A korrupció a hazai és nemzetközi sajtó egyik kedvelt, rendre visszatérő témája. A mainstream sajtó a megvesztegethetőséget, valamint a politikai és gazdasági érdekek összefonódását sokszor „keleti”, posztkommunista csökevényként tűnteti fel, a valóság azonban időről-időre rácáfol ezekre a sztereotípiákra. A korrupció ugyanis általános  jelenség, az ellene folytatott küzdelem viszont igen gyakran konkrét politikai célokat szolgál. A korrupcióellenesség politikai hívószóként való használata az elmúlt időszakban Magyarországon is megfigyelhető, de korántsem egyedi jelenség. Ez egy politikai stratégia része.

A XXI. Század Intézet elemzésében a korrupció problémájának egy ritkán érintett, ám annál gyakrabban megfigyelhető oldalára, vagyis a politikai céllal vívott korrupcióellenes küzdelemre világítunk rá, nemzetközi példákkal ábrázolva annak gyakorlatát.

Korrupcióellenes küzdelem mint indirekt befolyásszerzés

A globalizáció előrehaladtával az elmúlt évtizedekben a nemzetközi politikai életben a közvetlen nyomásgyakorlási módszerek (katonai agresszió, gazdasági szankciók, diplomáciai demars) mellett/helyett egyre elterjedtebbé váltak az indirekt befolyásszerzési akciók, amelyek mind a befolyásszerző vagy nyomásgyakorló fél kilétét, mind pedig annak eszközeit igyekeznek leplezni az akció terepéül szolgáló ország társadalma előtt. Ilyen eszközként szolgálhatnak egyes online vagy hagyományos sajtótermékek, „civil” szervezetek, de olykor oktatási intézmények, vállalatok, politikai pártok, sőt bizonyos esetekben akár állami intézmények is.

A felsorolt, tudatosan vagy szándékolatlanul politikai célokat segítő aktorok általános problémák (emberi jogok, korrupció, transzparencia) mentén alakítanak ki törésvonalat a társadalmon belül, mégpedig úgy, hogy az egyik oldalra egy meghatározott, negatív képben feltüntetett és az adott probléma okozásával kizárólagosan vádolt politikai erő – leggyakrabban a regnáló kormányzat – kerüljön, a másikon pedig  a „civil társadalom”.

A korrupció minden társadalomban jelen lévő és általánosan elítélt jelenség. Ily módon különösen alkalmas arra, hogy a fenti, Alinsky-módszer szerinti határvonás eszközeként használják. Fontos hangsúlyozni, hogy a korrupció különböző formái politikai rendszerektől és pártcsaládoktól függetlenül minden társadalomban jelen vannak, ezek ellen fellépni lehet és kell is, azonban az elmúlt években számos példa akadt arra, hogy a legvehemensebb korrupcióellenes kampányok valójában egy meghatározott politikai csoporttal való leszámolás eszközeivé váltak. Ezek a névleg korrupcióellenes politikai kampányok általában három oszlopra támaszkodhatnak: 1) nemzetközi hálózatok részét alkotó „civil” szervezetek, 2) többnyire külföldről finanszírozott sajtótermékek, valamint 3) külföldi kezdeményezésre létrehozott speciális nyomozati és igazságszolgáltatási szervek.

Az említett „civil” hálózatok közül a legismertebb a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) által is támogatott Transparency International, amely több mint száz országban van jelen. A Transparency-hálózat világszerte számos „színes forradalom” és más kormányellenes megmozdulás aktív résztvevője volt az elmúlt évtizedekben. A sajtótermékek között rendre jelen van az a nemzetközi, hálózatos szerveződés, melynek része az amerikai Radio Free Europe (Magyarországon Szabad Európaként van jelen) vagy a Media Development Investment Fund által támogatott sajtótermékek (itthon ilyen a 444.hu). De ide sorolhatók azok a névleg független, oknyomozó újságírókat tömörítő hálózatok, amelyek az elmúlt hónapokban is többször hírt adtak magukról. Ezek közül az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP), valamint az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) emelhető ki. Utóbbihoz fűződik az ún. „Pandora-iratok” kiszivárogtatása. De ilyen módszerrel történt a Pegasus-művelet végrehajtása is. A magukat függetlennek aposztrofáló hálózatok támogatói között találhatók amerikai és skandináv kormányzati alapok (Fritt Ord, NED, USAID), magánalapítványok (OSF, German Marshall Fund, Rockefeller Brothers Found), de az OCCRP-t például közvetlenül támogatja a dán és az amerikai külügy is. A nyomozati szervek közül a korrupcióellenes ügyészségek létrehozása a legelterjedtebb példa (szintén nem minden külföldi befolyástól mentesen), egyes országokban azonban nyomozóirodák és bíróságok is működnek az ilyen jellegű bűncselekmények kivizsgálására.

