A klímaváltozás folyamata a migráció mellett kétségtelenül uralta az elmúlt évek közbeszédét. A német Szövetség ’90/Zöldek (Bündnis 90/Die Grünen) párt történelmi lehetősége arra, hogy Németország következő kancellárját adja, kiváló alkalmat biztosít, hogy tüzetesebben megvizsgáljuk a környezetvédő mozgalmakat. A zöldbaloldal látványos, jól kommunikálható látszatcselekvésekkel igyekszik politikai tőkét kovácsolni, amiben fontos szerepet játszik, hogy progresszív társadalompolitikai céljaikat zöld köpenybe bújtatva igyekeznek megvalósítani. A klímaváltozással kapcsolatos cselekvési terv egyik legkevésbé taglalt sarokköve a tömeges migráció legalizálásának kérdése, éppen ezért fontos, hogy a globális klímaváltozás hatásai ellen való küzdelem konzervatív olvasatának kellő figyelmet szenteljünk.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése rávilágít a zöld mozgalmaknak álcázott progresszív törekvésekre, a klímaváltozással összefüggő tömeges migrációval való kapcsolatára, illetve a természetvédelem inherensen konzervatív alapelvére.

A klímaváltozás természetes

Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy a klímaváltozás egy létező jelenség, azonban azt is ugyanolyan fontos kiemelni, hogy az emberi történelem során folyamatosan jelen levő természetes folyamatról beszélünk, amelyet az ember nem előidéz, legfeljebb felgyorsít. A NASA számításai szerint 2020-tól kezdődött meg egy újabb lehűlés időszaka, aminek érdekessége, hogy a Nap az elmúlt kétszáz év legalacsonyabb aktivitását fogja mutatni. A köznyelvben gyakran kis jégkorszakként aposztrofált, ehhez hasonló lehűlési periódusokra az emberi történelem folyamán már számtalan példa adódott. Példának okáért a 9–12. század közötti általános felmelegedés következtében tudtak a vikingek letelepedni Grönlandon, majd a 15. századtól következő kis jégkorszak alapvetően járult hozzá ottani településeik pusztulásához. A 18. századig tartó lehűlés következtében a telek hosszúra nyúltak, így az sem volt ritka, hogy Londonban a befagyott Temze jegén vásárokat tartottak, de az sem, hogy Amszterdam csatornái befagytak.

Napjainkban elfogadott ténnyé vált, hogy a Föld légkörének átlagos hőmérséklete növekszik, változik a csapadék mennyisége és eloszlása, ami összefüggésben van a széljárások átalakulásával.

Mivel a természetes folyamat ellen harcolni nem tudunk, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni kell, és legfeljebb a felmelegedés hatásainak kezelésére adódik lehetőségünk.

Kétségtelen, hogy a Föld soron következő felmelegedési szakaszában soha nem látott kihívások fogják érni az emberiséget. A koronavírus-járvány során már szembesültünk vele, hogy a természetbe való túlzott benyomulás és az élővilág megzavarása (például a városok és mezőgazdasági területek terjeszkedése) hozzájárul a világméretű járványok kialakulásához. Ez rávilágít arra, hogy a neoliberális, globális világrend jelenlegi formájában fenntarthatatlan, sőt a világ közösségeinek összekapcsolása komoly veszélyeket rejt magában. A legtöbb kutató szerint a természetpusztítás által a jövő járványai gyakoribbá, gyorsabbá és halálosabbá válnak, amik a globalizált világban újabb gazdasági visszaeséseket okozhatnak.

Tovább súlyosbítja a problémát, hogy a globális ökológiai, gazdasági és civilizációs válságok egyre inkább összeérnek, és felerősítik egymás hatását. A felmelegedés következtében többek között a sarki jégsapkák elolvadásából adódó tengerszint emelkedés és az elsivatagosodás soha nem látott migrációs kihívást fog előidézni a világ államai számára. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa (UNHCR) szerint 2050-re a 200 milliót is elérheti azon személyek száma, akik az erőforrások hiánya és a környezeti szűkösség miatt kényszermigrációra kényszerülnek. Az édesvízhiány csökkenése főleg Afrikában és a Közel-Keleten konfliktusokat fog eredményezni, ami által a 21. század legnagyobb migrációs nyomása fog nehezedni Európára. A 2015-ös migrációs válság nyomán egyértelművé vált, hogy Európa néhány millió idegen kultúrájú ember integrálását sem tudja kivitelezni, ami magával vonja a kérdést, hogy milyen biztonságpolitikai következményekkel járna egy több tízmilliós tömeg befogadása.

