Az uniós intézmények és az európai politikai pártok heteken belül megkezdik felkészülésüket a 2024-es európai választásokra. Az Európai Parlament hivatalos előrejelzései alapján rekordmagas részvétel várható a jövő évben sorra kerülő választáson, amely sorban a tizedik azóta, hogy 1979-ben az európai választópolgárok első ízben voksolhattak közvetlenül az európai parlamenti képviselőkre. Az öt esztendővel ezelőtti kampányígéretek közül szinte semmi sem teljesült, az akkori választási üzenetek gyakorlatilag egytől egyig érvényüket vesztették. Úgy tűnik, hogy a jövő évi választások egyetlen biztos mozgósítási eszköze az orosz–ukrán konfliktus lesz.

Petri Bernadett jogász, a Szabad Európa Munkacsoport tagja, a XXI. Század Intézet kutatója az európai pártok választási felkészülését tekintette át.

Oroszország Ukrajna elleni inváziója kétségtelenül a legsúlyosabb nemzetközi jogi kihágás és tragédia egy szuverén ország és népe számára. Az európai pártok és az uniós intézmények éppen ezt használják ki arra, hogy felmentést adjanak maguknak az elmúlt évek tétlenségének következményei alól és saját politikai céljaik elérése érdekében mozgósítsák a választópolgárokat. Az orosz–ukrán konfliktus nem jelent univerzális felhatalmazást az uniós hatáskörök korlátlan bővítésére, az európai választóktól való elfordulásra, vagy éppen a konszenzuson alapuló európai politika felszámolására. Jövő júniusban a választópolgároknak lehetősége nyílik arra, hogy véleményt nyilvánítsanak a fejük felett meghozott uniós döntésekről és egyben felszólítsák az Európai Unió intézményeit kötelezettségeik teljesítésére: tartsák be a Szerződéseket, védjék meg az európai állampolgárok érdekeit és segítsék elő a háborús helyzet mielőbbi megoldását!

A béke ígérete után háborúval mozgósít az EU

„Európa egy békeprojekt” – jelentette ki Angela Merkel korábbi német kancellár öt esztendővel ezelőtt Zágrábban, az Európai Néppárt egyetlen olyan 2019-es európai választási kampányrendezvényén, amelyen részt vett. „Csak akkor tudjuk ezt a békét megőrizni, ha minden tagállam érdekeit képviseljük, képesek vagyunk a másik fél helyzetébe helyezni magunkat és egyezségre jutni. Támogatni kell tehát a béke, a szabadság és a jólét Európáját!” – zárta kampánybeszédét Merkel az európai politika szempontjából stratégiai fontosságú eseményen. Az európai választások végül az Európai Néppárt papírforma szerinti, ám a vártnál csekélyebb arányú győzelmével végződtek.

Merkel ígéretével ellentétben a jelenlegi európai választási időszak elmúlt éveit a legkevésbé sem jellemezte a béke, a szabadság és a jólét. Az egyezségre jutás igyekezete is egészen kikopott már a politikai gyakorlatból, elegendő ezen a téren a külügyi vétó felszámolására irányuló törekvésekre gondolnunk. Az EU migrációs politikája látványos kudarc, az európai gazdaságot válságok sújtják, a folyamatosan növekvő energiaárak brutális mértékben lerontották az EU versenyképességét. Az elmúlt öt esztendő uniós politizálásának eredményességét elnézve reálisan merülhet fel, hogy az európai állampolgárok számonkérik az uniós politikusokon az érdekeiket és eddigi életformáikat veszélyeztető külső kockázatokkal szembeni politikai tétlenséget. Az európai politikai pártok vezetői és az uniós intézmények azonban minden lehetséges eszközzel igyekeznek elkerülni a számadást, ezért úgy tekintenek az orosz–ukrán konfliktusra, mint a politikai térnyerés Szent Gráljára: egymásra licitálva tesznek ígéretet szélsőségesebbnél szélsőségesebb intézkedésekre.

Növekvő érdeklődés az európai választások iránt

Az Európai Parlament néhány héttel ezelőtt tette közzé a 2023 tavaszi Eurobarométer-felmérésének eredményeit, amely azt mutatja, hogy a közvélemény érdeklődése jelentős mértékben megnőtt az európai választások iránt. A válaszadók több, mint kétharmada azt jelezte, hogy valószínűleg szavazna, ha a felmérést követő héten tartanák az európai választásokat, míg 2019-ben kicsivel több, mint a részvételre jogosultak fele járult az urnákhoz.

Az európai állampolgárok választási hajlandósága 1979-től egészen 2014-ig folyamatosan csökkent, majd 2019-ben a keleti bővítést megelőző szintre emelkedett. A felmérések értékelése alapján az EU Ukrajnának nyújtott támogatása kiemelkedik a választópolgárok megelégedése terén: a megkérdezettek közel 70%-a elégedett az Európai Unió által megtett intézkedésekkel. Az elégedettség Hollandiában, Svédországban, Finnországban és Írországban a legmagasabb – olvashatjuk az Európai Parlament közleményében.

