Az Országgyűlés megszavazta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvényt, amelyet a hazai és nemzetközi balliberális erők melegellenesnek titulálnak. Noha az elfogadott szabályozás a gyerekek neveléséről, és nem a homoszexuálisokról szól, a globalista erők újra támadásba lendültek, ismét pellengérre állítva a magyar szuverenitáspárti kormányt. Világossá vált, hogy a migrációs válsághoz hasonlóan szuverenitáskérdésről van szó, és a nemzetközi erők aknamunkája ellenére Magyarország nem enged a progresszív napirend nyomásának. Miután a közép-és kelet-európai régió Magyarország vezetésével 2015 után az önállóság útjára lépett, – ezáltal gyengítve az uniós intézményrendszer további föderalizációjának tervét – az egykori gyarmatosítók a „közös értékek” nevében indítanak újabb támadást Magyarország ellen.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése rávilágít a pedofilellenes törvény gyermekvédelmi jelentőségére, az unió képmutatására az európai „közös értékek” szelektív értelmezése kapcsán, illetve a Nyugat újfent kirajzolódó gyarmatosító és szuverenitásellenes attitűdjére.

A gyermekek védelmében

A 2015-ös migrációs válság következtében új frontvonal jött létre Európában: a nemzeti önrendelkezés elvére hivatkozó, a hagyományos értékeket védelmező szuverenitáspárti erők végérvényesen szembe kerültek a nemzetek feletti érdekeket képviselő, identitásnélküli olvasztótégely létrehozását célként kitűző globalistákkal. Ez a 2015-ben kialakult törésvonal egyértelművé tette, hogy nincs meg az értékek egysége Európában, ami minden korábbinál jobban kiélezte az ellentéteket az unió nyugati és keleti tagállamai között.

Orbán Viktor korábban a migráció kapcsán is kifejtette, hogy a nyugat-európai országoknak jogában áll multikulturális társadalomban élni, viszont Közép-Európának ugyanezen jog megadatik, ami alapján a térségben élők szabadon dönthetnek arról, hogy egy vallásilag és kulturálisan heterogén társadalomban akarnak-e élni. Ugyanezen analógia mentén, a miniszterelnök Szamizdat 11. címet viselő írásában amellett érvel, hogy a „szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi–nő, anya–apa rendre épülő társadalmi berendezkedéseken”, azonban nem kérdőjelezhetik meg más országok azon döntését, hogy a zsidó–keresztény hagyományokon nyugvó európai családmodell alapján szervezzék közösségeiket.

A pedofilellenes törvény nyilvánvalóan azért váltotta ki az LMBTQ-lobbi haragját, mert a szabályozás megtiltja, hogy álcivil szervezetek az iskolai szexuális felvilágosítás során a nemváltoztatást vagy a homoszexualitást népszerűsítsék. A progresszívek évek óta küzdenek azért, hogy érzékenyítő kurzusaikat oktatási-nevelési intézményekben propagálhassák, amely céljukat a nyugati világban egyre inkább siker övezi. Az Egyesült Államokban már óvodásoknak is tartanak ún. drag queen felolvasó órákat, ahol hiperszexualizált, nőimitátor férfiak népszerűsítik a társadalom többségére jellemző heteroszexuálistól eltérő szexuális irányultságokat (és sok esetben devianciákat is). Több esetben is kiderült, hogy a gyermekek szexuális indoktrinációját végző drag queen-ek elítélt erőszaktevők. Továbbá az is jelentős veszélyt jelent, hogy az LMBTQ lobbi által nyilvánosan szexualizált, erőteljesen erotikus szubkultúrába bevont drag-gyerekek nagyobb eséllyel keltik fel a pedofilok figyelmét. A drag queen „világba” 11 évesen belecsöppenő, autista kisfiú, Desmond Napoles (aki Desmond is Amazing művésznéven vállal fellépéseket) esete bizonyítékul szolgált erre.

Egy 2018-as tanulmány szerint az Egyesült Államokban mindössze 2016 és 2017 között megnégyszereződött a biológiai nőkön végzett nemátalakító műtétek száma, míg a nemi diszfóriában szenvedő brit lányok aránya 4400 százalékkal nőtt egy évtized alatt. A kutatás szerint a számok drasztikus megugrása a társaktól jövő nyomásnak, illetve a gender-ideológia térhódításának köszönhető, amely az olyan legalapvetőbb kamaszkori problémákban, mint a szorongás, vagy az időszakos depresszió is a nemváltás szükségességét javasolja megoldásként. Éppen ezért üdvözítő, hogy a magyar kormány törvényileg meggátolja az iskolákban a nemváltás népszerűsítését.

