A népakarat visszavág

A Balkán Európa kapuja, amelyet Washington és Brüsszel bezárni, míg Ankara, Moszkva és Peking kinyitni igyekszik. A térségre jellemző heterogenitás megfigyelhető a nyugat-balkáni államok külkapcsolataiban is, amely jelentős részben a jelenleg zajló világrendszerváltás következménye is.

Helytartó kerestetik

Az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve több európai országban is akadtak kísérletek arra, hogy a brüsszeli hatalmi centrumhoz hű politikusok kerüljenek hatalomra, akik megbízható képviselői az uniós fősodornak. Noha Donald Tusk Lengyelországban és Frans Timmermans Hollandiában akár még az első sikeres képviselői is lehetnek ennek a stratégiának, az első prototípusok teszteléséről sem szabad elfeledkezni, hiszen a korábbi kudarcok nagymértékben tesztelték a koncepció hatékonyságát.

Független Európa

Az Európai Unió jelenleg sokrétű problémákkal küzd, amelyek közül jelen írás a 3K (kulturális, kohéziós és katonai) válságát igyekszik bemutatni, amelyeknek egymással is konvergáló hatása mára az EU-t szinte teljes mértékben alávetette az Egyesült Államoknak. A tanulmány tehát a 3K téziséből kiindulva érvel az európai stratégiai autonómia szükségessége mellett, amit noha Európa jelenleg nélkülöz, azonban tudatosan végiggondolt és némileg drasztikus paradigmaváltás árán képes lenne azt elérni, hogy újra saját kezébe vegye sorsa irányítását, vagy legalább csökkentse függőségét és kiszolgáltatottságát más geopolitikai aktorokkal szemben.

Erdoğan számára nem prioritás az európai uniós csatlakozás

The Changing World Order – Rivalry in the Middle East

As one of the side effects of the Russo–Ukrainian war, it became visible that several regional powers share an identity of interest when it comes to the change of the unipolar world order, which started a real chain reaction in the field of global geopolitical reorganisation. The war has consequences in the Middle East as well, and as a result, all of the leading regional powers – Türkiye, Saudi Arabia, and Iran – became more active in their foreign affairs.

Liberalizmus, a bajok forrása

A nagy téveszme – Liberális álmok és nemzetközi realitások című könyvében Mearsheimer professzor részletesen bemutatja, hogy a Szovjetunió felbomlásával és a bipoláris világrend megszűnésével az Egyesült Államok átlépett az egypólusú korba, és a realizmus helyett liberális külpolitikát kezdett el folytatni. Ennek keretében Washington legfőbb céljává tette, hogy elterjessze a liberális demokráciákat a világban, amihez széles eszköztárat vetett be: „színes forradalmakat” támogatott, pártolta a NATO keleti terjeszkedését, de az „egyetemes emberi jogok” védelme nevében a fegyveres beavatkozást sem vetette el. A könyv empirikus adatokkal támasztja alá, hogy az Egyesült Államok liberális hegemóniapolitikája a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve, napjainkra pedig kudarcba is fulladt.

Törökországban sem működött a szivárványkoalíció

Törökországban már a hatpárti ellenzéki együttműködés megszületésekor kérdéses volt, hogy egy olyan, pusztán hatalomtechnikai okokból összeálló koalíció, amelyben a liberálisoktól a konzervatívokon át az iszlamistákig mindenki megtalálható, képes lesz-e olyan alternatívát felvázolni a választóknak, amely túlmutat azon a jelszón, hogy „Zárjuk le az Erdoğan-korszakot”.

Ahogy a magyarok, úgy a törökök sem kértek az ellenzéki összefogásból

Hiába próbálta a török ellenzék hatpárti koalíciója összefogni a szavazókat, ennek a kudarca tegnap és már május 14-én is megmutatkozott. Emellett Erdoğan jobban meg tudta szólítani a vidéki szavazókat, akik az elmúlt húsz évben azt látták, hogy a hivatalban lévő államfő kedvező döntéseket hozott a számukra.

Történelmi választások előtt áll Törökország 

Május 14-én tartják az idei elnök- és parlamenti választást Törökországban. Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő elnöknek hosszú idő után először komoly kihívója akadt Kemal Kılıçdaroğlu személyében, aki mögött egy hatpárti ellenzéki szivárványkoalíció sorakozott fel. A szivárványkoalíció kormányzóképességére akkor derülne fény, ha ők nyernék meg a választást, azonban az európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az ideológiailag össze nem illő, pusztán hatalomtechnikai okokból együttműködő formációk képtelenek kitölteni az adott ciklust.

Hidegháborús elméletek alkonya

Oroszország Ukrajna elleni támadásával a nemzetközi rendszer működését megmagyarázni igyekvő elméletek és a 20. évszázad során kialakult világrend sarokpontjait kijelölő doktrínák megkérdőjeleződtek, és az orosz–ukrán háború egy új igazodási pontot jelölt ki. A jelenleg körvonalazódó mozgások szerint úgy tűnik, hogy hosszú távon az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei saját magukat blokkosítják a világ többi részétől, Kína és de facto szövetségesei pedig egy másik pólust építenek ki (ide sorolható Pakisztán, s egyre inkább Oroszország és Irán is), míg az olyan regionális hatalmak, mint India, Szaúd-Arábia és Törökország valószínűsíthetően saját érdekeiket szem előtt tartva mind az amerikai, mind a kínai szuperhatalommal kooperálni fognak.

Törökország soft power politikája Hollandiában és Németországban

A hollandiai és németországi török közösség esetében a török proaktív diaszpórapolitika egyik legfőbb célja, hogy a kettős lojalitás kialakításával a befogadó államokba való integráció meggátolásával hídfőállásokat építsen ki. Kellően szemlélteti mindezt, hogy a kettős állampolgárságú, ám már Nyugat-Európában született és szocializálódott török bevándorlók támogatása nélkül a 2017-es alkotmánymódosító népszavazás, és ezáltal Erdoğan hatalomkoncentrációja is sikertelen lett volna. „Ankara hosszú karja” (langer Arm van Ankara) legfőképp abban ölt testet, hogy a vizsgált két országban a vallási, edukációs és kulturális tevékenységet ellátó – és megkerülhetetlen befolyású – szervezeteket (például a Diyanetet és a Millî Görüşt) az államapparátus inkorporálta s ezáltal a török állam legfőbb soft power eszközévé váltak. A tanulmány végül arra is rámutat, hogy a török diaszpóra-politika oly mértékben vált sikeressé Hollandiában, hogy a parlamentben a DENK nevű párt 2017 óta nyíltan a török állam érdekeit képviseli.

