A Jobbikon belüli személyi ellentétek mára odáig fajultak, hogy a párt vezetői egymást is feljelentik, a kiszivárgó információk szerint pedig a mozgalom megmaradt erőforrásainak megszerzéséért folytatott belső küzdelem újabb pártszakadást, sőt Jakab Péter távozását is eredményezheti. A Jobbik megszűnés irányába tartó története nem ismeretlen a magyar politikában: egykori parlamenti pártként az FKgP és az MDF is hasonlóképpen esett szét, ezért is nevezhetjük a Jobbikban zajló mostani folyamatokat „elkisgazdásodásnak”. Mivel az ellenzéki oldal többi szereplőjének már nincsen szüksége a szavazóit teljesen elvesztő Jobbikra, így mára ők is érdekeltek lettek abban, hogy az egykori nemzeti radikális párt a lehető leghamarabb a felejtés homályába vesszen.
Végóráit éli a Jobbik
A múlt héten Jakab Péter bejelentette, hogy – miután teljesen elfogyott körülötte a levegő, illetve megingott az elnökség bizalma is – távozik a párt éléről. Ennek előzménye, hogy a párt történelmi kudarcot szenvedett el a baloldali összefogás részeként az április 3-i választáson, gyakorlatilag teljesen eltűntek a szavazói, akik vagy a Fideszhez vagy a korábbi jobbikos pártszakadások eredményeként létrejött Mi Hazánkhoz vándoroltak, esetleg egyszerűen otthon maradtak.
A választási kudarcot Jakab Péter nem kezelte megfelelően, a tanulságok levonása és szerényebb kommunikáció alkalmazása helyett továbbra is agresszív stílusban szerepelt a nyilvánosságban és a párton belül is. Erre jött még rá a Szilágyi György élettársát érintő erőszakbotrány, mely kapcsán egyáltalán nem tanúsított együttérzést Jakab Péter, továbbá olyan belső konfliktusokba bonyolódott, ami a párt vezetésében jogi természetű vitává fajult: saját elnökhelyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát jelentette fel.
Amikor egy párton belül egymást jelentgetik fel a pártvezetők, az jól jelzi, hogy a közösség a szétesés szélén áll.
Tovább növeli a feszültséget, hogy a megmaradt erőforrásokért is megindult a belső küzdelem, Jakab Péter párton belüli ellenfelei a frakciópénzeket is szeretnék megkaparintani. Ebből fakadóan nem elképzelhetetlen, hogy a frakción belül is megpuccsolják majd Jakab Pétert, akinek így nem lesz maradása a Jobbikban.
Már vélhetően Jakab Péter is készül a Jobbikon kívüli politizálásra, a közösségi oldalán az elmúlt napokban megjelent posztokból eltűnt a Jobbik logó, továbbá az elmúlt napokban hozzá lojális helyi vezetőket keresett fel, akikkel a folytatásról egyeztetett. Ez annak lehet az előjele, hogy Jakab egy új párt létrehozására és a Jobbikból történő távozásra készül.
A Jobbiknak a megszűnése egyre reálisabb, ugyanis szavazók és ismert politikusok nélkül garantált a szétesésük és a teljes eljelentéktelenedésük. Emellett a többi ellenzéki párt sem érdekelt a Jobbik létezésében: a Mi Hazánk a korábbi jobbikos politikusokból jött létre, a baloldali pártoknak pedig csak addig volt hasznos a Jobbik, amíg azt remélték, hogy vidéki és jobboldali szavazókat is meg tudnak szólítani, így növelni tudják a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal táborát. Miután ez nem jött össze, ma már a baloldali pártok számára csupán nyűg a Jobbik, így számukra előnyös a párt teljes szétesése, ami már évekkel korábban megkezdődött a korábbi távozókkal.
Az „elkisgazdásodás” jellemző a Jobbikra
A Jobbikban zajló folyamatok nem ismeretlenek a magyar politikatörténetben, egyebek mellett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) esetében is hasonlónak lehettünk a szemtanúi, ami végül az egykori rendszerváltó párt csúfos szétesését és megszűnését eredményezte.