Az első két oszlop feladata általában a kampányok előkészítése a közvélemény számára, azaz a korrupció fogalmának egy meghatározott politikai oldallal való összekapcsolása. Olykor már egy kiterjedt – büntetőjogi értelemben vett bizonyítékok nélküli – médiakampány is elég lehet egy-egy politikus megbuktatására, másutt viszont a kormányzattól független, ugyanakkor külföldi hálózatokkal szoros kapcsolatban álló állami vagy uniós igazságszolgáltatási és rendvédelmi szerveket használják fel politikai szereplők kiiktatására vagy zsarolására.

Nemzetközi háttér

A látszólag függetlenként tevékenykedő korrupcióellenes szervezetek az elmúlt években több országban is nemzetközi érdekek mentén kezdték meg a helyi, korrupciósnak nevezett ügyek kivizsgálását, a megfogalmazott vádak szinte kivétel nélkül jobboldali, de legalábbis a globalista érdekeket sértő politikusokat érintettek. Az ügyészségek vezetői ellen ráadásul több esetben korrupció miatt kellett eljárást indítania az adott ország hatóságainak.

Az Észak-Macedóniában 2016-ban nyugati nyomásra létrehozott Különleges Ügyészi Hivatal (Specijalno Javno Obvinitelstvo, SJO) legfontosabb feladata például a 2017-ben megbuktatott Nikola Gruevski és jobboldali-szuverenista kormánya tagjai elleni korrupciós vádak kivizsgálása volt. A hivatal élére Katica Janeva különleges ügyész került, aki kifejezetten közel állt a Soros Györggyel jó kapcsolatot ápoló, későbbi szocialista miniszterelnökhöz, Zoran Zaevhez. Ennek megfelelően a nyugati hatalmak által támogatott szervezet eljárásai rendre a Gruevskihez köthető politikusokat érintették, míg például a Zaev ellen megfogalmazott vádakat azonnal ejtette a testület. A hivatal által meghozott furcsa ítéletek azonban hamarosan a helyi hatóságok figyelmét is felkeltették, aminek eredményeként 2020-ban hét év börtönbüntetésre ítélték Janevát hivatali visszaélés és korrupció miatt. Az SJO vezetője ellen azután kezdtek el vizsgálódni a macedón hatóságok, hogy 2019-ben – nem sokkal Bojan Jovanovski és Zoran Milevski macedón üzletemberek letartóztatása után – váratlanul lemondott posztjáról. Mint kiderült: Janeva szoros kapcsolatban állt a két üzletemberrel, akik az SJO vizsgálatai során több alkalommal is pénzt csaltak ki a vádlottaktól a kedvezőbb ítéletért cserébe. Janeva a vád szerint hivatalos dokumentumok megsemmisítésével segítette Jovanovski-t, aki egy nyilvánosságra hozott felvételen az SJO vezetője mellett Zaevet is megemlíti, aki korábban beismerte, hogy komoly befolyással rendelkezik az SJO felett.

Hasonlóak mondhatók el a Romániában létrehozott Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatósággal (Direcţia Naţională Anticorupţie, DNA) kapcsolatban is. A DNA élén Laura Codruţa Kövesi például több éven keresztül folytatott eljárásokat a román politikai élet szereplői – főképp a szociáldemokrata párt vezetői – ellen, tömegesen gyártva a vádiratokat. Ezek a sietve, gyakran megalapozatlanul vádak aztán nagyon gyakran el is buktak a bíróság előtt és a DNA vezetőjét kritikusai többször is politikailag motivált boszorkányüldözéssel vádolták. A futószalagon gyártott vádiratok egy idő után azonban a DNA ellenőrzését végző romániai szervek figyelmét is felkeltették, aminek következtében egy időben még Codruţa Kövesi ellen is eljárás folyt, s bár őt felmentették, egyik beosztottját, Mircea Negulescut 2020 júliusának végén letartóztatták. A vád szerint több esetben is megfélemlítéssel vagy vádalkuval próbálta hamis tanúzásra rávenni az általa vizsgált korrupciós ügyek szereplőit, újabb ügyekhez kreálva „bizonyítékokat”.

