Az évezred első, immár közel negyedszázada bővelkedik az olyan társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokban, amelyek világszerte trendszerű változásokat és folyamatban lévő világrendszerváltást idéztek elő. Mindeközben Európa felszámolta stratégiai autonómiáját, amely helyzet európai szintű rendszerváltást sürget. Olybá tűnik, hogy a rendszerváltások egyfajta korszakmeghatározó tényezőkként jelentkeznek, éppen ezért történelmi síkon meghozandó döntés születik majd az idei európai parlamenti választáson a kontinens sorsára vonatkozóan.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése az európai választások apropóján a globális és az európai körülményeket, valamint magyarországi tapasztalatokat górcső alá véve egy európai szintű rendszerváltás szükségszerűségét latolgatja.

Világrendszerváltás

A 20. század végével a világ számos nemzete készült arra, hogy lezárja a múlt viszályokkal és háborúkkal teli véres időszakát, majd a kétezres évek beköszöntével a béke és konstruktív együttműködés útjára lép. A kiegyensúlyozott világpolitika és a stabil gazdasági prosperitás helyett azonban sokkok, gazdasági válságok, fegyveres összecsapások, terrorizmus és politikai szélsőségek mérgezik, sőt határozzák meg az emberiség mindennapjait. Az évezred első közel negyed évszázada bővelkedik az olyan társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokban, amelyek világszerte trendszerű változásokat idéztek elő és alapjaiban rengették meg a hidegháborút követően éppen csak felállt új világrendet.

A sokkok, feszültségek, konfliktusok értelmezhetők tehát egy idővel bekövetkező, globális politikai és gazdasági transzformáció katalizátoraiként, amely jelenségek arról tanúskodnak, hogy a jelenleg fennálló világrendet igenis meg lehet változtatni. Egyfelől az elmúlt fél évezred talán legjelentősebb fejleményének tekinthető, hogy a nyugati liberális modell mostanra nem mindenki számára kétségbevonhatatlanul követendő szemléletmód, amely ideológiai értelemben is egyértelműen magával hozta az amerikai hegemónia erőteljes gyengülését. Másfelől mindezzel egyidejűleg a növekedés fókusza mára áthelyeződött a nyugati/transzatlanti világból Ázsia, Afrika, illetve Dél-Amerika irányába, amely a regionális nagy- és középhatalmak felemelkedését és nagyobb súlyú szerepvállalását eredményezte. A XXI. Század Intézet TREND című kiadványának 2023 októberében megjelent második száma rávilágított arra, hogy e folyamatok kétségkívül hozzájárulnak egy olyan új világrend megszületéséhez, amelyre az egy- és kétpólusú berendezkedés helyett a multipolaritás a jellemző.

Mindennek következtében a globalizáció szerkezete átalakul, s előtérbe kerülnek a nagyterekbe szerveződő országcsoportok vagy éppen a kontinenseken átívelő együttműködések. A kérdés már csak az, hogy Európa (különösen is az Európai Unió) mely erőtér vonzáskörzetébe tartozik majd, esetleg stratégiai autonómiát kialakítva önálló pólussá válik.

Európai rendszerváltás

Európa a népesség- és gazdaságvolumene ellenére évszázadokon át tudott más, kiterjedtebb kultúrák felett fölénnyel rendelkezni annak köszönhetően, hogy kritikai szemlélettel és folyamatos innovációra való törekvéssel rendelkezett. A 21. század eleje óta azonban minden egyes megmérettetésén elvérzett. Ennek oka valószínűsíthetően abban keresendő, hogy Európa abban bízott, a régmúlt eredményeire támaszkodva átvészelheti az új kor új típusú próbatételeit, így a gazdasági, technológiai és hadipari versenyképességének növelése helyett az ideológiai és morális ügyek képviseletére helyezte a hangsúlyt. Mindeközben vezetői megfeledkeztek arról, hogy azoknak, akik erkölcsileg mások fölött állnak, ha már odapozícionálták magukat, nem több joguk, hanem több kötelességük van – amint ez Robert Spaemann annak idején megállapította.

