Ukrajna elfogadta az Amerikai Egyesült Államok azon javaslatát, hogy azonnali, harminc napos, teljeskörű fegyverszünetet léptessen életbe a front teljes szakaszán, amennyiben Oroszország is megteszi azt. A javaslatokat az amerikaiak képviselői továbbítják Oroszország felé: Steve Witkoff amerikai különmegbízott a héten Moszkvába utazik, ahol a hírek szerint Vlagyimir Putyinnal egyeztethet majd a tűzszünetről, de telefonbeszélgetésre is sor kerül majd Donald Trump és orosz kollégája között. A tűzszünet az első lépés lehet a béketárgyalások felé vezető úton, így a vérontás megállításán túl a konfliktus tartós lezárását is közelebb hozhatja.

Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója legújabb elemzésében azt vizsgálta meg, hogy milyen esélyei vannak jelenleg a békének, és hogyan nézhet ki végül a háború lezárása.

A háború folytatásának „forró krumplija”

A szaúd-arábiai Dzsiddában folytatott amerikai–ukrán külügyminiszteri szintű találkozón Kijev delegációja – amelyet de facto Andrij Jermak, az Elnöki Iroda feje vezetett – hirtelen változtatott korábbi merev álláspontján, és immár kész azonnali, harminc napos, teljeskörű fegyverszünetet kötni Oroszországgal, ha arra Moszkva is hajlandó. Ukrajna még a tárgyalások előtt közvetlenül is egy olyan megoldást szorgalmazott, amely csak légi és tengeri tűzszünetet jelentett volna, és amelyet az európai országok egy része is támogatott. Az amerikaiak azonban, akiket Marco Rubio külügyminiszteren kívül Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó képviselt, úgy tűnik, elég meggyőzőek voltak, és Ukrajna végül beadta a derekát. Nem ingyen: Washington cserébe visszavonta a katonai támogatások és a hírszerzési információk átadásának felfüggesztését.

A labda tehát most Moszkvánál pattog, amely a maga részéről sokáig szintén kizárta a tűzszünet lehetőségét, és – legalábbis hivatalosan – a harcok folytatása mellett kezdett volna tárgyalásokat Ukrajnával. Moszkva helyzete ebben a tekintetben sokáig kényelmes volt: ma már nem titok, hogy Kijev hátrált ki nyugati nyomásra a 2022-es isztambuli tárgyalásokból, ahogy az is közismert, hogy 2022 végén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tiltotta meg saját magának azt, hogy tárgyalásokat folytasson Oroszországgal addig, ameddig azt Vlagyimir Putyin vezeti. Az oroszok eközben végig a saját tárgyalási hajlandóságukat deklarálták, a tűzszüneti opció elvetése pedig azért sem mondott ellent ennek a szándéknak, mert maguk az ukránok sem akartak ideiglenes fegyvernyugvásról hallani: mindkét fél attól tartott, hogy a másik az erői átcsoportosítására és egy újabb támadás előkészítésére használná fel a tűzszüneti időszakot, ahelyett, hogy a háború lezárásán dolgoznának.

2023 elejére világossá vált, hogy nemzetközileg nehezen tartható a mereven elzárkózó ukrán álláspont. Kína, valamint a globális Dél több meghatározó állama Brazíliától a Dél-afrikai Köztársaságon és Indián át Indonéziáig sorra álltak elő tűzszüneti és békejavaslatokkal, felajánlva közvetítői szolgálataikat, és míg Moszkva ezeket, ha némi távolságtartással is, de pozitívan értékelte, és nyitottnak mutatta magát azok figyelembe vételére, addig Ukrajna olykor éles kritikával illette ezeket a törekvéseket. Mivel azonban a nyugati államok kísérlete Oroszország diplomáciai és gazdasági elszigetelésére nem sikerült, éppen a globális Dél semleges álláspontja miatt, Kijev és szövetségesei is tettek egy próbát a nem nyugati államok ukrán álláspont mellé állítása érdekében. Azonban Ukrajna béketerv címén a saját győzelmi tervét próbálta volna eladni ezen országoknak, ami egyértelműen az Oroszországgal való konfrontációjukat jelentette volna, ezért ez a kísérlet is kudarcot vallott, ahogy az legkésőbb a tavalyi svájci békecsúcson egyértelműen kiderült. A svájci találkozón Kína egyáltalán nem vett részt, más fontos államok pedig nem írták alá annak zárónyilatkozatát, annak ellenére sem, hogy az már csak a három legkevésbé problematikusabbat tartalmazta a tízpontos ukrán békeformulából.

