Viharos körülmények, kiélezett viszonyok között veszik kezdetüket hamarosan a többéves pénzügyi keretről (MFF) szóló tárgyalások, pedig ez a közös tervezés hétköznapi körülmények között is próbára teszi az európai szereplők együttműködési készségét. A körülmények nem sok jót sejtetnek, a hagyományosnak tekinthető versenyképességi és elosztási vitákat tovább élesíti a most már uniós szinten is megjelenő tőke- és pénzhiány, a gazdasági stagnálás és recesszió, illetve a költségvetési keretek közé erőltetett politikai ügyek. Miközben a hírek szerint a jogállamisági kritériumok még ez eddigieknél is erősebben átpolitizálhatják az uniós pénzek elköltését, az eddig ismert tervek alapján az európai versenyképesség helyzete továbbra is rendezetlen marad.

Petri Bernadett, a XXI. Század Intézet kutatója elemzésében az uniós költségvetési tárgyalások közeledtével az európai gazdaságpolitika eddigi tévedéseit és a kiutat ígérő lehetőségeket vizsgálja meg.

Európa önmagát szankcionálja

Néhány nappal ezelőtt Mario Draghi, az Európai Központi Bank egykori elnöke, Olaszország volt miniszterelnöke véleménycikket tett közzé, amelyben korábbi jelentésével azonos módon az európai versenyképesség hanyatlását boncolgatta. Draghi arra is kitért, hogy elsősorban nem külső tényezők okozzák az Európai Unió versenyképességének hanyatlását, hanem a brüsszeli vezetés hibás döntései. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései szerint a brüsszeli politika olyan gazdasági károkat okoz, mintha az európai feldolgozóiparra 45 százalékos, a szolgáltató szektorra pedig 110 százalékos vámot vetnének ki – vagyis vetne ki önmagára. A jelentés szerint a kis európai technológiai vállalatok profitja 12 százalékkal csökkent a GDPR előírásainak való megfelelés miatt. Emellett, mivel az EU nem enyhítette a belső szabályozási akadályokat, Európa kereskedelmi kitettsége tovább nőtt, ami mára komoly kockázati tényezővé vált.

Draghi már korábbi jelentésében is leszögezte, hogy az EU-nak új ipari stratégiára, ezáltal radikális reformokra van szüksége annak érdekében, hogy biztosítsa versenyképességét, növelje a társadalmi egyenlőséget és geopolitikai jelentőségét, illetve teljesítse az éghajlati célokat. Jelenleg e területeket aláássa az EU gyenge gazdasági növekedése és termelőképessége, főként az USA-hoz és Kínához viszonyítva. Ráadásul az unió nem rendelkezik stratégiával saját iparának védelmére sem.

Újabb pénzügyi válság fenyeget Európában

Mindeközben Friedrich Merz német kancellárjelölt egy újabb lehetséges pénzügyi válság kialakulásának esélyeit latolgatja, főként az egyes tagországok szintjén megjelenő jelentős mértékű államadósság miatt, amely főként a nagyobb európai tagállamokat és az eurózóna országait érinti. Görögországban, Olaszországban, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában a legmagasabb a GDP-arányos adósság hányada, míg Magyarország lényegesen jobban teljesít mind az eurózóna, mind pedig az Európai Unió átlagánál. A helyzet rendezése terén a legfőbb kihívást az európai növekedés helyreállítása jelenti: „A legfontosabb válasz mindenre a gazdasági növekedés. És először mindent ennek rendelek alá. És akkor még sok más témáról beszélhetünk” – fogalmazott Merz, akinek a választási eredményektől függően kancellárként saját hazájában is egyszerre kellene rendezni a tömeges migráció kihívásait, a munkanélküli segélyekre fordított kiadások csökkentésének feladatát és egyéb strukturális reformok végrehajtását, mindemellett pedig mielőbbi gyógyírt találnia a német ipar zuhanórepülésének egyre sürgetőbb problémájára.

Az adósság kérdése közös európai ügyként is megjelenik, mivel az egész vitát új elemként keretezi az uniós hitelfelvétel kérdése. Az Újjáépítési és Ellenállóképességi Alap finanszírozására felvett kölcsönt az Európai Bizottságnak 2028-ig vissza kell fizetnie. A 300 milliárd eurós hitel törlesztése azonban jelenleg meghaladja az uniós költségvetés teherbíró képességét, a kapcsolódó kamatkiadásokkal együtt a Bizottság számításai szerint évente 25-30 milliárd eurót is kitehetnek a következő MFF alatt, ami a jelenlegi költségvetés közel ötödének felelne meg. Mindez várhatóan – az új pénzügyi keretről szóló tárgyalásokkal párhuzamosan – éles vitákat fog kiváltani a tagállamok és az uniós intézmények között.

