Néhány nappal ezelőtt Magyarország Kormánya „Szuverenitásunk védelméről” címmel indított nemzeti konzultációt, amely tizenegy kérdésben kéri ki a magyarok véleményét az Európai Unió sorsdöntő ügyei kapcsán. A konzultációt az európai baloldal máris EU-ellenesnek titulálta, sőt a tegnapi Európai Parlamentben tartott magyar vita során is több alkalommal előkerült. A nemzeti szuverenitásért való kiállás talán soha nem volt még ennyire időszerű, mint napjainkban.

A XXI. Század Intézet Szabad Európa Munkacsoportjának legújabb elemzése az Európai Unió intézményei nemzeti önrendelkezést sértő beavatkozásának eseteit tekintette át.

Európa vezetői politikai nyomásgyakorlás és összetett jogi eljárások keretében próbálják kicsavarni a tagállamok kezéből az önrendelkezési jogot, miközben az állampolgárok akaratával a legkevésbé sem foglalkoznak. Az uniós intézmények olyan területeken akarják ránk kényszeríteni saját meglátásukat, mint a külügyi kérdések, a migráció, a rezsicsökkentés, a családtámogatás rendszere vagy éppen a gyermekeink nevelése, holott ezek mind nemzeti hatáskörbe tartoznak. Magyarország és az Uniót alkotó többi tagállam saját alkotmányozó nemzettel és saját szuverenitással bír. Az intézményei ehhez képest csak ráruházott hatáskörrel rendelkeznek, amelyet csak a Szerződésekben meghatározott célokhoz kötötten gyakorolhatnak. Az a brüsszeli gyakorlat, amely az intézményi autoritást a nemzeti szuverenitás fölé emeli, nemcsak tévedés, de cinikus árulás a jogállamiság ellen.

Figyelmeztető lövésből évtizedes állóháború

„A magyarok nem akarnak többé olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, ahol a nagyobb visszaél hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.” (…) „Elvárjuk az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben mindazon jogainkat, amelyek a csatlakozás után is megilletnek minket, éppen úgy, mint minden tagországot.”

A fenti mondatokat nem az elmúlt hetekben-hónapokban, hanem több mint tíz évvel ezelőtt fogalmazta meg a magyar Országgyűlés. A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról címet viselő határozat a magyarországi jogállamiságról szóló első európai parlamenti jelentésre adott válaszként született 2013-ban. Az állásfoglalás kifogásolta, hogy a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentés megállapításainak jelentős része kívül esik az EU hatáskörén és kizárólag a nemzeti törvényhozás tárgykörébe tartozik.

„A Tavares-jelentés elfogadása figyelmeztető lövés, mely arról szól, lehet-e bármely európai intézménynek beleszólni egy uniós ország ügyeibe” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök 2013 júliusában. Valóban: a tíz esztendővel ezelőtt leadott figyelmeztető lövés mára állóháborúvá alakult, ahol a casus bellit ténylegesen sohasem a szabadságjogok vagy a demokrácia érvényesülése, hanem Magyarország Kormánya és az uniós intézmények eltérő politikai értékválasztása adta.

A jogállamisági ügyek módszertana tizenöt éve ugyanaz

A magyar jogállamiság helyzetéről szóló európai uniós viták azonban még ennél is hosszabb időtávra nyúlnak vissza. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet 2010. június 15-én kelt állásfoglalása jelölte meg első ízben európai uniós ügyként a magyar médiatörvényt. Mire Magyarország 2011 januárjában átvette az Európai Unió elnöki tisztjét, az uniós intézmények előtt már számos egyéb aggódó nyilatkozat keringett olyan szervezetek részéről, mint az Amnesty International, a Freedom House vagy a Greenpeace. Ezek a deklarációk már mind uniós értékekre, alapjogi és jogállamisági sérelmekre hivatkoztak, valamint azonnali beavatkozásra szólították fel az EU intézményeit. Az Európai Parlament kapva kapott az alkalmon. A szocialista EP frakció munkacsoportja 2010 őszén vitát szervezett, amelynek során a baloldali politikusok kérték az Európai Bizottság beavatkozását, majd a magyar médiaszabályozás-polémia csúcspontja, a magyar elnökségi programról tervezett EP-vita következett, ahol a baloldali európai parlamenti képviselők az elnökségi program áttekintése helyett jobbára a magyar médiareformmal kapcsolatos véleményükkel szembesítették a magyar miniszterelnököt.

Mint láthatjuk, a módszer lassan másfél évtizede változatlan. A civil szervezetek összehangolt méltatlankodása már 2010-ben elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy felkeltse az uniós intézmények érdeklődését a magyar „jogállamisági” ügyek iránt. Érdekközösségükben nincsen semmi meglepő, hiszen az Európai Unió intézményei, jellegükből adódóan eredendően arra törekednek, hogy minden lehetséges jogi és jogon kívüli eszközzel megteremtsék saját legitimitásukat, létezésük és fennmaradásuk indokát. Ennek érdekében pedig éppen olyan ügyekre van szükségük, mint a magyar jogállamiság kitárgyalása. Ugyanez a helyzet a civil szervezetekkel. Működésüket közhatalmi szempontból a felhatalmazottság hiánya jellemzi, soha nem mérettetik meg magukat a demokratikus versenyben, nem áll mögöttük a választási eljárás eredményéből származó felhatalmazás, röviden: az állampolgári akarat. Létük alátámasztottságát ők maguk is ügyekre, elemzésekre, vizsgálatokra alapozzák.

