A 2010-ben kormányt alakító Orbán Viktor egyik legfontosabb, ugyanakkor komoly szakmai-politikai kétkedést kiváltó ígérete volt, miszerint a következő évtizedben egymillió új munkahely fog létesülni. A munkahelyteremtéshez kötött állami beruházásoknak, az adókedvezményeknek és a közmunkaprogramnak köszönhetően a kormány a kitűzött célt elérte, illetve a pandémia és az orosz–ukrán háború okozta válság következményeitől az eredményeket megvédte. A ciklusokon átívelő elköteleződés azonban nem csupán a foglalkoztatás növelésére vállalkozott, hanem egy minőségibb, az ember önbecsülését erősítő élet lehetőségének megteremtésére. „Ha munka van, akkor minden van” – hangzott el azóta többször is a miniszterelnök kulcsbeszédjeiben az új politikai rendszer egyik tételmondata, ami arra utal, hogy az állam a munkán keresztül kívánja elősegíteni az egyén és a családok boldogulását. Orbán Viktor számtalanszor utalt arra is, hogy a munka – visszanyúlva a keresztényszociális nézetekhez – a magyar identitás része, illetve a társadalmi rend alapja. A munkaalapú társadalom ebben az értelemben a segélyalapú társadalom ellentétje, azaz nem a bornírt baloldali ideológia restaurálása, de nem is a nyugaton elterjedt neoliberalizmus másolása. Illeszkedik abba a történelmi értelmezési keretbe, miszerint 2010-ben politikai forradalom zajlott le a választófülkékben, amelynek célja egy új politikai rendszer kiépítése.

 A XXI. Század Intézet sorozatának első és második részében a család alkotmányos értelmezését és támogatásának társadalompolitikai aspektusait mutattuk be, jelen elemzés a Nemzeti Együttműködés Rendszerének másik, ezúttal anyagi támasztékával, a munkaalapú társadalommal foglalkozik.

A rendszerváltoztatás restanciája

A gazdaság és a társadalom 1989–90-ben bekövetkezett mélyreható átalakítása a munkapiacon alapvető, negatív változásokat eredményezett: a teljes foglalkoztatás megszűnt, valamint állandósult a magas munkanélküliség. Az állami vállalatok jelentős részét privatizálták, majd bezárták, továbbá megszűntek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, s végül eltűntek a szocializmusban működő értékesítési piacok. Mindennek következményeként emberek százezreinek munkahelye szűnt meg. A tartósan alacsony foglalkoztatás mögött azonban nem csupán a piacgazdaság kialakulásának anomáliái állnak, hanem a munkanélküliségre adott hibás szakpolitikai válaszok (Horn-kormány), a munkahelyteremtéssel közvetlenül nem járó beruházások nagy száma (Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok), illetve a gazdasági válságok elleni küzdelemben bevezetett megszorító intézkedések (Bokros-csomag, Bajnai-kormány lakossági megszorításai) negatív hatásai állnak.

A Horn-kormány foglalkoztatáspolitikája az álláskeresők számát igyekezett úgy csökkenteni, hogy az idősebb, vagy a képzetlen, alacsony termelékenységű munkavállalókat különféle alanyi jogon járó segélyezésekkel tartósan vagy végleg kitessékelte a munkapiacról. A jóléti ellátások viszont magasan tartották az államháztartási kiadásokat, ez bevételi kényszert teremtett, így a munkát terhelő adók és a járulékok rekordmagasak voltak a „rendszerváltás rendszerében” (Tellér Gyula). Ilyen keretek között nem érte meg (legálisan) alkalmazni a képzetlen munkaerő egy részét, de a munkavállaló sem volt motivált, hogy visszatérjen a munkapiacra, ezért tartósan alacsony maradt a munkaerő-kereslet és a foglalkoztatás.

1998 és 2002 között az első Orbán-kormány megpróbált ebből az ördögi körből közmunkaprogrammal és munkahelyteremtési beruházásokkal kitörni, ám egy ciklus kevés volt a fordulatra. A hatalomba visszakerülő balliberális tömb 2002 és 2010 között pedig visszatért ahhoz a „harmadik utas szociáldemokráciának” nevezett, de valójában a nyugati mintákat másoló neoliberális politikához, amelyben a munkavilágából kikerülő egyén számára a segély alanyi jogon jár, és semmiféle ösztönző eszköz nincs a munkapiacra való visszatéréshez, így ismét tartóssá vált az alacsony foglalkoztatás – írja Galló Béla a Mi lett veled szociáldemokrácia? című könyvében.