Az FKgP a rendszerváltoztatás után két jobboldali kormánykoalícióban is részt vett, majd – miután 2002-ben kiesett a parlamentből – egészen a 2021-es végleges felszámolás alá vételig pártszakadások és elhúzódó jogi viták jellemezték a pártot.
Az FKgP sosem volt egységes párt, már az 1990-es választásokon bejutott 44 képviselő alkotta frakcióban is állandóak voltak a személyi, illetve a politikai viták. Az első frakcióvezető Torgyán József lett, akit később megválasztottak Nagy Ferenc József mellé társelnökké, végül a párt elnökévé, aminek következtében 1991. november 15-én a képviselőcsoport kettészakadt. Az FKgP parlamenti frakciója Pásztor Gyula vezetésével továbbra is a koalíciót támogatta, míg a kilépő tizenkét képviselő az Antall-kormány ellenzékeként politizált tovább.
A szervezeti válságot tovább mélyítette, hogy 1992. február 21-től Torgyán József, a párt elnöke nem volt a párt frakciójának tagja, illetve hogy míg a képvsielőcsoport támogatta a jobboldali kormányt, addig a párt kilépett a koalícióból. Az 1994-ben kezdődő ciklusban ugyan már csak 26 képviselővel jutottak be a parlamentbe és ellenzékbe szorultak, ám a párt képviselőcsoportja ismét kettészakadt, aminek a kisebbségét vezető Torgyán József csak úgy tudott saját frakciót alakítani, hogy az MDF-ből kilépett G. Nagyné Maczó Ágnest felvették maguk közé.
Az FKgP 1998-ban az MDF-fel és a választásokat megnyerő Fidesszel együtt koalíciós kormányt alakított, a kisgazdák négy tárcát kaptak, ám ismét személyi ellentétek okozta szervezeti válság alakult ki a párton belül, ami hosszú távon veszélyeztette a koalíció egységét is. Orbán Viktor 2000-ben ezért is kérte a parlamenttől az odáig példa nélküli módon a költségvetés egy helyett kettő évre való elfogadását, amit végül meg is kapott.
A kisgazda miniszterek munkáját látványos botrányok is kísérték (agrártámogatási pénzek gyanús felhasználása, családtagok kinevezése, luxusutazások, illetve Torgyán államtitkárának, Szabadi Bélának korrupciós ügye), melyek lerombolták a párt népszerűségét és megingatták Torgyán pozícióját. 2001-ben Lányi Zsolt és Pokol Béla lemondott a frakcióelnök-helyettesi tisztségéről, majd megalakították a frakción belüli polgári platformot, a koalíciós egyeztetésen pedig kihátráltak Torgyán József mögül, aki lemondásra kényszerült miniszteri pozíciójáról.
2001 májusában a párt ismét kettészakadt, egyszerre két tisztújító kongresszust tartott meg: Cegléden Torgyán Józsefet megerősítették pozíciójában, míg Budapesten Lányi Zsoltot választották meg pártelnöknek, ám végül utóbbi bejegyzését a Fővárosi Bíróság elutasította. Ezután a parlamenti ciklus végére több szervezet is létrejött a távozókból, az Orbán-kormányt továbbra is támogató 14 kisgazda képviselő – élükön Túri-Kovács Bélával – pedig megalakította a Kisgazda Polgári Egyesületet, ami a következő választásoktól kezdve már a Fidesz részeként működött tovább.
Az FKgP 2002-ben kiesett a parlamentből és mivel még egy százalékot sem értek el a választásokon, a költségvetési támogatásuk is megszűnt.
A több részre szakadt szervezet vezetői ezután évekig tartó pereskedést indítottak a Belgrád rakparti székház tulajdonjogáért, amit Torgyán Józsefék törvénytelen módon Szeremley Huba vállalkozónak adtak el. A párt ezután jelentéktelen parlamenten kívüli erőként több szövetségkötési próbálkozáson is átment, végül Balogh Károly lett a párt elnöke, aki ugyan megerősítette Toroczkai Lászlóval az együttműködési megállapodását, ám a felhalmozott pénzügyi tartozások miatt a Fővárosi Törvényszék 2021 augusztusában felszámolás hatálya alá helyezte az FKgP-t, így a jogi mozgástér is végleg megszűnt.
