Július 1-jén véget ért az alkotmánymódosítási népszavazás folyamata Oroszországban, amelynek eredményeképpen közel 68 százalékos részvételi arány mellett a szavazók több mint háromnegyede a javasolt változtatások elfogadása mellett döntött. Bár sokan azt emelték ki a módosítások közül, hogy lehetővé teszik Vlagyimir Putyin számára az elnöki tisztségért való indulást újabb két alkalommal, az alkotmánymódosítási reform valójában a hatalmi átmenet és a Putyin utáni időszakra való felkészülés első lépéseként is értelmezhető. Az orosz lakosság számára azonban az ország politikai struktúrájának átalakulása mellett a reformok szociális irányultsága is kiemelt fontossággal bír. A XXI. Század Intézet elemzése az év elején indított Eurázsiai Figyelő-projekt kiemelt témájaként az orosz alkotmánymódosítási folyamatot vizsgálja.

Az orosz szavazók által elfogadott módosítási tervezet 206, az orosz alkotmány majd minden fejezetét érintő változtatást tartalmazott. Az egész alaptörvényen átívelő módosítások néhány jól körülhatárolható alapelvre épülnek, amelyek az elmúlt két évtized gyakorlati tapasztalatai és az Orosz Föderáció előtt álló várható kihívások alapján kerültek meghatározásra.

Az orosz közélet egyik legfontosabb kérdése már évek óta ugyanis az, hogy meddig marad az ország élén Vlagyimir Putyin elnök, és ki léphet majd a helyére? Az ezzel kapcsolatos találgatások Putyin 2020. január 15-én tartott, nagyszabású változásokat bejelentő beszéde után különösképpen megélénkültek. Az alkotmánymódosítás természetesen reflektál erre a problémára, anélkül, hogy egyértelműen eldöntené a kérdést. Azonban a törvényhozói és végrehajtói hatalom struktúrájának átalakításából kirajzolódik az igény, hogy egyfajta egyensúlyhelyzetet teremtsenek az elnök, mint a végrehajtó hatalom feje, és a mellette működő kollektív – törvényhozói és tanácsadói – szervek között. Miközben az elnök gyakorlati beleszólása az állam legfelsőbb vezetésének kinevezésébe összességében növekszik, kivételt képez ez alól a szövetségi miniszterek egy része, akiket ezentúl a parlament alsóháza a kormányfővel egyeztetve választhat meg, ráadásul bekerül az alkotmányba egy eddig csupán tanácsadói szerepkörrel bíró szerv, az Államtanács, ráadásul nem kisebb hatáskörrel, minthogy biztosítsa a hatalmi szervek együttműködését és meghatározza az ország bel- és külpolitikájának irányát. Mivel az Államtanáccsal kapcsolatban az alkotmánymódosítási tervezet meglehetősen szűkszavú, és annak pontos körülírását egy későbbiekben elfogadandó szövetségi törvényre bízza, így a politikai változások egyik legfontosabb kérdése, hogy pontosan milyen funkciókkal bír majd ez a régi-új szerv, és mennyiben befolyásolja majd az ország politikai struktúráját.

Az Államtanács alkotmányba emelése is okot adott a találgatásokra a jövendő hatalmi átmenet kapcsán. Bár miután elfogadásra került Putyin eddigi elnöki ciklusainak a „nullázása”, s így elviekben akár 2036-ig is megtarthatja a pozícióját, elemzők körében felmerült az az eshetőség is, hogy az Államtanács keretein belül maradna az orosz politikában a jelenlegi elnöki ciklusának 2024-ben történő lejárta után, és – Nurszultan Nazarbajev kazah elnökhöz hasonlóan – lassan háttérbe vonulva biztosítaná a politikai átmenet stabilitását. Ugyanakkor jelen állás szerint ezzel kapcsolatban csupán találgatni lehet. Egy biztos: Putyin elnöki tisztségének végeztével sem kerül ki az orosz politikából, a módosítások ugyanis élethosszig tartó mentelmi jogot és felsőházi képviselői – szenátori – tisztséget biztosítanak a leköszönő elnökök számára.

