Május és június folyamán két alkalommal is olyan hangfelvételeket mutattak be a sajtónyilvánosság előtt Ukrajnában, amelyek Joe Biden egykori amerikai alelnök és jelenlegi elnökjelölt, valamint Petro Porosenko volt ukrán elnök számára is kompromittálóak lehetnek. Az elnöksége idején szélsőségesen nacionalista retorikát alkalmazó és az ország elsőszámú hazafiaként pózoló Porosenko a felvételek alapján egy külföldi hatalom szófogadó bábjának tűnik, míg Biden kapcsán ugyanazokat a vádak vethetők fel, amelyekkel a demokraták illették Donald Trumpot az elmúlt évek során. A XXI. Század Intézet elemzése az ukrán–amerikai kapcsolatokban tavaly kibontakozott kölcsönös beavatkozási botrány hátterét és lehetséges következményeit vizsgálja a legújabb fejlemények tükrében.
Obama-gyarmat Ukrajnában
Andrij Derkacs ukrán független parlamenti képviselő előbb május 19-én, majd június 22-én tartott sajtótájékoztatót, amelyeken több részletet közölt a Joe Biden és Petro Porosenko között 2016-ban folytatott telefonbeszélgetésekből, valamint egy John Kerry volt amerikai külügyminiszter és Porosenko között 2015 végén lezajlott társalgásból. Petro Porosenko ellen a felvételek kapcsán eljárás is indult hazaárulás vádjával, hiszen egészen nyíltan utasításokat fogadott el Joe Bidentől. Igaz, ezek az eljárások nem nagyon mozdultak el a holtpontról, ahogy a többi, a volt elnök ellen korábban megkezdett ügy is lassan halad, egyes ukrán elemzők és ellenzéki politikusok szerint az új kormányzattal kötött kompromisszum, mások szerint viszont éppen a nyugati hatalmak nyomásgyakorlása miatt. Porosenko a hanganyag alapján szolgálatkésznek és együttműködőnek mutatkozott Bidennel szemben a legkülönfélébb kérdésekben, legyen szó a lakossági közszolgáltatási díjak emeléséről, a főügyész leváltásáról vagy az új miniszterelnök személyéről.
A 2016-os kormányváltást követően Biden kérésére Porosenko személyesen garantálta, hogy a távozó miniszterelnök, Arszenyij Jacenyuk ellen nem indul egyetlen büntetőeljárás sem. Porosenko azzal dicsekedett az amerikai alelnöknek, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérését túlteljesítve 75% helyett 100 százalékkal emelték meg a rezsidíjakat.
Emellett vállalta, hogy megzabolázza Volodimir Hrojszman kormányfőt, aki módosítani akarta az IMF által szabott feltételeket. Porosenko ezen kívül javasolta az amerikai alelnöknek, hogy jelöljenek ki egy kontaktszemélyt, aki az újonnan kinevezett főügyész mellett tanácsadóként tevékenykedve fogja ellenőrizni annak munkásságát.
Külön érdekességet jelent, hogy Porosenko többször is kérte Bident, hogy gyakoroljon nyomást az ukrán politikai élet bizonyos szereplőire. A Jacenyuk-kormány bukását követően saját pártfogoltja, Hrojszman számára keresett megfelelő számú támogatót az ukrán elnök, ebben pedig Bidenhez fordult segítségért, hogy vegye rá az Andrij Szadovij lembergi polgármester által vezetett Szamopomics-frakciót az új miniszterelnökjelölt támogatására. Porosenko hangsúlyozta felháborodását, amiért a szerinte nyugatiak által pénzelt frakció nem hajlandó a kompromisszumra, miközben Hrojszman személyét Nyugaton is megfelelőnek találták. Egy másik alkalommal pedig azt kérte Bidentől, hogy jelezze az egyik legnagyobb parlamenti frakciót vezető ex-miniszterelnök, Jacenyuk felé támogatását az új főügyész személyét illetően. Ukrajna vezető politikusai tehát – legalábbis alkalmanként – az amerikai alelnökön keresztül kommunikáltak egymással.
