Márpedig, ha a tanárok 49 százaléka saját bevallása szerint fél olyan témákat megvitatni tanítványaival, amelyek felháborodást válthatnának ki a muszlim diákokból, mert nem szeretné, ha „jelenetet rendeznének”, akkor egyértelmű, hogy nem csupán az oktatásügy van bajban, hanem egész Franciaország is.

Sőt, a helyzet egyre romlik. A Charlie Hebdo egyik számában közölt felmérési adatok tanúsága szerint az öncenzúrát gyakorló pedagógusok aránya 13 százalékkal nőtt a tavalyelőtt végzett hasonló felmérés adataihoz képest. A felmérésből az is kiderül, hogy az olyan körzetekben, amelyek lakosai között magas a bevándorlók aránya, tíz tanár közül hét számol be arról, hogy időnként öncenzúrát gyakorol.

Ha ilyen sok francia tanár óvakodik attól, hogy kiálljon hazája kulturális értékei mellett, az nem egyszerűen defetista hangulatról tanúskodik, hanem arról, hogy a tanárok nem kívánnak életformájuk védelmére kelni.

Aki azt gondolná, hogy ha nem sikerül a muszlim gyermekek nézeteivel vitatkozni, az legyen a franciák problémája, annak érdemes egy kicsit elgondolkodnia. Az Egyesült Királyságban is sok tanár számol be arról, hogy állandó nyomás nehezedik rájuk, nehogy úgynevezett kényes témákat vessenek fel muszlim tanítványaik előtt.

Ma is élénken él bennem, mennyire elszörnyedtem öt évvel ezelőtt, amikor elolvastam az Országos Pedagógus Szakszervezet 2015 áprilisában tartott értekezletéről szóló beszámolót. A napirenden szereplő egyik javaslat arról szólt, hogy a tanárok legyenek képesek tartózkodni az iszlám szélsőségességet taglaló vitáktól az osztálytermekben. Christine Blower, a pedagógusszakszervezet főtitkára azzal indokolta ezt, hogy „egyes tagjaink félnének az ilyen dolgokat megvitatni az órákon, mert attól tartanak, hogy azután jelenteniük kell az elhangzottakat a rendőrségnek”.

Frank Füredi teljes írása a Látószög blogon olvasható.