Az orosz–ukrán háború és a világban zajló geopolitikai változások az egykori Szovjetunió összes államára hatást gyakorolnak. Moldova energiaellátását már közvetlenül is érinthetik az Ukrajna elleni légicsapások, állandó témává vált Belarusz esetleges közvetlen beavatkozásának kérdése, több ország viszont váratlan GDP-növekedés elé nézhet az oroszországi mozgósításnak köszönhetően.

Egy korábbi elemzésünkben áttekintettük, hogyan alakult a háború kitörése óta Oroszország kapcsolata ezekkel az államokkal, most pedig a háborúnak a posztszovjet térség országaira gyakorolt hatásáról, azok belpolitikai folyamatairól és egymás közti viszonyaik alakulásáról adunk körképet.

Háborús félelmek Belaruszban

Ukrajna és Oroszország mellett a háború Belaruszt érintette eddig a legközvetlenebbül. Az orosz hadsereg felvonulási területként használta az országot, ahol jelenleg is tartózkodnak orosz csapatok. Többek között a háború során ismertté vált Kinzsal hiperszónikus rakétákat hordozó MiG–31K elfogó vadászgépek is állomásoznak a belarusz reptereken, amelyek felszállása tulajdonképpen automatikusan országos légiriadót jelent Ukrajnában, ahogy ez az elmúlt hetekben többször is előfordult.

Az ukrán és nyugati sajtóban is időről időre felmerül az is, hogy Belarusz közvetlenül is beavatkozhat a háborúba. Az ukrán kormányzat képviselői, valamint a belarusz emigráns ellenzék is folyamatosan napirenden tartja – különösen az oroszországi részleges mozgósítás óta – a mozgósítás témáját Belaruszt illetően. November 14-én maga az ukrán vezérkar közölte napi nyilvános jelentésében azt a hírt, miszerint a belarusz védelmi minisztérium tendert írt ki 50 ezer katonai behívó kinyomtatására, évvégi teljesítési határidővel. Másnap az illetékes belarusz szervek közölték, hogy rendszeres, éves procedúráról van szó, és a mozgósítás során kiküldött behívók űrlapja más, mint amilyent jelenleg valóban berendeltek. A téma ugyanakkor nem csitul továbbra sem, és már Aljakszandr Lukasenka elnök is többször kénytelen volt reagálni rá, hangsúlyozva, hogy Belaruszban nem terveznek jelenleg mozgósítást. Ugyanakkor tény, hogy az országban zajlik a hadsereg készültségének felmérése, valamint a tartalékosok adatainak ellenőrzése, és egy orosz–belarusz közös kontingenst is létrehoztak az elmúlt időszakban.

Belaruszban persze a háború miatti gazdasági nehézségek is problémát jelentenek, hiszen az országot Oroszországhoz hasonlóan szankciók sora sújtja, amelyek egy része még a háború előtt, a 2020-as zavargások és a tavalyi Prataszevics-incidens, valamint a migrációs krízis után került bevezetésre. A belarusz vezetők állítása szerint a korábban Európa felé irányuló exportot jórészt sikerült Oroszország, valamint az ázsiai országok felé átirányítani, és ha hihetünk Aljakszandr Csarvjakov gazdasági miniszter közlésének, akkor a 6 milliárd dolláros veszteségből 5 milliárdot már sikerült pótolni. Az infláció azonban Minszknek is fejtörést okozott, a helyzet megoldása érdekében pedig Lukasenka radikális lépésre szánta el magát: október 6-án minden áremelkedést betiltott, amelynek eredményeképpen október hónapban már deflációt mértek az országban.

A belpolitikai helyzet Belaruszban így alapvetően stabilnak tűnik: a legtettrekészebb ellenzéki elemeket már a 2020-as zavargásokat követően semlegesítették (egyesek börtönbe kerültek, mások emigrációba kényszerültek), a gazdasági helyzet romlása vagy a háborúba való közvetlen beavatkozás azonban ezen változtathatnak. Utóbbi egyébként nem csupán Minszk akaratából történhet: a belarusz vezetéshez közeli elemzők és a kormányzat képviselői is rendszeresen figyelmeztetnek arra, hogy Ukrajna, valamint a Belarusszal szomszédos NATO-tagállamok diverzáns osztagokat készítenek fel Belarusz destabilizálása érdekében. Ukrajna természetesen tagadja ezeket az állításokat, sőt éppen Minszkkel szemben vet fel hasonló vádakat. A helyzet tehát feszült a két ország között, és ez a feszültség az elmúlt hónapokban csak növekedett.

