Orbán Viktor szerdán Zürichben átfogó helyzetértékelést adott az európai folyamatokról, melyben kiemelte: Magyarország nem fekete bárány, hanem az első fecske. A sors iróniája, hogy éppen aznap este Hollandiában földrengésszerű győzelmet aratott a jobboldali Geert Wilders, aki a magyar kormányfő szövetségese és hozzá hasonlóan bevándorlásellenes álláspontot képvisel – mondta legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: az európai állampolgárok változást akarnak, meg akarják változtatni a brüsszeli politikát mind a bevándorlás, mind a háború ügyében. Ezért is van kiemelt jelentősége a jövő évi EP-választásnak és a most elindult nemzeti konzultációnak.
Orbán Viktor szerdán a Weltwoche svájci konzervatív lap kilencvenéves ünnepségének egyik kiemelt vendége volt, ahol átfogó helyzetértékelést adott Európáról. Elmondta, hogy a kontinens elvesztette az önrendelkezési képességét – kezdte legújabb videóelemzését Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: Orbán Viktor zürichi beszédének leghangsúlyosabb része az volt, amikor arról beszélt, hogy „Magyarország nem fekete bárány, hanem az első fecske, várunk a többiekre.”
A sors iróniája, hogy a magyar miniszterelnök zürichi beszéde után pár órával Hollandiából megérkeztek az első exit poll adatok, amelyek azt jelezték, hogy az előrehozott választáson Geert Wilders jobboldali politikus pártja nyert, aki a magyar miniszterelnök nagy tisztelője és fontos támogatója a magyar szuverenista politikának. Nem meglepő, hogy Orbán Viktor számára fontos volt, hogy az elsők között gratuláljon a földrengésszerű választási győzelemhez, majd sok sikert és kitartást kívánt Geert Wildersnek a következő időszak politikai tárgyalásaihoz. A kormányalakítás hagyományosan nehéz a Benelux államokban, így Geert Wildersnek is várhatóan hosszadalmas koalíciós tárgyalásokat kell majd folytatnia. Azonban ha sikerrel jár és kormányt tud alakítani, akkor Magyarország egy újabb fontos szövetségest nyerhet magának, ami fontos támasz lesz hazánknak az uniós viták során, illetve az uniós források hazahozatala ügyében – jelentette ki az elemző.
Hozzátette: Németországban is könnyen összeomolhat a jelenleg kormányzó szociáldemokrata–liberális–zöld kormánykoalíció és bekövetkezhet egy jobboldali fordulat.
Deák Dániel hangsúlyozta, hogy az ilyen politikai eredményeknek az oka, hogy az európai polgárok változást akarnak Brüsszelben, ugyanis úgy érzik, hogy a brüsszeli vezetők nem őket képviselik, a legfontosabb politikai kérdésekben gyökeresen más az álláspontjuk, mint a jelenleg uralkodó európai politikai elitnek. Ezt támasztja alá a Századvég Európa Projekt elnevezésű kutatása is. Kiemelte: a vizsgált 38 európai ország lakosságának több mint kétharmada (78 százaléka) aggasztónak tartja az illegális migránsok beáramlását Európába. Albánia kivételével (49 százalék) minden országban többségben vannak azok, akik aggodalmukat fejezték ki ebben a kérdésben, még a hagyományosan migrációpárti svéd (78 százalék), német (75 százalék), francia (73 százalék) és holland (68 százalék) társadalomban is. A keresztény kultúra megítélése kapcsán a kutatás rávilágít arra, hogy az uniós válaszadók többsége (56 százaléka) megőrizné Európa keresztény kultúráját és hagyományait, míg azoknak az aránya, akik egy világibb kultúra felé mozdulnának el 35 százalék. A keresztény alapok megőrzését legnagyobb arányban a volt szocialista blokk (65 százalék) és a V4-ek (61 százalék) lakossága tartja fontosnak – idézte a kutatás megállapításait az elemző.
Magyarország álláspontja nemcsak a bevándorlás, de a háború ügyében is iránymutatónak számít.
Míg kezdetben hazánk egyedül képviselte a tűzszünet és a béke álláspontját, a szlovák választás megmutatta, hogy ebben a kérdésben is lesznek szövetségeseink. A felmérések szintén azt mutatják, hogy az európai választók többsége – hasonlóan az amerikai közvéleményhez – már véget vetne a háborúnak és szakítana a háborúpárti brüsszeli politikával. Orbán Viktor ebben a kérdésben is iránymutatóvá vált Európában – szögezte le az elemző.
A jövő évi EP-választás kapcsán kiemelte, ha sikerül megváltoztatni a széljárást Brüsszelben és erősebbek lesznek az európai politikában a magyar álláspontot osztó politikusok, akkor hazánk politikai mozgástere is lényegesen bővülni fog. A most elindult nemzeti konzultáció kapcsán elmondta: az abban kijelölt témák fontos vitapontok Magyarország és az Európai Unió között, így nagy szükség van arra, hogy a konzultációs íveket nagyszámban visszaküldjék a magyar választók, hiszen ezzel komoly nyomás helyezhető a brüsszeli politikára. Olyan sorskérdésekben kérdezik meg a magyarok véleményét, mint például Ukrajna uniós tagsága, az illegális bevándorlás vagy az ukrán gabona. Európában máshol ezekről nem merik megkérdezni az emberek véleményét, ugyanis a háborúpárti politikai elit fél szembesülni a valósággal – zárta videóelemzését Deák Dániel.