Az Orbán-kormánynak nincs vitája Európával. Vitája van a baloldali csoportokkal, vitája van a föderalista intézményekkel, ami a politikai szembenállás természetéből ered.
Részt vesz abban a közös, ám konfliktussal teli gondolkodásban, amely az unió jövőjéről szól, de ez korántsem Európa-ellenesség. Aki mást mond, az hazudik, aki az ellenkezőjét állítja, az 2022-re, egyben a jobboldal lejáratására készül.
Tévedés, hogy a magyar jobboldal nyugatellenes lenne, ahogy az is, hogy az Orbán-kormány az unión kívül keresné az ország helyét. A helyzet ezzel szemben az, hogy a kabinet mintateremtő politikájának immár egy évtizede a szuverenitás a vezérelve, így óhatatlanul több a konfliktus, mint a balliberális, mintakövető kormányok idején volt, de ettől még az ország helye Európában van, és ott is marad. A viták ráadásul nem egyirányúak, sokszor a föderatív (birodalmi) politika lendül támadásba, a kormány pedig beleáll, hisz az építkezés mellett alapvető cél kell hogy legyen az „építmény” megőrzése is.
A szükségszerű viták ráadásul pontosan körülírható intézményekkel és politikai csoportokkal élesedtek ki, sőt a szemben álló személyek is név szerint megnevezhetők, így általánosságban azt állítani, hogy a jobboldali kormány nyugatellenes, hovatovább Európa-ellenes lenne, csupán rosszindulatúan leegyszerűsített képlet. Konkrétan hamis és becsületsértő politikai billog.
A megbélyegzés – ahogy a múlt tagadása is – jellemzően baloldali magatartás. A rendszerváltoztatás óta a kultúrát és a nyelv dimenzióját sokáig uraló balliberális szellemiség egyik látványos megtestesülése volt a politikai billoggyártás. Előszeretettel sütötték rá a jobboldalra, hogy fasiszta, náci, rasszista, antiszemita, és így tovább. A 2015-ös migrációs válság után mindez kiegészült a xenofób kifejezéssel. Mintha a jobboldalnak csak széle lenne! Ma ugyanilyen szitokszóként ragasztja rá a jobboldalra a baloldal azt, hogy nyugatellenes. Mert a baloldalon egyesült ellenzéknek ez a története a jobboldalról. Szeretik úgy láttatni a magyar kormányt, mint egy kiközösített páriát, pedig ez koránt sincs így.
A magyar jobboldal szabadságszerető, a politika nyelvén szólva szuverenista. Önálló gondolatai vannak, saját utat tör magának. Építkezik, nem utánoz. Megvédi magát, nem hajbókol. Ez az attitűd pedig mind kulturális, mind pedig politikai értelemben szükségszerűen magában hordozza a konfliktus lehetőségét. Ha a magyarországi baloldal és a jobboldal politikai logikáját hasonlítjuk össze, akkor a mintakövető és a mintaadó magatartás közötti különbséget minden bizonnyal a legfontosabbak között találjuk.
A nyugati mintákat másoló, idehaza a „birodalmi” érdekeket és értékeket meghonosítani kívánó politika természetesen kevesebb konfliktust rejt magában. Ám nem feltétlenül sikeresebb. Sőt ha az érdekeinket nézzük, sokkal kedvezőtlenebb a végeredmény. Finoman fogalmazva: könnyebb és békésebb, ugyanakkor kevesebb haszonnal jár mások akarata előtt meghajolni.
Mindamellett a magyar miniszterelnök politikája sokak számára példaként szolgál (a migrációval kapcsolatos alapállás mindenképpen ilyen), így szövetségesek is akadnak bőven. Elég arra gondolni, hogy Európa három erős embere, Mateusz Morawiecki, Matteo Salvini és Orbán Viktor havonta fog találkozni abból a célból, hogy megerősítsék vagy éppen renoválják az európai jobboldalt.
Mindezt sokkal tágabb mozgástérben, mint egy intézményesült dacszövetségben. A bevándorlásról, a szuverenitásról, a keresztény kultúráról, az uniós intézményrendszer megújításáról (nem lerombolásáról, ahogy azt a baloldal sugallja!) és a hagyományos családmodell támogatásáról együtt gondolkodva, politikai izgalmat keltve fognak egyre szélesebb körben fellépni.
A politikai teljesítmény mércéje egy kormány esetében az ország sikere, a gyarapodás, a mozgástér bővülése, a társadalmi kohézió és a közösségek megerősödése. A demokratikus rendszerben mindezt a többségi támogatás megszerzése, majd megőrzése legitimálja, igazolja, illetve bizonyítja is egyben. Ha a konfliktusokba beleálló, a viták elől nem elmenekülő kormányra így tekintünk, akkor vitathatatlan a „magyar út” jogossága.
Nagy Ervin írása a Magyar Hírlap oldalán jelent meg.
