2010-ben Orbán Viktor kijelentette, hogy „forradalom történt a választófülkékben”: a jobboldali történelmi felhatalmazást kapott arra, hogy lezárja a rendszerváltoztatást. Szakítani kell azzal a szemlélettel, tette hozzá választási győzelmi beszédében, hogy „horizontunk csak cipőfűzőnkig terjed”, majd felsorolta egy új, évtizedes távlatokban mérhető államépítés alapértékeit: munka, otthon, család, egészség és rend. Ennek szellemiségében 2011-ben a parlament elfogadta az Alaptörvényt, amelynek preambulumban (Nemzeti Hitvallás) is megfogalmazott célja, hogy lefektesse a szuverén Magyarország olyan régi-új fundamentumait, amelyek visszanyúlnak az eredethez, azaz történelmi folytonosságot mutatnak, ugyanakkor szakítanak az „átmenet két zavaros évtizedének” politikai magatartásformájával, a nyugati típusú liberális demokráciák kritika nélküli másolásával. A jobboldal – az elmúlt tizennégy év során – megtörte a posztkommunizmusban fennálló balliberális politikai hegemóniát, illetve egy olyan új, közösségelvű és munkaalapú politikai rendszert épített fel, amely a szüntelen demokratikus megerősítés (kétharmados választási győzelmek, nemzeti konzultációk, népszavazások), a következetes politikai praxis folytonossága és a mintateremtő kulturális üzenetek megszilárdítására tett kísérlet okán korszakká szélesedhet.

A XXI. Század Intézet sorozata a Nemzeti Együttműködés Rendszerének értékpillérjeit veszi sorra, elsőként a család régi-új fogalmának politikai meghatározását vizsgálja.

Értékrendi alapok

Az alábbiakat mint az egész Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapot biztosító filozófiai-társadalmi elveket és normákat szögezzük le, hiszen a politikai és kulturális megvalósulás ezek mentén bontakozik ki.

Az egymást követő Orbán-kormányok immár tizennégy éve egy olyan új, mintateremtő politikát követnek, amellyel szisztematikusan lebontották a „rendszerváltás rendszerét” (Tellér Gyula) és szakítottak a posztkommunizmusban megkérdőjelezhetetlen politikai magatartásformával, a nyugati progresszív célok és a kortárs liberalizmus kritika nélküli másolásával. A kormányzás politikai krédója nem írható le egyetlen klasszikus ideológiával, ám értékrendszere szervesen egymásra épül, illetve széleskörű egyetértés és soha nem látott társadalmi támogatottság övezi, azaz „konszenzusos hegemónia” (Békés Márton) jellemzi.

Az Orbán-kormányok filozófiája először is 1) szuverenista, hiszen követi a magyarság megmaradásának morális parancsát, eltér a nyugati liberális demokráciáktól, valamint önálló külpolitikát követ; másrészről 2) jobboldali, mert fontosnak tartja a társadalmi rendet és igyekszik olyan értékeket teremteni és megőrizni, amelyek túlmutatnak az emberi lét végességén; harmadrészről 3) konzervatív, annyiból biztosan, hogy visszanyúl az örök értékekhez, az eredethez, és ennek megfelelően közösségelvű társadalmat épít (ellentétben a liberálisok individualizmusával); végezetül a Nyugaton elterjedt „nyitott társadalommal” szemben 4) igyekszik a keresztény értékrendet és a humanizmust is beépíteni a politikai praxisba.

