Szűcs Gábor: A patrióták győzelmét csak késleltetni tudják, megakadályozni nem

A cél: nemzeti érzelmű, szuverenista, migrációt elutasító kormánya soha ne legyen Franciaországnak. Az eszköz: bármi. Franciaországban a cordon sanitaire-t olyan protestkoalíció állította fel, amelynek tagjait egy fő motívum kapcsolta össze: bárki csak Le Pen ne! Hasonló, építő jellegűnek erős eufemizmussal sem nevezhető motiváció húzódott meg a 2022-es magyar országgyűlési választásokon összefogó hatpárti koalíció létrejötte mögött is, ami azonban teljes kudarcba fulladt – a különbség a két ország választási rendszerén túl az egy párt(szövetség) által magáénak tudható támogatottságban és a kimagasló népi legitimációban gyökerezik. A legitimitás esszenciális eleme a jogállami berendezkedésnek és az alkotmányos kontinuitásnak, melyek franciaországi meglétével kapcsolatban egyre hangosabbak az aggályok.

A XXI. Század Intézet állandó vendégszerzője, Szűcs Gábor jogász a francia nemzetgyűlési választások önmagukon túlmutató jelentőségéről ír.

Aránytalanság

Ahogy az Európai Unió (EU) minden országában, 2024. június második hetének végén Franciaországban is lezajlott az európai parlamenti (EP) választás. A nemzetállamok egyik legnagyobb „közvélemény-kutatásaként” is felfogható egyfordulós, listás, arányos EP-voksolás során a francia emberek elmondták a véleményüket a sorozatos antiszemita és keresztényellenes támadások, a közbiztonság lezüllesztése és az adópolitika, egy szóval a francia valóság, illetve a brüsszeli migrációmenedzselés kapcsán. Az eredmény magáért beszél: a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés elsöprő győzelmet aratott, 30 mandátumot szerezve (a szavazatok 31,4 százalékát magáénak tudva, 10 százalékpontot javítva a 2019-es eredményekhez képest), a második helyezést Emmanuel Macron államfő pártja, a Reneszánsz érte el, mindössze 13 mandátumot (és a szavazatok 14,6 százalékát) tudva magáénak. A súlyos vereségre tekintettel, a friss pártpreferenciák ismeretében az elnök bejelentette, hogy feloszlatja a Nemzetgyűlést, és elrendeli az új nemzetgyűlési választás kiírását.

Előre tudni lehetett, hogy a végeredmény nem a tiszta választói akaratot, sokkal inkább a politikai törésvonalakat és az ezen törésvonalak mentén felsorakozók arányát fogja tükrözni. A törésvonal pedig, ami tordai hasadékként választja ketté az európai politikai palettát, már évek óta nem a jobb- és baloldal szembenállása, hanem a nemzeti szuverenitás, melynek két oldalán az azt felszámolni kívánó globalista erők, valamint a szuverenitást zászlajukra tűző, azt megerősíteni akaró patrióták néznek farkasszemet egymással. A cordon sanitaire lényege, hogy szinte minden jelölőszervezet összefog, hogy megakadályozzák egy személy vagy párt győzelmét, még ha nem is értenek egyet, tehát kizárólag protest jelleggel, valaki ellen.

A francia választási rendszer kétfordulós, abszolút többségi, ami rendkívül nagy teret enged a két forduló közötti „matekozásnak”, a szövetségkeresésnek és a cordon sanitaire felállításának.

Ezt láthattuk a 2017-es elnökválasztáson is, ahol az első fordulóban Macron mindössze 2,7 százalékkal vezetett Le Pen előtt, majd a második fordulóra mindenki beállt a jelenlegi elnök mögé, aki végül 66,1 – 33,9 arányban győzött, és ugyanez érvényesült most is, amikor Le Pen és szövetségesei kapták a szavazatok több, mint 37 százalékát (ráadásul az első fordulóban az 577 egyéni körzetből közel 300-ban az élen végeztek), azonban a mandátumoknak csak kevesebb, mint a 25 százalékát (143), ezzel szemben a Jean Luc Mélenchon vezette formáció úgy szerezte meg a mandátumok közel 32 százalékát (182), hogy a szavazók kevesebb, mint 26 százaléka voksolt rájuk, Macronék pedig úgy rendelkezhetnek majd az alsóházi helyek több mint 29 százalékával (168), hogy az urnákhoz járulók alig több, mint 23 százaléka szavazott nekik bizalmat.

Mindezt annak köszönheti az Új Népfront és az Együtt szövetség, hogy – a nézeteltéréseket és az elveket félretéve – összeálltak a nemzeti oldallal szemben, és összesen több mint 220 jelöltjük lépett vissza a másik javára a választás második fordulójában. A cordon sanitaire tehát – a kis túlzással csak balliberális sajtóorgánumokból álló francia média háttérmunkájával kölcsönhatásban – gyakorlatilag garantálja, hogy Franciaországban ne kormányozhasson szuverenista, markáns jobboldali politikai erő – még akkor sem, ha az állampolgárok (relatív) többsége ezt szeretné.

A nemzetgyűlési mandátumok megoszlása a pártok EP-választáson elért eredménye fényében különösen érdekes. Az EP-ben még a koalíciós partnereikkel együtt is alig van több képviselőjük az Együtt és az Új Népfront pártjainak, mint a Nemzeti Tömörülésnek egyedül. Az EP-választáson nincs egymás javára taktikai visszalépésekre lehetőséget biztosító második forduló, a listás jelleg miatt pedig a választás valós pártpreferencia-képet mutat. A Nemzeti Tömörülés, amely az EP-voksoláson egymaga megszerezte a szavazatok 31,4 százalékát, a Nemzetgyűlés egynegyedét sem fogja kitenni, ellenben Macronék, akik szövetségben (Besoin d’Europe) is csak a voksolók 14,6 százalékát tudták meggyőzni június elején, 168 főt delegálhatnak az 577 fős alsóházba (29%), az Új Népfront pártjai pedig – akik egyébként maguk is megosztottak – külön listákon, szövetségekben indulva is csak a szavazatok 26,1 százalékát birtokolták egy hónapja, ezzel szemben a Nemzetgyűlés közel harmadát ők adják majd.

