Az elmúlt 12 évben a hazai médiapiac jelentősen átalakult, amelyet a korábban domináns baloldali-liberális fórumok a sajtószabadság sérelmeként élnek meg, külföldi támogatóikkal együtt, míg a rendszerváltoztatás utáni húsz évben mindvégig kisebbségben dolgozó jobboldaliak éppen annak visszaállásaként üdvözölnek. A sajtóviszonyok hazai és európai alakulásáról szólt a XXI. Század Intézet Médiaegyensúly című konferenciája.

Soha nem látott médiapluralizmus

A konferencia vendégeit Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója köszöntötte. A történész beszédében elmondta, hogy a rendszerváltoztatás után is rengeteg minden maradandónak bizonyult az élet különböző területein kialakított hatalmi struktúrákból, a posztkommunista kontinuitás egyik pedig éppen a média területén nyilvánult meg az egyik legszembetűnőbben. Az elmúlt évtizedekben vívott médiaháborúk pedig éppen azért törtek ki, „mert a jobboldal először saját nyilvánosságot, majd méltányos versenyt, de legalább egyenlő feltételek szeretett volna”, a másik oldal ezt azonban szinte sértésnek tekintette.

A rendezvény első, Médiarendszerváltás címet viselő kerekasztal-beszélgetése során Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész professzor, a XXI. Század Intézet főigazgatója fontos kiindulási pontként jelölte meg, hogy a rendszerváltoztatás során a németek kivásárolták a magyar sajtót, és ezáltal külföldi kézbe került a tájékoztatás is. Stefka István, a Pesti Srácok lapigazgatója egyetértett és hozzáfűzte, hogy ebben az időszakban elvárható lett volna, hogy a többpárti, demokratikus parlamentáris rendszer kialakulása után a médiában is érvényesüljön a pluralizmus, ám a volt nómenklatúra nemcsak a gazdaság feletti hatalmat szerezte meg, hanem a média feletti irányítást is.

Schmidt Mária szerint a nyugatiak lepaktáltak a posztkommunistákkal, ráadásul azáltal, hogy a médián keresztül befolyást, politikai akaratot és a közvélemény kézben tartását megszerezték, meg is erősítették őket. Ilyen ellenszéllel szemben pedig rendkívüli sikernek tekinthető, hogy MDF megnyerte az első szabad választásokat, és nemzeti kormányt alakított, sőt ki is töltötte négy éves ciklusát a kormány, ami a térségünkben egyedülállónak számított.

Schmidt Mária szerint a probléma egyik gyökerét az jelenti, hogy a legtöbbször külföldi álláspontot képviselő ellenzék ahhoz szokott hozzá, hogy a sajtó az ő kezükben van, és ezáltal őket is szolgálja. Azok az újságírók, akik az 1990-es évek során – hamisan, politikai szándékok által vezérelve – az antiszemitizmus vádjával lehetetlenítették el a jobboldali politikusokat, most újonnan „Putyin-bérencnek” hívják azokat, akiket le akarnak járatni. Ezeknek a címkéknek Nyugaton kell egyértelműnek lenniük, hiszen logikájuk szerint ezzel bizonyítani lehet, hogy ők a nyugati fősodornak megfelelő kulturált emberek, akik szemben állnak a szalonképtelen jobboldaliakkal. Azonban azt el kell fogadnia a másik oldalnak, hogy az a világ már nem fog visszajönni, ahol ők monopolhelyzetben vannak, mivel ők is csak egy szereplővé váltak a sok közül, és a hazai médiapiac 50–50 százalékban megosztottá, és kiegyensúlyozottá vált.

Igény mutatkozik a realista újságírásra

A második, Nyugati mérce címet viselő kerekasztal-beszélgetés során Boris Kálnoky, az MCC Média Iskolájának vezetője kiemelte, hogy a nyugati világban mind üzleti, mind hitelességi válság figyelhető meg a hagyományos médiumok területén. Egyrészről az olvasók – részben az internet elterjedése miatt – nem hajlandóak fizetni a hírekért, másrészről pedig a vélemények kerültek előtérbe a tények helyett. A közszolgálati médiumok kapcsán úgy vélekedett, hogy ne várjunk el semmiféle függetlenséget, hiszen nem az állampolgároktól, hanem az államtól kapják a pénzt. Saját németországi tapasztalatait megosztva kifejtette, hogy kritikát a német kormánnyal szemben nem fogalmaznak meg a köztévében, és a kancellári interjúk során egyetlen kritikus kérdés sem merül fel, csak kormánydicsőítés folyik.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a magyarországi ellenzék kényelmes pozícióba helyezkedik ebben a kérdésben, áldozatként mutatja be magát, hogy nem tudja elmondani a véleményét, holott csak a múlt héten több mint 70-szer hívták meg az ellenzéki képviselőket a közszolgálati televízióba, amiből csak néhány alkalommal éltek a lehetőséggel. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek válságai (migrációs, koronavírus-járvány, orosz–ukrán háború) során minden vélemény szabadon jelenhetett meg a hazai nyilvánosságban, míg a nyugati liberális mainstream-ben ez nem volt így, a fősodortól eltérő véleményeket rendre radikálisnak és szélsőjobboldalinak titulálták. Most a háború kapcsán ugyanezzel a megbélyegzéssel találkozhatunk, aki nem áll be száz százalékban a fősodorba, az rögtön Putyin-bérenccé válik.

