A „kultúrharc” fogalma nem kultúrák közötti háborút, hanem a kultúráért zajló küzdelmet jelenti – nyilatkozta Békés Márton a Mandinernek.

A „testpolitika” a legújabb Kommentár témája. Mi köze van a politikának a testhez, és milyen kísérletek történnek az emberi test megváltoztatására napjainkban?

Test és politika mindig is összefüggött egymással, hiszen a politika az emberi testek elrendezését jelenti: hierarchikusan, kategóriák szerint, vagy mellérendelő módon, individuálisan, vagy pedig – az általunk favorizált módon – egy közösségelvű megoldás mentén. Ez a funkcionális, egymást kiegészítő egyenlőtlenségeket egy olyan nagyobb – keresztény olvasatú, transzcendens és/vagy antik eredetű, természetjogi megalapozású – rendbe illeszti, amely az ember előtt és tőle függetlenül jött létre. Eszerint a „testpolitika” jelenti a politika kollektív testét és az egyéni emberi test méltóságát is.

Mint minden Kommentár-lapszám blokkösszeállításakor, ez esetben is egy fogalmat magyaráznak meg szerzőink, amelynek során az adott kifejezés több aspektusát világítják meg. Ilyen szókapcsolataink voltak eddig például a „konzervatív korszak”, a „nemzeti szuverenitás”, az „európai civilizáció”, a „többségi demokrácia” vagy a „nemzeti összetartozás”. Jelen esetben Csejtei Dezső bevezető tanulmányában egy nem metafizikai humanizmust alapoz meg, Harari ellen Heidegger mellett döntve, Szilvay Gergely a két stabil nem védelmében lép föl a relativista transzideológia ellenében, Pogrányi Lovas Miklós az élet- és családvédelem keresztény szempontjait fogalmazza meg, méghozzá olyan tendenciák ellen, mint a transzhumanizmus, az abortusz vagy az eutanázia, Horváth Márk és Lovász Ádám a technológia testbe hatolását és az emberi egzisztencia digitális elszegényítését kritizálja, a szerb Misa Ðurković a nemzetközi LMBTQ-lobbi tőkeérdekű és szuverenitássértő logikáját tárja fel, végül a quebeci Jean Renaud egy hosszabb Molnár Tamás-kommentárban a radikális technokritika keresztény távlatát mutatja meg.

Lehetséges-e, hogy lesz pozitív hozadéka is a test megváltoztatására tett tudományos kísérleteknek? A protézisek is a test megváltoztatásáról szólnak, mégsem tiltakoznak ellene a konzervatívok. Hol a határ a pozitív és elítélendő változtatások között?

Erre a kérdésre a hazai életvédő mozgalom számos nagyszerű fóruma tud helyes választ adni, mint a Vasárnap.hu közössége, a Hetek című hetilap vagy a HírTV Credo című műsora, Földi-Kovács Andreával. Én is innen tanulok. Abban biztos vagyok, hogy az emberi szenvedést mérsékelni, az élet továbbadására minél többeket képessé tenni és az élet időtartamát meghosszabbítani az élet diadalát jelenti.  Mindez azonban nem történhet a teremtett élet egyszer és mindenkorra adott alaptörvényei ellen.

Elon Musk nemrég arról beszélt, hogy szeretné, ha az agyunkba helyezett csippekkel el tudnánk menteni az emlékeinket. Lesz-e egyáltalán szükség még történészekre, ha ez egyszer megtörténik? Végül minden állást és feladatkört átvesznek a robotok?

Elon Musk gondolkodása és cselekvése önmagában is jól példázza a posztmodern Prométheuszok ember, család, állam és nemzet nélküliségét, sőt ezekkel való nyílt ellenségességét, amelyet a racionalista hübrisz, a könyörtelen tőkelogika és az olyannyira ünnepelt „kreativitás” gonosz háromszöge sugall nekik. Számukra az idő és a tér határai, a szellem és az anyag törvényszerűségei, az emberi tudat kapacitáskorlátja és az érzelmek állandósága nem jelent semmit, sőt éppen ezeket az örök végességeket szeretnék egy transzhumán fázis után egy ember nélküli, minden értelemben embertelen – poszthumán – jövőben felszámolni.

Ezzel kapcsolatban, jól jövendölte Emil Cioran, valóban „az apokalipszis és az utópia egybeolvadásának” tanúi lehetünk; pontosabban nem leszünk, hiszen megvalósulásához nem kell embernek élnie a Földön, sem pedig ezt regisztráló személyek – történészek, filozófusok, írók, művészek – nem szükségesek hozzá.  A Google-ideológus Raymond Kurzweil vagy a „kaliforniai ideológia” szekuláris aprószentjei – Jeff Bezos, Steve Jobs, Mark Zuckerberg – mind-mind olyan óriáscégek felépítéséért felelősek, amelyek nemcsak a kapitalizmust helyezik kognitív alapra, de minden nemzeti és demokratikus kötöttség nélkül tervezik meg az emberiség jövőjét. A Szilícium-völgy azzal, hogy egy startup-emberiséget akar létrehozni, valójában az ember – mint istenképmás, egyszeri és megismételhetetlen egzisztencia, akarattal és reményekkel bíró teremtmény, társakra vágyó közösségteremtő – elleni háborús bűnöket hajt végre. Szerintem ez a digitális zsarnokság gyakorolja a legnagyobb, mert láthatatlan, ellenőrizhetetlen és nagyon nehezen körvonalazható fenyegetést ránk.

A Békés Mártonnal készült teljes interjú a Mandiner oldalán olvasható.