Ennek jegyében a változtatások rögzítik az orosz alkotmány elsőbbségét a nemzetközi egyezményekkel szemben, és hangsúlyozzák az orosz területek elidegeníthetetlenségét. Ezen kívül az ország vezető hivatalnokai, az elnöktől és miniszterelnöktől a képviselőkön át egészen a bírókig és ügyészekig nem rendelkezhetnek sem külföldi állampolgársággal, sem külföldi letelepedési engedéllyel, a magasabb hivatalnokok esetén pedig még a külföldi bankszámlák megléte is kizáró ok. Ezek a szigorú korlátozások azokra az orosz társadalom széles rétegeiben elterjedt bírálatokra reagálnak, miszerint a magasrangú állami hivatalnokok, miközben kihasználják a pozíciójukból fakadó előnyöket, még csak nem is érdekeltek az ország fejlődésében, hiszen vagyonuk, családjuk gyakran külföldön van. Így a szuverenitás védelmén túl ezek a módosítások az elitek és a nép közötti társadalmi konszolidáció elősegítését is szolgálják.

Bekerült az alkotmányba a család, mint férfi és nő közösségének védelme, az Istenben való hit, mint az ősöktől áthagyományozott érték, valamint a gyermekeknek az állami politika elsőszámú prioritásaként való kezelése. Az alkotmány ezentúl hangsúlyozza majd az orosz nyelv államalkotó szerepét, miközben garantálja az ország területén élő más népek és kultúrák nyelvhasználati jogait is, az „oroszságot” soknemzetiségű népként határozva meg. Az elmúlt időszak heves nemzetközi emlékezetpolitikai vitáinak figyelembe vételével különös jelentősége van annak, hogy kiemelten hangsúlyozzák a Szovjetunióval való jogfolytonosságot, de bekerült az alkotmányba a „Haza védelmezői” emlékezetének a tiszteletben tartása, valamint „a történelmi igazság védelme” is.

Ezentúl az állami szervek alkotmányos kötelezettségévé válik a nyugdíjak és más szociális juttatások évenkénti kiigazítása, a minimálbér pedig nem lehet alacsonyabb a megélhetési minimumnál. Az alkotmány az állam kötelezettségei közé emeli, hogy megteremtse a folyamatos gazdasági növekedés és az állampolgárok jólétének feltételeit, valamint biztosítsa a dolgozó emberek iránti tiszteletet és a társadalmi, politikai és gazdasági szolidaritást. Ezeknek a módosításoknak különös jelentősége van a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés és társadalmi bizonytalanság közepette, ugyanakkor egy régebb óta meglévő társadalmi igényre is reflektálnak, miszerint az állam kiemelt feladata közé tartozik a polgárok szociális védelme.

Az alkotmánymódosítás nem csupán tartalmával, de az elfogadási folyamatával is jelentős hatással lehet az orosz politikai élet további alakulására. Az eredetileg április 22-re tervezett népszavazás lebonyolítása ugyanis a koronavírus hatására nem csupán két hónapot csúszott, de számos újítást is hozott a szavazási procedúrát illetően. Ilyen volt például az elektronikus formában történő szavazás, amely Moszkvában és a Nyizsnyij-Novgorodi területen volt elérhető, valamint a „szavazás napja előtti szavazás”, amely referendum június 25-től július 1-ig történő kiterjesztését jelentette a szavazóhelyiségekben kialakuló nagyobb tülekedés elkerülése érdekében. Az alkotmánymódosítás szervezésében részt vevő hivatalnokok és politikusok pozitívan értékelték az újítások tapasztalatait, és nem tartják kizártnak, hogy – legalábbis a járványveszély idején – újból alkalmazzák ezeket a módszereket, amelyek valószínűleg most is jelentősen hozzájárultak a várakozásokat meghaladó részvételi arány eléréséhez.

Az orosz vezetés a népszavazás révén ismét demonstrálta támogatottságát, ebben azonban nagy szerepe volt az elnök személyes tekintélyének és kezdeményezésének, és a szavazáson való részvételre való folyamatos buzdításainak. Az alkotmánymódosítási tervezet januári bejelentését követően kinevezett új, Mihail Misusztyin által vezetett kormány és a mandátumát megőrző parlament számára azonban a koronavírus okozta válsághelyzet közepette komoly és nehéz feladatként hárul az immár végérvényesen elfogadott változtatások gyakorlatba való átültetése, amelynek eredményei hosszú távon is döntő hatással lesznek majd Oroszország sorsára nézve.