Az elmúlt tizenöt év számos nehézsége, mint a gazdasági válság, a migrációs krízis, a koronavírus-járvány, nyomában az energiaár-drágulás és most az orosz–ukrán háború ellen a magyar jobboldal nem a balról ismert megoldásokkal, azaz megszorítással, adóemeléssel és hamar lelepleződő kommunikációs trükkökkel vette fel a harcot, hanem a társadalmi konszenzus bővítésével. A Nemzeti Együttműködés Rendszere olyan közös pontokat keres, amelyben a lehető legtöbb magyar ért egyet, és így a politikai döntések mögött kellő legitimáció, azaz széleskörű társadalmi támogatottság alakulhat ki. A magyarok többsége egyetért abban, hogy „ha munka van, minden van”, hogy a távoli kontinensekről érkező illegális migrációt meg kell állítani, a rezsiárakat alacsonyan kell tartani, a békét pedig meg kell őrizni, és azokat, akik szomszédos országból, háború elől menekülnek, be kell fogadni, különösen, ha honfitársainkról van szó.

Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója a magyar jobboldal konszenzuskereső tevékenységét és ennek eszközeit foglalja össze.

Nemzeti integrálás

2010 óta a kormány, a Fidesz–KDNP és a jobboldali politikai közösség számos eszközzel élt a politikai integráció hosszútávú stratégiái közül. Ezek azok az eszközök, amelyekkel biztosítani lehet a társadalom minél szélesebb rétegeinek egyetértését, amely pedig elengedhetetlen egy stabil kormányzás kialakításhoz és fenntartásához. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének programja a nemzeti integráció segítségével növeli a társadalmi kohéziót, vagyis az összetartozás érzését, élményét és tudatát.

Rögtön itt van a népszavazás intézménye, amelyet a jelenlegi kormánypártok 2008-ban még ellenzéki erőként nyertek meg (emlékezetes: több mint 4 milliói ember 84 százaléka szavazott a vizitdíj és a kórházi napidíj ellen), majd 2016-ban kormányon szereztek 98 százalékos többséget a kötelező betelepítés ellen meghirdetett népszavazáson, amelyen több mint 3,6 millióan szavaztak. Ez a második népszavazás 44 százalékos részvétel mellett ugyan jogilag érvénytelen maradt, politikailag azonban korántsem, hiszen 3,36 millió ember (!) állt ki a kormány álláspontja mellett. Mindez azt bizonyítja, hogy a magyar jobboldal, és annak intézményes pártképviselete, a Fidesz–KDNP saját törzsszavazóinál, sőt peremszavazóinál is szélesebb körű egyetértést élvező ügyeket (határvédelem, rezsicsökkentés, családtámogatás) karol fel.

Az eddig megtartott tizenegy nemzeti konzultáció is olyan intézmény, amely kellő legitimációval övezi a parlamenti többség és a kormány által meghozott politikai döntéseket. A legutóbbi alkalommal megtartott három nemzeti konzultáció során 2020–21-ben a kormány a koronavírus-járvány kezelésében, a gazdaság újraindításában és a pandémia idején felmerült társadalmi, gazdasági, politikai kérdésekben kérte ki a választók véleményét, sorrendben közel 1,7 millió, 528 ezer és majdnem másfélmillió ember részéről kapva ezekhez átlag 88–93 százalékos felhatalmazást. A legsikeresebb nemzeti konzultációk között volt a harmadik, amely 2011 májusában összesen 1,14 millió ember, többségében 80 százalékos beleegyezését adta a kormány szociális döntéseihez; az ötödik, amely 2015-ben a bevándorlás és a terrorizmus kapcsán fejezte ki több mint egymillió ember 90 százalék feletti egyetértését; a hatodik, amelyben 1,68 millió ember 99 százaléka osztotta az álláspontot, hogy „állítsuk meg Brüsszelt”; valamint a nyolcadik, amely 2018-ban a családvédelmi intézkedéseket legitimálta, mintegy 1,4 millió visszaküldött ív formájában, nem kevesebb, mint 99,18 százalékos eredménnyel.

A legsikeresebb nemzeti konzultáció 2017-ben zajlott, ekkor összesen 2 332 755 fő töltötte ki és küldte vissza az íveket, melyen mind a hét kérdésben egyöntetűen elutasították a Soros-tervet. Ezek mellett indultak on-line konzultációk is, például a környezetvédelem vagy az állatvédelem kapcsán, ez utóbbi eredményei alapján új és szigorúbb törvény is született.