Az MCC Média Iskolájának vezetője ismételten német példát emlegetett fel ennek kapcsán, és úgy fogalmazott, hogy miután az országban egyhangú újságírói kultúra van, ezért a mainstream médiumok félnek megírni a valóságot. Ezzel párhuzamosan azonban egy fejlődő ellenpólus kezdett el formálódni, a Cicero és a Berliner Zeitung például nem tartják magukat konzervatívnak, ám realista alapokon közelítenek az újságíráshoz, míg a Tichy’s Einblick deklaratívan konzervatív értékalapon válik egyre népszerűbbé.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője ezzel összhangban megemlítette az önkéntesen kikiáltott ún. tényellenőrök megjelenését és elfogult tevékenységét, akik már Magyarországon is felbukkantak. Példaként hozta fel Joe Biden fia, Hunter Biden elhagyott laptop-botrányát, amiről a fősodratú média hallgatott, a Facebook pedig egyenesen törölte és cenzúrázta az ezzel kapcsolatban megjelenő tartalmakat, attól való félelmükben, hogy ezáltal a Demokrata elnökjelölt elbukhatja a 2020-as választást. Seres László újságíró, blogger elismerte, hogy valóban hiba volt, hogy ezek a médiumok szőnyeg alá akarták söpörni ezt a botrányt, és azzal is egyetértett, hogy a Facebookos tényellenőrök tevékenysége „borzalmas”. Mindehhez azt is hozzátette, hogy meg kell szűnnie annak a gyakorlatnak, hogy a Twitterről és a Facebookról eltávolítják a konzervatív hangokat, ügyelve természetesen arra az érzékeny határvonalra, hogy a szólásszabadság ne csapjon át gyűlöletkeltésbe.

Deák Dániel ennek kapcsán megjegyezte, hogy a gyűlöletkeltő, rasszista beszédet ahogyan sem a közbeszédben, úgy a közösségi médiában sem szabad megengedni, ám ne egy nagy cég döntse el, hogy mit kell törölni, hanem a hatályos nemzetállami jogszabályok.

Vége a hagyományos médiáknak?

A konferencia harmadik kerekasztal-beszélgetése Egyensúly a médiában címmel az elmúlt 12 év folyamatait volt hivatott megvitatni, a résztvevők azonban hamar a médiában a technológiai fejlődés következtében történt és jövőben történő változások felé terelték a beszélgetést. Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke szerint a hagyományos médiák jelentősége ugyan csökken, azonban még mindig fontos szerepet játszanak, igaz, jelentős generációs különbségek vannak. G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a média harci terep, de lehetséges, hogy a ma szemünk előtt zajló vita a jobboldal és baloldal közt idejét múlt, hiszen történt egy technológiai ugrás.

A szembenálló „törzsek” így a hagyományos média utódvédharcai közepette vívják küzdelmüket egymás ellen. Kulifai Máté, a Hetek főszerkesztője egyetértett abban, hogy megváltoztak az újságírók feladatai, emiatt pedig a minőségi cikkírás háttérbe szorult. Az új platformok algoritmusai sem az értékeket díjazzák, inkább a cinizmust és nihilizmust, és nem a nemzeti-keresztény oldalnak kedveznek, hiszen annak üzeneteit sokkal nehezebb lefordítani ezeknek a nyelvére.

Koltay András arra is rámutatott, hogy az új platformok a társadalmi kohéziót is rombolják, mivel egymástól elkülönülő szigeteket teremtenek, ezzel szemben az NMHH elnöke a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta. Kulifai Máté azt emelte ki, hogy a megváltozott médiafogyasztási trendek ki tudnak termelni pozitív sikertörténeteket is, ugyanakkor túl sok hír, információ és tartalom van, amelyet a fogyasztó már képtelen feldolgozni.

A XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója szerint azonban a változásokkal szemben „nem lehet keresztbe feküdni”, ki kell ismerni az új harci terepeket, és annak megfelelően kell felvenni a kesztyűt. Aki az új világ ellen megy, tragikus hős lesz, de a világ folyását nem tudja megváltoztatni, majd hozzátette, hogy a politika fel fog zárkózni a világhoz, a kampányok során ez már látszott. Emiatt azonban a politika tartalma is át fog alakulni, Donald Trump pedig már a politika alakváltozásának szimptómájának tekinthető. G. Fodor Gábor arra is rámutatott, hogy ma sem olyan siralmas a helyzet és régen sem volt olyan idealisztikus, mint amilyennek ma látjuk.