A bennmaradáspárti elit örömmel szemléli a lélekvesztőkön Angliába tartó migránsokat, mert nem tiszteli Nagy-Britannia határait.

Miközben naponta érkeznek újabb menedékkérők a La Manche csatornán át, a Brexit-ellenes aktivisták örömmel tapasztalják, hogy Nagy-Britannia nem képes „visszaszerezni a határai feletti ellenőrzést”. A brit szuverenitásnak ez a semmibevétele a demokrácia elleni támadás.

Lord Ricketts, a Külügyminisztérium apparátusának volt vezetője szerint nem az illegális bevándorlással van baj, hanem a Brexit mellett felhozott érvek „ürességével”. Ami nagyjából annyit tesz, hogy a határokat nem kell túl komolyan venni. Aki a sorok között olvas, nehezen tud szabadulni az érzéstől, hogy Rickettnek a brit határok feletti ellenőrzés visszaszerzésének ürességéről szóló szavaiban több nyilvánul meg, mint a káröröm enyhe fuvallata.

A maradáspárti elit jelentős része továbbra is ellenségesen tekint a brit szuverenitás minden megnyilvánulására, és alig tudja palástolni afeletti örömét, hogy a kormány nemigen képes megakadályozni a La Manche csatornán áthaladó bevándorlást.

David Miliband volt munkáspárti külügyminiszter szavai szerint a Franciaországból Angliába átkelő migránsok áradatának szabályozása kétséget támaszt a kilépési kampány fő törekvései iránt: „Most aztán alighanem mikroszkóp alá kerül az az állítás, hogy a határok feletti ellenőrzés visszavétele a tét”.

A brit társadalom jelentős része problémát lát a törvénytelen bevándorlásban, nem úgy a maradáspárti elit egyes csoportjai: ők ebben a fejleményben alkalmat látnak arra, hogy kétségbe vonják a Brexit koncepcióját.

Az illegális bevándorlást annak bizonyságául kívánják felhasználni, hogy a Brexit nem működőképes, s hogy az ellenőrzés visszavételének törekvése csupán gyermeteg reakció a globalizált világ úgynevezett bonyolultságára.

Mint A határok fontosságáról szóló könyvemben kifejtem, ha az emberek nem akarják komolyan venni a határokat, akkor egyenesen a demokráciát éri támadás. A határellenőrzésnek nem pusztán az a tétje, hogy ki léphet be Nagy-Britanniába és ki nem, hanem hogy ki döntse el, ki lehet közösségük tagja.

A maradáspárti elit tagjai nem szívesen bíznák az ország polgáraira ezt a döntést. Miliband és eszmetársai túlságosan bonyolult dolognak tartják a migrációt ahhoz, hogy az egyszerű emberek felérjék ésszel. Ezért hát inkább nemzetközi szerződésekre és bíróságokra, valamint nem kormányzati szervezetekre bíznák annak kidolgozását, hogy miképpen szabályozandó a migráció.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.