Ukrajna tehát nem tudta eltolni magától annak felelősségét, hogy az ő álláspontja akadályozza a béketárgyalások folytatását, ez a kép pedig csak erősödött Donald Trump amerikai elnök beiktatása után, aki azonnal intenzív tárgyalásokat kezdeményezett Oroszországgal, Moszkva pedig nyitottnak mutatkozott a háború lezárásában való együttműködésre. Ukrajna és európai partnerei minden áron megpróbáltak kitartani amellett, hogy a háborút addig folytassák, ameddig Oroszország nem lesz hajlandó olyan engedményeket tenni, amelyekre a jelenlegi állás szerint nem sok esély mutatkozik. Azonban az Egyesült Államok csökkenteni és nem fokozni szeretné részvételét a konfliktusban, Trump és Zelenszkij álláspontjának éles széttartása pedig február végén a washingtoni találkozójuk botrányába torkollott. Trump többször is egyértelműen hangsúlyozta, hogy addig nem hajlandó támogatni Ukrajnát, ameddig az nem mutatkozik késznek a békére, a szavak tettekre váltása – azaz a támogatások felfüggesztése – pedig jobb belátásra térítette az ukrán vezetést is.

A tűzszünet realitása

A tárgyalásokat megelőző fegyverszünet gondolatát két okból vetette el korábban mindkét fél. Egyrészt, ahogy fentebb volt róla szó, attól tartottak, hogy a másik a háború folytatására való felkészülésre használhatja fel a tűzszünetet. Másrészt pedig, ha a tűzszünet végül mégse bizonyulna ideiglenesnek, hanem a háború lezárásához vezetne, akkor a harcok beszüntetésével már nehezen lehetne újabb területi engedményeket kicsikarni a másikból, márpedig a jelenlegi frontvonalak egyik fél számára sem kielégítőek. Ukrajna sokáig a béketárgyalások puszta megkezdésének a feltételeként is az 1991-es határai helyreállítását, azaz az orosz csapatok teljes kivonulását nevezte meg, és bár később ez a feltétel a 2022. február 24-i vonalak visszaállítására enyhült, a valós viszonyoktól ez is szó szerint messze van. Oroszország tavaly nyáron a követelései között szintén a négy sajátjának tekintett, 2022 végén elcsatolt terület ukrán hadsereg általi teljes kiürítését nevezte meg, Ukrajnának tehát olyan, még az ellenőrzése alatt álló városokat kellene feladnia, mint Szlovjanszk, Kramatorszk és Pokrovszk Donyeck megyében, illetve két megyeközpontot, Herszont és Zaporizzsját.

A jelenlegi frontvonalak melletti tűzszünet tehát egyik fél számára sem kedvező opció, a front alakulása miatt azonban az oroszok számára tűnik rosszabbnak, hiszen ők joggal bízhatnak abban, hogy – még ha további több hónapnyi háború és jelentős áldozatok árán is, de – növelhetik az általuk ellenőrzött területek méretét, míg Ukrajna a 2023-as nyári ellentámadás kudarca után nem igazán bízhat hasonlóban. Még a részben területcsere céljából elfoglalt kurszki kiszögellés jelentős részét is elvesztették az ukrán csapatok az elmúlt hetekben, így az ukrán vezetés elzárkózó magatartása ellenére is valójában a tűzszünet számukra a területveszteségek megállítását jelenthetné. Főleg, hogy az amerikai támogatások folytatása révén attól sem kell tartaniuk, hogy a tűzszünet ideje alatt túlzottan felborulna az egyensúly és Oroszország az elmúlt hónapoknál jóval erőteljesebb támadásokat indíthatna az ukrán pozíciók ellen. Az oroszok viszont jó eséllyel megpróbálják kicsikarni majd az amerikaiaknál, hogy területi követeléseik már most teljesüljenek, és az ukrán hadsereg adja fel a Moszkva által követelt területeken elfoglalt pozícióit. Oroszország ráadásul más feltételekkel is előállhat, például azzal, hogy függesszék fel a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában, és írják ki a választásokat, hiszen Zelenszkijt immár nem tekintik legitim államfőnek. Az ukrán vezetés így abban bízhat, hogy Oroszország elutasítja majd az amerikai javaslatot, aminek hatására Washington fokozza majd a szankciós nyomást és Ukrajna katonai támogatását is. Ez reményt adhatna Kijevnek arra, hogy valamilyen csoda folytán javítsa pozícióit a fronton, és elodázhatná a választások megtartását is, amelyet az amerikai vezetés egyre inkább szorgalmazna, és amelyet a jelenlegi ukrán elnök és pártja jó eséllyel elveszítene. Egyelőre azonban nem tudni, hogy lesznek-e feltételei Oroszországnak, és ha igen, akkor azokra az Egyesült Államok hogyan reagál.