Vagyis az egyetlen szervezet, amelynek a parlamenti jelenléte nem erősebb, hanem szerényebb lesz, mint azt a támogatottságuk indokolná, épp a nép körében legnépszerűbb párt, a Nemzeti Tömörülés.

Bár az Együtt és az Új Népfront elvtelen szövetsége elérte legfőbb politikai célját, és megakadályozták Jordan Bardellát abban, hogy kormányt alakítson, a francia közjogi helyzetet nem tették egyszerűbbé, hiszen a többséghez szükséges 289 mandátummal egyik formáció sem rendelkezik, így – vélelmezhetően – a szélsőbaloldal összefogásra kényszerül a centristákkal. Ez az együttműködés az ideológiai ellentéteken túlmenően is aggályos, ugyanis az Új Népfront programja épp Macron politikájával szemben határozza meg a párt elképzeléseit, így az egyik legfontosabb pontjuk az elnökhöz köthető, 2023 tavaszán életbe léptetett nyugdíjreform eltörlése és a 64 éves nyugdíjkorhatár 62 évre történő visszaállítása. Az Együtt a középosztály megerősítésére, míg a baloldali szövetség az alacsonyabb jövedelműek támogatására és a vagyon újraelosztására fekteti a hangsúlyt. Macron nem tervez adóemeléseket (bár ezzel vajmi kevesen kampányolnának), ugyanakkor csökkentené a költségvetési hiányt, ezzel szemben az Új Népfront emelné a minimálbért és a nyugdíjakat, mindezeket pedig a vagyonra kivetett szolidaritási adó visszaállításából, valamint a tehetősebbeket és a nagyvállalatokat sújtó új, progresszív adók bevételeiből fedezné. Az Európai Bizottság júniusban figyelmeztetett nyolc tagállamot, köztük Franciaországot, a túlzott költségvetési hiány miatt, ezzel növelve a gazdasági bizonytalanságot és közvetetten Macron politikáját támogatva a választásokat megelőző napokban Le Pennel szemben, aki épp a nyugdíjkorhatár csökkentésével, valamint az elektromos áram, a gáz és az üzemanyagok áfájának 20 százalékról 5,5 százalékra csökkentésével kampányolt.

Nemzetközi módszer – patrióta ellenállás

Magyarországon is próbálkoztak hasonlóan „színes” szövetséggel kormányt váltani 2022-ben a hatpárti ellenzéki összefogás tagjai, ahol a Jobbik összefogott az MSZP-vel és a DK-elnök Gyurcsány Ferenccel, ami és aki ellen egykor létrejöttek. A baloldali cordon sanitaire magyar kivitelezésének két tényező szabott gátat: az erős népi legitimáció, amivel a kormánypártok bírtak és bírnak (emlékeztetőül: 2022-ben a Fidesz–KDNP 3 060 706 szavazatot kapott, ezzel a voksok 54,13 százalékát és a mandátumok 67,84 százalékát megszerezve, idén júniusban pedig – szintén történelmi győzelmet aratva – több mint 2 millió szavazatot kaptak az EP-választáson), valamint az egyfordulós választási rendszer, ami korlátot jelent a voksolás eredményének efféle manipulálásával szemben.

Amikor trükkel, csellel, a választási rendszer kiskapuit rosszhiszeműen ki- és felhasználva próbál egy párt hatalomra kerülni, illetve a választók által legnagyobb arányban támogatott formációt a kormányzástól távol tartani, az „elkövetők” a népszuverenitás elvi és gyakorlati alapvetésével helyezkednek szembe, ami ab ovo teszi illegitimmé az így kormányra kerülő erőt. A kormány pedig, legalábbis a nyugati típusú demokráciákban, nem a nép helyett, hanem a nép nevében és érdekében kell, hogy kormányozzon. A népi legitimáció nélküli kormányzás rövid vagy hosszú távon, de egész biztosan alkotmányos válságot fog eredményezni, amit egyetlen – a jogállam és a rend mellett elkötelezett – erő sem kívánhat, hiszen, ahogyan Magyarország Alaptörvényének C) cikk szerinti 2) bekezdése deklarálja, senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

A francia nemzetgyűlési választások a második fordulóval véget értek, Marine Le Pen ugyan nem győzött, de a Nemzeti Tömörülés magához – és korábbi választási teljesítményeihez – képest nagyot nyert, az eredmény kapcsán pedig Le Pen azt mondta, hogy ez csak „a győzelem késleltetése” – ezzel, vélhetően, a 2027-es elnökválasztásra és nemzetgyűlési voksolásra utalva. Bár a szavazatok feldolgozottsága immár 100 százalék közeli, Európa vigyázó szemét továbbra is Párizsra veti, ugyanis a Patrióták Európáért EP-frakcióhoz csatlakozott a Nemzeti Tömörülés és a pártcsalád elnöke Jordan Bardella lett – az első alelnök pedig, komoly magyar diplomácia siker eredményeként, Gál Kinga fideszes EP-képviselő.

A Patrióták Európáért frakció létrejöttével, és lényegében a teljes ID átigazolásával az Európai Unió történetében új fejezet nyílik.