Lobbisták hálójában vergődik az EU

Erősödnek a szankcióellenes pártok Európában

Az orosz–ukrán háború elhúzódása, valamint az ennek árnyékában egyre súlyosbodó energiaválság már a legtöbb európai polgárban egzisztenciális félelmeket kelt a tél közeledtével. Az infláció Európa-szerte 30–40 éves rekordokat dönt meg, ami alól az olyan nyugati országok sem jelentenek kivételt, mint az Egyesült Királyság, Hollandia vagy Németország. A konfliktushoz földrajzilag közel eső régiókban, tehát Közép-és Kelet Európában 20 százalékot meghaladó áremelkedés tapasztalható, míg a Baltikumban – amely térség egyébként az euróövezet tagja – az infláció mértéke a 25 százalékot is eléri lassan. Az Európában kibontakozó megélhetési válság következtében pedig nem meglepő, hogy az uniós tagállamokat lassan szinte biztosan recesszióba taszító szankciópolitikával szemben egyre több párt fogalmaz meg kritikát, amiből politikai tőkét is képesek kovácsolni.

Szembejött a valóság a német kormánnyal

Az alapjaiban elhibázott német energiapolitikára mindössze katalizátorként hatott az európai energiaválság, ami hónapról hónapra nehezebb helyzetbe hozza az ország vezetését. A megújuló energiaforrásokra való túlzott támaszkodás (Energiewende program), és vele párhuzamosan az atomerőművek leépítése egyenesen vezetett az energiahiányhoz, aminek orvoslására a német kormány rákényszerül a rendkívül természetszennyező szénbányák újranyitására. Az Északi Áramlat-1 és -2 elleni szabotázsakciók pedig – függetlenül attól, hogy mely ország volt az elkövető – még kiszolgáltatottabb helyzetbe sodorták Németországot. Mindennek következtében pedig az elmúlt hónapok magabiztossága is eltűnni látszik: már a német ipar vezetői figyelmeztetnek arra, hogy a gázhiány következtében a cégek tömegesen fognak külföldre menekülni, teljes iparágak fognak leállni, aminek következtében pedig a munkanélküliség aránya rekordot fog dönteni. A recesszió már most elkerülhetetlennek tűnik, a lakosság pedig további megszorításokra számíthat.

Kinek állt érdekében az Északi Áramlat felrobbantása?

Az elmúlt napok diskurzusát okkal uralta az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékek felrobbantása, amiről semmi biztosat nem tudunk, és hacsak az elkövető fél nem vallja be nyilvánosan, akkor nem is fog kiderülni, hogy ki állt a robbantás hátterében. Noha nem zárható ki az sem, hogy Oroszország volt az elkövető fél, sokkal kézenfekvőbb és logikusabb magyarázatnak bizonyul, hogy az Egyesült Államok – direkt vagy indirekt – szabotázsakciójáról van szó, hiszen Washington több szempontból is profitál az így kialakult konfliktusból. Egyrészről az USA évek óta próbálta megakadályozni a gázvezeték üzembe helyezését, másrészt az orosz gázszállítási alternatíva megszűnése által teljes mértékben kiszolgáltatja Európát, hogy drága cseppfolyósított gázt vegyen az USA-tól, harmadrészt pedig az amerikai hadiipari lobbi is erőteljesen a háború elhúzódásában érdekelt. Az sem Amerika ártatlanságát bizonyítja, hogy februárban maga Biden elnök ígérte meg, hogy az orosz agresszió bekövetkezte esetén „képesek lesznek véget vetni az Északi Áramlat 2-nek”.

Kiújultak a pakisztáni-indiai összecsapások… Angliában

Az angliai Leicester városában lassan egy hónapja zajlanak az egyre erőszakosabb összecsapások a muszlim pakisztániak és hindu indiaiak között, amit eredetileg az váltott ki, hogy augusztus 28-án az Ázsia Kupa krikett tornája során India győzedelmeskedett Pakisztán felett Dubajban. A kedélyek azóta sem csillapodtak le, amit jól példáz, hogy a két közösség közötti összecsapások következtében már 25 rendőr megsérült, és 47 embert tartóztattak le a hatóságok. A hinduk ráadásul azzal vádolják a muszlimokat, hogy a Leicestertől alig 55 kilométerre lévő Birminghamből hívtak „erősítést”, akik szánt szándékkal az indulatok további felkorbácsolása érdekében érkeztek a városba. Az erőszakhullám már Birmingham városára is átterjedt, ahol viszont a muszlimok vannak többségben. Az ilyen jellegű események sokadjára világítanak rá arra, hogy a nyugati világon kívüli tömegek Európába történő bevándorlásával a kontinens vallási–etnikai problémákat importál.

Merre tovább, Svédország?

Rendkívül kiélezett küzdelemben, és némi meglepetésre végül a jobboldali blokk győzedelmeskedett a szeptember 11-én tartott svéd választáson. Az ország eddigi szociáldemokrata miniszterelnöke, Magdalena Andersson hivatalosan is elismerte a vereséget és benyújtotta lemondását. Az új kormány beiktatásáig azonban ügyvivő kormányfőként hivatalban marad, amelynek már felállítása során nehézségekbe ütközhet a választáson győzelmet arató négypárti koalíció. Ennek oka, hogy például annak is könnyen fennáll a lehetősége, hogy nem alakul stabil kormány, mivel a választáson a legtöbb szavazatot megszerző jobboldali Svéd Demokraták (SD) részvétele a kormánykoalícióban nem garantált. Kérdéses, hogy milyen mértékben lenne stabil egy olyan kisebbségi kormány, amely csak külső támogatást fogad el a legerősebb jobboldali párttól, ám koalícióra nem hajlandó lépni vele.

Történelmi választás előtt áll Svédország

Szeptember 11-én parlamenti választásokat tartanak Svédországban, amely történelmi lehetőséget kínál a konzervatív Svéd Demokratáknak (SD), hogy az új kormány tagjaivá válhassanak. Ennek legfőbb oka, hogy olyan szinten katasztrofális állapotok uralkodnak már az északi országban, hogy maga a svéd miniszterelnök, a szociáldemokrata Magdalena Andersson volt kénytelen elismerni néhány hónapja, hogy a bevándorlók integrációja megbukott s ezáltal párhuzamos társadalmak alakultak ki.

