Minden a kultúrával kezdődik, és oda is tér vissza, és igen, harc zajlik, magáért a kultúráért. Ez Békés Márton új könyvének, a Kulturális hadviselésnek a témája.

– Nekünk azt tanították, első a gazdaság!

– Hosszú a marxizmus árnyéka, ráadásul rokona a neoliberális kapitalizmusnak, mindkettő anyagelvű, képesek is együtt dolgozni. Márpedig a Biblia is arról ír, hogy az Ige lesz testté, és nem fordítva. Egyébként is, kultúra alatt a legtágasabb szellemi horizontot kell érteni, az ugyanis nemcsak a könyvkiadást és a táncházmozgalmat jelenti, hanem beletartozik a szimbólumoktól a férfi-nő kapcsolatig minden. Kulcsa pedig nem más, mint a nyelv. Mert mi is lehetne kulturálisan gazdagabb értelmű ennél?

– Nap nap után győzködnek bennünket arról, hogy véget ért a történelem, véget ért a politika, kössünk egyezséget, Békés Márton szerint viszont tartani kell a frontokat, mert háború van. Nem a kultúrák között, hanem a kultúráért!

– Elérkezett a „történelem vége”, kihaltak az ideológiák – ez az altatás módszere, ami azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, kedves jobboldaliak, menjetek szépen haza. A másik módszer épp az ellenkezője: bejelentik, hogy éles kultúrharc zajlik. Ez már inkább igaz, csakhogy ezt meg éppen ellenünk vívják! Itthon száz éve támadja a progresszió a konzervativizmust. Lukács György 1919-es közoktatásügyi népbiztossága óta küzdenek a kultúra teljes birtokbavételéért. Ez a harc egyszer a politika megkerüléséért, máskor felülírásáért, van, hogy a változások előkészítéséért, olykor meg az eredményeinek a megőrzéséért folyik. Aktuális példái az MTA, a CEU és az SZFE körüli katlancsaták. Szeretnék, ha a kultúra definiálása, a nyelv uralása, a gondolatok meghatározása a balliberális oldal kizárólagos hitbizománya lenne, pontosabban maradna. Az elmúlt tíz év történései pontosan azért váltottak ki hatalmas felháborodást belőlük, mert kiderült, hogy a kultúra nem csak az övék. A jobboldal komolyan veszi és kezdi belakni a kulturális teret.

– Furcsa, hogy Ön az olasz Gramscit állítja a jobboldali törekvések szellemi hátterébe. No de Gramsci marxista gondolkodó volt!

– Ő mondta, hogy a kulturális hegemónia megteremtése a legfontosabb. Szerinte lassú áthatással, ideológiai munkával kell a kultúra terepét – benne a szimbólumteremtéssel és tudástermeléssel – átvenni. Ha ugyanis ez sikerül, akkor a kultúra területén megszerzett többség egy idő után politikai többséggé válik. Azt is írta, hogy a katolikus egyház volt ennek az atyamestere, amely a kongregációkon, plébániákon, szerzetesrendeken keresztül áthatotta az olasz nép egészét a maga vallásos fogalomkészletével, és később a polgári pártok ezen a szemantikai mezőn erősítették meg hatalmukat. Szeretném, ha a Gramsci által eldobott bumeráng a kezükbe repülne vissza. Gramsci egyébként antisztálinista volt, baloldaliként is „népi-nemzeti” értelmiséginek vallotta magát, pályája végére szerintem szakított a materializmussal is.

Békés Mártonnal készült teljes interjú a Magyar Demokrata friss számában olvasható.