Porosenko a több beszélgetést is bemutató felvételeken majd minden alkalommal hangsúlyozta a Bidennel szembeni lojalitását és szolgálatkészségét, egyszer pedig saját „őrangyalának” nevezte az amerikai politikust.
A kontraszt, amely az országa függetlenségét az oroszokkal szemben megóvó hazafi és a felvételekből kirajzolódó, külföldi vezetők előtt meghajló politikus képe között feszül, óriási, ennek ellenére – jelen állás szerint legalábbis – nem jelenti a volt elnök politikai pályafutásának végét. Porosenkonak ugyanis saját térfelén, vagyis az EU felé orientálódó, és/de radikális nacionalista nézeteket képviselő szavazórétegben nincs komoly kihívója. (A legutóbbi választások alkalmával feltűnt és a Soros-közeli NGO-k által támogatott Holosz [Hang] nevű projekt támogatottsága összeomlott, a párt vezetője, Szvjatoszlav Vakarcsuk énekes pedig képviselői mandátumáról is lemondott.) A tavaly Porosenkótól elszivárgó szavazók így visszatértek az egykori elnökhöz, aki ennek köszönhetően a közvéleménykutatások szerint még némi népszerűségnövekedést is el tudott érni, saját szavazótáborát pedig kielégítik az oroszbarát revansról és az ellene folyó eljárások politikai jellegéről szóló magyarázatok.
Befolyásszerzés Sorostól a Demokrata Pártig
Donald Trump választási kampánya során, majd elnökké válását követően kritikusai és ellenfelei körében tényként kezelt közhellyé vált, hogy megválasztását Vlagyimir Putyin és az orosz titkosszolgálatok segítették az online térben folytatott célzott propaganda, valamint hackertámadások által. Ezek az állítások azt követően is a köztudatban maradtak, hogy a vádak kivizsgálására létrehozott bizottság eredményeit összegző ún. Mueller-jelentés semmilyen bizonyítékot nem talált azokra vonatkozóan.
2019 tavaszán azonban egy másik beavatkozási botrány látszott kibontakozni, miután Trump környezete egyre gyakrabban vetette fel, hogy az ukránok közreműködhettek Hillary Clinton kampányában. A kiindulópontot az jelentette, hogy 2016 nyarán, az amerikai elnökválasztási kampány idején hozták nyilvánosságra Ukrajnában a 2014-es Majdan előtti, oroszbarátnak tekintett kormánypárt, a Régiók Pártja ún. fekete könyvelését, amelyben Trump kampányfőnökének, Paul Manafortnak a neve is szerepelt, aki ennek alapján 12,7 millió dollár értékű juttatásban részesült tanácsadói szolgálataiért. Nem sokkal később Manafort távozott a republikánus jelölt kampánycsapatának éléről, egyes ukrán politikusok pedig nagy örömmel jelentették be, hogy Trump elnöki reményeinek vége.
A Manafort nevét is tartalmazó könyvelést az a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) hozta nyilvánosságra, amely a Majdan után a Soros-hálózat és az amerikai kormányzat támogatásával jött létre, és amelynek vezetője, az azóta korrupciós ügyben elmarasztalt Artem Szitnik mellett a Demokrata Párt körüli hálózatok nemzetközi és ukrajnai képviselői mai napig kiállnak. Ugyancsak a Szitnik vezette NABU, valamint a szintén nyugati támogatással életre hívott Különleges Korrupcióellenes Ügyészség volt az, ahol a Burisma Holdings nevű ukrán gázvállalattal kapcsolatos ügyek egy része elkallódott.
A Burisma Holdings tulajdonosa Mikola Zlocsevszkij ukrán oligarcha, a Majdan előtti időszak környezetvédelmi minisztere, aki ellen a 2014-es fordulatot követően egy sor nyomozás indult. Zlocsevszkij az ügyek számára negatív kimenetelének elkerülése érdekében nemzetközi imázsépítésbe kezdett, aminek részeként cége élére Aleksander Kwaśniewski volt lengyel elnök került, a Burisma jogásza John Buretta volt amerikai helyettes főügyész lett, az igazgatótanács tagjai közé pedig bekerült Joe Biden amerikai alelnök fia, Hunter Biden, az ő üzlettársa, Devon Archer, valamint John Kerry amerikai külügyminiszter korábbi tanácsadója, David Leiter. A nyugati csapat működése eredményes volt, ugyanis 2017 januárjában megegyezés született az ukrán főügyészség és a Burisma között a cég elleni eljárások megszüntetéséről, a vállalat pedig törlesztette jelentős összegű adóhátralékát.