A béke körvonalai

Ha valóban megindulna a békefolyamat, amelyre most van a legnagyobb reális esély az isztambuli tárgyalások kudarca óta, még mindig számos vitás kérdést kellene rendeznie a feleknek. Bár a lehetséges békemegállapodás elvi körvonalai a legtöbb kérdésben már lassan kivehetőekké válnak, a pontos részletek egyeztetése ezekben is hosszú és törékeny folyamat lehet.

Amihez egyre kevésbé férhet kétség, az az, hogy Ukrajna a háború végén le kell mondjon a NATO-tagságra vonatkozó szándékairól – amihez módosítania kell alkotmányát, ennek pedig feltétele a hadiállapot feloldása. A NATO-tagság Ukrajna számára egyébként sem volt realitás, főképp a háború kitörése után, és ettől még a Biden-adminisztráció is elzárkózott, így ez a gyakorlatban sem Washingtonnak, sem Kijevnek nem jelent súlyos áldozatot. Ukrajnának persze kellemetlen lehet, ha a semlegesség vállalásáért cserébe semmiféle komoly biztonsági garanciát nem kap, mivel korábban ehhez is mereven ragaszkodtak. Sokáig éppen ez tűnt a legnehezebb kérdésnek, ami az amerikaiak és oroszok között meggátolhatja az Ukrajnával kapcsolatos megállapodást, most azonban úgy tűnik, az Egyesült Államok nem szeretne ilyen jellegű kötelezettséget vállalni Ukrajna irányába. Az európai országok jelentős része ugyan továbbra is támogatásáról biztosítja Ukrajnát, és arra is utaltak, hogy akár átvennék az Egyesült Államok helyét is Kijev elsőszámú katonai partnereként, ennek csekély a realitása és vélhetően sokkal inkább az ilyen kijelentéseket tevő európai vezetők ideológia-vezérelt vakságáról és pozícióféltéséről van szó. A visszavonulásra lehetőséget adó kiskapu nyitvatartására utal az is, hogy bár néhány ország jelezte, kész békefenntartókat küldeni Ukrajnába, közülük többen is hozzáfűzték, hogy az Egyesült Államok támogatására is szükségük van egy ilyen akcióhoz. Washington viszont megelégedhet az ukrajnai gazdasági jelenlétével, amelyet a tervezett nyersanyagmegállapodás garantálhat, Donald Trump pedig az amerikai érdekeltségek meglétét elegendő garanciának tekinti egy újabb orosz támadással szemben.

Az viszont ettől függetlenül sem világos, hogy Ukrajna demilitarizációja, amely szintén egyike az orosz követeléseknek, mennyiben valósulhat meg. Bár Zelenszkij arról beszélt nemrég, hogy akár 1,5 milliósra is duzzaszthatják az ukrán hadsereget, ha Ukrajna nem kap NATO-tagságot vagy annak megfelelő kétoldalú garanciákat, az ukrán haderőt minden bizonnyal egyébként is jelentősen csökkentik majd a háború után annak fenntartási költségei, az óriási munkaerőhiány és a társadalmi elégedetlenség miatt. Bár a pontos létszám is vita tárgya lehet – emlékeztetőül: Isztambulban az oroszok 100 ezer fős összesített felső határt szabtak volna meg a hadsereg és a nemzeti gárda számára, ezek összlétszáma már a háború előtt is ennek többszöröse volt –, még fontosabb lehet a korszerű nyugati fegyverrendszerek megtartásának, valamint további importjának kérdése. Az USA és az európai országok sem tettek arra történő utalást, hogy készek lennének általánosan lemondani az Ukrajnának szánt fegyverszállításokról, és ez valószínűleg nem is fog bekövetkezni, az azonban valószínű, hogy néhány, az oroszok által különösen sérelmezett fegyver – HIMARS és ATACMS rakétarendszerek, F–16-os és egyéb vadászgépek, harckocsik, mindenfajta nagyobb hatótávolságú fegyver stb. – korlátozások alá eshet majd a háború után.