Zsákutcában az európai gazdaságpolitika

Az új pénzügyi kerettel kapcsolatos vita központi témája az uniós költségvetés nagyságának kérdése. A nettó befizető tagállamok, mint például Németország, Hollandia, Svédország hagyományosan a költségvetés csökkentése, míg az uniós büdzsé kedvezményezettjei általában a növelés mellett érvelnek. Pedro Sánchez, spanyol szocialista miniszterelnök újabb hitelfelvétellel növelné kétszeresére az uniós költségvetés, más országok az Európai Unió saját bevételeinek bővítését szorgalmazzák, ez utóbbival kapcsolatban azonban már évekkel ezelőtt patthelyzet alakult ki a Tanácsban, előrelépés e téren nehezen elképzelhető.

Az európai versenyképességgel kapcsolatos kihívásokat az eddigi információk szerint egy Európai Versenyképességi Alap létrehozásával rendezné az EU egyes stratégiai szektorok és kritikus technológiák támogatására, e téren azonban szemléletbeli változás nem körvonalazódik. Ráadásul a hírek szerint az új költségvetés még inkább átpolitizálttá válna, mint a jelenlegi MFF, az ezzel kapcsolatos bizottsági közlemény szerint egy eurót se lehet majd olyan tevékenységre elkölteni, amelyhez kapcsolódóan a jogállamiság alapelveinek, illetve az EU pénzügyeinek védelme nem garantált. Tovább erősödnének az olyan eszközök, mint a kondicionalitási eljárás, a helyreállítási alap politikai elvárásai és a kohéziós politika horizontális feljogosító feltételei, miközben a jogállamisági jelentések ajánlásai és az uniós költségvetésből járó pénzügyi támogatás közötti kapcsolat a tervek szerint még szorosabbá válna.

Az elmúlt időszakban a válságok utáni sikertelen gazdasági újraindítások egész sora követte egymást. A 2008-as nagy gazdasági krízis kibontakozása első ízben rengette meg az unióba, a közös európai cselekvőképességbe, a Nyugat jövőjébe vetett hitet. Alapvető piaci tabuk omlottak össze és maguk alá temették a gazdasági biztonságot, megingott a nyugati jóléti állam modellje. Az elmúlt két évtized válságai a szuverenista, cselekvő politika és a nemzetállamok hatékony beavatkozási képességét igazolták. A közös európai cselekvés, válságkezelés szemmel látható eszköztelensége, ötlettelensége, tehetetlensége fokozta a nemzeti kreativitás, a tagállami tervek és gyakorlati megoldások értékét és fontosságát. Most sincs ez másként. A több mint két évtizedes szakpolitikai alulteljesítés, a fokozódó választói elégedetlenség ellenére nyilvánvaló, hogy az uniós vezetők nem képesek, vagy ami ennél is rosszabb, nem hajlandók felismerni a múltbeli hiányosságokat. Ursula von der Leyen legújabb tervei jól mutatják, hogy hiányzik egy új gazdaságpolitikai felfogás kialakítására való igény és ehelyett az Európai Bizottság egy, a korábbi Zöld Megállapodáshoz hasonló eszközzel, a Tiszta Ipari Megállapodással rendezné le az európai emberek jólétét veszélyeztető versenyképességi válságot, amelynek középpontjában egy dekarbonizált és körforgásos gazdaság áll. Félő, hogy e kezdeményezés újdonsága annyiban merül ki, hogy Ursula von der Leyen a Versenyképességi Alap bevezetésével bizonyos mértékig az iparnak is kedvezni próbál, miközben véghez viszi az európai zöld átállás korábbi, kudarcos célkitűzéseit.

Szemléletváltással a versenyképességért

Ezzel szemben, amint azt a magyar uniós elnökség alatt elfogadott Budapesti Nyilatkozat is rögzíti, az európai versenyképesség fellendítése egy teljes szemléletbeli változást igényelne. Egy olyan új felfogást, ami ahelyett, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint politikai, ideológiai okok vagy egyéni érdekek miatt hátráltatja, ellehetetleníteni igyekszik, minden lehetséges eszközzel segíti és előmozdítja a nemzetállamok gazdasági teljesítményét. Az EU elmúlt tíz éves működése során az egységes belső piac a politikai elvárások áldozata lett, akár az Unió külső, globális szereplőkkel fennálló viszonyát, akár annak belső, saját tagországaival fennálló kapcsolatait nézzük. Az úgynevezett „értékalapú” fellépés az Európai Unió külkereskedelmi kapcsolatait beszűkítette, gazdasági teljesítményét kiszolgáltatottá tette. A kohéziós források hasonló módon „értékalapú” felfüggesztésével való fenyegetés, illetve a tényleges forrásmegvonás politikai céloknak alárendelt eszköz, amely az uniós költségvetés kedvezményezettjeit, a tagállamokban működő gazdasági és társadalmi szereplőket, végsősoron pedig az uniós vállalkozásokat, állampolgárokat fosztja meg az európai együttműködés gazdasági előnyeitől.

Éppen ezért nem szabad elfeledkezni arról, hogy amikor az európai vezetők a közös költségvetésről tárgyalnak, nemcsak az unió működésének pénzügyi feltételeiről egyeznek meg. Az uniós források lényege, hogy kézzelfoghatóvá teszik az integrációs előnyöket az állampolgárok számára.

Petri Bernadett