Moldova: tüntetések és energetikai krízis

Szintén elég közvetlenül érintett a konfliktusban Moldova. Egyrészt a Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság nevű szakadár terület miatt, amelynek területén orosz csapatok állomásoznak, és ami gyakorlatilag hasonló státuszú, mint amilyenek a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok is voltak Oroszország általi elismerésük előtt. A háború kezdete óta többször felmerült ukrán részről, hogy az oroszok erről a területről indíthatnak támadást Odessza ellen (bár a háború alakulása miatt ezt ma elvethetjük), az oroszok és egyes transznyisztriai vezetők pedig azt vetették fel, hogy Ukrajna, vagy esetleg román segítséggel Moldova próbálhatja meg ellenőrzése alá vonni a területet. Moldova közeli érintettségének másik oka, hogy az ország energetikai hálózata szorosan össze van fonódva Ukrajnáéval, és a november 15-i nagyszabású orosz légicsapások miatti áramkimaradások a hírek szerint már Moldovát is érintették.

A moldovai vezetés, élén Maia Sandu elnökkel, a háború alatt folyamatosan fokozta együttműködését a nyugati államokkal, ami természetesen a moldovai–orosz kapcsolatok romlásával járt együtt. Ennek belpolitikai következményeképpen pedig az oroszbarát vagy legalábbis a kormányzat által annak nevezett pártok egyre jobban mozgósítani tudják híveiket, a kormányzat politikáját és az Oroszországgal való szakítást tekintve felelősnek az ország egyre súlyosabb helyzetéért. Bár az ország gazdasági és politikai helyzete mondhatni sosem állt túl stabil lábakon, a helyzeten pedig a koronavírus időszaka is rontott, tény, hogy az oroszokkal folytatott gázvita tovább súlyosbította az ország helyzetét, amely a kieső orosz gázt a piacról, jóval magasabb árakon kénytelen pótolni. Ráadásul a gázvita mellékhatásaként az orosz gázon működő, és az így termelt áramot Moldovának eladó, viszont a szakadár területeken fekvő Moldovai Állami Körzeti Erőmű a gázhiány okán csökkentette a Moldova felé irányuló elektromos áram mennyiségét. A bombázások következtében október közepe óta Ukrajna sem exportál áramot Moldovába, így az ország elvesztette a két legfőbb forrását, és az áramot is kénytelen Romániából, magasabb árakon beszerezni, a hirtelen fellépő hiány miatt pedig kisebb-nagyobb korlátozásokat is bevezettek már.

Az ellenzék természetesen nem nézi tétlenül a kormányzat egyre kilátástalanabbnak tűnő politikáját. Maia Sandu Cselekvés és Szolidaritás Pártjával (PAS) szemben jelenleg két nagyobb erő áll. Az egyik az Ilan Șor, a hazájában korrupciós bűncselekmények vádjával elítélt és ezért külföldre távozott oligarcha pártja, a Șor Párt, amely az elmúlt két hónapban a kormányellenes tiltakozóakciók élére állt, minden hétvégén nagyszabású tüntetéseket szervezve. A másik jelentős politikai erőt a szocialisták és kommunisták szövetsége jelenti, élén Igor Dodon volt elnökkel, akit – többek között szintén korrupciós vádakkal – tavasszal házi őrizetbe helyeztek, és csak a napokban engedtek szabadon. Dodon rögtön ki is jelentette, hogy csatlakozik majd a tiltakozóakciókhoz.

