A 21. század harmadik évtizedének eleje a hidegháborúra emlékeztet: az Amerikai Egyesült Államok katonai, gazdasági és ideológiai tekintetben szemben áll egy keleti, kommunista birodalommal. A 20. század második felében zajló nemzetközi versengéssel szemben azonban ez az ellenfél, vagyis Kína, a világgazdaság motorja. A témában a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának vendége David P. Goldman közgazdász, elemző, az Asia Times újságírója volt, aki hangsúlyozta, hogy Kína befolyása egyre csak nő a világban s mára megkerülhetetlen szereplőjévé vált a világfolyamatoknak.
Világpolitikai átrendeződés küszöbén
Az elemző szerint Kína bizonyos kérdésekben nagyobb kihívást jelent az Egyesült Államok számára, mint annak idején a Szovjetunió, míg bizonyos kérdésekben kisebbet. A szovjetek messianisztikus ambícióval rendelkeztek, hogy kiterjesszék rendszerüket a világ más részeire, míg kínaiakra ez nem igaz, ők elsősorban gazdasági együttműködésekben gondolkodnak. Miután a kínai befolyás egyre nő, ez megkérdőjelezi az USA felsőbbrendűségét katonai és technológiai téren, valamint veszélyt jelenthet arra a nemzetközi rendre is, amely a dollár tartalékvalután alapul.
Az Egyesült Államok világcsendőri szerepét és ezáltal hitelességét megtépázta a kudarcos afganisztáni kivonulás, ami Tajvanra is hatással lehet. Ennek egy másik folyománya, hogy az USA elveszítette rendfenntartó szerepét a közép-ázsiai régióban, amely arra ösztönözte a kínaiakat és az oroszokat, hogy stratégiailag és katonailag is szövetségre lépjenek a régió stabilitásának biztosítása érdekében – hívta fel a figyelmet. Goldman – sok nyugati elemzővel együtt – súlyos hibának tartja, hogy a Nyugat Kína karjaiba lökte Putyint, ahelyett, hogy megpróbálták volna Európába húzni.
Az orosz szellemi és a kínai ipari hatalom egyesülése minden bizonnyal jelentős előnyhöz juttatja Kínát a Nyugathoz képest.
A kínaiak technológiai előrenyomulása a „globális dél” felé való intenzív terjeszkedésben érhető tetten leginkább. Többek között Kína építi ki a szélessávú internetkapcsolatot Afrika több országában, de Brazíliában, Indonéziában, Kolumbiában, Mexikóban és Panamában is jelen van. A technológiatranszferen keresztül a kínaiak meghonosítják a célországokban az elektronikus kereskedelmet és a pénzügyeket, továbbá a gazdaságokba való beültetéssel a saját elektronikus apparátusukat is elterjesztik. Ezáltal hatalmas kontrollhoz és befolyáshoz jut az ország, ami nyilvánvalóan aggodalommal tölti el az Egyesült Államokat – folytatta Goldman.
Pengeélen a béke
Goldman kiemelte, hogy Kína nem nemzetállam, hanem egy többetnikumú, többnyelvű birodalom, amelyet a centralizált bürokrácia és infrastruktúra tart össze, gyakorlatilag évezredek óta. Ebből adódóan Tajvan egy lázadási problémának minősül, ami az ország integritását sérti és precedenst jelenthet más, lázadó tartományok számára is. Ezért érzékeny Kína a témára, és amíg a Nyugat nem próbálja meg a status quot megváltoztatni a saját érdekében, addig Kína sem szánja el magát Tajvan inváziójára. Noha India és Japán is együttműködik az Egyesült Államokkal, nem lennének hajlandóak feláldozni magukat Tajvan védelme érdekében. Meglátása szerint a Biden-adminisztráció pengeélen táncol, hogy fenntartsa hitelességét és anélkül támogassa a demokráciát Tajvanon, hogy bármi olyan eseményt kiprovokálna, aminek tragikus kimenetele lenne Kelet-Ázsiában. Figyelmeztetett, ha katonai összeütközésre kerülne sor, akkor a kölcsönös megsemmisítés elve miatt nem lennének győztesek, ezért mindenáron meg kell akadályozni a nyílt konfliktust.
Véleménye szerint az Egyesült Államok már elveszítette a háborút a Dél-kínai tengeren és nem kellene a helyzeten tovább rontania.
Az elemző meglátása alapján Kínát több szempontból is instabilitás fenyegeti: egyrészt mind nyelvileg, mind etnikailag rendkívül sokszínű, másrészt a jövedelemeloszlás terén jelentős szakadék tátong az ország nyugati és keleti fele között. Ennek kiküszöbölésére az ország vezetése azt a legfőbb célt tűzte ki, hogy az országban élő egymilliárd embert felzárkóztassa annak a 350 milliós magnak az életszínvonalához, akik a fejlettebb városokban, vagyis Pekingben, Sanghajban és Sencsenben élnek. Amennyiben Hszi Csin-ping kínai elnök képes ezt végrehajtani, azzal személyes célját is eléri, vagyis ő lesz a „nagy ember”, aki Kínát az új korba vezeti, és a Nyugathoz hasonló életkörülményeket teremt 1,4 milliárd ember számára 2050-ig. Ebben segítségére lehetnek a negyedik ipari forradalom vívmányai, vagyis a mesterséges intelligencia célirányos alkalmazása és a technológia javítása az olyan területeken, mint az ipar, a mezőgazdaság és a közlekedés.