Forró ősz vár Európára

Európa-szerte adódnak már jelei annak, hogy az erényfitogtató szankciók következtében drasztikusan megdráguló energiaárak miatt tömeges elégedetlenségi hullámok fognak kibontakozni, ám ezek elsősorban a regnáló kormányok leváltását fogják megcélozni. Forró ősz vár Európára, amibe várhatóan több ingatag koalíciós kormány is bele fog bukni.

Az orosz turista biztonsági kockázat, de az integrálódni képtelen migráns nem?

Az orosz állampolgárok vízumkorlátozásáról született EU-s megállapodás tovább gyarapítja a fölösleges, erényfitogtató szankciók sorát. Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint erre a döntésre azért volt szükség, mivel „az EU-tagállamokba belépő oroszok biztonsági kockázatot jelentenek”. Érdekes módon a 2015-ben az Európába bármiféle dokumentáció nélkül, illegálisan és agresszív módon érkező többszázezer migráns kapcsán közel sem aggódtak ily mértékben a „biztonsági kockázatoktól” az európai vezetők. Miközben az ISIS terrorszervezet állítása szerint több mint 4 ezer terroristát csempésztek be a menekültként érkezőkkel Európába, akik több sikeres terrorakciót is végrehajtottak.

A bevándorláspárti erők nem adják fel

A nyugati médiumok továbbra sem képesek különbséget tenni a jobb élet reményében útnak induló és illegálisan Európába érkező migránsok és az életükért menekülő emberek között. Jól példázza ezt, hogy a brüsszeli hatalmi centrummal szinte szimbiózisban működő Politico a múlt hét folyamán ismételten egy olyan cikket jelentetett meg, amelyben a szerző felrója az európai nemzeteknek, hogy „nemcsak az ukrán menekülteket kellene nyitott szívvel és határokkal várni”. Nem meglepő módon a cikk hemzseg a tárgyi tévedésektől, valóságtorzításoktól és szimplán téves megállapításoktól, amivel párhuzamosan érzelmi zsarolással próbál bűntudatot kelteni a „diszkriminatív” európai nemzetekben. Annak fényében viszont értelmet nyer minden, hogy az írást jegyző Anita Mihaeljana a Soros György által pénzelt Nemzetközi Válságcsoport Európa és Közép-Ázsia programjának gyakornoka.

A velünk élő iszlamizmus; II. rész

A Salman Rushdie elleni terrormerénylet ismételten emlékeztette a nyugati világot arra, hogy az iszlámmal szemben bárminemű kritikát megfogalmazó befolyásos értelmiségiek, vagy politikusok rendszeresen iszlamista támadások, vagy fenyegetések áldozataivá válhatnak. Az elmúlt bő húsz évben Theo Van Gogh meggyilkolása, Ayaan Hirsi Ali és Geert Wilders halálos megfenyegetése, a Jyllands-Posten grafikusai elleni gyilkossági kísérletek, a Charlie Hebdo elleni terrortámadás, valamint Samuel Paty nyilvános lefejezése mind ebbe a tragikus sorba illeszkednek. Ezen események kapcsán készített különböző felmérések pedig arra mutattak rá, hogy az európai muszlimok megdöbbentően magas arányban értenek egyet azzal „minden erőszakos cselekedet igazságos azok ellen, akik karikatúrákat közölnek Mohamed prófétáról”.

A velünk élő iszlamizmus; I. rész

A múlt hét folyamán Salman Rushdie, a Sátáni versek című regény szerzője terrortámadás áldozata lett egy New-Yorki pódiumbeszélgetés során, ahol a fején, a nyakán és a hasán mintegy 10–15 késszúrás érte az írót. Az istenkáromlónak titulált regény megírása miatt az indiai születésű brit–amerikai író feje fölött 1989 óta Damoklész kardjaként lebegett a Ruholláh Homeini ajatollah által kiszabott halálos ítélet (fatva), ami a legfőbb iráni vezető halála után sem évült el. Sőt, egy teheráni „jótékonysági alapítvány”, valamint közel 50 (!) iráni állami médium jóvoltából a vérdíj összege 4 millió dolláros összegre hízott az elmúlt évek során. Mindez rávilágít arra, hogy a nyugati világban élő muszlimok tömeges integrációja hiú ábránd, hiszen a szólásszabadság, mint a demokratikus társadalom egyik alapértéke elsajátíthatatlan azok számára, akik az iszlám dogmatikus kinyilatkoztatásainak védelme érdekében terrorakciókhoz folyamodnak.

Az amerikai geopolitikai érdekek bábjává vált az EU

Szemmel látható módon az Európai Unió képtelen az eseményekre hatással lévő aktorként viselkedni az orosz–ukrán háború során, és csak sodródik a történésekkel. A brüsszeli elit tagjainak meglátása szerint ennek legfőbb oka, hogy a tagállamok szuverenitása meggátolja a szervezetet abban, hogy geopolitikai tényezővé váljon, amire a megoldást a tagállami vétó intézményének eltörlésében látják. Azonban a világot a brüsszeli elefántcsonttoronyból szemlélő bürokraták nem látják a fától az erdőt, és képtelenek felismerni azt, hogy az unió az amerikai geopolitikai érdekek bábjává vált, és ezért képtelen arra, hogy saját érdekeit képviselje, amit kellően szemléltet az unió önsorsrontó szankciópolitikája.

Szankciópolitika Venezuela ellen, avagy a 22-es csapdája

Kubához hasonlóan Venezuela is ékes bizonyítéka annak, hogy a szankciópolitika képtelen a renitens államok viselkedésének megváltoztatására, miután ezen intézkedések képtelenek fellázítani a lakosságot az elnyomó rezsim ellen, és valójában csak az átlagemberek frusztrációját növeli a nyugati hatalmakkal szemben. Jó példa erre, hogy a katasztrofális venezuelai gazdaságpolitika, és a 2018-ban 1,7 millió százalékot (!) meghaladó hiperinfláció ellenére a venezuelaiak 70 százaléka az amerikai szankciókban látta eleve szegényes életkörülményeik romlásának további okát. A szankciópolitika működésképtelenségére az is rávilágít, hogy az Egyesült Államok a saját maga által foganatosított olajembargón volt kénytelen enyhíteni, miután az oroszellenes szankciók miatt megugró olajárak az USA elitjére is nyomást gyakoroltak.