 A zöldmozgalom ellentmondásai

A globális felmelegedés kérdéskörével kétségkívül a környezetvédő mozgalmak foglalkoznak leginkább, azonban több szempontból is problémás és önellentmondásos a cselekvési tervük.

Az első zöld mozgalom Nyugat-Németországban jelent meg a ’60-as évek elején, majd a ’80-as években az első zöld pártok is megjelentek, amivel egyidőben több európai országban az egyre inkább eljelentéktelenedő eurokommunista pártok zöld pártokká alakultak át.

A zöldbaloldalt leginkább foglalkoztató kérdéseknek olyan – sokszor egymással is összefüggésben lévő – progresszív ideák minősülnek, mint a feminizmus, a szocializmus, a társadalmi igazságosság programja, az LMBTQ-jogok, az emberjogi fundamentalizmus és a multikulturális társadalom kialakítása.

Jó példa erre Hollandia, ahol 1989-ben a Holland Kommunista Párt, a Holland Radikális Párt, a Holland Pacifista Szocialista Párt és a baloldali kereszténységet képviselő Evangélikus Néppárt összeolvadásából jött létre a Baloldali Zöldek (GroenLinks) párt. A „zöldek” által vallott értékek szellemében nem meglepő, hogy a Magyarországról szándékosan torzított, elmarasztaló jelentést készítő Judith Sargentini ezen „posztkommunista” párt tagja.

Jelentős problémát jelent, hogy a magukat zöldnek nevező mozgalmak sokszor olyan apokaliptikus jövőt vizionáló kifejezéseket használnak, mint a klímakatasztrófa és klímakataklizma, vagy olyan értelmetleneket, mint a klímavédelem és a klímasemlegesség. Előbbiek jelentős mértékben túlzó, utóbbiak pedig értelmetlen kifejezések, mivel nem a természetes folyamatnak minősülő klímaváltozást kell „megvédeni”, hanem a folyamat hatásait kezelni és a káros hatású emberi tevékenységet mérsékelni.

Álljon itt erre néhány példa! A zöld programnak szintén inherens része a legtöbb kutatásnak ellentmondó atomerőműellenesség, ami megfelelő körülmények között a legolcsóbb és legbiztonságosabb energiaforrás lenne. Ebben is élen járnak a németországi zöldek, akik az Energiafordulat (Energiewende) – vagyis az atomtól és a széntől megszabaduló energiahatékonyságra és zöldenergiára támaszkodó – programot tartják az egyetlen alternatívának. A 2011-es fukusimai atomerőműben történt balesetet követően az atomenergiát a józanésznek ellentmondó módon kezdték el démonizálni, amely olyannyira sikeres volt, hogy 2012-ben a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) együtt kormányzó Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) által alkotott kormány az ország összes atomerőművének leállítása mellett, a megújuló energiaforrások, különösen az időjárásfüggő szél- és naperőművek erőltetett fejlesztéséről döntött. Az átideologizált atomerőműellenességtől vezérelve történhetett meg, hogy Európa egyik mintademokráciájában olyan vidékeket, településeket és kulturális örökségvédelmi épületeket pusztítanak el, mint például az immerathi St. Lambertus neoromán templom. Mindezt azért, hogy helyükön szénbányákat nyissanak, hiszen az ország energiaigényeit ki kell elégíteni valahogy.

A megújuló energiaforrások erőltetett fejlesztése ellenére a németországi villamosenergia-termelés 61 százalékát továbbra is a szén- és gázerőművek, illetve a bezárásra ítélt atomerőművek biztosítják. A zöldek atomellenessége klímavédelmi szempontból már csak azért is megkérdőjelezendő, hiszen az üvegházhatású gázok kibocsátását (amelyek jelentősen hozzájárulnak a Föld légkörének felmelegedéséhez) leggyorsabban és leghatékonyabban az atomerőművek építésével és üzemeltetésével lehet csökkenteni. A fentiekben említett folyamatok továbbá ahhoz is hozzájárultak, hogy a német energiaárak rekordszintre emelkedtek 2019 telén. A tisztánlátás végett azonban fontos hozzátenni, hogy 2020 júliusában – évekig tartó viták után – a német törvényhozás elfogadta a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amely legkésőbb 2038-ig az országban működő összes szénerőmű leállításáról rendelkezik.