A család, mint elsődleges értékközösség

„Magyarországon egyértelmű alkotmányos szabályozásunk van. A házasság és a család azt jelenti, hogy férfi és nő. És mindegyikből egy: egy férfi, egy nő. Ez senki ellen nem irányul. Arról van szó, hogy mi egy négyezer éves tradíciót védünk” – mondta Orbán Viktor Strasbourgban, 2013. július 2-án. Ez a kijelentés azóta alkotmányos rangra emelkedett, az Alaptörvény egyértelmű megfogalmazása közszájon forgó axiómává szilárdult: „az apa férfi, az anya nő”. A 2010 óta tartó jobboldali államépítés fókuszába – a nyugati típusú liberális demokráciákkal szemben – nem az individuum, hanem a család került (illiberális demokrácia). Az Orbán-kormányok államfilozófiája szerint a család mint hagyományos együttélési forma egyrészt a társadalom és a nemzet építőköve, másrészt morális válasz a demográfiai problémákra (családtámogatási intézkedések), harmadrészt a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődéséhez szükséges keret (gyermekvédelmi törvény).

A család fogalmának meghatározásába az Orbán-kormány beépíti és ennek révén védelmezi a keresztény értékrendet. E szerint a család egy férfi és egy nő gazdasági, jogi, érzelmi és transzcendens közössége, amelynek gyümölcse a gyermekáldás. A család a társadalom legkisebb és legfontosabb alapegysége, amelynek támogatása és megvédése a társadalmi rend alapja. Mindamellett az orbáni politikában határozottan jelen van a moralitás: a család támogatása a magyarság megmaradásának záloga, illetve – ahogy a pandémia idején Orbán Viktor többször is kijelentette – ha baj van, akkor „a család az, amire első körben számítani lehet”. Ez alapján kijelenthető – ahogyan G. Fodor Gábor is fogalmaz Az Orbán-szabály című könyvében –, hogy „Orbán politikai gondolkodása metafizikai mélységeket nyit”, hiszen véges életünk a család megőrzésének okán nem a semmibe hull.

Visszatérés az eredethez

Mindezek szellemiségét követve a 2011-ben elfogadott Alaptörvény preambuluma (Nemzeti Hitvallás), amint már utaltunk rá, így fogalmaz: „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet.” Azaz a hagyományos családi közösség önmagán túlmutató értékeket hordoz, amelyeket politikai oltalom alá vesz a kormány.

A család alkotmányos definiálása tényszerű szakítás a posztkommunista időszak közönyével, illetve ellentétes a Nyugaton elterjedt progresszív szellemiségű meghatározással, ugyanakkor visszatérés is az eredethez. Ugyanis a magyar történeti alkotmány (vagyis a legtágabb értelmezésben a 10. századtól a 20. század közepéig ívelő, az állam és a társadalom működésének koronként változó, de folytonosságot mutató szabályai) szerint a nemzetségi szervezetben a vérségi szerveződés elve uralkodik, amelynek legfontosabb szintjei a kiscsalád, a nagycsalád és a nemzetség. A kiscsalád lényegében az anyát és gyermekeit jelenti, amihez a férfi mintegy kívülről, védelmezőként kapcsolódik. A következő szint a mai felfogás szerinti nukleáris családon túl kiterjedő rokonság. A nemzet könnyen belátható módon a családok családjaként szerveződik meg. Ez természetesen az általános emberi világ örök működési normáit is tükrözi, amelyhez visszatérést hirdetett a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

A nyugati típusú liberális demokráciák az ezredforduló óta mind alkotmányosan, mind pedig a társadalompolitikai intézkedéseket figyelembe véve igyekeztek fellazítani a hagyományos család kereteit. Éppen ezért – miközben az Orbán Viktor által vezetett kormányok nemzetközi színtéren is védték a család hagyományos fogalmát – 2022. december 22-én a magyar parlament megszavazta az Alaptörvény kilencedik módosítását, amelynek L. cikkelyének 1. bekezdése kimondja, hogy „Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”

A 2010 előtti posztkommunista társadalomszervezés tudatosan követte a nyugati liberális demokráciák individualista szellemiségét, éppen ezért minden esetben az egyént ruházta fel jogokkal és támogatta erkölcsi és anyagi eszközökkel. A nyugati típusú demokráciáktól eltérően az Orbán-kormány politikai krédójában az erkölcsi és anyagi támogatásban részesítendő és jogi előnyökkel felruházandó társadalmi alapegység nem az individuum, hanem a család.