Az MDF is hasonló utat járt be
A rendszerváltó MDF a kezdettől fogva gyűjtőpárt volt. Részét képezték a nemzeti szabadelvűek (Jeszenszky Géza, Kónya Imre, Szabad György), a polgári értelmiségiek (Antall József, Balsai István, Csapody Miklós), a jobboldali népiek (Andrásfalvy Bertalan, Csoóri Sándor, Csurka István), illetve a volt szocialisták (Bíró Zoltán, Bogár László, Kulin Ferenc).
A rendszerváltoztatási folyamat óriási társadalmi instabilitással, vágtázó inflációval és tömeges munkanélküliséggel járt együtt. A politikai osztály nem bírt tényleges hatalommal, nem volt képes érdemben befolyásolni sem a politikai, sem a társadalmi, sem pedig a kulturális és médiaviszonyokat. Csurka István és köre elégedetlen volt a rendszerváltoztatási folyamat menedzselésével, sokkal gyorsabb, radikálisabb eszközöket kívántak bevetni, hogy az ország megszabadulhasson a kommunizmus örökségétől: az államigazgatás, a fegyveres testületek, a gazdasági és a médiaelit egy az egyben a volt kommunista titkosszolgálatok embereinek kezében volt, a „deep state” feltörhetetlennek bizonyult.
Csurka követelései radikálisak voltak, az MDF mérsékeltebb szárnya Csurka kizárását követelte a pártból. Ennek megfelelően elsőként, 1993-ban a MIÉP szakadt ki az MDF-ből, amelyik Csurka István vezetésével elvitte magával a nemzeti radikálisokat: Bognár Lászlót, Horváth Lajost, Réti Miklóst és Zétényi Zsoltot. Ezzel egy komoly értelmiségi réten távozott az MDF-ből.
Az MDF 1994-ben történelmi vereséget szenvedett el és ennek következményeképpen újabb belső viszályok robbannak ki.
A nemzeti liberálisok 1996-ban Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) néven kiváltak, de a kezdeményezés végül sikertelennek bizonyult, az MDNP 2005-ben visszaolvadt az MDF-be. A párt 1998 és 2002 között a Fidesz és az FKgP koalíciós partnere volt, az igazságügyi minisztériumot kapták. Ebben az időszakban egyes MDF-es politikusok elkezdtek már közeledni a Fidesz felé. A 2002-es választás ezután egy újabb belharcokat robbantott ki, a párt több tekintélyes, húzóemberét törvénytelenül kizárták a frakcióból (Balsai István, Balogh László, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András, Lezsák Sándor, Szászfalvi László). Az érintettek létrehozták a Nemzeti Fórum nevű civil szervezetet, mely a Fidesz holdudvarához csatlakozott s azóta is a jobboldalt erősíti.
2006-ben az MDF alig haladta meg a választáson a parlamenti bejutási küszöböt, a választások két fordulója között pedig nem működött együtt a Fidesszel, így indirekt módon hatalomba segítették a posztkommunista erőket. Ennek végső folyamata, hogy 2009-ben az MDF EP-választási listavezetője a posztkommunista Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, Bokros Lajos lett.
Az MDF a Jobbikhoz hasonlóan elhagyta filozófiai, történelmi és társadalmi gyökereit.
A 2010-es választáson pedig már a liberális SZDSZ-szel kíséreltek meg közös listát állítani, ami a totális politikai megsemmisülésüket eredményezte. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a rendszerváltoztatás óta eltelt időben nem volt példanélküli mindaz, amit most a Jobbikban látunk, az egykori nemzeti radikális párt az MDF és FKgP mintájára a megszűnés útjára lépett.
Deák Dániel – Nagy Ervin – Pogrányi Lovas Miklós
