„Ahhoz, hogy az Európai Unió gazdaságilag versenyképes legyen, és csökkentse az Egyesült Államokkal szembeni lemaradását, egy új gazdasági versenyképességi paktum kellene az Európai Unióban.” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök keddi nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet az elnökségi program bemutatása követ ma délelőtt az Európai Parlamentben. Magyarország második alkalommal tölti be az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét. Egy szokatlanul nehéz időszakban vette át ezt a feladatot, amelyet az orosz–ukrán háború, az annak következtében kialakult gazdasági visszaesés jellemez, majd a szeptemberi Európát sújtó árvíz kezelése is számos kihívás elé állított. Orbán Viktor miniszterelnök előadásában hangsúlyozta, hogy itt az idő visszatérni a rendes kerékvágásba, és visszairányítani a figyelmet az elnökségi félév legjelentősebb kihívására: miként javítható az Európai Unió gazdasági teljesítménye, versenyképessége, amely végsősoron az európai emberek jólétének legfontosabb feltétele. Az intézmények által jelenleg felkínált eszközök inkább mélyítik a válságot, mintsem érdemi megoldást nyújtanának, ezért új megközelítésre van szükség. Európa versenyképességét a tagállamok ellenében nem, csak azokra építve lehet helyreállítani.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése azt vizsgálja, hogy milyen feltételekkel lehetséges valódi növekedést elérni az Európai Unió versenyképessége terén.

Versenyképességi megállapodásra van szükség Európában

„Az Európai Unió versenyképessége olyan ütemben romlik, amit a magyar gazdaság nem bír ki” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két héttel korábban, hangsúlyozva: hazánknak válaszolnia kell az európai versenyképességről szóló Draghi-jelentésben megfogalmazott állításokra. A jelentés azonban nem ad megfelelő válaszokat a felsorolt kihívásokra. „A föderális Európa olyan vágyálom, amely súlyos hajótörést fog szenvedni” – emelte ki Orbán Viktor.

A megállapodás arra az elvre épít, hogy nincs erős európai gazdaság erős nemzetállamok nélkül és ennek megfelelően rögzíti majd az európai gazdasági növekedés leglényegesebb feltételeit, az afelé vezető út legfontosabb állomásait.

Mario Draghi szerint az EU-nak új ipari stratégiára, ezáltal radikális reformokra van szüksége annak érdekében, hogy biztosítsa versenyképességét, növelje a társadalmi egyenlőséget és geopolitikai jelentőségét, illetve teljesítse az éghajlati célokat. Jelenleg e területeket aláássa az EU gyenge gazdasági növekedése és termelőképessége, főként az USA-hoz és Kínához viszonyítva. Draghi úgy véli, Európa versenyképességi hátrányának oka, hogy mind döntéshozatali, mind szabályozási szempontból a „tegnap világában” ragadt, miközben versenytársai a mában élnek, illetve, hogy az unió nem rendelkezik stratégiával saját iparának védelmére. A volt olasz miniszterelnök által megfogalmazott javaslatok gyakorlatba ültetéséhez – az Európai Bizottság becslése szerint – évente kb. 750–800 milliárd euróra lenne szükség. Von der Leyen európai bizottsági elnök júliusban bejelentett ötéves uniós programja azonban jól mutatja, hogy egy ilyen volumenű finanszírozási szükséglet előteremtésének terhét az európai politika nem szeretné és nem is képes maga előteremteni, hanem egyéb forrásbevonást tesz szükségessé, ami jelentheti a tagállamok saját költségvetésének terhére elvárt hozzájárulásokat, a saját források arányának növelését vagy akár magánpiaci befektetők bekapcsolását kötvények, vagy kockázati tőke bevonása által.

Versenyképességi feltétel: több Európa helyett jobb Európát!

Ennél olcsóbb eszközök is rendelkezésre állnak azonban a versenyképesség érdemi javítására. Jól látszik, hogy ha az európai tagállamok nem rendelkeznek másként, a Draghi-féle jelentés szokásosnál őszintébb, élesebb és józanabb ténymegállapításait az elmúlt évtizedekben már sokszor látott téves válságkezelés követi majd, amely nem vesz tudomást arról, hogy az európai gazdaság teljesítménye csak az erőltetett ideológiákkal való leszámolás, a nemzetállamok versenyképességének támogatása és az Európai Unió működésének ésszerűsítése által javítható. Több Európa helyett tehát jobb Európára lenne szükség.

