrejötte érdekében. Ez azt jelenti, hogy a tanácsi formációk vezetése során az elnök, vagyis a tárcája szerint érintett, elnökséget adó tagállam miniszterének hagyományos kötelessége, hogy nemzeti érdekeit közvetlenül ne érvényesítse a viták során, töltsön be közvetítő szerepet, segítsen a kompromisszum kialakításában. Éppen ezért az üléseken az elnökséget adó ország más képviselője is jelen van, aki az elnökséget adó ország, tehát e félévben hazánk nemzeti álláspontját a tagállamok soraiból felszólalva fogalmazza meg. Ez a formai követelmény. A nemzeti érdekérvényesítés gyakorlata azonban jellemzően abban rejlik, hogy az elnökséggel járó előjogok következtében Magyarország más országokhoz képest sokkal jelentősebb mértékben fér hozzá majd az információkhoz és irányíthatja a tárgyalási folyamatokat. Ezek révén pedig szabályozni tudja a viták intenzitását, egy adott témában el tudja érni egyes politikai kérdések bevezetését a tárgyalásokba, vagy más kérdések kihagyását abból.

Az elnökség teljesítményének értékelése számos tényezőtől függ, beleértve az elnökségi periódus alatt elért kompromisszumokat, a fontos jogszabályok elfogadását és az uniós intézményekkel való hatékony együttműködést. Az értékelés gyakran a tagállamok, az Európai Parlament és az Európai Bizottság visszajelzésein alapul, ennél fogva pedig nem tekinthető tárgyszerűnek.

A spanyol elnökség első hónapjait belpolitikai válság nehezítette, a spanyol kormány arra használta az EU elnökséget, hogy talpon maradjon. A választások után ugyanis a spanyol Szocialista Munkáspárt került kormányalakítási helyzetbe, ám a szocialistáknak többek között annak a függetlenségpárti Együtt Katalóniáért nevű pártnak a támogatását is meg kellett szereznie, amely évekkel ezelőtt elszakadási törekvéseivel belpolitikai válságot robbantott ki. A párt a szocialistáknak nyújtott támogatásáért a spanyolországi etnikai törekvések egyik régi követelését kérte: a baszk, a katalán és a galíciai nyelveknek az Európai Unió hivatalos nyelveiként való elismerését. A spanyol miniszterelnök teljes természetességgel kérelmezte az EU elnökségi feladatait ellátó saját spanyol külügyminiszterétől az ügy napirendre tűzését azért, hogy kormányt alakíthasson, és koalíciós partnerei követeléseit kielégítse. Semlegességi elvárások ide vagy oda, az ügyet napirendre is tűzték, Brüsszel pedig érdekes módon ebben az esetben nem kérte számon a pártatlanságot az elnökségen és jogállamisági eljárás sem indult a spanyol baloldallal szemben.

Közvetlenül a választások előtt a trió másik tagja, a belga elnökség rekordszámú, hatvanhét jogalkotási aktát véglegesített a mandátumzárási pánik közepén: az európai vezetők célja volt például a bevándorlási és menekültügyi paktum lezárása még az európai választások előtt, a távozó Parlament pedig áprilisban ülésezett utoljára. Ezen az ülésen szavazták meg az utolsó pillanatban kidolgozott házszabály-reformot is, amely a Parlament választások előtti politikai arányaira épülő ügyrendet igyekezett kőbe vésni, előre felkészülve a várható konzervatív előretörésre.

Kit tekinthetünk ma Európa főnökének?

„Az európai emberek békét akarnak, ez elromlott, mert nem tudtuk megelőzni az orosz–ukrán háborút, amikor kitört, és nem tudtuk elszigetelni, ezért béke helyett az európai emberek ma háborút kapnak. Rendet akarunk, meg biztonságot. Ehelyett az európai emberek migrációt kapnak, és ebből fakadó terrorveszélyt és bűnözést. (…) Ezen kívül fejlődést is akarnak az európai emberek, gazdasági növekedést, több fizetést, jobb állásokat, jobb és biztonságosabb, egzisztenciálisan is ígéretesebb életet. Ehelyett most stagnálást kapnak” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a magyar elnökségi program lényegét összefoglalva, hangsúlyozva a mielőbbi újratervezés szükségességét, amelyhez a Patrióták Európáért legújabb politikai együttműködésének egyre növekvő közössége megfelelő erőt és a tagállamok szintjén belpolitikai támogatást is biztosít.

„Az elnökség nem azt jelenti, hogy Ön Európa főnöke” – közölte De Croo belga miniszterelnök amikor formálisan is átadta a korábbi belga elnökségi tisztséget Orbán Viktor miniszterelnök részére. „Ezzel szemben egy olyan helyzetet jelent, amikor Önnek kell megtalálni a kompromisszumot. Érdekes ezt a pozíciót elfoglalni legalább egyszer az életben. Tehát mindenképpen csak ajánlani tudom Orbán úrnak” – tette hozzá a belga kormányfő, aki az európai választásokon elszenvedett jelentős vereség után, egy alig 5%-os támogatottságú párttal a hátterében már csak ideiglenes miniszterelnökként vezeti az országot, mégis szükségét érezte kioktatni a magyar kormányfőt az uniós elnökség lényegéről.

Az uniós soros elnökséget betöltő ország miniszterelnöke nyilván nem Európa „főnöke”, azonban a hatalomhoz minden eszközzel ragaszkodni igyekvő uniós vezetők sem azok, bármennyire is igyekeznek úgy tenni, kompromisszumnak pedig csak azt tekintik, amikor minden az ő érdekük szerint alakul. A megegyezés azonban nem jelent egyet a felettünk hozott döntésekbe való belenyugvással, sem érdekeink vagy azon elveink feladásával, amelyek az állampolgárok elvárásain alapulnak. Semmilyen egyezség sem járhat a demokráciáról való lemondással.

Az uniós elnökség tehát kivételes helyzetet teremt, Magyarország, ha tetszik, ha nem, az elnökség alatt megkerülhetetlen tényező. A rotációs rend önmagában is ezt a logikát követi, a rendszer ettől igazságos. Minden tagállam annak tudatában alakítja ki együttműködését az aktuálisan Tanács élén álló másik tagországgal, hogy most ugyan a másik van soron, de legközelebb majd ő következik. Joggal készül rá, hogy kihasználhassa a helyzetből adódó lehetőségeket, javítson Unión belüli helyzetén, előtérbe helyezhesse prioritásait, jobb eséllyel kössön számára kedvező alkukat, nemzeti érdekeit pedig informális és formális eszközök együttes alkalmazásával közösségi keretbe foglalja.  Ez a régi tagállamok, a hagyományos balliberális szövetségek, a magukat a Mag-Európával azonosító politikai erők számára mindennapi gyakorlat. Az új tagállamokat, a mesterséges eszközökkel háttérbe szorított másként gondolkodókat, azokat, akik készen állnak szót emelni az Európai Unió iránytévesztéseivel szemben és az utasítások végrehajtása helyett merész tettekre is képesek önmaguk és Európa érdekében, az elnökség tisztsége emeli az alárendeltségből az egyenrangúság szintjére. Szokatlan ez az egyenlőség az Európai Unió működésében, így intenzív félév áll előttünk, hogy kijavítsuk az európai demokrácia sokéves mulasztásait.