Míg korábban legalább a látszatra ügyelt, az utóbbi hetekben Magyar Péter egyre világosabban állt ki a globalista politikai oldal mellett: az EP-képviselői ukrán színekbe öltözve tapsolták felállva Zelenszkij ukrán elnök háborúpárti beszédét, ő maga pedig az azonos nemű párok örökbefogadása mellett foglalt állást, míg az európai pártcsaládjuk paktumot kötött a balliberális oldallal az Európai Parlamentben – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: a kiszivárgó hangfelvételek alapján egy olyan politikus képe rajzolódik ki, aki lenézi az embereket és kizárólag a hatalom és a pénz érdekli.
Magyar Péter és pártja az Európai Néppárt tagjaként támogatja a bevándorlást, a háborút és a genderpropagandát is. A héten például az Európai Néppárt paktumot kötött az Európai Parlamentben a balliberális oldallal, amelynek keretében támogatják a migránsbetelepítési kvótát, az ukrajnai háborút, illetve az uniós források visszatartását jogállamisági indokokra hivatkozva – fogalmazott legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: nem csak a szavazásokon, már szimbolikákban is megmutatkozik, hogy Magyar Péterék csupán egy újabb globalista projektnek számítanak. Amikor például november 19-én Zelenszkij ukrán elnök a háború támogatására biztatta az Európai Parlament képviselőit, Magyar Péter EP-képviselői ukrán színekbe öltöztek és felállva tapsoltak a háborúpárti beszédnek. „Mintha csak a momentumosokat láttuk volna.” – mondta Deák Dániel. Arról is beszélt, hogy Magyar Péter tudta még tovább is fokozni: egy lakossági fórum után a 444-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy tudná támogatni az azonos nemű párok örökbefogadását. Korábban erre az álláspontra a Demokratikus Koalíció, illetve a Momentum Mozgalom helyezkedett.
Beszélt arról is, hogy Manfred Weber emellett szinte minden héten kiáll nyilvánosan Magyar Péter mellett, a napokban is annak az állásfoglalásának adott hangot, hogy szerinte Magyar Péternek kell irányítania Magyarországot és Lengyelország után hazánkban is egy globalista kormányra van szükség. „Már a látszatra sem adnak, egyértelműen be akarnak avatkozni a magyar belpolitikába” – mondta, hozzátéve: azt szeretnék, ha Magyarország sem a háború, sem a bevándorlás, sem a genderpropaganda ügyében nem ellenkezne; Magyar Péter vezetésével pedig ez a vágyuk teljesülne is.
Az elmúlt hetekben Magyar Péterről kiszivárgó hangfelvételekről elmondta: kirajzolódott egy olyan személyiség, aki mindenkit lenéz, a hatalomért cserébe pedig bármire képes, a brüsszeli érdekek gondolkodás nélküli kiszolgálására is.
Egy olyan ember látható, akinek nem az emberek, hanem kizárólag a pénz és a hatalom a fontos. A Hősök terén tartott tüntetés során például a színpadon eljátszotta, hogy érdekli az emberek sorsa, majd amikor lement a színpadról, szidalmazta őket. „Vegyen magának új unokát”, „büdös a szájuk”, „nyugdíjaskommandó”, „menjünk inkább a Kempinski-teraszra” – ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekkel beszélt a szimpatizánsairól a hangfelvételeken. Deák Dániel kiemelte: a politikában azonban egyáltalán nem ismeretlen, hogy ilyen hangfelvételekből tudjuk meg, ki is valójában az a politikus, aki az országot szeretné vezetni, a legismertebb eset mindenképpen a 2006-os őszödi beszéd. Emlékezetes, a 2006-os választási kampány után zárt körben beismerte, hogy már a kampány időszakában is tisztában volt azzal, hogy amit ígér, az mind hazugság, az ország gazdasági helyzete valójában sokkal rosszabb, mint azt kommunikálták. A beszéd kiszivárgott és így a választók számára is világossá vált, hogy ki is valójában Gyurcsány Ferenc, hogyan gondolkodik valójában az emberekről és az országról. Hasonló a helyzet most Magyar Péter esetében is az elemző szerint.
Zárásként elmondta: az elmúlt években egyre egyértelműbbé vált, hogy külföldről próbálnak meg beavatkozni hazánk belügyeibe. Nem véletlenül kapott százmilliókat Karácsony Gergely „mikroadományokon” keresztül és nem véletlenül pénzelték Márki-Zay Péter kampányát dollármilliókkal. Teljesen világos volt, hogy a globalista politikai körök mindent bevetnek annak érdekében, hogy megdöntsék a szuverenista magyar kormányt és egy olyan bábkormányt állítsanak a helyére, amelyik semmilyen ellenállást nem mutat a brüsszeli törekvésekkel szemben. Úgy tűnik, hogy Magyar Péter esetében is ugyanez a helyzet: a színrelépésekor még próbált úgy tenni, mintha ő és a pártja nem egy globalista projekt lenne, de az elmúlt hetekben már teljesen mást látunk.