A 2015-ös migrációs válság óta egyre gyakoribbá váltak az iszlamista terrorcselekmények Európában. Míg korábban sokan vitatták, mára egyértelmű, hogy a bevándorlás és terrorizmus között szoros összefüggés van. Az elmúlt hetekben előbb Párizsban, majd Bécsben került sor iszlamista terrorcselekményekre, melyek gyökerei a muszlim világ válságában, pontosabban a nyugat-európai muszlimok identitásválságában keresendőek – hangzott el XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában, melynek vendégei ezúttal Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő és Sayfo Omar politológus voltak, akik a muszlim fiatalok radikalizációjának okairól és következményeiről beszélgettek Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzőjének műsorvezetésével.
Válságban az európai iszlám
„A mai Európában már nem lehet tagadni, hogy a terrorizmusnak és bevándorlásnak van köze egymáshoz” – kezdte gondolatait Sayfo Omar, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének iszlámkutatója, a Magyar Demokrata újságírója. Elmondása szerint Emmanuel Macront sok mindennel lehet vádolni, de abban mindenképpen igaza van, hogy az iszlám, pontosabban a muszlim világ, válságban van. Összefoglalása szerint az iszlám egy jogvallás, amiben vannak különböző jogforrások, eIRamelyek a hétköznapi életre és a politikára vonatkozóan irányt mutatnak a muszlimoknak, hogy hogyan éljenek. A törvénykezés feladatköre kizárólag a vallástudóknak a feladata.
Az európai iszlámban a migráció révén legitimitási válság alakult ki, mivel nincs egységes autoritás, amely mindenki számára érvényes véleményt fogalmazhatna meg.
Hozzátette: a szunnita világ a protestáns világhoz hasonlóan decentralizált. Az internetes virtuális közösségben radikalizálódó fiatalok jogtalanul magukhoz veszik a törvényalkotói feladatkört, és terrorcselekményeket követnek el, a saját iszlám értelmezésük alapján – fejtette ki Sayfo.
Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő szerint a 2015-ös Charlie Hebdo-merénylet óta a franciák tisztában vannak azzal, hogy egy nagyon súlyos és folyamatos terrorfenyegetettséggel élnek együtt. 2015 óta több olyan intézkedésekre került sor, amelyekről tizenöt évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy a francia társadalom elfogadja. Ilyen intézkedésnek minősül többek között az internetes metaadatok élő figyelése a francia hatóságok által vagy olyan szervezetek felosztása, amelyeket korábban iszlamista kapcsolatok ápolásával gyanúsítottak.
A fenyegetettség tartós, nem igazán csökkenthető, amivel együtt kell élni – ez a vélekedés jellemzi a belenyugvó és beletörődő francia társadalom hozzáállását.
A franciaországi muszlim kisebbség pontos számarányát illetően a szakértő rávilágított, hogy a francia egyenlőségeszmébe nem fér bele a plusz jogok és kötelezettségek biztosítása az egyéneknek, legyen szó etnikai, vallási vagy nyelvi többletjogokról, mivel a hagyományos francia gondolkodás az egyénnel ad jogokat és ró ki rá kötelességeket, így az államnak nem kötelessége nyilvántartani, hogy ki milyen társadalmi csoporthoz tartozik. A hivatalos becslések szerint a franciaországi muszlimok száma 6-7 millióra tehető, ami viszont tartalmazza a nem gyakorló muszlimokat is – tette hozzá Soós Eszter Petronella.
Sayfo Omar felhívta a figyelmet, hogy a muszlimok többsége valamilyen módon betagozódik a társadalomba s van egy dinamika a befogadó-beérkező társadalom között. Azonban létezik egy réteg, ahol ez az interakció hiányzik, és ilyen esetben már van lehetőség párhuzamos társadalmak kialakulására, ami azonban nem kizárólag muszlim sajátosság, ez inkább visszavezethető az európai individualista és az Európán kívüli kollektivista kultúrák közötti különbségekre. „Európában nincs meg a közösség visszatartó ereje, ami a funkcionálisan jól működő közel-keleti és észak-afrikai társadalmakban leginkább megvan” – mondta, majd hozzátette: az Európai államoknak a jogállami keretek miatt korlátozottabb lehetőségei vannak a fellépésre, mint az anyaországoknak.
