Az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt úgy határozott, hogy keresetet indít az Európai Unió Bíróságán Magyarország ellen, mert úgy véli, hogy a tavaly decemberben elfogadott, nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény uniós jogot sért. Ez a jogszabály több intézkedés mellett létrehozta a „Szuverenitásvédelmi Hivatalt”, amelynek feladata feltárni és vizsgálni azokat a külső érdekeket szolgáló tevékenységeket és szervezeteket, amelyek Magyarország szuverenitását sérthetik vagy veszélyeztethetik, befolyást gyakorolhatnak a választások kimenetelére vagy a választói akaratra. Nem meglepő, hogy a Bizottság politikai akaratának és öncélú érdekeinek az Európai Unió Bírósága előtt kíván érvényt szerezni, amikor a szuverenitásvédelmi törvényt támadja.
A XXI. Század Intézet legújabb elemzése bemutatja, hogy Brüsszel nem a jogállamiságot, hanem saját érdekeit tartotta szem előtt, amikor beperelte Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt.
Brüsszel saját érdekből perli Magyarországot
Az Európai Bizottság kifogásai az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jog megsértését foglalják magukban: a Bizottság szerint a jogszabály sérti a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, az ügyvédi titoktartáshoz való jogot, valamint az ártatlanság vélelmét. Ezen felül a Bizottság azzal is érvel, hogy a törvény sérti a belső piac működését és annak számos alapszabadságát. Az uniós értékeléshez véleményt nyilvánító tanácsadó szerv, a Velencei Bizottság azt is megállapította, hogy a szuverenitásvédelmi törvény által felállított testület működése túl nagy a kockázatot jelent, hogy elrettentő hatást gyakorol Magyarországon a szabad és demokratikus társadalmi vitára.
Kevesebb mint egy hónappal a perindítás bejelentését megelőzően a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke nyílt levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez azzal kapcsolatban, hogy megtudja: egyes külföldről finanszírozott civil szervezetek milyen szerepet töltenek be a Magyarország elleni jogállamisági eljárásban, és az elmúlt évek nyarán kiadott éves jogállamisági jelentésekben, és milyen tartalommal készültek el ezek az „árnyékjelentések”. A megkeresés indokaként elsősorban az szolgált, hogy a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljárás során a Bizottság számos magyarországi – jelentős részben külföldi forrásokból működő – szervezet, egyebek mellett az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság, a Political Capital, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Transparency International Magyarország közreműködésével elkészített, saját jelentéseit vette alapul. A Szuverenitásvédelmi Hivatal hatásköre az ügyben alátámasztott:
A jogállamisági jelentéshez véleménnyel hozzájáruló NGO-k közül több szervezet részben vagy egészben az Európai Unión kívüli, harmadik országból érkező támogatásokból működik.
A nyilvánosság biztosítása kötelező az EU intézményeire
Az átláthatóság az EU működésére vonatkozó egyik kulcsfontosságú előírás, főként ha egy tagország, közvetkezésképpen pedig az Európai Unió szuverenitásáról van szó. Az uniós alapelv megköveteli az Európai Unió intézményeitől, hogy tegyék közzé a szükséges információkat a politikai döntéshozatalról és a kiadásokról, és tartsa tiszteletben az információszabadság elvét. Az Európai Unióról szóló szerződés 10. cikke egyértelműen előírja, hogy a nyílt döntéshozatalt „a polgárokhoz a lehető legközelebb” kell lefolytatni. S míg a 11. cikk kimondja, hogy mind a magánszemélyeknek, mind az érdekképviseleti egyesületeknek lehetőséget kell adni arra, hogy „az uniós fellépés minden területén kifejtsék és nyilvánosan kicseréljék véleményüket”, ez nem teszi jogszerűvé a külső érdekek befolyásának megjelentését az uniós döntéshozatalban. Emellett az Európai Unió működéséről szóló szerződés ehhez kapcsolódóan is előírja a nyilvánosság fontosságát hangsúlyozva, hogy az uniós intézmények kötelesek nyilvánosan fellépni, és biztosítaniuk kell, hogy egy uniós tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező bármely természetes vagy jogi személy hozzáférhessen az intézmények működése során keletkezett dokumentumokhoz (15. cikk).
A nyilvánosság biztosítása mégis az Európai Bizottság egyik leggyengébb pontja. Az Európai Ombudsman felmérése szerint is az esetek 85%-ában elmulasztja a nyilvánossági kérelmek határidejét, vagy nem tesz eleget a jogos kérelmeknek.
Tavaly októberben az Ombudsman vizsgálatot indított az uniós intézmények átláthatósági gyakorlata kapcsán, amely idén év végén zárul majd.