A törvény félremagyarázása

A nyugati világban már az is elfogadottá vált, hogy az LMBTQ lobbi befolyása alá vont gyerekek már a serdülőkorban saját döntésük alapján pubertásblokkolót szednek, vagy nemátalakító műtétekről döntenek, mielőtt egyáltalán kialakulna szexuális identitásuk. Ezen életre szóló – és sokszor visszafordíthatatlan – döntéseket „civil” szervezetek, pszichológusok és radikálisan progresszív tanáraik ajánlása nyomán hozzák meg. A nemrégiben elfogadott magyar szabályozás pontosan az ilyen jellegű nyugati jelenségek beszivárgása ellen küzd, és védi a szülők jogait a gyerekeket érő káros, szexuális hatásoktól.

Magyarország toleráns, nyitott ország, azonban a progresszív napirend politikai nyomásának nem hajlandó engedni. Ma Magyarországon a büntetőjog nem üldözi és nem diszkriminálja a homoszexualitást, szabadon lehet homoszexuális felvonulást szervezni, egyesületet alapítani, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatban élni. Továbbá mindenki szabadon kifejezheti szexuális identitását, hiszen a magyar törvények a szexuális kisebbségek számára is biztosítják az alkotmányos alapjogok gyakorlását.

Ennek értelmében az uniónak tiszteletben kell tartania a szülők azon jogát, hogy gyermekeik nevelését és tanítását vallási és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák. A magyar kormány érvelését azonban a brüsszeli bürokraták figyelmen kívül hagyják és a migrációs válsághoz hasonlóan kötelezettségszegési eljárás indítását tervezik Magyarország ellen, ezennel a kisebbségek védelmének sérelmére hivatkozva.

Brüsszel harapófogójában

A progresszív napirend hatalomtechnikai eszköztárába illeszkedik, hogy a nemzeti közösségek Brüsszel harapófogójába kerültek, ahol a nemzeti szint feletti föderalista struktúrák lopakodó jogalkotással igyekeznek a tagállamok szuverenitását csorbítani, illetve ugyanezen aknamunkát alulról a gender-ideológián és az LMBTQ-lobbin alapuló konstruált csoportok kivitelezik. A rendszeres elmarasztaló nyilatkozatok rávilágítanak arra is, hogy a szerződések őreként működő Bizottság rendre kettős mércét alkalmaz, amely megmutatkozott a Minority Safepack európai polgári kezdeményezés elutasítása során is. A Bizottság akkor jogalkotási jogkörének hiányára, és – kissé álszent módon – a tagállamok szuverenitásának tiszteletben tartására hivatkozva tagadta meg az őshonos kisebbségek védelmét.

Tette mindezt úgy, hogy a Bizottság az az értékelvűség és jogállamiság önjelölt patrónusaként az elmúlt évek során többször politikai nyomásgyakorlás alá helyezte Magyarországot és Lengyelországot, amennyiben szuverenista politikájuk szembehelyezkedett a brüsszeli intézményrendszer politikai érdekeivel.

Ugyanez figyelhető meg a pedofilellenes törvény kapcsán is, amelyet politikai szándékoktól vezérelve homofóbnak titulál brüsszeli elit érdekeit képviselő magyar balliberális ellenzék is. Ahogyan a migrációs válság során retorikai fogás keretében rasszistának és idegengyűlölőnek nevezték Magyarországot a migráció elutasításért, jelenleg ugyanezen kártyát a homofóbia vádjával játsszák ki. A globalista össztűz ellenére a migrációs harc során Magyarország példamutatóvá vált, hiszen egyre több ország csatlakozik a magyar állásponthoz, valamint az unió is több magyar javaslatot ültetett át a gyakorlatba.