A szankciópolitika kudarcára Kuba hatvan éve emlékeztet minket

Az Egyesült Államok által vezetett világrend az elmúlt közel hatvan évben gyakran ringatta magát abba a tévképzetbe, hogy a szankciópolitika eszközével katonai beavatkozás nélkül képes rezsimváltást előidézni. Azonban többek között Kubában, Venezuelában, Iránban, Észak-Koreában csak az eleve nélkülöző lakosságot taszították még nagyobb nyomorba a szankciók, a demokratikus váltást sehol nem koronázta siker. Nemcsak, hogy az elnyomó rezsimek viselkedését sem sikerült megváltoztatni, de a szankciók sok esetben még tovább radikalizálták őket, ezáltal ráerősítve az ezen országokban eleve jelen lévő nyugatellenes szólamokra.

A lopakodó birodalomépítés új fokozatba kapcsolt

Az Európai Bizottság legújabb gázkorlátozásról és „szolidaritási gázelosztásról” szóló terve arra világít rá, hogy a brüsszeli elit olyan jogköröket vonna önkényesen magához, amire sem politikai, sem jogi, sem intézményi felhatalmazása nincs. Az elmúlt években már tapasztalhattuk, hogy a Bizottság a lopakodó jogalkotás és hatáskörelvonás eszközeivel „a lassú víz partot mos” elvet követve, a tagállamok szuverenitásának leértékelésével avatkozott be azok belügyeibe, ezért az sem meglepő, hogy újonnan a tagállami vétó intézményének megszüntetését követelő hangok is egyre hangosabbá váltak.

A török recept: hasznot húzni a válságból?

Miközben az Európai Unió tagországai egyre nagyobb árat kénytelenek fizetni azért, hogy a brüsszeli elit a kontinens geopolitikai és gazdasági érdekeivel ellentétes szankciós politika csapdájába zárta Európát, addig Törökország egyenesen előnyt lehet képes kovácsolni a válságból. Az orosz–ukrán háború egy olyan váratlan lehetőséget biztosított Recep Tayyip Erdoğannak, Törökország elnökének, amely egyszerre lehet képes mind gazdasági, mind geopolitikai értelemben felértékelni Törökország szerepét a térségben.

A nyugati „haladás” zsákutcába fordult

A múlt hét folyamán nagy felháborodást okozott Ausztriában, hogy a linzi Pride-felvonulás során nagy tömegbe verődött migránsok megvertek egy hét fős LMBTQ-aktivista csoportot, aminek következtében három lány kórházba is került. Ez az eset újabb ékes bizonyítéka, hogy az „elnyomott csoportok felszabadítását” képviselő újmarxista forradalom a saját gyermekeit falja fel, valamint arra is, hogy a haladáspártiak még mindig nem jöttek rá arra, hogy az LMBTQ-közösség és az Európán kívülről érkező, idegen kultúrájú lakosság érdekképviselete kölcsönösen kizárja egymást.

Németország az energiadiktatúra küszöbén áll

Az orosz–ukrán háború, valamint az eszkalációs hatással bíró szankció-politika következtében tovább súlyosbodó energiaválság talán Németországot érinti legsúlyosabban. Miután az orosz energiahordozóktól súlyoson függő ország vezetése a saját érdekeivel ellentétes módon kezdett el erényt fitogtatni, Németország energiapolitikai szempontból zsákutcába kormányozta magát. Mindezen problémák azonban csak katalizátorként hatottak a több szempontból is elhibázott német energiapolitikára, ami kikövezett útként vezetett az energiadiktatúra előszobájába. Úgy tűnik, hogy a német kormány már annak felügyeletére is igényt tart, hogy a törvénytisztelő állampolgárok lehetőleg csak hideg vízzel zuhanyozzanak, télen 15 foknál melegebb lakásra ne legyen igényük, és mikor hordjanak pulóvert, feltételezvén, hogy nem akarnak halálra fagyni.

Malmö lakosságának harmada segélyből él

Egy új svéd tanulmány szerint Malmö munkaképes korú lakosságának közel harmada, egészen pontosan 75 ezer ember önellátásra képtelen, vagyis segélyből és szociális juttatásokból él.  Ahogyan arra az európai jobboldal évek óta figyelmeztet, Svédországra nézve katasztrofális következményei vannak az Európán kívülről érkező bevándorlásnak, ami immár nem csak a társadalmi kohéziót, de az oly sokak által piedesztálra emelt svéd szociális ellátórendszer fenntarthatóságát is veszélyezteti.

Könyvajánló: Hunyadi – A förgeteg hírnöke

Bán Mór nagyívű regénysorozatban mutatja be a magyar történelem egyik legjelentősebb alakjának, Hunyadi János az élettörténetét, annak minden dicsőségével és tragédiájával együtt. A sorozat tizenegyedik (!) könyve az 1448-as rigómezei vereség utáni időszakba kalauzol el minket, amikor a megtépázott hírnevű kormányzónak úgy kellene biztosítania az ország stabilitását, hogy az Országtanácsot irányító bárok és főurak minden befolyásukat latba vetik Hunyadi bukása érdekében. Mindeközben az ezeréves város, Konstantinápoly bukása egyre elkerülhetetlenebbnek tűnik, aminek bekövetkezte egyet jelentene azzal, hogy az Oszmán Birodalom a Nyugat meghódításába kezdhetne, hiszen csak a belső széthúzásokkal terhelt Magyar Királyság állná útját.

Érvek az Európai Birodalom ellen

Brüsszel az elmúlt évek során a lopakodó jogalkotás és a hatáskörelvonás eszközeivel, újonnan pedig a tagállami vétó intézményének eltörlésével igyekszik centralizálni, amely intézkedések egyre leplezetlenebbül az Európai Egyesült Államok megteremtését célozzák. Az európai történelmi példák azonban épp azt mutatják, hogy többnemzetiségű birodalmak instabilak voltak, mert a belső ellentétek szétfeszítették őket. Napjainkban pedig azt láthatjuk, hogy a nyugat-európai országok társadalmi kohézióját megszüntető multikulturalizmus katasztrofális következményeinek kezelése még nemzetállami szinten is kihívásokat támaszt. Ebből adódóan egy kulturálisan, etnikailag, nemzetiségileg és mostanra vallásilag is sokszínű európai birodalom egyben tartása minden bizonnyal disztópikus kísérletbe fulladna. Európa felemelkedését, tudományos vívmányait és versenyképességét éppen az őshonos európai nemzetek sokszínűségének, sőt az egymással versengő államok teljesítményének köszönhette.

