A türingiai és szászországi tartományi választások az Alternatíva Németországért (AfD) előretörését – előbbiben egyenesen történelmi győzelmét – hozták, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) várakozásokon felül való szereplésével pedig precedens nélküli helyzet állt elő Németország keleti felén. A német gazdasági és politikai elit számára immár valósággá vált, hogy stabil, kormányzóképes többséggel rendelkező tartományi kormányok létrehozására a mainstream pártok többé nem képesek az AfD vagy a BSW fősodorba való beemelése nélkül. Mivel mindegyik párt kizárja annak lehetőségét, hogy az AfD-vel együttműködjön, borítékolhatóan instabil koalíciók fognak alakulni, amelyeknek talán még többsége sem lesz a tartományi parlamentekben. Kelet-Németország mostanra egy olyan önálló politikai identitást alakított ki, amelynek tartós figyelmen kívül hagyása esetén az elit jó eséllyel tovább katalizálja az ország megosztottságát.

Biró András, a XXI. Század Intézet kutatója legújabb elemzésében a kelet-németországi politikai erőtér tartós átalakulását vizsgálja meg a türingiai és szászországi tartományi választások eredményei és várható következményei tükrében.

Felborult erőviszonyok

Első tartományi győzelmét aratta Németországban az Alternatíva Németországért (AfD) párt, miután a türingiai választás során a szavazatok 32,8 százalékát szerezte meg, a második helyre – jócskán lemaradva – 23,6 százalékkal a CDU futott be. Szászországban végül a CDU tudott győzedelmeskedni 31,9 százalékkal, ám ezen eredmény mögött is csak egy hajszállal maradt le az AfD 30,6 százalékos eredménnyel. A szociáldemokrata–zöldbaloldali–liberális kormánykoalíció pártja együttesen (!) Türingiában a 11, Szászországban pedig a 13 százalékot sem tudták átugrani. A szociáldemokraták épphogy bejutottak mindkét tartományi parlamentbe, a zöldbaloldal Szászországban egy hajszállal megugrotta az 5 százalékos bejutási küszöböt, ám Türingiában erre képtelen volt, míg a liberális FDP egyik tartományban sem volt képes erre.

A választások legnagyobb nyertese azonban a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) lehet, amely Türingiában 15,8, Szászországban pedig 11,8 százalékos eredményt ért el, ami egy év elején megalapított párttól igencsak kimagasló eredménynek számít, főképp annak tükrében, hogy a politikai erőtér megváltozása következtében királycsinálóvá válhatnak.

A türingiai és szászországi választás ismételten rávilágított arra, hogy az országos szinten jelen lévő problémák már most magukban hordozzák a rendszerválság tüneteit, amelyre a fősodratú pártok nem tudnak megfelelő válaszokat adni és egyre növekszik az a reprezentációs szakadék, amely az országot vezető elit és a nép elvárásai között feszül. Az ország nyugati és keleti fele között ráadásul olyan véleménykülönbségek vannak többek között a szociális és fizikai biztonságot, a bevándorlást vagy az orosz–ukrán háborút illetően, amelyek egyre áthidalhatatlanabb ellentétekben öltenek testet.

Az országra leereszkedő lappangó vasfüggöny egyre erősödő jelenlétét a mostani választások is igazolták, hiszen a keleti szavazók olyan saját politikai identitást alakítottak ki, amely értékrendjében és világnézetében is egyre inkább eltér az ország nyugati felében lakókétól. A változás iránti igény kifejezésének erőteljes fokmérője, hogy mindkét tartományban közel 74 százalékos volt a részvételi arány, amelyre utoljára több mint harminc éve, a német újraegyesítés idején volt példa.

Ami magát a választást illeti, az erőviszonyokat az változtatta meg leginkább a két tartományban, hogy az egykori keletnémet állampárt posztkommunista utódpártja, a Die Linke gyakorlatilag összeomlott, szavazói szétszéledtek. Türingiában a Linkére 2019-hez képest 152 ezerrel kevesebben szavaztak, akiknek 15 százaléka az AfD-hez (23 ezer fő), 25 százaléka a CDU-hoz (39 ezer fő), 55 százaléka (84 ezer fő) pedig a BSW-hez pártolt át a mostani választás során. A másik legjelentősebb változást az jelentette, hogy a 2019-ben nem szavazók közül 133 ezren viszont voksoltak 2024-ben: az AfD 71 ezer, a BSW 27 ezer, a CDU pedig 23 ezer új szavazót volt képes meggyőzni, a többi párt mindössze néhány ezret.

Szászországban 108 ezer Linke szavazó közül 73 ezren a BSW-hez, 19 ezren a CDU-hoz, 8-8 ezren pedig az AfD-hez és az SPD-hez pártoltak át. 2019-hez képest a tartományban 44 ezer korábbi CDU szavazó pártolt át az AfD-hez, és 43 ezer a BSW-hez, míg a közlekedési lámpa koalíció szimpatizánsai leginkább a CDU-hoz és a BSW-hez pártoltak át. A 2019-ben nem szavazó 226 ezer fő közül az AfD 89 ezer, a CDU 78 ezer, a BSW pedig 45 ezer főt volt képes mobilizálni.