Orbán-kormány: ha munka van, akkor minden van 

2008-ban Orbán Viktor – még ellenzéki pozícióból – új egyezséget ajánlott az üzleti élet szereplőinek, amelyben adócsökkentést ígért a munkahelyteremtés érdekében, majd számos gazdasági szervezettel aláírta a Megállapodást a jövőnkért című kiáltványt. 2010 júniusában – közvetlenül a miniszterelnöki eskütétel után – Orbán Viktor huszonkilenc intézkedésből álló gazdasági akciótervet ismertetett az országgyűlésben, amelynek már konkrétan része volt az a gazdaságpolitikai irányváltás, amitől tíz év alatt egymillió új, legális munkahelyet remélt a kormány. A megalakuló Orbán-kormány célja egyértelmű volt: a segélyalapú társadalom helyett egy olyan munkaalapú társadalmat kell létrehozni, amelyben a munkavállaló ösztönözve van arra, hogy visszatérjen a munka világába.

Az Orbán-kormányok – az elmúlt bő évtizedben – célirányos beruházásokkal, vállalati támogatásokkal, külföldi cégek magyarországi befektetéseinek anyagi dotálásával, továbbá a közmunkaprogram újraindításával és a munkavállaló számára kialakított adókedvezményekkel a gazdaságpolitika fókuszába helyezte a munkahelyteremtést. Ennek következtében a teljes foglalkoztatottság és a munkanélküliség megszüntetése megvalósult (ez a piacgazdaságokban az előbbi esetében 70 feletti, az utóbbi kapcsán 4 százalék alatti érték jelent).

A kormányfő 2024-es évértékelő beszédében úgy fogalmazott, hogy bár a foglalkoztatási ráta 75 százalékos, de el kell érni a 85 százalékot is, hisz a kormány számítása szerint legalább háromszázezer ember bevonható még a munka világába, illetve minden évben többen jönnek haza, mint ahányan külföldre mennek dolgozni. A mára kialakult munkaerőhiányt tehát csak ideiglenesen kell külföldi vendégmunkásokkal pótolni.

A munka erősíti az önbecsülést

A magyar identitás része a „tisztességes munka” – mondta Orbán Viktor a Párbeszéd és identitás címmel megtartott konferencián 2015. április 24-én, majd hozzátette, hogy tovább kell építeni a munkaalapú társadalmat, hogy „minden ember becsületének alapja a munka és a szellemi teljesítmény legyen”. E célkitűzés, amely szándéka szerint szembehelyezkedik a baloldali ideológiák által életre hívott segélyalapú társadalommal, végső célja pedig a társadalmi béke és a társadalmi rend megteremtése – tette hozzá a kormányfő ugyanitt. „Ha munka van, akkor minden van” – hangzott el Orbán Viktortól több tucatszor e tételmondat az elmúlt tizennégy év során. Mindez azt jelenti, hogy az egyén, illetve a családok számára a boldogulás lehetőségét nem a kitartottság, hanem a munka adja, így az adókedvezményeket és a családtámogatási előnyöket is a munkavégzéshez kötik. Végül pedig – ezzel összhangban – az állam biztosítja, hogy ha az egyén elveszti állását, akkor ne a segély, hanem a munkapiacra való visszaintegrálódás legyen a cél. A munkaalapú társadalom megteremtésének ígéretében megjelenik egy olyan társadalmi rend kialakításának igénye, ahol a munkának az anyagi hasznán túl erkölcsi többlete (becsülete) van.

A munka minőségibb életet jelent az egyén számára – vallja az Orbán-kormány –, amely a magyar eszmetörténetet tekintve a két világháború közötti keresztényszocializmushoz áll a legközelebb, ám szigorúan véve nem erőltethető bele egyetlen ideológia keretei közé sem. „Tisztes jólét, amit a munka biztosít, szabadság, amely nem ismer elnyomást, és nemzeti függetlenség, amely nem sért senki mást – ez az az ország, amelyet építeni akarunk.” – mondta Barankovics István 1947-ben Győröt, mint a később betiltott és üldözött Demokrata Néppárt (a kisebbik koalíciós párt, a KDNP szellemi és jogelődje) elnöke. A munkaalapú társadalom megteremtésének kísérlete így egyszerre konzervatív testtartás, illetve új és innovatív politikai erőfeszítés.