Megint igaza volt Magyarországnak

Még a brüsszeli berkekben járatos Politico is keserű szájízzel volt kénytelen beszámolni arról, hogy a magyar miniszterelnök képes volt hazánk nemzeti érdekeit képviselni az olajembargó-vita során. Az igaztalan vádak és a nemzetközi erők aknamunkája ellenére Orbán Viktor a végsőkig kitartott, aminek gyümölcseképp Magyarország mentesül a – csővezetékeken keresztül érkező – orosz olajjal szemben kivetett szankciók alól. Újabb fejezetek a magyar miniszterelnök „elszigetelődésének” és a magyar érdekérvényesítési képesség „leértékelődésének” történetéből.

A búzahiány újabb migránsválsághoz vezethet

Az orosz–ukrán háború elhúzódása egyre valósabb forgatókönyvvé teszi az Európa határain is túlterjedő élelmiszerválságot. Észak-és Kelet-Afrikában például több mint 500 millió ember van rászorulva az Oroszországból és Ukrajnából érkező gabonaimportra, aminek következtében– miután az lényegében a háború miatt megszűnt létezni – egy megélhetési válság ütötte fel a fejét a térségben. Ez pedig könnyen azt jelentheti, hogy Európa egy újabb migrációs hullámmal lesz kénytelen szembenézni a közeljövőben.

Az északír dominó

Hiába aratott két hete történelmi győzelmet Észak-Írországban az ír sziget újraegyesítése mellett síkra szálló baloldali–nacionalista Sinn Féin párt, a kormányalakítás továbbra is jelentős nehézségekbe ütközik. Észak-Írországban a társadalmi béke biztosítása érdekében kötelezően a választáson legtöbb szavazatot kapó katolikus és protestáns pártoknak kell koalícióra lépniük, azonban a protestáns Demokratikus Unionista Párt komoly feltételhez köti a kormányban való részvételt. A küszöbön álló turbulencia szinte garantált, ami könnyen jelentheti akár azt is, hogy az északír helyzet valódi dominó-hatást elérve az egész Egyesült Királyság felbomlásához fog vezetni.

Így gyászolja önmagát Svédország

Svédországot valóságos trauma élte azáltal, hogy az ország miniszterelnöke is kénytelen volt elismerni a svédországi muszlimok integrációjának teljes kudarcát. Azonban a traumatikus események átélése után természetes folyamat a gyász megélése, amit a szakirodalom öt fő szakaszra oszt fel: tagadás, harag, alkudozás, depresszió és elfogadás. Miután a kulturálisan idegen bevándorlók tömeges befogadása felszakította a svéd társadalom kohézióját, és Svédország gyakorlatilag megszűnt nemzetállamnak lenni, az ország vezetői is hosszú éveken át tartó gyászfolyamat részeként ébredtek rá végül a valóságra.

Hamvába holt multikulturalizmus Svédországban

Magdalena Andersson, Svédország miniszterelnöke a múlt hét folyamán hivatalosan is elismerte, hogy országa képtelen volt integrálni az elmúlt két évtizedben befogadott bevándorlókat, ami párhuzamos társadalmak kiépüléséhez és az erőszak egyre erőteljesebb elharapódzásához vezetett. Az elmúlt években egyre romló svédországi állapotok (többek között a rendszeres robbanások, a klánháborúk, az antiszemitizmus és a nők elleni erőszak mértékének növekedése) egyértelművé tették a muszlimok sikertelen integrációját. Andersson beismerésének drámai jellegét tovább fokozza, hogy már olyannyira fenntarthatatlan állapotok uralkodnak, hogy többé nem lehet szőnyeg alá söpörni a svéd multikulturalizmus katasztrofális következményeit.

Vége a progresszív véleményhegemóniának a Twitteren

Néhány nappal ezelőtt hivatalossá vált, hogy Elon Musk 44 milliárd dollárért megvásárolja a Twittert, ami a progresszívok berkeiben komoly felháborodást eredményezett. A progresszív napirend képviselői most veszélyben látják véleményhegemóniájukat azáltal, hogy a platform új tulajdonosa az önkényes, konzervatívokat kirekesztő véleménydiktatúra helyett valódi szólásszabadságot hirdet meg.

A Fehér Ház harcol a kiskorúak nemváltásáért

A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki erős kritikával illette azon, az amerikai Arizona és Oklahoma államokban aláírt törvényjavaslatokat, amelyek megtiltják a kiskorú transzneműek nemváltását, valamint megtiltják a „transznők” – ám valójában biológiailag férfiak – részvételét a női sportokban. A hazai balliberális oldal következetesen álproblémának titulálja a transzlobbi nyomulását, miközben az Egyesült Államokban egyre elkeseredettebb harcot folytatnak a józan ész oldalán álló konzervatívok.

Erős politikai felhatalmazást ad a gyermekvédelmi népszavazás

Noha a gyermekvédelmi népszavazás közjogi értelemben nem érte el az érvényességi küszöböt, a referendumon 3,3 millió választópolgár utasította el az LMBTQ-lobbi indoktrinációs tevékenységét a kiskorúak körében, ami erős politikai legitimációt ad a választáson kétharmados többséget szerző kormánypártoknak. Miközben az ellenzéki pártok és a „civil” szervezetek következetesen álproblémának titulálták a kérdést, és mindent eszközt bevetettek a referendum érvényességének és eredményességének elgáncsolására, addig az Egyesült Államokban ismételten olyan bizonyítékok láttak napvilágot, amelyek alátámasztják a gyermekvédelem szükségességét a progresszív napirend agitátoraival szemben.

Hidegháborús elméletek alkonya

Az Ukrajna elleni orosz támadást az új világrend kialakítása irányába tett első lépésnek is tekinthetjük. Az elmúlt évek tapasztalati rávilágítottak arra, hogy az Egyesült Államok által vezetett liberális világrend, vagyis az amerikai hegemónia unipoláris pillanata elillant, és a nagyhatalmak kendőzetlenebb konfrontációjának korszaka következhet be. Az elviekben a nemzetközi jog szupremáciáján alapuló, 1989 utáni globalista–neoliberális rend eróziója felgyorsulni látszik. Az erőpolitikán és nagyhatalmi érdekeken alapuló új kor beköszöntésével okkal beszélhetünk egy „világrend nélküli világ” (Schmidt Mária) beköszöntéről. Majd pedig egy új világrend kiépüléséről.