Sandu egyre szorultabb helyzetében már csak Románia, valamint a nyugati országok támogatásában bízhat. Az országnak számos támogatást ígértek meg az elmúlt hónapokban, elsősorban védelmi képességeinek javítására vonatkozóan. Franciaország, Németország és Románia javaslatára pedig egy támogatói platformot is szerveztek Moldova részére, amely három konferenciát szervezett április óta, támogatásokat gyűjtve az ország számára. A legutóbbi, párizsi konferencián Maia Sandu elnök is beszédet mondott. Sandu nem titkolta országa súlyos helyzetét: Moldova 35 százalékos inflációval és a vártnál nyolc százalékkal kisebb évvégi GDP-értékkel néz szembe. Emmanuel Macron francia elnök 100 millió eurós támogatási csomagot ígért az országnak, amelynek legnagyobb része az energetikai szektor fejlesztésére irányul majd. Kérdéses, hogy ezek az eseti támogatások képesek lesznek-e megoldani a kelet-európai ország problémáit, amely energetikai, és ebből fakadóan gazdasági és belpolitikai tekintetben is egyre súlyosabb gondokkal küzd a tél közeledtével.

Váratlan gazdasági előnyök

Míg egyes országok számára gazdasági problémákat okozott a háború, mások hasznot tudtak húzni belőle. Már a „különleges hadművelet” kezdetét követően oroszok százezrei hagyták el Oroszországot, a részleges mozgósítás meghirdetése pedig ezek számát tovább növelte. Bár idővel sokan visszatértek Oroszországba, máig rengetegen vannak, akik a szomszédos országok valamelyikében telepedtek le, elsősorban Grúziában, Kazahsztánban és Örményországban.

A háború kétféleképpen is hat ezen országok gazdaságára. Egyrészt, az ideiglenesen vagy hosszabb távon az országba kerülő, általában tehetős orosz polgárok jelentősen növelték a fogyasztást, ezzel növelve mind a GDP-t, mind az infláció mutatóit. A Nemzetközi Valutaalap októberi jelentése mindhárom ország GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzéseit javította. Míg áprilisban az IMF az idei éven Örményország számára 2,5, Grúzia számára 3,2, Kazahsztán számára pedig 2,3 százalékos növekedést jósolt, októberben ezek a számok már Örményország esetén 7, Grúziát illetően 9, Kazahsztán kapcsán pedig 2,5 százalékra nőttek. Az Örmény Központi Bank elnöke szerint azonban országa GDP-növekedése az orosz bevándorlóknak köszönhetően 13 százalékos lesz az idei évben, míg a grúz pénzügyminisztérium adatai alapján már az év első nyolc hónapja több mint 10 százalékos növekedést hozott.

Mindez persze nem csupán az országban megtelepült oroszok által generált fogyasztásnövekedésnek köszönhető, bár kétségkívül az is fontos szerepet játszik ebben. A Grúziában megtelepedett 113 ezer orosz állampolgár például a kaukázusi ország lakosságának 3 százalékát teszi ki, az általuk okozott növekedés – főként tekintetbe véve, hogy elsősorban jó anyagi helyzetű, magasan kvalifikált munkákat végző személyek hagyták el Oroszországot – érthető. Fontos szerepet játszik azonban az a tényező is, hogy Oroszország és az orosz vállalkozások többek között éppen ezeken az országokon keresztül tudják kikerülni a nyugati szankciókat és folytatni a tranzakciókat az európai vállalkozásokkal. Számos, részben vagy egészben orosz tulajdonban lévő vállalkozást regisztráltak mindhárom országban, jelentősen megnőtt az orosz magánszemélyek és vállalkozások által nyitott bankszámlák száma, és természetesen a nyugati termékek Oroszországba történő behozatalában is nagy szerepet játszanak ezek az országok. Ez egyben megmagyarázza azt is, hogy miért nem csatlakozott a hagyományosan euroatlanti elkötelezettségű, az idei évben EU-tagjelöltségre pályázó Grúzia sem a nyugati szankciókhoz: Tbiliszi inkább anyagi hasznot húz belőlük.

