Az eltartott kisujjú, örökké vesztes konzervatívkodásnak nincsen semmi jövője.

– Milyen utat járt be a Kommentár az utóbbi 10 lapszámban, vagyis azóta, hogy átvetted a lap főszerkesztői feladatait?

– A Kommentár folyóirat 2006-ban indult – alapítóinak szándéka és azóta is érvényesülő célja az volt, hogy a hazai konzervatív gondolkodásnak legyen egy olyan folyóirata, amelyben saját mércét teremthet önmagának, amelyben egyetértésben-vitában kovácsolhatja ki a maga eszmei alapjait; s ebből persze idővel kívánatos politikai eredmények is szülessenek. Ugyanis, amint Richard Weaver mondta, „az eszméknek következményeik vannak”. A lap idén lép 15. évfolyamába; ez kellően hosszú idő ahhoz, hogy természetes módon több korszakot lehessen megkülönböztetni benne.

A 2006. februári indulás ars poeticáját (Méltóság és indulat) és a 2018-as nyári „újraalapítás” nyilatkozatát (Türelem és elszántság) érdemes összevetni egymással, hogy a kettő között bejárt utat rögzíthessük. Az előbbi – minden joggal és bátorsággal – úgy fogalmazott akkori missziójáról, hogy „valahol a végén talán feldereng egy olyan ország képe, amelyben immár nem az alapkérdésekről kell vitázni, mert kialakult konszenzus védi közösségeinket és hagyományainkat.” Nos, nem függetlenül a 2018-as választások kimenetelétől (ami a szerkesztőség összetételét sem hagyta érintetlenül), azt kellett megállapítanunk, hogy – idézem az utóbbi, „új” manifesztumunkat – „a derengést mára itt-ott jól látható körvonalak váltották fel. Magyarország jó ideje a saját útját járja, így csak most igazán nagy a tét”.

Ez a helyzet részünkről ritmusváltást és az előzőeknél jóval nagyobb felelősségvállalást igényelt: a szerkesztőség kibővült, a külalak megújult, és negyedévessé váltunk, amely jobban segíti a fókuszált gondolatok kulturális-politikai célba juttatását. Nincs tehát hagyományszakadás, féltékenyen őrizzük a lap kontinuitását (nem indult például új folyam, a szerkesztőbizottság integráns, az alapítók sokkal közelebbről figyelik a lépéseinket), és azon dolgozunk, hogy az eredeti szándék hatványozottan érvényesüljön most, amikor időben közelebb jutottunk céljainkhoz.

2018 nyara és 2020 ősze között kereken tíz lapszámunk jelent meg az új külalakkal, illetve azzal a többlet-feladatvállalással, amely elsősorban kulturális területen (ideológiateremtés, történetmesélés, tudományos munka) érvényesül – bár én hiszek benne, hogy a hosszú távú kulturális munka egy idő után egészen konkrét politikai következményekkel jár. Ezen idő alatt közel 200 írás jelent meg nálunk, teleírtunk több mint 1500 oldalt, ez megfelel egy tucatnyi könyv terjedelmének. Az egyes blokkösszeállítások, amelyek mindig a lap közepén jelennek meg és annak szellemi fennsíkját jelentik (ehhez csatlakozik a címlapkép figuratív kialakítása és a lapbelíveken elszórt idézetek, mint afféle gondolati spórák sora), rendre olyan témákról szóltak, amik középtávon meghatározóak és közös világnézetünk számára jelszavasíthatók. Sorrendben:

Konzervatív korszak, Forradalom, Nemzeti szuverenitás, Mi a jobb?, Többségi demokrácia, Európai civilizáció, Teremtésvédelem, Nemzeti összetartozás, Testpolitika, Posztliberalizmus.

Meglévő fogalmakat akarunk elmélyíteni, vagy éppen új kifejezéseket elterjeszteni: előbbire példa a „konzervatív korszak” és a „többségi demokrácia”, utóbbira a „teremtésvédelem” és a „posztliberalizmus”. Ha ezek meg tudnak gyökeresedni, akkor a nyelvi küzdelemben előretolt sáncokra teszünk szert -márpedig aki a nyelvben hegemóniát tud szerezni, az jó alapadottságokkal fog bírni a kulturális hegemónia birtoklásához.

A Békés Mártonnal készült teljes interú a Vasarnap.hu oldalán olvasható.