Türingiától Türingiáig

Mindennek eredményeképpen egy olyan precedens nélküli helyzet alakult ki, ahol a fősodor által meghirdetett tűzfal tele van lyukakkal, az elit pedig képtelenné vált arra, hogy mindkét rendszerellenzéki pártot, tehát a BSW-t és az AfD-t is kizárja a hatalomból. Amennyiben azonban kontrasztba állítjuk a BSW elleni szórványos kirohanásokat, valamint az AfD elleni folyamatos démonizálást, az államilag finanszírozott tömegtüntetéseket és példátlan lejáratókampányt, akkor egyértelművé válik, hogy mely formációval nyitottabb az együttműködésre a fősodor szükség esetén.

Példának okáért Friedrich Merz, a CDU elnöke június közepén még kategorikusan kizárta pártja és a BSW közötti koalíciónak a lehetőségét, a választások eredményeként azonban mégis szabad kezet adott Michael Kretschmer szász miniszterelnöknek és Mario Voigt türingiai CDU-vezetőnek.

Türingiában például a CDU lényegében csak abban az esetben tud többségi kormányt alakítani, ha koalícióra lép a BSW-vel és a Linkével is, utóbbi formációval szemben viszont bármiféle együttműködés kizárása van érvényben jelenleg, amelyet párthatározatban is rögzített a centrista párt. Szászországban pedig hiába van jobb helyzetben a CDU és volt képes győzedelmeskedni, főképp Michael Kretschmer helyi viszonyokhoz igazodó, az orosz–ukrán háborúban képviselt realizmusa miatt, egy centrista–szociáldemokrata–zöldbaloldali koalíciónak így sem lenne meg a szükséges többsége. A BSW vagy a Linke részvétele a koalícióban tehát Szászországban is elengedhetetlennek tűnik ahhoz, hogy legalább egy többségi kormányt létre lehessen hozni, legyen az bármennyire is instabil.

A CDU hatalomtechnikai trükkjei kapcsán röviden érdemes megemlékezni arról, hogy egyrészről a 2019-es türingiai választás milyen vezéráldozattal járt a CDU számára, másrészt pedig mily mértékben befolyásolta a párt jövőjét. Noha 2019-ben még Angela Merkel volt Németország kancellára, a CDU pártelnöki pozícióját – a kancellári utódként kiválasztott, és ezáltal Merkel nyomására megválasztott – Annegret Kramp-Karrenbauer töltötte be, akinek vezetése alatt párttársai együtt szavazták meg az AfD képviselőivel 2020 elején a liberális Thomas Kemmerichet a tartomány miniszterelnökéül. Angela Merkel „megbocsáthatatlannak” nevezte, hogy demokratikus pártok együtt szavaznak az AfD-vel, ezért követelte az eredmény visszavonását, a nyomás hatására Kemmerich lemondott, helyére pedig a Linkés Bodo Ramelow lépett, akinek kormányát kívülről támogatta a CDU.

A kancellár intervenciója oly mértékben kezdte ki Kramp-Karrenbauer – amúgy sem túl jelentős – tekintélyét, hogy utóbbi nemcsak a CDU-elnöki posztjáról mondott le, de ezzel együtt a kancellárjelöltségről is. Ezt követően Merkel minden befolyását latba vetette, hogy Armin Laschet legyen az új pártelnök és ne a kancellár régi riválisa, Friedrich Merz. Laschettel végül a CDU történelmi vereséget szenvedett 2021 szeptemberében, amit követően a párt vezetését végül az évtizedek óta erre váró Merz vehette át, aki eleinte még azzal kampányolt, hogy az uniópártoknak vissza kellene térniük konzervatív gyökereikhez és visszanyerniük az AfD-hez átpártolt szavazókat. Merz elnöksége alatt azonban tovább folytatódott a párt balratolódása, többek között bármiféle együttműködést kizárt az AfD-vel, kiállt az LMBTQ párok örökbefogadási joga mellett és bevezette az 50 százalékos női kvótát a testületi posztokra, ami az alkalmasság, a teljesítmény és a tudás helyett ideológiai célokat szolgál.

A választások generációs aspektusa

Az eddigi tapasztalatok alapján tehát jó eséllyel létrejöhet az a hatalomtechnikai alku a mainstream pártok, illetve a fősodorba bebocsátást nyerő BSW között, amely meggátolja az AfD hatalomra kerülését, ám ennek tartóssága már komoly kérdéseket vet fel. A pártok korstruktúráját megvizsgálva szembetűnő, hogy mindkét tartomány jövőképe az AfD-nek kedvező fordulatokat rejt.

Az Infratest dimap/ARD felmérésén nyugvó, a liberális Die Zeit hetilap által publikált adatok egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a fiatalok Türingiában – különösen a 18–24 év közötti korosztály – az AfD támogatója, míg a Linke, a CDU és a BSW a 60, de még inkább 70 év felettiek körében való népszerűsége miatt volt képes a mostani eredményét elérni.