Alapvetően az is egyértelmű már és az amerikai vezetők is nyíltan beszélnek róla, hogy Ukrajnának le kell mondania bizonyos területeiről a háború végén. Ezekkel kapcsolatban két vitás kérdés merülhet fel: az egyik a területek pontos határaira vonatkozik, ahogy arról fentebb volt szó, a másik ezek jogi státuszára, hiszen jó eséllyel kevés ország lenne hajlandó hivatalosan is elismerni a területváltozásokat. Vlagyimir Putyin orosz elnök vélhetően éppen azért vetette fel az amerikai befektetőknek az újonnan elcsatolt területeken való megjelenésének ajánlatát, mert ennek feltétele lenne az is, hogy Washington ismerje el ezeket a területeket Oroszország részeként. Washingtonon kívül azonban Ukrajna is elzárkózhat a területváltozások hivatalos elfogadásától és Kijev számára ez jogi és politikai kihívást is jelenthet, hiszen – még ha az ukrán vezetés vállalná is a területveszteség hivatalossá és ezáltal véglegessé tételét – erre csak országos népszavazás útján kaphat felhatalmazást.

Egy népszavazás megszervezése persze megoldható lenne a választásokkal párhuzamosan, ami könnyen lehet, hogy szintén a béke feltételei között szerepel. Ma már Washington és Moszkva is szívesen látna egy hatalomváltást Kijevben, valamiféle drasztikus megoldás azonban egyiküknek sem állna jelenleg az érdekében. Az ukrajnai választások megtartása nemcsak azért lenne fontos Oroszország számára, mert így nagyobb legitimitással bíró vezetés írhatná alá a jövőbeli békét, hanem azért is, mert a Zelenszkij-rendszer bukása eladhatóbbá tenné az orosz közönség radikálisabb része számára is a háború lezárását és retorikailag elkönyvelhető lenne félsikerként a „nácitlanításra” vonatkozó orosz követelésnél. Ezenkívül azon gyakorlati ok miatt is előnyös lehetne ez Moszkvának, mert a választások megtartása a hadiállapot felfüggesztését jelentené Ukrajnában, a belpolitikai harcok kiújulása pedig elterelné a figyelmet a frontokról.

Több szempontból is összetett kérdés lehet Ukrajna Európai Unióhoz való csatlakozása. Bár az oroszoknak korábban elviekben nem volt kifogása ez ellen, az EU erőteljes militarizációja miatt módosíthatják álláspontjukat. Kijev minden bizonnyal örülne az EU-tagságnak, mint egyfajta kompenzációnak a területveszteségeiért cserébe és Washingtonnak se lenne ez ellenére, sőt anyagi terheket venne le a válláról. Az uniós vezetők nagy része is szívesen látná Ukrajnát az unióban a közeljövőben, az európaiak körében azonban nem egyöntetű ennek támogatottsága, már csak azért sem, mert ennek pénzügyi következményeit éppen a kontinens lakóinak kellene viselnie. Ebben a kérdésben tehát az sem zárható ki, hogy akár a nagyhatalmi konszenzus ellenére sem valósul meg végül.

Bár még mindig nem biztos, hogy közel a háború vége, az egyre bátrabban kijelenthető, hogy az kudarccal zárul majd a Nyugat és Ukrajna számára és a valódi nyitott kérdés Oroszország győzelmének mértéke lehet. Az Ukrajna és nyugati támogatói által kitűzött célok – az 1991-es vagy 2022-es határok visszaállítása, orosz kompenzáció, rezsimváltás Moszkvában, Oroszország gazdasági összeomlása stb. – teljes egészében lekerültek a napirendről. Donald Trump célja éppen az, hogy az Egyesült Államok számára pozitív irányba lendítse át a mérleget, miközben az európaiak számára még tovább nőhetnek a háború költségei az uniós vezetők stratégiai inkompetenciája miatt. Bár Oroszország sem érte még el maradéktalanul célkitűzéseit és vélhetően nem is fogja, a legtöbb követelése mellé felírhat majd valamiféle eredményt, míg a nyugati oldalon csak veszteségek szerepelnek majd.

Kosztur András