A magyar elnökség által kínált versenyképességi paktum valamennyi európai tagország közösen megfogalmazott igényére kíván választ adni. Az európai választási kampányt megelőzően idén áprilisban az Európai Unió 27 tagállamának vezetői már megállapodtak:

Mindez azért fontos, hogy a globális versenytársakkal szembeni gazdasági szakadékot csökkentsék, és megfordítsák az ipar hanyatlásának aggasztó tendenciáját. „Uniós versenyképességünk és egységes piacunk erős alapokról indul. Most ezt hosszú távon fenntartható növekedéssé kell alakítanunk.” – fogalmazott ennek kapcsán Ursula von der Leyen. „Több pénzt, több eszközt kell mozgósítanunk a stratégiai ágazatokba történő befektetésekhez. Ezen a találkozón mindannyian megértettük, hogy egyrészt fontos, hogy növeljük a méreteket, hogy nagyobbak legyünk, de vigyázzunk a kis-és középvállalatokra, valamint biztosítsuk a megfelelő arányokat, a megfelelő egyensúlyt.” – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke. Az Európai Unió és a tagállamok viszonyáról azonban nem ejtett szót.

Szemléletváltás nélkül nincs versenyképesség

Az elmúlt időszakban a válságok utáni sikertelen gazdasági újraindítások egész sora követte egymást. A 2008-as nagy gazdasági krízis kibontakozása megrengette az unióba, a közös európai cselekvőképességbe a Nyugat képességeibe vetett hitet. Alapvető piaci tabuk omlottak össze és maguk alá temették a gazdasági biztonságot, megingott a nyugati jóléti állam modellje. A 2015-ös nagy migrációs krízis még a korábbi gazdasági válságnál is jelentősebb veszéllyel, az általános biztonság, a hagyományos európai életmód összeomlásával fenyegetett. Eközben az uniós migrációs politika lassan tíz esztendeje látványos kudarc, ami súlyos gazdasági következményekkel jár. Az európai választások előtti utolsó pillanatban kierőltetett migrációs paktum kényszermegoldását utólag azok is megkérdőjelezik, akik elfogadásakor még támogatták. A koronavírus-járvány során az európai uniós kormányzás maga is a pandémia áldozatává vált, hiszen az unió fellépését a következmények nélkül maradt korrupció és a bürokratikus válságkezelés hiányosságai jellemezték, gazdasági hatásait ennek következtében máig nem heverte ki az európai országok jelentős része.

Az elmúlt két évtized válságai a szuverenista, cselekvő politika és a nemzetállamok hatékony beavatkozási képességét igazolták. A közös európai cselekvés, válságkezelés szemmel látható eszköztelensége, ötlettelensége, tehetetlensége fokozta a nemzeti kreativitás, a tagállami tervek és gyakorlati megoldások értékét és fontosságát. Most sincs ez másként. A több mint két évtizedes szakpolitikai alulteljesítés, a fokozódó választói elégedetlenség ellenére nyilvánvaló, hogy az uniós vezetők nem képesek, vagy ami ennél is rosszabb, nem hajlandók felismerni a múltbeli hiányosságokat. Ursula von der Leyen elnöki programja jól mutatja, hogy hiányzik egy új gazdaságpolitikai felfogás kialakítására való igény és ehelyett az Európai Bizottság egy, a korábbi Zöld Megállapodáshoz hasonló eszközzel, a Tiszta Ipari Megállapodással rendezné le az európai emberek jólétét veszélyeztető versenyképességi válságot, amelynek középpontjában egy dekarbonizált és körforgásos gazdaság áll. Úgy tűnik, a kezdeményezés újdonsága annyiban merül ki, hogy Ursula von der Leyen bizonyos mértékig az iparnak is kedvezni próbál, miközben véghez viszi az európai zöld átállást.

Egy olyan új felfogást, ami ahelyett, hogy a jelenlegi gyakorlat szerint politikai, ideológiai okok vagy egyéni érdekek miatt hátráltatja, ellehetetleníteni igyekszik, minden lehetséges eszközzel segíti és előmozdítja a nemzetállamok gazdasági teljesítményét. Az EU elmúlt tíz éves működése során az egységes belső piac a politikai elvárások áldozata lett, akár az Unió külső, globális szereplőkkel fennálló viszonyát, akár annak belső, saját tagországaival fennálló kapcsolatait nézzük. Az úgynevezett „értékalapú” fellépés az Európai Unió külkereskedelmi kapcsolatait beszűkítette, gazdasági teljesítményét kiszolgáltatottá tette. A kohéziós források hasonló módon „értékalapú” felfüggesztésével való fenyegetés, illetve a tényleges forrásmegvonás politikai céloknak alárendelt eszköz, amely az uniós költségvetés kedvezményezettjeit, a tagállamokban működő gazdasági és társadalmi szereplőket, végsősoron pedig az uniós vállalkozásokat, állampolgárokat fosztja meg az európai együttműködés gazdasági előnyeitől. A közös költségvetés tehát nemcsak az intézmények és az unió működését biztosítja, hanem egyben kézzelfoghatóvá is teszi az integrációs előnyöket az állampolgárok számára.