Az ügy valószínűleg nem váltott volna ki túlzott érdeklődést az amerikai közvéleményben. 2018 januárjában azonban Biden személyesen ismerte be, hogy nyomást gyakorolt az ukrán kormányzatra Viktor Sokin főügyész leváltása érdekében.
Biden egy egymilliárd dolláros amerikai támogatás visszatartásával zsarolta Porosenkót és Jacenyukot, akik végül eleget is tettek kérésének, és távozásra bírták Sokint. Mivel a következő főügyész, Lucenko lezárta a Burismával kapcsolatos ügyeket, felmerült, hogy Biden aktív szerepvállalása Sokin leváltásában nem annyira annak az ügyészség reformját akadályozó magatartásában keresendő – mint a hivatalos magyarázat állította –, hanem fia céges szerepvállalásával lehet összefüggésben. Erre természetesen Trump és csapata is ráharapott, az amerikai elnök pedig tavaly az új ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetése során fel is vetette a témát. Ez a beszélgetés az idei eredménytelen impeachment-eljárás kiindulópontjává vált, mondván, Trump saját politikai céljai érdekében, hatalmával visszaélve gyakorolt nyomást egy másik ország vezetőjére, hogy segítsen kompromittáló anyagokat szerezni leendő riválisa, Joe Biden ellen.
„Gázos” ügyek
Az impeachment-eljárás, akárcsak az orosz beavatkozási botrány kapcsán folytatott nyomozás, nem vezetett a demokraták számára kedvező eredményre, és Trump megtarthatta hivatalát. Az újonnan napvilágra került felvételek rámutatnak arra, hogy Joe Biden sokkal komolyabban próbálta befolyásolni az ukrán vezetést, mint ahogyan azt az inkriminált telefonbeszélgetés során Trump tette.
A demokraták azzal vádolták Trumpot, hogy az Ukrajnának szánt támogatások visszatartásával zsarolta Zelenszkijt, a felvételek azonban – Biden személyes beszámolója után – újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az amerikai alelnök annak idején ugyanezt tette.
Az eddig nyilvánosságra hozott hanganyagokon ugyan nincs kimondva, hogy Sokin leváltása a Burisma ügyével van kapcsolatban, csupán a főügyész által okozott „károkra” utal az amerikai alelnök, amelyet utódjának majd helyre kell hoznia, a közvetett bizonyítékok elég jelentősek ahhoz, hogy ne lehessen teljesen elvetni ezt a lehetőséget. A felvételek szerint ugyanis Bidenen kívül Kerry is szorgalmazta a főügyész leváltását – Biden aggodalmára hivatkozva –, aki pedig nem csak korábbi tanácsadója révén érintett az ügyben, hanem azáltal is, hogy mostohafia, Chris Heinz Hunter Biden és Devon Archer üzlettársa abban a Rosemont Seneca nevet viselő vállalatban, amelyen keresztül az ifjabb Biden és Archer kifizetése a Burisma részéről történt.
Biden és Kerry, valamint környezetük egyébként is számos szálon kötődnek a gázszektorhoz, elsősorban olyan, a cseppfolyósított gázüzletben érdekelt vállalatokhoz, mint a Cheniere Energy, a Western LNG vagy a Tellurian. Utóbbi igazgatói között található Amos Hochstein amerikai energetikai diplomata, Biden közeli munkatársa, aki Kerry külügyminiszter helyettese is volt egy időben, emellett pedig 2017 óta az ukrán állami kőolaj- és földgázvállalat, a Naftogaz felügyelő bizottságának is tagja. A felvételekről azonban kiderül, hogy Hochsteinnak ezt megelőzően is komoly szerepe volt az ukrán cég irányításában, és amolyan „felvigyázóként” működött annak vezetése mellett. Ennek fényében cinikusan hathat, hogy az impeachment-eljárás során az a vád is felvetődött, hogy Trump ügyvédje, Rudy Giuliani, New-York korábbi polgármestere két amerikai–ukrán üzletember, Lev Parnasz és Ihor Fruman segítségével próbálta elérni a Naftogaz vezetésének leváltását. Hiszen a felvételek szerint éppen Biden volt az, aki beleszólt az ukrán vállalat irányításába, és már 2016-ban egészen nyíltan figyelmeztette Porosenkót, hogy akadályozza meg az ukrán miniszterelnököt a Naftogaz vezetőjének, Andrij Koboljevnek a leváltásában.