A jogállamisági jelentések sértik a nemzeti szuverenitást
Az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentései részben civil szervezetek, részben olyan úgynevezett tanácsadó szervek megállapításain alapul, mint amilyen az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége. Előbbi tekintetében lényeges kiemelni a konzultációra felkért szervezetek jelentős számát: a nyilvános adatokból látszik, hogy Magyarország esetében a többi tagállamra vonatkozó konzultációkhoz képest mind 2023-ban, mind pedig 2024-ben rekordszámú, több mint harminc civil szervezettől kért tanácsot az Európai Bizottság a jogállamisági jelentés elkészítéséhez, amelyek túlnyomórészt baloldali NGO-k voltak. A hivatkozások származása az esetek jelentős részében rendkívül nehezen alátámasztható, hiszen sokszor újságcikkekre, újságírói állásfoglalásokra, magánvéleményekre támaszkodik a jelentés. Lényeges kiemelni azonban, hogy 2023-ban Magyarország igazságügyi reformmal kapcsolatos eredményeit a civil szervezetek kritikus és elutasító megállapításaihoz képest is elismerte az Európai Bizottság, meg is kapta hazánk az uniós források egy részét. Ez a jelenség egyértelműen alátámasztja e szervezetek politikailag motivált hozzáállását, de azt is, hogy következetes bevonásuk az eljárás folyamatába alapjaiban kérdőjelezi meg a Bizottság jogállamisági értékelésének hitelességét.
Az alapvető tárgyilagosság hiányára jó példa erre az eset is, amikor szintén 2023-ban az Európai Bizottság a Lengyelországról szóló országjelentésben a sajtószabadság és a médiapluralizmus hiánya miatt vádolta meg az országot arra hivatkozva, hogy 2022-ben a kelet-lengyelországi Rzeszów városában letartóztatták Pablo González „független újságírót”. A Bizottság a sajtószabadságról szóló fejezetben elsősorban González esetével példázta azt a kifogást, hogy Lengyelországban az újságírók „továbbra is nehézségekbe ütköznek munkájuk végzése során.” Éppen ezért rendkívül kínos volt, amikor idén augusztusban az Ankarában végrehajtott nyugati-orosz fogolycsere keretében az új lengyel kormány elengedte vizsgálati fogságából a korábban Pablo González néven szereplő Pavel Rubcovot, aki valójában az orosz katonai hírszerzés (GRU) tisztje volt – amint arról Marius Kaminski volt lengyel belügyminiszter beszámolt az X-en. A González-ügy a szokásos módon, valamely baloldali lengyel civil szervezet bemondására került be a lengyel jogállamisági jelentésbe. Holott éppen az Európai Bizottság eljárása az, amely sérti a jogállamiság elvét és veszélyezteti a tagállamok szuverenitását, amikor megalapozatlan, valótlan, külső érdekek által sugalmazott állításokat foglal egy olyan jelentésbe, amelynek megállapításait megkérdőjelezni, jogi úton támadni, ellenük jogorvoslatért folyamodni nem lehet, azonban az érintett tagország uniós forrásokhoz való hozzáférése jelentős mértékben függ tőle. Már ahol, hiszen szemmel láthatóan a 2024-es negatív országértékelése a lengyel jogállamiságról nem képezte akadályát az uniós források kifizetésének.
Lengyelországban az uniós pénzek feloldásához elegendő volt csak egy Brüsszelnek tetsző kormányra váltani.
Az Európai Unió csak akkor szuverén, ha nem sérti a tagállamok cselekvőképességét!
Úgy tűnik, hogy az Európai Unió számára a jogállamiság csak akkor számítanak, ha egyes tagállamok feletti politikai nyomásgyakorlásról van szó. Brüsszeli értelmezésben a jogállamiság megengedi az EU intézményeinek, hogy a gazdasági és politikai érdekeket kiszolgáló álcivil szervezetek védelmének elve mögé bújva a demokrácia legalapvetőbb elveit felváltó önkényuralmat építsenek a szuverén tagállamok megkerülésével. Márpedig ahol a jogszolgáltatás és az igazságszolgáltatás nem tartozik össze, az nem jogállam, hanem diktatúra.
Az uniós intézmények felelősséggel tartoznak azért, hogy az európai integráció és annak alapelvei mögé biztosítsák az európai állampolgárok többségének támogatását.
Ez nem adottság, ezt a bizalmat el is lehet veszíteni az igazságtalan eljárások, kettős mérce és a nemzeti önrendelkezést sértő intézkedések okozta csalódások miatt. Mielőbb emlékeztetni szükséges a brüsszeli vezetőket, hogy az Európai Unió csak akkor szuverén, ha nem sérti a tagállamok cselekvőképességét. Márpedig ez csak úgy lehetséges, ha nem harmadik országok vagy álcivil szervezetek érdeke, nem globális elköteleződés vagy üzleti előnyszerzés, hanem saját polgáraik érdekei alapján jár el.