A felfelé bukás művészete az EU-ban; III. rész

A sorozat első két része Donald Tusk, Frans Timmermans, Guy Verhofstadt, Jean-Claude Juncker, és Ursula von der Leyen felfelé bukásának történetét mutatta be. A harmadik, és egyben sorozatzáró rész Ylva Johansson és Laura Codruța Kövesi kudarcokkal terhelt pályafutásáról rántja le leplet. Esetükben is azzal a jelenséggel találkozhatunk, hogy jól fizető, uniós pozíciójuk megszerzése nem alkalmasságuk, hanem kiváló kapcsolatrendszerük eredménye.

A felfelé bukás művészete az EU-ban; II. rész

A sorozat első részében Donald Tusk, Guy Verhofstadt és Jean-Claude Juncker személyében három olyan politikus karrierje került górcső alá, akik hiába szerepeltek le hazájukban különböző módokon, az Európai Unió valamely intézményénél jól fizető pozícióhoz jutottak. A sorozat második részében Frans Timmermans és Ursula von der Leyen felfelé bukásának bemutatása következik.

A felfelé bukás művészete az EU-ban; I. rész

A magyarországi ellenzék március 15-ei tüntetésének „sztárvendége” az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk volt, aki prototípusa azon politikusoknak, akik hiába szerepelnek le hazájukban különböző módokon, az Európai Unió valamely intézményénél garantáltan jól fizető pozícióhoz jutnak. Az is közös jellemvonás ezen személyek között, hogy felfelé bukásuk után elfeledkeznek nemzeti hovatartozásukról és sokszor saját nemzetük érdekeivel szemben nemzetek feletti érdekeket képviselnek.

Kína lesz az orosz–ukrán háború nyertese

Több mint két hete tart az Ukrajna elleni orosz invázió, aminek következtében a Nyugat súlyos gazdasági szankciókat vezetett be Oroszország ellen, amelyek azonban az európai kontinenst is érzékenyen fogják érinteni. Az orosz–ukrán konfliktus következtében tovább erodálódik az Egyesült Államok vezette világrend, amiből nevető harmadikként Kína mindenképpen profitálni fog.

Az ukrajnai háború is a rasszizmusról szól

Több mint egy hete tart az orosz–ukrán háború, aminek következtében a mindennapi életünket is befolyásoló események (menekültválság, szankciók miatti gazdasági válság, az eszkaláció miatti háborúba való belesodródás veszélye) bontakoznak ki a szemünk előtt. A progresszív napirend képviselői azonban a jelenlegi humanitárius katasztrófa közepén is meglátták a – valójában geopolitikai érdekekből fakadó – háborús helyzet legjelentősebb hajtóerejét, és egyben következményét, ami mi más lenne, mint a rasszizmus.

Koszovót ünnepeljük, de Donecket és Luhanszkot elítéljük?

Amíg Koszovó 2008-as, vérrel megteremtett függetlenedése a demokrácia ünnepének lett kikiáltva, addig a Donecki és a Luhanszki Népköztársaság esetében „orosz agresszióról” szólnak a hírek. Pedig a két eset nem is különbözik annyira egymástól, sőt, valójában a konfliktus természete egyazon tőről fakad. Ráadásul Koszovó által egy olyan veszélyes precedenst teremtett a Nyugat, ami minden szeparatista mozgalom számára követendő például szolgálhat.

Oroszország és a Visegrádi Négyek kapcsolata

A V4-es együttműködés valódi erejét az adja, hogy tagjai szabadon élhetnek szuverenitásukkal, és gyakorolhatják önrendelkezésüket, ami magában foglalja az oroszokhoz fűződő viszony jellegét is. Szemmel láthatóan a föderalizmust képviselő erők célja, hogy felnagyítsák a közép-európai országok közötti esetleges nézeteltéréseket, ám a Visegrádi Négyek Ukrajna kapcsán is egységes állásponton vannak és elismerik, hogy a Krím-félsziget esetében annektálás történt, és egységesen állnak ki az ország szuverenitása és területi integritása mellett.

A migránsok abba a kézbe is harapnak, amelyik enni ad nekik

Franciaországban 20 év börtönbüntetésre ítélték Rifat Abbast, azt az illegális szudáni migránst, aki 2019 szeptemberében halálra szurkálta migránspárti aktivista ex-barátnőjét. Az elmúlt évek folyamán több, a nyitott határok és a migránsok tömeges befogadása mellett kiálló aktivistát gyilkoltak, vagy erőszakoltak meg Európába érkező bevándorlók.

Madrid, Párizs, Moszkva: Újabb fejezetek Orbán Viktor elszigeteltségében

A magyar miniszterelnök néhány nap leforgása alatt több meghatározó megbeszélésen vett részt, amelyek kellően szemléltetik a magyar külpolitika pragmatikus jellegét. Miközben Madridban az újonnan formálódó, erős nemzetállamokon nyugvó unióban gondolkodó konzervatív pártcsalád koordinációjában vett részt, addig Moszkvában a magyar energiabiztonság védelme mellett – a közép-európai térség érdekeit hangsúlyozva – felszólalt az orosz–ukrán konfliktus békés rendezése mellett is.

A „tényellenőröket” csak a tények zavarják

A haladás dicsőségének hála már Magyarország is büszkélkedhet az „álhírek és féligazságok kiszűrését” célzó tényellenőr oldallal, a lakmusz.hu-val, amelynek munkatársai az objektivitás és függetlenség szellemében kivétel nélkül balliberális újságírókból állnak. Ahogyan a nyugati példák is rávilágítottak, a tényellenőrök tevékenységüket politikailag motivált módon, a globalista elit érdekeinek megfelelően folytatják.

Szövevényes palotaforradalom Kazahsztánban

Közép-Ázsia legstabilabb államának, Kazahsztánnak utcái vérbe borultak az elmúlt napok folyamán, ám az események háttere továbbra is tisztázatlan. Egyre valószínűbb azonban, hogy palotaforradalom zajlott a klánalapú kormányzást folytató országban, amelynek keretében az ország elnöke, Kaszim-Zsomart Tokajev az elégedetlenségi hullámot meglovagolva számolt le a korábbi teljhatalmú elnökkel, Nurszultán Nazarbajevvel.