Megerősítette hatalmát Tokajev

Kazahsztánban az orosz menekültek érkezésén kívül is jelentős változások zajlanak le, igaz, ezek már a háború előtt megkezdődtek. A januári zavargások a Nazarbajev-éra lebontásának kezdetét jelentették, a folyamat betetőzéseként pedig november 20-án sor került Kaszim-Zsomart Tokajev elnök újraválasztására. A zavargásokat követően elfogadott alkotmányreformnak megfelelően Tokajev hét évig lesz az ország elnöke, ezt követően azonban – elvileg – nem választathatja újra magát. Tokajev egy Új Kazahsztán nevű, kazah viszonyok között akár liberalizációs programként is értékelhető reformtervvel kampányolt az elmúlt hónapokban, a gyakorlatban azonban ez elsősorban a volt elnök, Nurszultan Nazarbajev környezetéhez tartozó személyek hatalmának visszavágását, valamint a Nazarbajev-korszak szimbolikus örökségének részleges felszámolását jelentette. Így ismét Asztana lett a 2019-ben Nur-Szultán nevet felvevő főváros, az alkotmányreform során pedig az első elnök is kikerült az ország alaptörvényéből.

Tokajev 81 százalékos eredménnyel nyerte meg az elnökválasztást, és szüksége is lehet hatalmának és népszerűségének ilyen jellegű demonstrálására. A bel- és külpolitikai helyzet ugyanis egyaránt feszültségekkel terhelt. Hazájában Tokajev nem csupán az elit rivalizáló csoportjai felett/között kénytelen egyensúlyozni, de a januárban brutális formában megnyilvánuló társadalmi elégedetlenséget is kezelnie kell. Ennek egyaránt vannak szociális (Nazarbajev környezetének, az ún. Családnak a fényűző gazdagsága szemben a lakosság jelentős részének alacsony életszínvonalával), valamint etnikai és vallási alapjai. Az etnikai konfliktusokhoz tartozik az elmúlt években élesedő kazah–orosz ellentét, a kazah nacionalisták erősödése, ami értelemszerűen külpolitikai veszélyeket is rejt magában.

A külpolitikai helyzet pedig egyébként is összetett, hiszen Kazahsztán két geopolitikai óriás, Oroszország és Kína között helyezkedik el, Törökország is jelen van a régióban, és természetesen az Egyesült Államok és az EU is igyekszik érvényesíteni az érdekeit, többek között az Oroszország és Kazahsztán közötti távolság növelésével. A háború pedig csak fokozta ezeket az ellentmondásokat: korábbi elemzésünkben írtunk a kazahsztáni ukrán nagykövet kijelentései miatt kirobbant diplomáciai konfliktusról, és a kazah vezetés szuverenitás védelmére irányuló külpolitikájáról.

Mozgásba lendült az eurázsiai térség

A háború tehát szinte az összes posztszovjet országra hatással volt és hatást gyakorol most is, az események menete azonban nagyban függ nem csupán ezen országok geopolitikai helyzetétől, de belpolitikai stabilitásuktól is. Az elmúlt években az eurázsiai térség fokozatosan gyorsuló mozgásba lendült, és ennek csupán a legszembetűnőbb és legglobálisabb, de korántsem egyetlen megnyilvánulása az orosz–ukrán háború. Ehhez a mozgásfolyamathoz hozzátartoznak a 2020-as belarusz események és azok utóhatása, a szinte permanenssé váló politikai válság és destabilizációs hullám Moldovában és Grúziában, a posztszovjet államok sorában szinte egyszerre felmerülő hatalmi átmenet kérdése, a több közép-ázsiai országban is lezajlott zavargások. A háborút megelőzően Oroszországban és Ukrajnában is jelentős politikai változások kezdődtek meg.

De ebbe a sorba illeszkedik a térség befagyott és időről időre „kiolvadó” konfliktusainak sora (Dnyeszter-mellék, Abházia, Dél-Oszétia, Hegyi-Karabah, kirgiz–tádzsik határviták), amelyek az elmúlt években ismét a figyelem középpontjába kerültek. Ezek közül is kiemelkedik a karabahi konfliktus, amely idén is több fegyveres összecsapáshoz vezetett Azerbajdzsán és Örményország között, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a tartós béke felé is tettek lépéseket a felek (a karabahi kérdést egy önálló elemzésben vizsgáljuk meg a közeljövőben). Mindezen folyamatok pedig természetesen nem elszigetelt térben történnek: azokból az átalakuló világrend összes jelentősebb játékosa igyekszik hasznot húzni, ami miatt az egykori Szovjetunió területe a geopolitikai változások egyik fő ütközőzónájává is vált.