Szintén az ország „nyugati partnereivel” szoros együttműködésben történt a korrupcióellenes szervek hálózatának kialakítása Ukrajnában, ahol a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (Szpecializovana antikorupcijna prokuratura, SZAP) mellett létrejött a nyomozati munkát végző Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (Nacionaljne antikorupcijne bjuro Ukrajini, NABU) is, de különleges korrupcióellenes bíróság, valamint az állami hivatalnokok vagyonosodásával és egy a korrupciós úton megszerzett vagyontárgyak államosításával foglalkozó ügynökség is alakult. Ám a korrupció elleni küzdelem élharcosait itt sem kerülték el a korrupciós ügyek. A NABU vezetőjét, Artem Szitniket – igaz, egy kisebb kihágás miatt – elmarasztalták, és felkerült a korrupcióban érintett személyek jegyzékébe. Ennek ellenére pozíciójában maradhatott, ugyanis a G7-államok nagykövetei és a nyugati támogatottságú „civil” szervezetek minden alkalommal kiálltak mellette, amikor elmozdítása szóba került.

A korrupcióellenes szervek vezetőinek egyébként is jó a beágyazottsága Nyugaton, többségüket „nemzetközi szakértők” és „civil” szervezetek bevonásával választották ki pozíciójukra, a kijevi korrupcióellenes bíróságot pedig egyenesen a Nemzetközi Valutaalap (IMF) követelésére hozták létre. Ezeknek a szerveknek a hatékonysága nem túl nagy, kritikusaik szerint pusztán azt a célt szolgálja fenntartásuk, hogy rajtuk keresztül a nemzetközi hálózatok mind nagyobb ellenőrzést tudjanak gyakorolni az ukrán politikai élet felett. Jellemző, hogy 2019-ben a „hagyományos” ügyészség munkatársainak szintfelmérő vizsgáit is külföldi szakértők bevonásával valósították meg, ehhez az akkori főügyész, a korábban éppen a Transparency Internationalnek dolgozó Ruszlan Rjabosapka az amerikai nagykövetségtől kért tanácsokat. Az idei évtől pedig a nemzetközi hitelezők követeléseinek eleget téve a korrupcióellenes szervek után immár az összes többi bíróság elsőszámú irányítási szervének számító Igazságszolgáltatás Legfelsőbb Tanácsa mellé is nemzetközi megfigyelőket ültetnének.

Maia Sandu megválasztását követően Moldovában is beindult a korrupcióellenes kampány, amelynek egyik első lépéseként a korrupcióellenes ügyészség vezetője, Victor Furtune kezdeményezésére letartóztatták magát az ország főügyészét, Alexandr Stoianoglot. A korábban Gagauziában tevékenykedő főügyész letartóztatása az autonóm terület lakói körében tiltakozásokat váltott ki, a fővárosban pedig a parlamenti ellenzék szólította utcára híveit, mivel politikai alapokon nyugvónak tekintik a Stoianoglo elleni eljárást.

A közép- és kelet-európai országokban tehát a nemzetközi hátszéllel indított korrupcióellenes kampányok gyakran együtt járnak a külföldi befolyás növekedésével, sőt a nyugati politikai mainstream számára kellemetlen politikai ellenfelek elleni célzott műveletek eszközeivé válhatnak. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az érintett országokban adott esetben a korrupció ne lenne valós probléma, vagy hogy a megtámadott politikusok minden esetben feddhetetlenek lennének. A bűncselekmények leleplezése azonban a gyakorlatban háttérbe szorul a politikai célok mögött.

Nyugaton már megoldották?

Természetesen nem csak Közép- és Kelet-Európa országaiban jelent problémát a korrupció, a térség korrupcióellenes harcosai számára mintaként szolgáló Nyugaton is rendre kerülnek elő gyanús ügyek. Igaz, ezekben az országokban az sem elképzelhetetlen, hogy a leleplezett politikusok felfelé bukjanak – már amennyiben a „helyes” politikai oldalon állnak.

Nem sokat hallhattunk például az elmúlt években a luxemburgi Jean-Claude Junckert vagy a német Ursula von der Leyent övező korrupciós vádakról. Az Európai Bizottság volt elnöke még luxemburgi miniszterelnöksége idején vállalt komoly szerepet több multinacionális nagyvállalat adóelkerülésében, emellett pedig egyes dokumentumok szerint személyesen akadályozta az ezzel kapcsolatos uniós szabályok megalkotását. Ennek ellenére Junckert gond nélkül választották meg az Európai Bizottság (EB) elnökének, a korrupciós botrányoknak ráadásul azután sem lett semmilyen következménye, hogy a politikus elismerte felelősségét az adóelkerülési ügyekben.

A német politikussal szemben még védelmi miniszteri pozíciójának betöltése idején indult vizsgálat, miután kiderült, hogy a minisztérium több százmillió eurót költött olyan informatikai szolgáltatásokra, amelyek nem feleltek meg a hatályos szabályozásoknak, a fölösleges és gyanús költések ráadásul a fegyverbeszerzéseket is érintették. A botrányok ellenére von der Leyen ma is az EU egyik legbefolyásosabb politikusaként tevékenykedik, ráadásul egy olyan testület élén, ami az utóbbi években épp a korrupció és a jogállamiság elleni harcot tekinti egyik legfőbb feladatának.