Arról persze nem szól a fáma, hogy az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos uniós intézkedések megítélése szokás szerint kelet–nyugati alapon osztja ketté Európát, az állampolgárok támogatása az Ukrajnához földrajzilag közelebb eső országokban az uniós átlagnál jelentősen csekélyebb mértékű. Magyarországon az EU háborús intézkedéseit teljes mértékben helyeslők aránya az uniós átlag felét sem éri el.

A válaszadók fele életszínvonalának csökkenését látja, és arra számít, hogy ez a következő évben is folytatódni fog, további egyharmaduk pedig ugyan még nem tapasztalja a visszaesést, de előre látja, hogy az a következő év során megtörténik.

Korai körkép az európai pártok kampányüzeneteiről

Az Európai Néppárt júniusi csúcstalálkozóját követően megkezdte felkészülését a 2024-es választásokra. Kampányának egyik fő témája az orosz–ukrán háború, Ukrajna felfegyverzése, illetve mielőbbi tagfelvétele az Európai Unióba és a NATO-ba. Manfred Weber, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke több interjúban is megerősítette, hogy az orosz–ukrán háború a 2024-es felkészülés központi témája.

Az európai szociáldemokraták az Ukrajnával való szolidaritással és azzal kampányolnak, hogy „A szabad Ukrajna győzelme az európai szabad projekt győzelme”, ezért a szociáldemokrata EP-képviselők szüntelenül azon dolgoznak, hogy „összehangolják az uniós szintű fellépéseket és nyomást gyakoroljanak az európai kormányokra”. A liberális pártok „gazdasági háborút” hirdettek Oroszországgal szemben, magától értetődően a jogállamiság és a liberális demokrácia védelme érdekében.

Az orosz–ukrán háború az európai zöldeknél is változást hozott. „Az Európai Unió középpontjában a békeprojekt állt – Európa természetes szerepe a világban a béke fenntartása. (…) Európának sokkal aktívabbnak kell lennie abban, hogy békés megoldásokat találjon a fegyveres konfliktusokra mind a szomszédságunkban, mind azon kívül. (…) Ellenezzük az európai források katonai célokra történő átcsoportosítását. Tartós biztonságot és stabilitást nem lehet fegyverekkel biztosítani. (…) Le kell állítani a fegyverszállítást a fegyver konfliktusok résztvevői számára!” – fogalmaztak 2019-es európai választási kampánykiáltványukban. „Az európai zöldek felszólítják az uniós intézményeket és a tagállamokat, valamint az EU partnereit, hogy gyorsan és folyamatosan nyújtsanak pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának, beleértve a szükséges fegyverek szállítását is, mivel az ukránok joguk van hazájuk védelméhez és az elcsatolt vagy megszállt területek visszafoglalásához.” – hangsúlyozzák új álláspontjukat az európai zöldpártok öt évvel később, a 2024-es európai választásokra készülve.

A zöldek politikai identitása a békemozgalomban gyökerezik, ezek a pártok mindezidáig erősen elkötelezettek voltak a pacifizmus, a nemzetközi szintű leszerelések és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása mellett.

A jövőre sorra kerülő európai választásokra való felkészülés jegyében született európai zöldpárti kiáltványok és állásfoglalások egy csapásra, különösebb magyarázat nélkül szakítottak a párt korábbi politikai identitásával és az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos elkötelezett állásfoglalás fontossága szemmel láthatóan a klímavédelmi prioritásokkal vetekszik a 2024-es választási kampányban.

Ki védje meg az európai életformát?

„Kijev, mint Ukrajna fővárosa a mai európai értékek dobogó szíve. Ukrajna a frontvonalban van mindannak védelmében, amit mi európaiak nagyra becsülünk: szuverenitásunk, szabadságunk, demokráciánk, gondolat- és szólásszabadságunk. Ukrajna Európa azon eszméiért küzd, amelyeket ma ünneplünk, hogy tartós egységet és békét teremtsen, képviselje a szabadság, a jogállamiság, a sokféleség és az emberiesség azon értékeit, amelyekre Európa épül.” – fogalmazott Ursula von der Leyen, amikor 2023-ban Kijevben ünnepelte az Európa-napot.

Az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber az orosz–ukrán háború egyéves évfordulóján tartott beszédében egyenesen az európai értékek letéteményesének nevezte Ukrajnát. Állásfoglalása szerint az ukrán elnök és az ukránok fogják megmutatni a világnak, mit jelent európainak lenni. „A mi feladatunk, hogy ukrán barátaink mellett álljunk, akik megvédik az európai életformát, Putyin azonban éppen ezt akarja lerombolni. Ő minden, ami ezzel ellenkező – gyűlöli Európát.”- fogalmazott Weber, aki Ukrajna támogatásával kapcsolatban elismerten nem tűr ellentmondást sem saját pártján, sem az uniós intézményrendszeren belül. Amikor idén februárban a nemrégiben elhunyt Silvio Berlusconi a Néppárthoz tartozó olasz Forza Italia párt képviseletében kritikát fogalmazott meg az Egyesült Államokkal szemben a kialakult háborús helyzetre tekintettel, válaszlépésként Weber azonnal lemondta a nyárra meghirdetett olaszországi néppárti rendezvényeket. Sőt, amikor Sanchez spanyol miniszterelnök kormánykoalíciós partnere, a Podemos aggályait fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az EU folytassa a fegyverszállítást Ukrajnába, Weber még a spanyol EU elnökség létjogosultságát is megkérdőjelezte.