Az európai döntéshozatal ennek ellenére egyáltalán nincs összhangban az uniós polgárok által megfogalmazott elvárásokkal és igényekkel. Brüsszel a közvélemény manipulálásával igyekszik azt a hamis látszatot kelteni, hogy intézményi és morális kötelessége, hogy fellépjen a nemzeti szuverenitásuk és az európai autonómia mellett kiálló tagállamokkal, vagyis az adott nemzet állampolgáraival szemben, akiktől a politikai vezetőik felhatalmazást kaptak a képviseletükre. Pénzügyi zsarolás útján kívánja nyomás alá helyezni egyes tagállamait és ráerőltetni az emberekre ideológiai nézeteit. Valamint jogi eszközöket vet be annak érdekében, hogy az uniós alapszerződéseket, valamint az európai uniós tagállamok állam- és kormányfőit, de facto az európai uniós polgárokat, módszeresen megkerülje.

Az európai uniós intézményrendszerben tehát a demokrácia elvesztette legfőbb erényét, miszerint az a népakaratot tükrözi, sőt mi több, megvalósítja. Helyette az önös pénzügyi és idegen érdekek kiszolgálása történik. Rendszeridegenné vált a szabályok betartása és betartatása, a jog uralma helyett a parancs uralma, az együttműködés helyett az alávetettség érvényesül a közösségen belül és annak külpolitikájában egyaránt: az unió történetében eddig példátlan módon az ideológiai alapon történő számkivetés felülírja a tagállamok közötti szolidaritás alapelvét, míg Európa önként mond le szuverenitásáról a világpolitikai porondon s fosztja meg magát attól, hogy saját történetének alakítója legyen. A szerkezeti problémák miatt nem túlzás a felvetés, hogy történelmi síkon meghozandó döntés születik majd az idei európai parlamenti választáson Európa sorsára vonatkozóan.

Magyarországi tapasztalatok

A Szovjetunió összeomlását követően sokan a 20. század egyik legnagyobb eszmerendszerének, a kommunizmusnak is a végét sejtették. Ennek következtében a Szovjetunió ideológiai kihívása nélkül a nyugati világ elmerült saját, belső, múlt által terhelt konfliktusaiban. Magyarország ezzel szemben tartalommal töltötte meg a gondolati vákuumot, amely erős politikai erénnyé kovácsolódott és példaként szolgálhat az európai országok számára.

Magyarországon az országgyűlési választások útján kifejezésre juttatott társadalmi akarat szuverén, így erős parlamenti többséget és alkotmányozó felhatalmazást biztosít, valamint szavatolja a politikai stabilitást. Mindez előfeltétele annak, hogy egy ország saját gazdasági felhajtóerővel rendelkezzen, amely révén mérsékelheti a kitettségét és erősítheti az érdekérvényesítő pozícióját a világgazdaságon belül. Ezen politikai és gazdasági előfeltételek teszik végül lehetővé, hogy vízióval és jövőre irányuló stratégiai tervekkel szolgáljon az állampolgárai számára – amelyekkel az utóbbi néhány évtizedben adós maradt az európai uniós elit. A szuverenitásból eredő politikai stabilitás, gazdasági felhajtóerő, közös vízió: ez az az uniós tagállami modell, amelyet Magyarország alternatívaként nyújt Európa számára, mégpedig annak érdekében, hogy a saját autonóm és versenyképes útjára lépjen akkor, amikor a 21. század egy új viszonyrendszer felállítását követeli.

1989-ben, közel 35 évvel ezelőtt, a magyar nemzet kivívta a szabadságát s leváltotta a nyugati sajtóban akkor a „legvidámabb barakként” számontartott szovjet politikai rendszert. Ma Magyarország, a magyarok egyben Európa szabadságáért és szuverenitásáért is küzdenek. Magyarországban Európa túlélheti saját magát.