Politikai egyetértésteremtés

A nagyobbik kormánypárt igen nagyfokú társadalmi beágyazódásának nyitja a horizontális szerveződésben rejlik (választókerületi rendszer), amely éppen húsz éve működik. A 2002-es választási vereség tanulságainak leszűrése után a Fidesz 2003-ban – felvéve a Magyar Polgári Szövetség nevet – társulásba kezdett, melynek eredményeként egy sor szervezettel (Kisgazda Polgári Egyesület, Lungo Drom, MKDSZ, Nemzeti Fórum) kötött máig tartó együttműködési megállapodást, a KDNP-vel 2006-ban „Magyar Szolidaritás Szövetsége” elnevezéssel frakciószövetségre lépett, a két párt szövetsége négy együttes ellenzéki (2006–2010) és immár tizenkét közös kormányzati (2010–2022) év alatt is töretlenül. A két párt ifjúsági szervezetei (Fidelitas, IKSZ) összesen többezer fiatalt tömörítenek.

A jobboldali pártok társadalmi kapcsolatai szerteágazó közösségi kapcsolathálót alkotnak (CÖF, gazdakörök, Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, polgári körök, Professzorok Batthyány Köre, Tranzit, vallásos egyesületek). A jobboldali-konzervatív értelmiségi háttértámogatásról pedig évtizedek óta egy sor agytröszt, alapítvány, folyóirat és kiadó gondoskodik (például XXI. Század Intézet, Alapjogokért Központ, Batthyány Lajos Alapítvány, Kommentár, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Magyar Szemle, MCC, Nézőpont Intézet, Polgári Szemle, Századvég, Szent István Intézet).

A Fidesz mint párt szintén él a mozgósítással: 2021. augusztus elsején „Stop Gyurcsány” kezdetű petíciót indított a volt posztkommunista kormányfő és aktuális szövetségesei megállítása érdekében. Ezt szűk három hónap alatt mintegy másfél millióan írták alá, személyesen. Összehasonlításul: a baloldali pártok előválasztásnak nevezett mozgósítási kampányának két fordulójában egy hónap alatt összesen 850 ezren vettek részt, jelentős részük (19–21%) azonban csak on-line, ami az elköteleződés egészen más minőségét jelenti.

A hazai politikai mozgósítás leglátványosabb formája, a Békemenet. Ez nem más, mint a népi támogatás kinyilvánítása, olyan civiltársadalmi, mozgalmi, grass roots kezdeményezés, ami a kormányzat mögötti önkéntes támogatást demonstrálja, méghozzá tömeges méretekben.

Minden alkalommal a magyar szuverenitás mellett áll ki, amikor azt külső és vele szövetkező belső erő fenyegeti. Így volt ez már az első alkalommal is, 2012 januárjában, amikor „Nem leszünk gyarmat” feliratú molinó mögött vonult fel 400 ezer ember. A következő két Békemenet még az év során, március 15-én és október 23-án mozgatott meg előbb negyedmillió, majd ismét többszázezer embert, hogy kiálljanak az uniós baloldallal szemben, a magyar kormány mellett. 2013. október 23-án az újabb uniós támadások (Tavares-jelentés), 2014. március végén pedig a jobboldali kormányzás eredményeinek védelme szólított az utcára újabb százezreket. 2018. március 15-én, immár hetedik alkalommal vonultak a kormány támogatói, ezúttal a migráció és a Soros-terv ellen, majd nyolcadik alkalommal 2021. október 23-án meneteltek a választásokba való beavatkozás ellen és egyúttal emlékeztetve a 15 évvel korábbi brutális jogsértésekre.

A kilencedik, 2022. március 15-ei Békemenet témáját és törekvését nem szükséges bővebben magyarázni: a békéért folyik, azért, hogy Magyarországot idegen erők és azok magyarországi szövetségesei ne sodorhassák bele a háborúba, az energiahordozók elszabadulásába és a kiszolgáltatottságba. Az elmúlt 12 év sikeres, konszenzuskereső kormányzása, valamint Orbán Viktor higgadt és hatékony kormányzása (avagy „stratégiai nyugalma”) az egyetlen garancia arra, hogy Magyarország kimarad a konfliktusból.

Az írás bővített és aktualizált részlet a szerző Nemzeti blokk – A Nemzeti Együttműködés Rendszere című frissen megjelent könyvéből.