J.K. Rowling, a transzlobbi és az eltörlés kultúrája

J.K. Rowling minden kétséget kizáróan korunk egyik legismertebb írója, akinek a varázslóvilágban játszódó Harry Potter könyvsorozata mostanra több generációnyi gyermekkel szerettette meg az olvasás csodálatos világát. Ennek ellenére az írónő valóságos közellenséggé vált a haladáspárti berkekben azon nézetei miatt, amelyek szerint a „nők menstruálnak és nincsen péniszük”, és ezért bűnhődnie kell.

Németország hátra megy, nem előre

Az új német kormány a migráció legalizálásában látja az ország gazdasági és demográfiai kihívásainak megoldását, ami azonban hiú ábrándnak bizonyul. Valójában az olcsó munkaerő iránti profitéhség egy sor olyan gazdasági–társadalmi problémát okoz, amelyek nemcsak Németország versenyképességét veszélyeztetik, hanem a terrorfenyegetettséget is fokozzák.

Évértékelő 2021: Változtak a szelek Európában

Több, az európai politikát érdemben befolyásoló külpolitikai esemény is történt 2021-ben, amelyek egyaránt nyitottak meg új frontvonalakat, és temettek be árkokat a pragmatizmus szellemében. Jöjjön itt egy összefoglaló az elmúlt év legfontosabb, Magyarországot is érintő eseményeiről!

Feszült német–orosz viszonyban érdekelt a zöldbaloldal

Miután egyértelművé vált, hogy Annalena Baerbock lesz Németország következő külügyminisztere, szinte borítékolni lehetett, hogy a zöldbaloldal rögvest az ideológiavezérelt külpolitika rögös útjára lép. Az új külügyminiszter Oroszország kapcsán rögvest „megnyugtatott” mindenkit, hogy inkább érzelmi alapon képzeli el a külpolitikai alapjait, mintsem a geo- és reálpolitikát figyelembe vevő pragmatikus módon.

Ismét elszigetelődött Orbán Viktor

A balliberális médiumok és pártok az elmúlt tíz év során rendre a vágyvezérelt gondolkodás csapdájába esve azt vizionálták, hogy az Orbán Viktor vezette kormányzat külpolitikája „teljesen elszigetelte Magyarországot”. A miniszterelnök elszigeteltsége újabb fejezetéhez érkezett, miután hivatalossá vált, hogy december 13-án Magyarországra látogat Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, és részt vesz a visegrádi országok miniszterelnökeivel rendezett csúcstalálkozón.

Éric Zemmour lesz Franciaország megmentője?

Éric Zemmour újságíró, történész kedden – egy igen dinamikus és patrióta hangvételű videóüzenetben – hivatalosan is bejelentette, hogy megméretteti magát a francia elnökválasztáson 2022 áprilisában. Víziója egy olyan Franciaországról szól, amely szuverén és független, megvédi kultúráját, hagyományait, életmódját, és szembeszáll az ország problémáit egyre csak súlyosbító idegen kultúrájú tömegek bevándorlásával.

Kulcspozíciókhoz jut a zöldbaloldal a német kormányban

A német koalíciós tárgyalások lezárulása után bizonyossá vált, hogy a szélsőségesen progresszív „zöldek” kulcspozíciókhoz jutnak az új kormányban, ami által magasabb fokozatra kapcsolhat Németország önfeladása. Lehetőség nyílik a párt „sokszínűségi statútumának” megvalósítására: jön a legális migráció, az LMBTQ- és feminista ügyek prioritása és a nyitott társadalom megvalósítása, valamint a Németország érdekeit egyáltalán nem szolgáló oroszellenesség.

Ezért van szükség a gyermekek védelmére az LMBTQ-lobbival szemben

A hazai balliberális oldal rendre nevetség tárgyává akarja tenni a kormány gyermekvédelmi népszavazását érintő kérdéseket. Álproblémának minősítik az LMBTQ-lobbi indoktrinációs tevékenységét a kiskorú gyermekek körében, ahogyan ezt a migrációs válsággal is tették. Utóbbiról már bebizonyosodott a magyar kormány igaza, ezért érdemes az előbbi kapcsán is megvizsgálni a nemzetközi trendeket, amelyek egyértelműen alátámasztják a gyermekvédelmi törvény, valamint az erről szóló népszavazás létjogosultságát, sőt szükségességét.

A genderideológia első áldozatai: a Reimer ikrek

Miközben az LMBTQ-lobbi ellentmondást nem tűrő módon próbálja ráerőltetni akaratát a többségi társadalomra, érdemes megemlékezni az első, 1966-os emberkísérletről, amelyről méltatlanul kevés szó esik a nemváltásról szóló diskurzusban. Dr. John Money, a genderideológia úttörőjének ámokfutása egy életre megnyomorította a kanadai Reimer család életét, és később az ikerpár mindkét tagja az orvos által okozott traumák következtében követett el öngyilkosságot.

Fizessen az EU a schengeni határok védelméért

Miközben az elmúlt napokban megdöbbentő képsorok érkeztek arról, ahogyan illegális migránsok ezrei ostromolják a lengyel határt, a brüsszeli intézményrendszer továbbra sem hajlandó anyagilag hozzájárulni a fizikai határzár kiépítéséhez, és a technikai vitákkal van elfoglalva. Ideje lenne felismernie a brüsszeli elitnek, hogy a schengeni határok védelmét nem szóvirágokkal, hanem falakkal lehet biztosítani, ehhez pedig anyagi támogatást kell folyósítani a frontvonalban küzdő tagállamoknak.

Gyülekeznek a migráció viharfelhői Európa felett

Afganisztán az összeomlás szélén áll, a szudáni rezsimet katonai puccs döntötte meg, míg Etiópiában a tigrinya lázadók a polgárháború végjátékának szakaszába léptek. Az etióp kormányzat esetleges összeomlása regionális káoszt eredményezne, amit tovább tetézhetnek az etióp–szudáni határvita kapcsán kibontakozott harcok. Az elmúlt hetek eseményei ismételten figyelmeztettek minket arra, hogy Európa küszöbén bármikor felbukkanhat egy újabb, milliós tömegeket megmozgató migrációs válság.

Afganisztán az összeomlás szélén áll

A tálibok augusztusi hatalomátvételét egyetlen állam sem ismerte el formálisan, és ennek gazdasági vonzatai miatt az ország az összeomlás szélén táncol. Afganisztán bruttó nemzeti össztermékének 40 százalékát az elmúlt években már így is a nemzetközi segélyek tették ki, azonban a progresszív demokráciaexport kudarcával és az iszlamisták hatalomra kerülésével ezen segélyek folyósítása nagyrészt elapadt. Mindeközben a nagyhatalmak geopolitikai sakkjátszmájának árnyéka vetül az egész térségre.