Szászországban hasonló trendek rajzolódnak ki, annyi különbséggel, hogy a fiatalok körében a CDU lemaradása nem olyan jelentős az AfD-vel szemben, mint Türingiában, ellenben a 70 éves és annál idősebb korosztály közel fele (!) a centrista pártot támogatja. Mindez aggodalomra adhat okot a CDU-n belül, hiszen az elöregedő német társadalomban az idősebb korosztályok a legnépesebb választói csoportot teszik ki. A 65 év felettiek aránya Türingiában és Szászországban egyaránt körülbelül ötszöröse a 18–24 év közötti korosztály arányának.

A választások biológiai aspektusait tovább feszegetve az is kétségbeejtő jelenség lehet a fősodorbeli pártok számára, hogy a két tartományban tartott U18-as választás során – ami az egyik legnagyobb iskolán kívüli oktatási kezdeményezés Németországban – is messze az AfD bizonyult a legnépszerűbbnek a 18 év alattiak körében. Türingiában 37,4 százalékkal végzett élen a párt, ezzel magabiztosan megelőzve a második helyen 17,8 százalékkal célba erő CDU-t, Szászországban pedig 34,5 százalékos eredményt elérve diadalmaskodott, a második itt is a CDU lett 16,2 százalékkal. Noha ezen oktatási kezdeményezésen alig 10 ezer iskolás vett részt összesen, az ország keleti felén zajló trendeknek megfelelően igazolja az AfD előretörését a fiatalok körében.

Ezen eredményeknek olyan szempontból is van jelentősége, hogy az utóbbi években a Scholz-kabinet szövetségi szinten is erősen támogatta a választói korhatár leszállítását 18 évről 16 évre. A kormány azzal indokolta mindezt, hogy a politikailag egyre aktívabb fiatalságnak joga van hallatnia a hangját a választásokon, melyeket rendre az ötven év felettiek uralnak, és döntenek ezáltal a fiatalok jövőjéről is. Miután azonban az elmúlt években az AfD vált a legnépszerűbb párttá a fiatalok körében országos szinten is, nehezen elképzelhető, hogy a kormánypártok továbbra is célravezetőnek tartanák az ehhez szükséges – egyébként kétharmados többséget igénylő – törvényhozást.

Növekvő és szélesedő AfD

Az AfD-vel szemben az is gyakran vádként fogalmazódott meg a korábbi években, hogy túlnyomórészt alacsonyan képzett férfiak szimpatizálnak vele, ám ezen állítás is egyre kevésbé állja ki a valóság próbáját. Noha az alacsonyabb iskolai végzetséggel rendelkezők között valóban kiugró a nemzeti szuverenista párt 40 százalék feletti támogatottsága mindkét tartományban, a diplomások körében is a második legnépszerűbb párt lett a CDU után, Türingiában 21, Szászországban pedig 19 elért százalékkal. Mindamellett, hogy a férfiak körében valóban népszerűbb a párt, amit jól mutat, hogy Türingiában 38 százalékot, Szászországban 35 százalékot győzött meg ezen választói csoportból, előbbi tartományban a nők 27 százaléka, utóbbiban pedig 26 százaléka támogatta szavazatával az AfD-t.

A fentiekben ismertetett okokon túl szintén negatív előjellel bírhat a fősodor pártjai számára, hogy az AfD szavazóbázisa értékalapon és világnézetileg is egyre biztosabb talapzaton áll a két tartományban. Miközben 2019-ben még elmondható volt, hogy az AfD főleg a protest-szavazatoknak köszönhetően erősödött meg, hiszen szászországi szavazóinak 40, türingiai szavazóinak pedig mindössze 24 százaléka szavazott meggyőződésből a pártra, mostanra ez is megváltozott. 2024-ben már mindkét tartományban a párt szavazóinak legalább 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy meggyőződésből tette le voksát a nemzeti szuverenista erő mellett és kisebbséggé váltak azok, akik csak azért tettek így, mert más pártokban csalódtak.

Miután tehát az AfD támogatottsága arányosan oszlik meg a különböző korosztályok és társadalmi csoportok között, okkal lehet kijelenteni, hogy a párt Németország keleti felén néppárti karaktert kezd magára ölteni, hiszen a társadalom valamennyi rétegét képes sikerrel megszólítani, ezáltal választói összetétele is heterogén képet mutat.

Mindennek ellenére a hétvégi választások során nem történt áttörés, az AfD nem szerzett akkora felhatalmazást, hogy egyedül képes legyen kormányozni, természetes koalíciós partnerek híján pedig valószínűleg ellenzékbe szorul. Tehát a német elit különböző hatalomtechnikai alkuk árán képes lehet célját átmenetileg elérni, ám a döntés kontraproduktív hatásával ismét nem számol. Azzal, hogy a választók harmadának felhatalmazásával bíró pártot kizárja a demokratikus diskurzusból, maga ágyaz meg az AfD további erősödésének.

Nem az évtizedek óta tartó nyugatellenes propaganda és „Vlagyimir Putyin puccsa” miatt válik az AfD Kelet-Németország néppártjává – ahogyan azt a nyugati médiumok keretezni próbálják –, hanem a demokratikus szavazáson leválthatatlan, kioktató módon viselkedő német elit miatt.