Éppen 300 nappal a 2024-es európai választásokat megelőzően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megtartotta idei beszédét az Unió helyzetéről. 2010 óta, vagyis immáron tizenhárom esztendeje az Európai Bizottság mindenkori elnöke az Európai Parlament őszi ülésszakának kezdetén értékelést ad az eltelt időszakról és megosztja jövőre vonatkozó elképzeléseit. A választások előtti utolsó évértékelő rendszerint egyszerre kampánybeszéd és számadás is. A vélhetően újabb elnöki mandátum megszerzésére törekvő Ursula von der Leyen szemmel láthatólag célként tekint az Európai Parlament megnyerésére saját támogatása érdekében. Az Unió helyzetéről szóló beszédben bejelentett intézményi reform arra épít, hogy a több Európára törekvés elhozza majd a jobb európai egységet, a háború megnyerése érdekében. A valóságban azonban a helyzet éppen fordított: a több európai egységre törekvés hozná el a jobb Európát, a béke megnyerése érdekében.
Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója Ursula von der Leyen Európai Unió helyzetéről szóló beszédét tekintette át.
Uniós trónbeszéd nagybejelentés nélkül
Az Unió helyzetéről szóló éves értékelés intézményét a Lisszaboni Szerződés vezette be. Első alkalommal José Manuel Barroso tartott értékelő beszédet az Európai Unió állapotáról 2010-ben. A számadatokkal és statisztikákkal gazdagon tűzdelt akkori elnöki felszólalás elsősorban a gazdasági válság kihívásaival, a munkanélküliséggel és az európai béketeremtés fontosságával foglalkozott. Az Unió szerepe a béke megőrzésében és fenntartásában évről évre előtűnt az értékelő beszédekben, egészen Ursula von der Leyen bizottsági elnök hivatalba lépéséig. A német bizottsági elnök ugyanis az első két esztendőben egyszerűen figyelmen kívül hagyta ezt a témát, mígnem a tavalyi évben az orosz-ukrán konfliktusra tekintettel az uniós integráció történetében első alkalommal kellett egy, a kontinenst is érintő háborús helyzetről beszámolnia.
A törvényhozáshoz címzett, az elmúlt időszakot értékelő, továbbá az új prioritásokat áttekintő szónoklat egyes alkotmányos rendszerekben jól ismert gyakorlat, gondoljunk csak a monarchiákban trónbeszédként vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöki rendszerében a Kongresszushoz szóló évértékelő beszédként ismert felszólalásokra. A műfaj helytállósága az Európai Bizottság elnökének felhatalmazására és az unió működésének jogi kereteire tekintettel nyilvánvalóan több, mint megkérdőjelezhető. S bár a tengerentúli elnöki szónoklat európai uniós változatát nem övezi olyan szintű érdeklődés, hogy a tévécsatornák rendes műsoraikat megszakítva élőben közvetítsék, az Európai Bizottság elnökének éves expozéjára az átlagnál mégis többen figyelnek. Legalábbis így van ez 2015 óta, amikor Juncker akkori bizottsági elnök egyetlen beszéden belül írta elő a tagállami vezetők számára a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó európaiságot és hirdette meg a nyitott határok migrációs politikáját. Az európai politikai közélet résztvevői azóta minden évben várják az aktuális nagybejelentést, ami aztán az elkövetkező időszak agendáját is érdemben meghatározza.
Látszatintézkedések és európai merészség
A nagybejelentés azonban idén, vélhetően stratégiai okokból elmaradt. Az újrázásra aspiráló német bizottsági elnök nyilvánvalóan kortesbeszédnek szánta idei felszólalását. Ennek megfelelően pedig retorikai fordulatokban gazdag ámde érdemi vállalásokban szegény ez évi helyzetértékelő szónoklatában látszólag innovatív, de következményekkel nem járó ígéreteket tett. Sőt, a beszéd némi óvatos önreflexiót is tartalmazott, de ez is csak a jelentősebb problémákról való figyelemelterelés célját szolgálta.
Ursula von der Leyen részéről annak belátása, hogy az Európai Unió stratégiát alkot, de ahhoz nem mindig tartja magát, egy felszínes felismerés ahhoz az általános jelenséghez képest, hogy az EU nemhogy stratégiáit, de a saját Alapszerződéseit, a saját maga által alkotott jogot sem tartja be.
Hasonlóképpen a beszédben beígért új európai uniós „kisvállalati nagykövet” munkába állítása is látszatintézkedés, nyilvánvalóan nem lesz képes majd kompenzálni a háborús recesszió hatásait az európai versenyképesség terén. A szintén kilátásba helyezett, kínai elektromos autókkal szembeni versenyjogi vizsgálat persze utalhat a von der Leyen által beharangozott „merész Európára”, hiszen a jelenlegi geostratégiai helyzetben kétségkívül bátor lépés hatósági eljárás alá vonni Kína autóiparát – persze kétséges, hogy von der Leyen ebben az értelemben látta szükségesnek az uniós merészség fokozását. Elsősorban mégis inkább a német autóipar hatékony lobbiereje rajzolódik ki a kezdeményezés mögött, ez utóbbit pedig sajnos volt már alkalma megtapasztalni az uniós intézményrendszernek a Volkswagen-gate botrányok során.