Mennyire más volt a helyzet a 2015-ben kezdődött migrációs válság idején, amikor az uniós intézmények vezetői a nyitott határok szükségességéről beszéltek és az európai területi integritás védelme még nem európai értéknek, hanem nacionalista önzésnek számított. Néhány évvel ezelőtt, a jelenlegi Európai Bizottság megalakulásakor a biztosi portfoliók megnevezése kapcsán a holland liberális Sophie in’t Veld még azzal érvelt, hogy az a következtetés, miszerint az európai életformát bárkinek meg kell védeni groteszk, és ezt a narratívát el kell utasítani. A zöldpárt franciaországi képviselője, Karima Delli pedig arra kérte a Parlamentet, hogy írjon hivatalos panaszlevelet von der Leyen asszonynak, mert az európai életmód védelme ellentétes az európai értékekkel. Nagyon fordult azóta a világ. Az Unió vezetői szemmel láthatólag elfelejtették, hogy európai életformát nem egy harmadik országnak, hanem nekik, saját maguknak kellene megvédeni.

Európa egy új korszak hajnalán?

Az európai ügyekkel kapcsolatos társadalmi érdektelenségnek a migrációs válság vetett véget. Az Európai Unióról szóló politikai viták manapság minden tagállamban a nyilvánosság meghatározó részét képezik.

Az orosz–ukrán háborút Európa vezetői menekülőútnak tekintik annak elkerülésére, hogy szembenézzenek saját állampolgáraikkal. Az európai életforma és értékek megmentésének illúzióját keltve, egy külső fenyegetés történelmi tanulságaira hivatkozva, annak ellenében határozzák meg az Európai Unió létét és céljait, igazolják saját öncélú döntéseiket vagy éppen tetteik hiányát, folyamatosan hangsúlyozva a több Európa szükségességét. Ebben a felfogásban Oroszország inváziója vízválasztó Európa számára – vagy ahogy Scholz kancellár nevezte, Zeitenwende, azaz fordulópont. Az intézmények és egyes tagállamok vezetői ezért arra törekszenek, hogy a konfliktus egy új korszak hajnalát, a „tabuk nélküli” Európát hozza el, ahol a háborús helyzetre tekintettel „korszerűsíthető” a demokrácia és végre le lehet számolni a tagállami hatáskörök elavult nemzeti reflexével.

Az uniós integráció elve azonban mindezzel ellentétes. Az európai projekt azon a meggyőződésen alapult, hogy az országok közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítése szövetségessé teheti a korábbi ellenfeleket. Az Európai Unió életre hívásának oka éppen ez: nem más, nem több és semmi esetre sem kevesebb, mint a háború bármely formájának elutasítása a kontinensen. Az európai együttműködés valódi céljával nem fér meg, hogy miközben a tagállamoknak járó uniós pénzek folyósítása továbbra is akadozik, Lengyelország és Magyarország pedig a jogállamisági eljárásnak kikiáltott politikai zsarolás miatt nem jut hozzá a jog szerint őket megillető uniós pénzekhez, az Európai Unió a háború finanszírozása érdekében további többmilliárd euró összegű befizetést követeljen a tagállamoktól.

„Döntünk valamiről, aztán otthagyjuk, és várjuk, hogy mi történik. Ha senkiben sem kelt felháborodást – mert a legtöbb ember nem érti, hogy mit döntöttünk – akkor lépésről lépésre haladunk tovább, amíg már nincs visszaút.” – foglalta össze az uniós döntéshozatal lényegét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke.

Az elmúlt évtizedek során az Európai Unió hatékonyan távol tartotta az állampolgárokat az európai politikai döntéshozataltól, miközben populistának nyilvánított minden olyan kezdeményezést, amely arra irányult, hogy az európai választópolgárokat bevonja az uniós közéleti diskurzusba. Az orosz–ukrán konfliktus minden kétséget kizáróan példátlan kihívás elé állította az Európai Uniót, a háború kitörése óta azonban az európai polgároknak még nem állt módjában hallatni a hangjukat.

Jövőre az európai polgárok döntésén múlik: elhiszik -e a háború komplex globális jelenségének végtelenségig egyszerűsített egydimenziós ábrázolását, jóváhagyják-e az európai érdekek alárendelésével adott uniós választ, vagy felszólítják az Európai Uniót, hogy térjen vissza az európai projekt eredeti céljához, ami a tagállamok és az európai állampolgárok vitális érdekeinek tiszteletben tartására épülő európai egység.

Petri Bernadett