Biden ellenfelei
A felvételeket nyilvánosságra hozó Andrij Derkacs magát és csapatát mint korrupcióellenes harcosokat prezentálja, Petro Porosenko azonban Ihor Kolomojszkij oligarchához és az orosz titkosszolgálatokhoz köti Derkacsék tevékenységét. Bár az orosz szál emlegetése inkább tekinthető bevett politikai szófordulatnak, mint tényekkel megalapozott állításnak, Kolomojszkij valóban érdekelt az ügyben. Biden ugyanis a felvételek alapján támogatta az oligarcha tulajdonában álló, Ukrajna legnagyobb bankjának számító PrivatBank államosítását, sőt a „fenékbe fúródott tüskéhez” hasonlította Kolomojszkijt, aki mai napig pereskedik a bankja tulajdonjogáért. A PrivatBank visszaszerzésétől véglegesen a nemrégiben hozott új banktörvény vághatja el az oligarchát, amelyet szintén a demokratákhoz közeli nyugati érdekeltségű hálózatok szorgalmaztak, így minden oka megvan rá Kolomojszkijnak, hogy fellépjen ellenük. Derkacs a Bidennel szembeni nyomozása során valóban szorosan együttműködik az oligarchához közelállónak tekintett személyekkel, mint például Olekszandr Dubinszkij képviselővel, aki többek között a nyugati befolyás elleni fellépéséről ismert, és a „Soros-fiókák” jelentésű „szoroszjata” kifejezés ukrán közbeszédben való meghonosítója volt.
Derkacs és a Bidenhez közeli hálózatokat leleplezni szándékozó csapata azonban, amelyben egykori diplomaták, ügyészek és képviselők is szerepelnek, Rudy Giulianival is együtt dolgozik. Így szinte mindannyian szerepeltek a tavaly decemberben az One America News nevű, Trumpot támogató tévécsatorna három részes dokumentumsorozatában, amelynek célja az impeachment-vádak ukrán tanúk vallomásai révén történő ellensúlyozása volt.
Ezek alapján nyitott a kérdés, hogy kik állhatnak a hangfelvételek kiszivárogtatásának hátterében, és az ukrán vagy az amerikai politikai életre próbálnak nagyobb hatást gyakorolni vele. Mint fentebb említettük, Porosenkót illetően nem járt súlyosabb következményekkel a felvételek nyilvánosságra kerülése, és jelen állás szerint az Egyesült Államokban sem kavart nagyobb vihart. Tekintettel az USA-t jelenleg megrázó válságra, nem valószínű, hogy az ügynek döntő jelentősége lesz a novemberi választások szempontjából, annál is inkább, mivel az elmúlt évek kölcsönös beavatkozási vádjai jórészt immunissá tehették az amerikai választókat az ilyen találgatásokat illetően. Változást csak az hozhat, amennyiben Derkacs, aki állítása szerint többszáz felvétellel rendelkezik még, az elnökválasztás hajrájához közeledve olyan anyagokat is nyilvánosságra hoz, amelyek közvetlen bizonyítékot szolgáltatnak az általa felvázolt nemzetközi korrupciós hálózat létezésére (már amennyiben léteznek ilyen anyagok).
Az eset azonban így is tanulságos, hiszen fontos adalékot jelentenek egyrészről a Majdan utáni ukrán–amerikai kapcsolatok jellegét, másrészről a Demokrata Párt külföldi és belföldi működését illetően is.