Gazdasági és ideológiai ügyekben nem lehet árukapcsolás

Eközben az elmúlt évtizedben évi rendszerességgel jelent meg az Európai Bizottság részéről olyan kezdeményezés, akcióterv, eszköz és stratégia, amely az EU versenyképességének növelését célozta. A 2014-es Juncker-féle Európai Stratégiai Beruházási Terv, a 2015-ben elfogadott Belső Piaci Stratégia, a 2016-os Belső Piaci Stratégia 2.0, a 2017-es Digitális Belső Piaci Stratégia, a következő évben bemutatott Program az egységes piacról a vállalkozások versenyképességéről, a 2019-ben elindított von der Leyen-féle Európai Stratégiai Agenda, 2020-ban az Európai Iparstratégia, a rákövetkező évben a Kis-és középvállalati Stratégia a Fenntartható és Digitális Európáért és a 2023-ban bemutatott Növekedésösztönző Szabályozási Keret mind-mind az EU versenyképességét voltak hivatott javítani. Ennek ellenére az EU gazdasági növekedése az elmúlt két évtizedben folyamatosan elmaradt az Egyesült Államok és Kína szintjétől. Mint a Draghi-féle jelentésben is olvashatjuk, jelenleg az unió részesedése a világ technológiai bevételeiből mindössze 18 százalék, míg az USA részesedése 38 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban. Az európai cégek technológiai szektorbeli jelenléte is szinte eltörpül, hiszen csupán négy vállalat található a világ 50 legnagyobb technológiai cégének listáján, míg az amerikaiak és kínaiak dominálják ezt a teret.

Ezeknek a sokszor egymással is ellentétes irányokat meghatározó stratégiáknak, kezdeményezéseknek a végrehajtását, hatékonyságát, eredményességét soha semmilyen módon nem vizsgálja senki. A tagországok versenyképességének értékelését célzó Európai Szemeszter eljárások átpolitizálódását pedig magunk is megtapasztalhattuk a tavalyi országjelentés kapcsán, amely a jogállamiság és a belső piac feltételeit összevegyítve a külföldi vállalatok hátrányos megkülönböztetését kérte számon hazánkon. A tavalyi jelentés a gazdasági fejlődés helyett épphogy csökkentené Magyarországon a nemzetközi befektetési kedvet. Nem beszélhetünk a versenyképesség ösztönzéséről, amikor a jelentés úgy foglalt állást, hogy Magyarországon az egyes vállalkozások számára indokolatlanul előnyös vagy hátrányos jogszabályok alkalmazása sérti a jogállamiságot, hiszen e szabályok nagy része vagy uniós előírás, amit betartottunk, vagy teljes mértékben nemzeti hatáskörbe tartozik. Amikor ugyanitt a rezsicsökkentést támadta az Európai Bizottság, szintén nem a gazdasági növekedést vagy az emberek jólétét támogatja. Sajnálatos, hogy az európai szemeszter, amely korábban az EU gazdasági kormányzásának hatékony eszköze volt, a politikai részlehajlás áldozatává vált. Az ilyen és hasonló ügyekben kell mielőbb változást elérni, mert enélkül bármely újabb stratégia csak üres szócséplés a versenyképesség valódi fokozása helyett.

A politikatudományban jól ismert felfogás szerint a demokrácia alapjául szolgáló társadalmi tőkének egyik alapvető erőforrása a bizalom. E megközelítésben a bizalom a stabil hatalomgyakorlás és egyben a demokrácia elengedhetetlen feltétele. Az állampolgárok csak abban az esetben bízhatnak a hatalom gyakorlójában, ha okuk van azt feltételezni, hogy a vezető az ő érdekükben, az ő jólétükért cselekszik. Gazdasági fellendülés idején a politika könnyen tart távolságot az állampolgároktól. Manapság azonban az Európai Unióról szóló viták minden tagállamban a nyilvánosság meghatározó részét képezik, akkor is, ha az EU vezetői ezt nem akarják. A választópolgárok kezében van a döntés, akik a júniusi európai választások óta egyre több jelzést adnak: Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában patrióta fordulat következett be és számos közép-európai ország is efelé tart.

Az Európai Unió tartós gazdasági fellendülése csak akkor lehetséges, ha a gazdasági és az ideológiai kérdések nem keverednek egymással, a gazdasági kapcsolatok kizárólag gazdaságiak és nincs olyan uniós elvárás, amely alapján a gazdasági kapcsolatok érdekében egyetlen tagállamnak is bármit fel kellene adnia saját értékeiből.