Ezért nem ír a nyugati sajtó a Békemenetről

Az október 23-ai Békemeneten irdatlan tömeg biztosította támogatásáról az Orbán Viktor vezette nemzeti kormányt. Ennek ellenére a liberális nézetek által uralt Nyugaton nagyítóval kell keresni azokat a sajtótermékeket, amelyek nem hallgatták el ezt az eseményt. Ennek oka, hogy a saját párhuzamos valóságuk foglyai, amelyben összeegyeztethetetlenné vált, hogy egy általuk autoriternek kikiáltott vezetőt százezres tömeg biztosít támogatásáról.

Progresszív őrület Hollywoodban

Egyre szembetűnőbbé válik, hogy az újmarxisták a kultúra alapjává az identitásideológiát tették, amelyben az „elnyomottak” (a különböző etnikai és vallási kisebbségek, a nők, az LMBTQ-kisebbség tagjai) felemelésére van szükség az elnyomó fehér, patriarchális, heteroszexuális, „cisz” rendszerrel szemben. Ezen forradalmi hevület szele a társadalomtudományi értelmiségi körökön kívül a film- és sorozatgyártásban tombol leginkább, ahol a BBC-től kezdve a Netflixen át egészen Hollywoodig a progresszív ideológia által vezérelt egalitárius törekvések nem az alkalmasság, hanem a sokszínűségi kvóták alapján kelnek életre.

A terror a nagyvárosi élet része

Sadiq Khan, London polgármestere 2017-es megnyilvánulása a 2016-os New York-i iszlamista terrorcselekmény kapcsán mit sem veszített aktualitásából. A multikulturális Londonban az elmúlt évek során több terrortámadás is történt, a legutóbbi éppen október 15-én, amikor egy szomáliai származású brit állampolgár, Ali Harbi Ali meggyilkolta Sir David Amess tory parlamenti képviselőt. Egyre nehezebb tagadni a borzalmas valóságot: a „sokszínűség” és a terror kéz a kézben járnak.

Stockholm-szindrómában szenved Németország

Németországban évek óta kirajzolódni látszik azon tendencia, amely egyre inkább az ország kultúrájának feladásával jár együtt. Az ország erősen összeegyeztethetetlen módon, ám kellően lelkesen enged mind a muszlim kisebbségek, mind az LMBTQ-lobbi nyomásának, és a kulturális önfeladás zsákutcájába fordul. Európa vezető hatalma Stockholm-szindrómában szenved.

Transzszexuális nőellenesség Nyugaton

Az Economist a múlt héten publikált egy cikket, amelyben arról elmélkedik a szerző, hogy a „nő” kifejezés miért köt csomót az emberek nyelvére. Ennek kapcsán érdemes rávilágítani arra, hogy a politikai korrektség és a szélsőséges egyenlőségpártiságból táplálkozó progresszivizmus hogyan rombalja le szándékosan a férfiak és nők közötti határvonalat, és fordul teljes abszurditásba.

Bevándorláspárti lehet az új német kormány

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, Olaf Scholz lesz Németország következő kancellárja, amennyiben sikerül megállapodni a „zöldekkel”, valamint a liberális FDP-vel is. Ennek kapcsán érdemes megvizsgálni, hogy a valószínűsíthető kormánykoalíció tagjai hogyan viszonyulnak a bevándorláshoz.

A bevándorlás nem segít a demográfiai válságon

Napjainkban Európa több kihívással is szembesül, amelyek közül az egyik legjelentősebb a demográfiai krízis. Sajnálatos módon több európai országban is ez a tendencia figyelhető meg, amely problémát ráadásul az őshonos lakossághoz tartozó családok támogatása helyett kulturálisan idegen tömegek betelepítésével akarják megoldani Nyugaton.

A magyar migrációs modellt másolja Dánia

A dán szociáldemokraták a 2015-ös migrációs válság óta egyre inkább bevándorlásellenes politikát folytatnak, ami az európai baloldali pártok körében egészen egyedülállónak számít. Ez jól mutatja, hogy a Magyarország által 2015 óta következetesen képviselt bevándorlásellenes politikának nem csak Közép-Európában, vagy a politikai jobboldalon van példamutató értéke, hanem akár a nyugat-európai baloldalon is.

A német „zöldek” Soros kottájából játszanak

Noha a „zöldek” által delegált Annalena Baerbock esélye a kancellári posztra egyre halványabb, az általa vezetett zöld-baloldali párt részvételére az új koalícióban továbbra is jelentős esély mutatkozik. Ennek kapcsán érdemes betekinteni a kulisszák mögé, és felfedni a párt valódi arculatát, amely gyakorlatilag nyíltan Soros György világképét képviseli, különösen a tömeges migráció legalizálása terén.

Afganisztán eltemette az Amerikai Birodalmat is

Az afganisztáni fiaskóval a progresszív imperializmus újabb mérföldkövéhez érkezett, így ideje számot vetni az intervencionista demokráciaexport egyenlegével: demokrácia helyett Afganisztánban is iszlamista rezsim épült, a vérből és káoszból pedig újabb menekülthullám indul meg Európa felé.

Iszlám radikalizmus Hollandiában

Hollandiában a török és marokkói vendégmunkások beáramlása, majd önkéntes szegregációja után a muszlim gettók  konzerválódtak, amit az állam tétlenül nézett. Jelentős nemzetbiztonsági kihívást jelent, hogy a kialakult párhuzamos társadalmakban burjánzó vallási radikalizmust a Denk nevű párt már a parlamentben nyíltan képviseli, amivel párhuzamosan a külföldről finanszírozott iszlamista ideológia is egyre jelentősebb problémát jelent.

Svédország, a multikulturalizmus fellegvára

A muszlimok által kialakított párhuzamos társadalmak már évtizedek óta léteznek Svédországban, ahol az állami szervek erőszak-monopóliuma egyszerűen nem érvényesül, és az országot vezető liberális elit részéről hajlandóság sem mutatkozik a probléma megoldására. Egy évtizeddel ezelőtt a gettóbeli zavargások és a rendőrség elleni bombatámadások kivételes eseménynek minősültek, míg napjainkban mindennapi jelenséggé váltak.