Miután az uniónak egyre kevésbé titkolt célja a szorosabb politikai föderalizáció, – sőt, a radikálisan progresszív erők által propagált Európai Egyesült Államok víziója is egyre kendőzetlenebbül jelenik meg – magától értetődően a szuverenitásra lebontandó akadályként tekint. 2015 után a közép-európai államok önrendelkezési jogukkal élve szembeszegültek a brüsszeli, bevándorláspárti status quo-val és kinyilvánították, hogy jogukban áll eldönteni, hogy kivel akarnak együtt élni és nem engednek a kevert-és nyílt társadalmakat hirdető globális NGO-k nyomásgyakorlásának.

Szelektív közös értékek  

Napjainkban az unióban a „közös értékek“-re való hivatkozás szintén inherens részét képezi a liberális véleményhegemóniának. Az EU szerint csak a jogállamiság, az emberi jogok, a demokrácia, a szabadság, az egyenlőség és emberi méltóság olyan alapvető normatív értékek, amelyeket minden tagállam egyként oszt.  Miközben az unió lakosságának egynegyede (több, mint 100 millió fő) félszáz éven keresztül kommunista elnyomás alatt élt, a szuverenitás és önrendelkezés védelme nem tartozik ezen alapvető értékek közé.

Az elnyomó szovjet diktatúra következtében azonban a térség országai megedződtek, immunrendszerük beindult, amiből fakadóan ragaszkodnak szabadságukhoz, önrendelkezésükhöz, kultúrájuk és hagyományaik védelméhez. Ezzel szemben a Nyugat a jólétben elpuhult, elkényelmesedett, saját történelmi tapasztalatai miatt a nemzeti szuverenitást bosszantó akadálynak tartja, valamint – sok szempontból érthetően, bár olykor talán túlzottan is – szégyennel tekint saját imperialista múltjára. A nyugati országok korábbi elnyomókként tisztában vannak bűneikkel, ezért folyamatos feloldozást keresnek és Canossa–járásra kényszerülnek. Ennek köszönhetően hódolt be Európa nyugati fele a migrációnak és a szivárványos zászlónak is, aminek kapcsán a progresszív politika önellentmondásosságát jól mutatja, hogy éppen a muszlimok tömeges bevándorlása következtében nőtt meg a meleg közösségek (és más kisebbségek) elleni gyűlöletbűncselekmények száma.

A migrációs válság során gyakran hangoztatta a brüsszeli elit, hogy az összes EU-tagállamnak „szolidaritást” kell vállalnia a migránsok elosztásában. Erkölcsi értelemben azonban Közép-és Kelet-Európának nincs oka szolidaritást vállalni, hiszen a térség népeit évszázadokon keresztül éppen a nagyhatalmak nyomták el, valamint gyarmatbirodalmat sem tartottak fent soha. Inkonzisztens módon, éppen azok az egykori nyugati imperialisták követelnek szolidaritást, akik a világ jelentős részét kizsákmányolták, és aminek jelentős mértékben gazdagságukat is köszönhetik.

Brüsszel szerint a gyarmatosítás bűneiért kollektív bűntudat terheli az egész uniót és a „közös értékek” nevében térségünk államainak is szolidaritást kell vállalnia az idegen kultúrájú, sokszor integrálhatatlan tömegek befogadásában. Vagyis a „közös értékek” nevében Közép-és Kelet-Európa osztozzon a Nyugat bűnein, ám a mi térségünk keserű történelmi tapasztalatai – és ebből fakadó szuverenista értékei – figyelmen kívül hagyhatók, sőt adott esetben szankcionálhatók is.

Jól mutatja a progresszív ideológia dogmatikussá válásának mértékét, hogy képviselői már a kultúra minden területén, így a sportban is egyre erőteljesebben igyekeznek nyomásgyakorlás alá helyezni Magyarországot. Már a labdarúgó-Európa-bajnokság kezdete előtt elítélték Magyarországot, amiért nem hajlandó a kultúra eltörlését célzó, városokat lángba borító és kifosztó BLM-mozgalom által elterjesztett térdelésnek eleget tenni, majd a pedofilellenes törvény megszavazása miatt a magyar–német mérkőzés során a müncheni stadion szivárványszínűre való kivilágításával készültek provokációra. Utóbbit végül az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) politikai állásfoglalás miatt megtiltotta, ennek ellenére a magyar himnusz közben egy szivárványzászlót lengető provokátor szaladt a pályára, elnyerve ezzel a nemzetközi körök tetszését.