Nem ők az egyetlen uniós politikusok, akik karrierjében nem okoztak komoly törést a különböző korrupciós botrányok. Korábban többek között a belga Guy Verhofstadt baloldali EP-képviselőről derült ki, hogy lobbitevékenységéért eurómilliókat kapott több cégtől, a német Petra Kammerevert szocialista EP-képviselő pedig úgy volt egy uniós irányelv kidolgozója, hogy közben egy benne érintett cégnek dolgozott. Legutóbb a ciprusi Stella Kyriakides egészségügyi biztossal kapcsolatban fogalmazódtak meg korrupciós vádak, miután a ciprusi számvevőszék szerint négymillió euró jelent meg a férjével közös bankszámláján. Az összeg valószínűleg azokért a nyugati oltóanyaggyártókkal kötött kedvező feltételű szerződésekért cserébe érkezhetett Kyriakidesék számlájára, amelyek végül jelentősen hozzájárultak az elhibázott uniós vakcinabeszerzéshez. Ennek ellenére az esetről szinte egyik nagy nyugat-európai hírportál sem számolt be, Kyriakides pedig komolyabb következmények nélkül tarthatta meg pozícióját. De ugyanúgy nem vezetett bukáshoz az sem, hogy Annalena Baerbock németországi zöld politikus „elfelejtett” beszámolni egyes jövedelmeiről.

Az említett ügyekkel szemben azonban meglepően nagy figyelmet kapott a baloldali sajtóban Sebastian Kurz volt osztrák kancellár és Andrej Babiš volt cseh kormányfő esete. Mindkét politikus esetében elmondható, hogy a velük szemben felhozott korrupciós vádak komoly szerepet játszottak a hatalomból történő távozásukban. Kurznak például egy 2016-os (!) korrupciógyanús ügy miatt kellett távoznia a kancellári székből, aminek felerősítésében az osztrák és a nemzetközi baloldali sajtó is jelentős szerepet vállalt. Babiš esetében pedig a csehországi parlamenti választások előtt – remek időzítéssel – mindössze pár nappal kiszivárogtatott, úgynevezett „Pandora-iratok” vezettek a szoros eredménnyel záruló választási vereséghez, amely után valószínűleg egy ötpárti koalíció alakít majd kormányt, ami várhatóan negatívan befolyásolja a kormány cselekvőképességét. Néhány évvel korábban hasonlóképpen járt François Fillon jobboldali francia elnökjelölt is, aki felesége fiktív foglalkoztatása miatt börtönbe is került, és aki az ezzel kapcsolatos vádak napvilágra kerüléséig a 2017-es elnökválasztás fő esélyesének számított, népszerűségének bezuhanása pedig utat nyitott a globalisták által is támogatott Emmanuel Macron hatalomra kerülése előtt.

Globális módszer

A felsorolt esetek mindegyikében elmondható, hogy a felhozott korrupciós vádaknak köszönhetően olyan politikusokat próbáltak félreállítani, többnyire sikerrel, akik többször is a globális-liberális mainstreammel ellentétes véleményt fogalmaztak meg, akár a bevándorlás, akár a geopolitika kérdéseit illetően. Különösen igaz ez Babiš esetében, akinek a neve mellett további tizenhárom olyan politikus és üzletember neve szerepelt a „Pandora-iratokban”, akik ellehetetlenítése szintén az említett balliberális elit érdekeit szolgálja, és akiknek az adataihoz való hozzáféréshez hozzávetőlegesen tizennégy cég titkosított szervereit kellett feltörniük a szivárogtatóknak, ami vélhetően lehetetlen lett volna titkosszolgálati segítség nélkül.

A kétségtelenül kettős mérce alapján működő korrupcióellenes szervezetek és a baloldali újságírók által felgöngyölített ügyek célja egyértelműen a nyugati politikai mainstream számára kellemetlen ellenfelek hatalomból történő eltávolítása volt, amit jellemzően remekül időzített vádakkal tudtak elérni a különböző ügyek szivárogtatói. Ebből kiindulva az indirekt befolyásszerzés eszközeként sikerrel alkalmazott korrupciós vádakat vélhetően a következő években is előszeretettel alkalmazzák majd, így azok a közelgő magyar és lengyel választások során is fontos részét képezhetik a baloldali politikusok és szervezetek narratívájának.

Kosztur András – Matyi Tamás