„Jön az új és régi lesz, és visszajön a régi, mely újnak látszik.” (Asbóth János) Napról-napra tisztábban látunk.
A koronavírus, a vele összefüggő, de már régóta körülöttünk settenkedő recesszió, az olajárzuhanás, a nem csökkenő migrációs nyomás és a természetrombolás egymással összekapcsolódó krízisei miatt a globalizáció válságba került. A „katasztrófák konvergenciája” (Guillaume Faye) segít felismerni, hogy valójában nem egyszerűen a globalizáció került válságba, hanem kiderült: a globalizáció maga a válság. Ezt a válságot a jelenlegi, globális keretek között nem lehet megoldani, hiszen pont ezek idézték elő. Ki kell lépnünk a régi keretek közül, hogy világra segíthessük az újat. A társadalomnak, akárcsak az embernek, teste van és rendelkezik immunrendszerrel – előbbi az állam, utóbbi a szuverenitás, amelynek legláthatóbb eszközei a népi felhatalmazás, a hatékony kormányzat és a nemzeti határok. Ezek megerősítésére van szükség, hiszen a jelenlegi összetett válságot pontosan ezek mellőzése váltotta ki.
ÁLLAMELLENES IMMUNHIÁNY
A globális járvány nem független a globális világrendtől, sőt annak szerves része, éppenséggel válságba kerülésének végső bizonyítéka. A világjárvány kialakulása összefügg a világtársadalom létrejöttével, határtalan terjedése a határoknélküliséggel, a megállítására tett erőfeszítések ezért szükségképpen a járvány keretéül szolgáló nemzetközi gazdasági és politikai rend – ideiglenes, részleges vagy teljes – felszámolásával járnak együtt. Nem véletlen, hogy ez éppen most történik: oka van, mégpedig a fennálló világrend leglényegéből fakadó. A járvány tükrében az eddigi globalizáció működésmódját magát pillantottuk meg.
A globalizáció 20. század végi, 21. század elejei modellje szánt szándékkal rombolta le a társadalmak immunrendszerét, amelyre számos politikai, gazdasági, katonai megoldás kínálkozott. Ezek közös célja az volt, hogy a nemzetállamokat kívülről és belülről is meggyengítsék, önvédelmi képességüket lecsökkentsék, vagyonuktól megfosszák őket s korlátozzák területi joghatóságukat. Az 1990-től kezdve könyörtelenül érvényesített „washingtoni konszenzus” elvei, mint a privatizáció, a monetarizmus vagy a szabadkereskedelem és az ezt kikényszerítő globális intézményrendszer (Európai Központi Bank, IMF, Világbank, WTO) világszerte azokat a standardokat terjesztette el és kérte számon, amelyek a globális üzleti-kereskedelmi érdekeknek szolgáltatták ki a nemzetállamokat. Volt, ahol diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással érték el ezt, másutt ezek önkéntes érvényesítését különböző integrációk feltételéül szabták, megint máshol azonban keményebb eszközökhöz nyúltak, többnyire az Egyesült Államok – adminisztrációkon átívelő (1991 és 2016 közötti) fegyveres beavatkozás-sorozattal megvalósuló – demokrácia-exportjának segítségével. A rendszer két utat kínált: kolonizáció vagy öngyarmatosítás.
Békés Márton teljes írása a PestiSrácok.hu oldalon olvasható.