A zöld köpönyeg

A látszatcselekvéseken túl a baloldali pártok zöld színezetű politizálása rendre bebizonyítja, hogy a zöld ügyet pusztán ernyőként használva igyekeznek a saját politikai programjukat érvényre juttatni. Az Egyesült Államokban a legjobb példa erre a Demokrata Párt progresszív szárnya (Alexandra Ocasio- Cortez, Ilhan Omar, Ayanna Pressley, Rashida Tlaib) által propagált, ún. Green New Deal jogszabály-tervezet. Noha a tervezet elviekben az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célozná meg, a valóságban a demokraták olyan szakpolitikai célokat igyekeznek a zöld ernyő alatt elrejteni benne, mint az univerzális egészségügyi ellátás, a minimálbér kérdése, valamint a nemi és a faji egyenlőtlenségekből kiinduló emberjogi fundamentalizmus. Európában is adódik példa, hiszen az Európai Parlamentben szintén erős képviselettel rendelkezik a 75 képviselőt számláló Zöldek/Európai Szabad Szövetség elnevezésű frakció, amely pártszövetségnek vitathatatlanul a legmeghatározóbb pártja a 21 tagot delegáló német Zöldek párt.

A zöld köpenybe bújtatott progresszív pártok nagy része éveken keresztül olyan szlogenekkel kampányolt, hogy az európai embereknek kevesebb gyereket kell vállalniuk, mivel az egyének szempontjából ez a leghatékonyabb módszer ökológiai lábnyom csökkentésére. 2015-től azonban, amikor a migrációs nyomás intenzívebbé vált, a bevándorláspárti zöld pártok Európa-szerte azonnal leállították ezeket a kampányokat. Képmutató módon azt sulykolták az őshonos európaiakba, hogy a bolygó ökoszisztémájának fenntarthatósága érdekében korlátozni kell a szaporodást, azonban az újonnan érkezőket – akiknek a természetes szaporodási rátája két-háromszorosa az őshonos európaiaknak – már nem tájékoztatták erről a fenntarthatósági kérdésről.

Ebben a programban olyan cselekvési pontok szerepelnek, mint hogy a migráció természetes jelenség, amely végig kísérte a történelmünket és ez a jövőben sem lesz másképp, ezért a zöldek követelik az Európai Uniótól, hogy támogassa azokat az országokat, régiókat, városokat, amelyek nagy számban fogadnak be menekülteket. Követelik továbbá, hogy az unió törvényes és biztonságos csatornákat alakítson ki a migrációhoz, valamint elutasítják az EU-n kívüli ellenőrzött központokkal vagy regionális kiszállási platformokkal kapcsolatos terveket, illetve hangsúlyozzák, hogy a migránsok segítését soha nem szabad bűncselekménnyé nyilvánítani. Ebből egyértelműen kiolvasható, hogy legalizálni akarják a migrációt. A migrációt legalizálni kívánó kísérletek rendszeresen napirenden vannak az EU-ban, gondoljunk csak a Magyarország által, éppen ezen okból elutasított 2018-as Marrakeshi Egyezményre, vagy az időről-időre felmerülő „klímamenekültek” kérdésére.

2019 decemberében a német alsóházban a zöldek indítványozták, hogy a klímaváltozás miatt hontalanná váltak klímaútlevelet (Klimapass) kapjanak, amivel a nemzetközi jog által védve szabadon letelepedhessenek az országban. A kezdeményezést ekkor még leszavazták, azonban a „klímamigráció” kapui megnyitásának kérdése, amely tízmilliós idegen tömegeket juttatna német állampolgársághoz, szerves részét képezi a zöldek cselekvési tervének. A klímaútlevél ötlete már a 2019-es EP választás kampányában is meghatározó hangsúlyt kapott a párt programjában.

Klímaváltozás konzervatív oldalról

A progresszív erők gyakran vádolják azzal a konzervatív tábort, hogy nem foglalkozik kellőképp a globális klímaváltozással. Fontos figyelembe venni azonban, hogy a baloldal sokszor utópisztikus elképzelésekkel és ígérgetésekkel monopolizálta a környezetvédelem és a klímaváltozás kérdését (ahogyan sok más társadalompolitikai kérdést is), ezáltal a konzervatív hangokat nehezebb meghallani ezen a területen.

Lényeges különbség mutatkozik a két oldal szabályozási felfogásában. Az államhatárokat lebontani kívánó baloldal természetéből fakadóan a globális, nemzeteken átívelő multilaterális egyezményekben hisz, amely szupranacionális intézmények felhatalmazásával gyakorlatilag megszünteti az egyének felelősségét.

A biológiai sokszínűség megőrzése és ezáltal a környezetre gyakorolt hatásunk csökkentése inherensen konzervatív alapelvnek minősül, hiszen a jobboldal képviselői tisztában vannak azzal, hogy a környezetvédelem és annak szeretete, a vizek és lakókörnyezetünk tisztán tartása által az ember szimbiózisban él természeti környezetével. A szülőföld szeretetéből adódóan a konzervatívok hisznek abban, hogy mindenkinek szabadságában áll megválasztani az életformáját, ám az esetlegesen okozott károkért felelősséget kell vállalnia az egyénnek is.