A multikulturalizmus csődje
„Az a problémahalmaz, amivel most szembesülünk, nem az elmúlt öt, tíz, tizenöt év terméke, ez egy harminc-negyven éves problémahalmaz, aminek valamiféle tüneti kezelése történt, ami viszont újabb problémákhoz vezetett” – mondta Soós Eszter Petronella.
A multikulturális társadalom gyökerei a vendégmunkások sikertelen hazaküldésében fogantak, aminek a tüneteit manapság kell kezelni a bevándorlók által lakott külvárosokban.
Évtizedekig ment a vita, hogy kulturális vagy szociális problémáról van szó. Ma már ezt nem lehet szétválasztani – mondta.
Egy nagyobb válság része az identitásbéli lázadás, amelyben minden gazdasági, társadalmi és kulturális probléma összekötődik, ám harminc-negyven év hibáit és problémáit nagyon nehéz szétválasztani. A felismerés lassan megtörténik, az intézkedések egyre radikálisabbak és a társadalmi felismerést lassan kezdi utolérni a politikai osztály. A szakértő hozzátette: érdemes lesz figyelni, hogy a december 9-én érkező iszlamista szeparatizmus elleni törvénycsomag után megmarad-e ez a dinamika és támogatás az emberek részéről.
Noha Macron óta szlogenné vált a „menekültek igen, gazdasági bevándorlók nem”, és a kérelmezők kétharmadrészét elutasítja a francia menekültügy, a kitoloncolások jogi-technikai problémáit ez nem oldja meg. Macron bevándorlási szigorításai ellenére a konzervatív és a radikális jobboldali pártok számon kérik, hogyan lehetne tovább szigorítani a bevándorlási politikán.
A megoldás: állami felügyelet
A kibocsátó országok közül Törökország folytatja a legaktívabb diaszpóra-politikát Európában, amivel Erdogan elsődleges célja az európai török diaszpóra mobilizálása, illetve hosszabb távon az iszlamofóbia ürügyével az Európában élő összes muszlim szemében a patrónussá válás. Azonban az európai muszlimoknak számos identitása és azon belül rétege van és a névlegesen közös valláson kívül kevés dolog köti őket össze – fogalmazott Sayfo Omár, majd hozzátette: „egy 1979-es iráni bevándorlót Nagy-Britanniában nem sok minden köt össze egy frissen érkezett bangladesivel vagy szomáliaival”.
Az iszlám világán belüli kulturális különbözőségek nem adnak lehetőséget egységes megközelítésre, éppen ezért minden felelős európai politikus végülis kerülgeti a forró kását.
Erre a megoldásra példaként említette Sebastian Kurz osztrák kancellárt, aki érthető okokból óvatosan beszél az iszlámról, és nem azt mondja, hogy az iszlámmal van probléma, hanem hogy a radikálisokkal. Sayfo egyetértett Soóssal, hogy a nyugat-európai politikusok leginkább valamilyen szakpolitikával próbálnak pofozgatni, de egy olyan hosszú idejű tolódó problémahalmazzal van gond, ami nehezen megfogható, ezáltal határozott, gyors és hatékony megoldás nehezen képzelhető el a közeljövőben.
A reprezentáció hiánya problémákat szül, mivel az iszlám nem centralizált vallás, mint a katolikus egyház, a franciaországi muszlimokat elvben képviselő „Francia Iszlám Szervezetek Unió” ernyőszervezeten belül a küldő országok is megpróbálják a saját érdekeiket érvényesíteni. A francia állam előtt két út látszik: az egyik az imámok állami kiválasztása, a másik az arab nyelv oktatása feletti felügyelet. Mindkét elképzelés célja a küldő országok politikai befolyásának elvágása.
A laikus Franciaországban a belügyminiszter nem szervezheti meg az iszlámot, mégis muszáj valamiféle autoritást építeni, amivel lehet tárgyalni – mondta Soós.
A 2015-től jellemző Willkommenskultur mostanra bizonyosan véget ért, a 2015–17-es terrorhullám és a 2020-es támadások megerősítették a nézetet, hogy a bevándorlás és az iszlamista terrorizmus összefügg egymással, amelynek felszámolásához a migráció csökkentése, az állami felügyelet növelése és a társadalmi-kulturális integráció egyaránt fontos.
Bíró András