Közép-és Kelet-Európa lett a Nyugat új Keletje

A nyugati felsőbbrendűségi tudat nem veszett el, csak átalakult. A korábbi orientalista szemlélet a gyarmatokon élőket olyan szavakkal címkézte fel, mint a despotizmus, az elmaradottság vagy az érzékiség. Napjainkban ugyanezen címkéket aggatják Közép-és Kelet-Európa népeire, azt is mondhatnánk, hogy térségünk lett a Nyugat új Keletje (Békés Márton). Azonban kétségtelen, hogy hidegháború óta a nyugati dominancia szofisztikáltabb és indirektebb alakot öltött. Ez a jelenség megfigyelhető az unióhoz 2004 és 2013 között csatlakozott országok lekezelésének esetében is, hiszen a kommunista béklyótól megszabadult államok csatlakozását következetesen „keleti bővítésnek”, nem pedig „Európa egyesülésének” hívják.

A Nyugat dominanciáját szintén konzerválja a nyugati standardok egyoldalú elfogadásának követelménye is, amin keresztül az uniós intézmények önkényes módon definiálják a jogállam, a bírói függetlenség, a demokrácia és az emberi jogok fogalmát. Ezáltal csak és kizárólag a liberális demokrácia keretei közé szorítják be ezen fogalmak értelmezését és végrehajtási módszerét.

Az arrogáns, gyarmatosítási attitűdöt felerősítette, hogy a közép-és kelet-európai régió az önállóság útjára lépett, amely a nyugati elit integrációs céljait gyengíti. Mivel a nyugati államok gazdasági erejük és politikai befolyásuk útján uralják az európai intézményeket, ezért nekik áll érdekükben a föderalizáció, ami által további kompetenciákat és hatalmat szereznek.

A Nyugat továbbra sem tudja levetkőzni gyarmatosító retorikáját és egyre több kérdésben – a véleménypluralizmust figyelmen kívül hagyva – gyakorlatilag behódolást vár a progresszív akaratnak. A pedofilellenes törvényhez kapcsolódó, melegellenesnek titulált szabályozás kapcsán Mark Rutte holland miniszterelnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy „hosszú távon az kell legyen a cél, hogy térdre kényszerítsük Magyarországot ebben a kérdésben. Fel kell ismerniük, hogy vagy tagjai az Európai Uniónak, és ezáltal értékközösséget vállalnak velünk, vagy ki kell lépniük az unióból.”

Az ilyen, és ehhez hasonló megnyilvánulások igazolják, hogy a 21. századra az unió européer vezetői nem katonai vagy kulturális, hanem „ideológiai, morális nagyhatalomként látják és láttatják az Európai Uniót” (Schmidt Mária). Ebben az új szerepkörben az EU mindenkit rendre utasít, és folyamatos aggodalmát fejezi ki kultúrpolitikai ügyekben, miközben Európa a nemzetközi porondon egyre inkább háttérbe szorul, véleménye, érdekei egyre kisebb súllyal esnek latba.

Orbán Viktor a magyar függetlenség napján ismertetett tézise szerint a birodalomépítés helyett az európai “demokráciák demokráciáját” kell létrehozni, aminek elengedhetetlen kelléke egy olyan, új intézmény létrehozása a tagállamok alkotmánybíróságainak bevonásával, amely vétójogot garantál a tagállami parlamenteknek a túlterjeszkedő uniós jogalkotással szemben. Mindemellett a miniszterelnök által javasolt „piros lap eljárás” visszaterelné az uniót a gazdaság területére, ahol valójában jól működik az intézményrendszer.

Mindezt az EU-ban működő szubszidiaritás elve is megerősíti, vagyis, hogy az egyes döntéseket a polgárokhoz lehető legközelebb kell meghozni.

A korábban kívülről irányított, eladósított, kvázi-gyarmatként kezelt Magyarország a 2010 óta regnáló konzervatív magyar kormány paradigmaváltása következtében belülről, szuverén módon irányított országgá tette. Az elmúlt évtized szuverenitásért folytatott harcai rendre bizonyították, hogy Magyarország többé nem kíván a Nyugat gyarmata lenni, és a kezdetben lesajnált gondolat ellenére nem csak a saját lábán képes megállni, hanem az egész közép-és kelet-európai régión túl – adott esetben – egész Európa számára képes példamutatóként viselkedni.