Már ott tartunk, hogy az Európai Unióban jogállamisági szempontból kifogásolhatónak tartják, ha egy nemzeti kormány a közvetlen demokrácia egyik lényegi eszközét alkalmazva kikéri állampolgárainak véleményét lényeges uniós kérdésekben. Nem meglepő, hiszen Brüsszelben más a gyakorlat. Az NGO-k az Európai Bizottság meghívásos konzultációja keretében, „házi szerzőként” tollba mondják a jogszabályokat, mint ahogyan az a jogállamisági feltételességi rendelet esetében is történt. Egyetlen uniós intézmény sem tette fel a kérdést az európai állampolgárok számára: akarják-e, hogy bármely jogállamisági kifogás esetén súlyos pénzügyi következményekkel, az uniós források felfüggesztésével kelljen számolnia annak az országnak, amelyben élnek. Akarják-e, hogy helyettük civil szervezetek döntsenek az európai uniós közös ügyekben?

Az uniós beavatkozáshoz hatáskör sem kell

A média kérdése tizenöt év alatt a jogállamisági kérdéskör részévé vált. Az a körülmény, hogy e téren az Európai Unió nem rendelkezik semmilyen hatáskörrel a Szerződések értelmében, sem annak idején, sem most nem jelent akadályt. Mindössze annyi változott, hogy közel másfél évtized lopakodó hatáskörbővítés eredményeként az uniós intézmények szerepe már nem merül ki a viták rendezésében és jelentések elfogadásában, hanem tavaly már egy mindenkire kötelező jogszabállyal, az Európai Médiaszabadság Törvénnyel álltak elő, amelyet az Európai Parlament idén ősszel el is fogadott. Pedig még a jogszabály európai parlamenti hatástanulmányának alapjául szolgáló elemzés is leszögezi, hogy a Szerződések alapján a kérdésben nincs fennálló európai uniós hatáskör.

Věra Jourova uniós biztos azonban még így sem elégedett, amiatt panaszkodott, hogy az új uniós előírások sajnos nem tudják „helyreállítani mindazt a kárt”, ami például Magyarországon érte a médiaszabadságot. De vajon ki fogja „helyreállítani mindazt a kárt”, ami Magyarország nemzeti szuverenitását érte az elmúlt közel tizenöt esztendő alatt, amikor a médiaszabadságunkat, határvédelmünket, igazgatási szerveződéseinket, külpolitikánkat, családvédelmünket, alkotmányosságunkat kérdőjelezték meg az európai vezetők? Az Európai Parlament nemrégiben még azt is kimondta, hogy Magyarország nem demokrácia, hanem a választási autokrácia hibrid rendszere. Bármit is állítson az európai baloldali többség, a szuverenitás alaptétele, hogy a demokrácia és alkotmányosság nem az Európai Unió bármely szervének elismerésétől, hanem a választópolgárok akaratától és felhatalmazásától függ.

A nemzeti önrendelkezés a tagállamok szabadságjoga

A szuverenitáson alapuló együttműködés az 1648-as Vesztfáliai Békét követően vált általánosan elfogadottá a nemzetközi kapcsolatokban. E rendszernek a belügyekbe történő beavatkozás tilalma volt a legfontosabb alapelve. Az Európai Unió létrejötte ugyanezt az együttműködési elvet kell, hogy kövesse. Európa közös működésének alapegységei az azt létrehozó nemzetek. Az európai közös ügyek azok, amelyekben a tagok kinyilvánítottan közösen kívánják gyakorolni szuverenitásukat. Az Európai Unióhoz való csatlakozással ugyanis a tagállamok nem mondtak le szuverenitásunkról, hanem a nemzeti alkotmányon alapuló, bizonyos állami hatásköröket közösen gyakorolják más tagállamokkal, az e hatásköröket meghaladó beavatkozás egyértelmű tilalma mellett. A jogállamiság-problémák túlnyomó többsége pedig kőkemény és sérthetetlen nemzeti hatáskör, amelyről Magyarország soha, senki javára sem mondott le és abba beleszólást soha senki javára nem engedett.  Magyarország Alaptörvénye előírja, hogy Európai Unió hatáskör gyakorlásának összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.

Az Európai Unió a közösségek közössége. A jelenleg tapasztalható demokrácia deficitet ennek megfelelően nem lehet azzal felszámolni, hogy az Uniót erőszakkal a „szuverének szuverénjévé” nevezzük ki. A demokrácia hiányossága csak úgy orvosolható, ha az Európai Uniót a “demokráciák demokráciájává” alakítjuk, ahol alapelv az erős, egyenjogú tagállamok léte.

A szuverenitás ugyanis a tagállamok szabadságjoga. Napjainkban egy olyan Európában élünk, amely folyton a szabadságra hivatkozik, de közben folyamatosan, lépésről lépésre maga is önként feladja azt és tagállamait is erre kényszeríti.

Mi magunk is akkor állunk készen a közös ügyek sikerét megalapozó együttműködésre, ha cselekvési terünket és szabadságjogainkat az Európai Unió, valamint a többi tagállam tiszteletben tartja.