Politikai felelősségvállalás helyett több Európa?
Az értékelő beszédek lényege az elszámolás, a politikai felelősségvállalás. Ursula von der Leyen beszéde azonban sokkal inkább a politikai felelősség hárításról szólt, a rendkívüli helyzet kívánta rendkívüli megoldásokról, amelyeket az tesz szükségessé, hogy „Európa válaszoljon az előtte álló történelmi kihívásra”. E megoldások pedig a Bizottság elnökének érvérendszere alapján magukba foglalhatják a legszélsőségesebb intézkedéseket: az Alapszerződések öncélú módosítását, vagy akár a módosítását megkerülő hátsó kapus intézményi reformokat – nem meglepő módon éppen az Európai Parlament politikai agendája szerint.
Nem véletlen ugyanis, hogy a Parlament éppen a napokban állt elő intézményi reformjavaslatával.
A pártokon átívelő német összefogás alapján született intézkedéscsomag gyakorlatilag felszámolná a jog uralmának legutolsó garanciáit is az unió működésében.
Ugyanis a jogállamisági eljárások szavazatküszöbét négyötödös többségről minősített többségre szállítaná le, a szavazati jog megvonásához szükséges egyhangúsági követelményt törölné. Sőt, a javaslat szerint a legalább öt éve tartó jogállamisági vizsgálatokat az EP és a Bizottság a tagállamok hozzájárulása nélkül szankciós eljárásba fordíthatná át. A javaslatok között újra előkerült a magyar uniós elnökség ügye, a Parlament annak lehetőségét is megteremtené, hogy felfüggeszthetővé váljon az egyes tagállamok EU elnökséghez fűződő joga. A parlamenti kívánságlistán a migráció is szerepel, a migránsok kötelező elosztásának jogalapjaként új szolidaritási rendelkezéseket szerepeltetne az EP az uniós alapszerződében. A javaslat több tucatnyi területen, köztük védelmi, adózási és a külpolitikai ügyekben megszüntetné a Szerződések által biztosított tagállami vétó lehetőségét, drasztikusan kibővítené az Európai Parlament hatásköreit, többek között megteremtené az uniós intézmény számára a hőn áhított jogalkotási kezdeményezési jogot. Ezen kívül a környezetvédelmi és éghajlati ügyek kizárólagos hatáskörét a tagállamokról az EU-ra való ruházná át.
Intézményesített kétség a politikai célok szolgálatában
A politikai felelősségvállalás elméletében a politikus felelősségének megállapítása során két szempont érvényesül, az, hogy az adott vezető alkalmas-e az általa ellátott feladatra, másfelől pedig az, hogy méltó-e rá. Az alkalmatlanság egyedi döntésekkel hozható összefüggésbe, amely a közvetlen demokrácia eszközeivel azonban hatékonyan korrigálható, a választópolgárok döntéshozatalának megfelelően. Méltatlanná válni azonban egy sokkal súlyosabb helyzet. A hatalomgyakorló elsősorban azzal válhat méltatlanná a vezetői szerepre, ha tevékenysége aláássa a demokratikus politikába vetett társadalmi bizalmat, szétzilálja a mögötte álló egységet.
Márpedig az Európai Unió egysége talán soha nem volt még ennyire kétséges.
Az unió vezetőitől származó háborúpárti kijelentések, a külügyekben való egyhangú döntéshozatal felszámolására irányuló erőszakos törekvések, a zsarolásra használt jogállamisági eljárások mind az elvek, mind a gyakorlat szintjén messze eltávolodtak az unió valódi esszenciájától, ami a békére és az európai egységre való törekvést jelenti.
Ursula von der Leyen kampányagendája szemmel láthatóan a kétséget intézményesítené az európai egység helyett.
Oroszország Ukrajna elleni inváziója kétségtelenül tragédia egy szuverén ország és népe számára. Az európai pártok és az uniós intézmények azonban éppen ezt használják ki arra, hogy felmentést adjanak maguknak az elmúlt évek tétlenségének következményei alól és saját politikai céljaik irányába tereljék a döntéshozatalt.
Az európai választókon áll, hogy felhívják az uniós intézmények figyelmét: a háborús konfliktus nem jelent rendkívüli felhatalmazást a hatáskörök korlátlan bővítésére és a konszenzuson alapuló európai politika felszámolására. Jövő júniusban a választópolgároknak lehetősége nyílik arra, hogy felszólítsák az Európai Unió intézményeit kötelezettségeik teljesítésére: vállaljanak felelősséget, védjék meg az európai állampolgárok érdekeit és teremtsék meg újra Európa egységét és a békét!