Amíg a Nyugaton tapasztalt színjátékszerű és olykor szélsőséges zöld (politikai) divatirányzat társadalom-mérnökösködése abszurd látszatcselekvésekbe fullad, addig Magyarországot öko-pragmatizmus jellemzi, aminek keretében az állam a természetbeli fenntarthatóságra törekszik. Ezt kellően alátámasztja, hogy a rendszerváltoztatás óta a magyar szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig mintegy 35 százalékkal csökkent. Vagyis Magyarország úgy volt képes növekedésre az elmúlt harminc év során, hogy közben a fenntarthatósági alapelveknek is megfelelt!

A konzervatív oldalnak már csak a migráció szempontjából is kiemelten fontos a globális klímaváltozás hatásainak kezelése. Amíg 2015 óta a baloldal a tömeges migráció kiskapuk általi legalizálásában látja a megoldást, addig a jobboldal felismerte, hogy a problémát helyben kell megoldani. A különbséget jól mutatja, hogy az európai zöld pártok kategorikusan elutasítják az unió területén kívüli ellenőrzési központokat, és inkább az emberjogi fundamentalizmus szellemében Európába importálnák a harmadik világ problémáit. Ezzel szemben a magyar kormány a migrációs válság kezdete óta következetesen azt képviseli, hogy az EU külső határait kell megerősíteni, és olyan ún. hotspotokat kell létrehozni, ahol a menekültügyi eljárást már az unió területén kívül lefolytatják.

Példának okáért a magyar kormány 2019-ben huszonkét pontból álló Afrika-stratégiát fogalmazott meg, amelynek célja, hogy a migráció megállítása érdekében a lehető legszorosabb kapcsolatot alakítsa ki a kormány az afrikai államokkal, különösen a legtöbb bevándorlót kibocsátó szubszaharai térségben. A programterv részeként a magyar külügyminisztérium olyan éves koncepciókat dolgoz ki, amelyek nemzetközi fejlesztések által stratégiai fontosságú projekteket támogat Afrikában, így például a vízgazdálkodás, a biztonság, az infrastruktúra-fejlesztés, a mezőgazdaság és az egészségügy területén. A program részeként az afrikai piacokon terjeszkedni kívánó magyar cégek számára 2 milliárd forintos keret elérhető kijutásra, míg 23 milliárdos keret a terjeszkedésre. Mindemellett Ghána után Kenyában épít 250 millió forintból mintafarm hálózatot Magyarország, ám a terv még ennél is grandiózusabb, hiszen összesen nyolc országot tartalmaz, amelyek közül a következő célpont Uganda és Etiópia lehet.

A diplomáciai kapcsolatok elmélyítése mellett egy magyar–szubszaharai afrikai kapcsolatokkal foglakozó tanácsadó csoport is létrejön, továbbá a felsőoktatás, a védelempolitika és a tisztképzés terén is szorosabb együttműködés várható, sőt mindennek koordinálására Budapesten kétévente megrendezik a Budapest Afrika Fórumot is

Konklúzió

A klímaváltozás létezésének elismerése mellett ugyanolyan fontos kiemelni azt, hogy természetes folyamatról beszélünk, amely az emberi történelmet folyamatosan végigkísérte. A klímaváltozás ellen nem lehet küzdeni, ám a hatásait szükséges kezelni. Mivel a megújuló energiaforrások képtelenek teljes mértékben fedezni a nemzetállamok energiaigényét, az egyetlen olcsó és biztonságos alternatíva (a megfelelő tárolási körülmények között) az atomenergia. Annak ellenére, hogy az atomerőművek bizonyítottan csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását, a zöldek ideológiai szempontoktól vezérelve ellehetetlenítik a szakmai vitát a kérdésben.

A 2015-ös migrációs harc elveszítése után a zöldbaloldal továbbra sem hagy fel a tömeges migráció csatornáinak megnyitásával, hiszen cselekvési tervük szerint a közeljövőben a globális felmelegedés következtében a lakhelyüket elhagyni kényszerülő 200 milliós tömeg olyan klímaútlevelekre jogosult, amelyekkel szabadon letelepedhetnek Európa bármely államában. Azon túl, hogy egy ilyen mértékű bevándorló hullám jelentős biztonságpolitikai kockázatot jelentene és végérvényesen felszakítaná társadalmi kohézió szöveteit, túlzás nélkül az európai civilizáció végét is jelentheti. Magyarország számára ez elfogadhatatlan, ebből fakadóan a klímaváltozással együtt járó problémákat nem importálni, hanem lokális megoldásokkal kezelni segíti.