Vajon mihez kezdjünk azzal a nemrégiben közzétett kutatási jelentéssel, amely riadtan hozza tudomásunkra, hogy a diákok negyven százaléka telefonfüggő?

A szerzők azt állítják, hogy a telefonfüggés súlyos alvási problémát okoz, továbbá lelki betegségnek lehet tünete, oka.

Afelől semmi kétség, hogy sok fiatal túlságosan is sok időt szentel a telefonjának. De mit segít, ha ezt a rossz szokást függőségnek minősítjük?

Nem kétséges az sem, hogy a fiatalok telefonhasználati szokásainak vannak aggasztó vonásai. De ha ezt a problémát telefonfüggőségnek minősítjük, azzal egyrészt misztifikáljuk, másrészt egészségügyi jelenségnek állítjuk be azt, ami valójában társadalmi és kulturális probléma.

Ha már a függőségről van szó, engem leginkább a függőségtől való függőség aggaszt. Lássuk, miért.

Valaha a függőség bélyegét alkoholistáknak és kábítószerélvezőknek tartották fenn. A legutóbbi évtizedekben azonban a társadalom olyannyira egészségcentrikussá vált, hogy a köznapi rossz szokásokat és a felelőtlen magatartásformákat is egyfajta lelki betegségnek tekinti, nevezetesen függőség bizonyítékát látja benne. Korántsem csak az okostelefonokat szokás függőség-esélyesnek minősíteni. E szemlélet szerint függőséget okozhat bármiféle „technikai” játék: van játékfüggőség-tünetegyüttes, technikafüggőség-tünetegyüttes és internetfüggőség-tünetegyüttes is.

Hatalmas üzleti sikerrel működnek a nemrég fölfedezett szexfüggőség-járvány kezelésére alakuló klinikák és önsegélyező csoportok. A hírességek nyomban címlapra kerülnek, valahányszor közzétesznek egy képet, amely azt ábrázolja, hogy éppen átlépik egy rehabilitációs klinika küszöbét. A világhír garantált.

A divatos kulturális normák lelkesen ajánlják, hogy a társadalom egészségügyi problémának tekintse az emberek rossz szokásait. Lényegében minden jellemhiba függőséggé is minősíthető. Az évek során a társadalom megszokta, hogy ennek megfelelő kifejezésekkel illessen bizonyos gyakori szokásokat: ilyen a munkafüggőség, a vásárlás-függőség, az internetszex-függőség, a pornófüggőség, a szeretetfüggőség, a kényszeres segítségnyújtás, a testgyakorlás-függőség, a barnulásfüggőség és a csokoládéfüggőség. A túl gyakran imádkozó embereket vallásfüggőnek is lehetne diagnosztizálni, némelyikükről pedig akár az is kideríthető lenne, hogy le kell szoktatni az Isten nevű kábítószerről! Ha pedig valaki túlságosan sokat foglalkozik valaki mással és túlságosan szereti az illetőt, akkor bizony könnyen megállapíthatják róla, hogy szeretetfüggőségben szenved.

Az egyre növekvő számú függőségeket népszerűsítő szakemberek szentül hiszik, hogy gyógyírral tudnak szolgálni a bajra és segítséget tudnak nyújtani a szenvedőknek.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.