Az ellenzéki összefogás a választási kudarc után szétesett, az egymással is versengő pártok – a Demokratikus Koalíció kivételével – politikai válságba kerültek, a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom megítélése is jobb, mint a hat párt népszerűsége külön-külön. Továbbra sincs ideológiai karaktere és nem találja saját hangját a parlamentbe először bekerülő Momentum, amely az elhúzódó vezetési válság mellett intellektuálisan is kiüresedett, „obstrukciós” akcióinak pedig egyre rosszabb megítélése van. Az úgynevezett zöldpártok szintén vezetési válságtól szenvednek, az egykori országos hálózatát elvesztő LMP, illetve a tagsággal sosem rendelkező Párbeszéd is csupán médiapártként működik. A Jobbik elvesztette nemzeti jellegét, megszűnt a párt szuverenitása, botrányok és az önvizsgálat teljes hiánya miatt a szervezet leépülése folytatódni fog, sőt a párt jövője is kérdésessé vált. A Demokratikus Koalíció az egyetlen olyan szervezet, amelynek vezetése és struktúrája stabil maradt a közös választási kudarc után, így – mivel Gyurcsány Ferenc újra össze szeretné fogni a baloldalt – vélhetően először a megszűnéshez közel álló, történelmi mélyponton lévő MSZP-t fogja beolvasztani. Gyurcsány célja a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára egy hasonló fazonú, általa vezetett DK–Momentum-koalíció megteremtése, amelybe a többi baloldali párt is részt venne.
A XXI. Század Intézet elemzése a baloldali együttműködés keretében indult hat párt jelenlegi, válságos állapotát vizsgálja, egyenkét rámutatva három meghatározó problémára, a megkülönböztethető, világos identitás, illetve a politikai mondanivaló hiányára, a vezetői válságra és a szervezeti instabilitásra.
Nem találja hangját a Momentum
A Momentum 2017-ben tűnt fel a közéletben, az olimpia-ellenes aláírásgyűjtésükkel hívták fel magukra a figyelmet, azóta – saját ötlet hiányában – csupán a nyugati minták kritikátlan átvételét hangoztatják. Markáns mondanivaló az Orbán-ellenességen és az elszámoltatáson kívül a kampány során nem hangzott el, de érdemi, a többi párttól megkülönböztethető célokat a parlamentbe jutás óta sem tudtak megfogalmazni.
Megalakulása óta a Momentum permanens vezetési válsággal küzd, több szakításon van túl az elnökség, illetve mára szembetűnő lett az intellektuális hiányosság is.
Fekete-Győr András többször bebizonyította, hogy nincsennek olyan képességei, melyeknek köszönhetően vonzó alternatívát tudna nyújtani pártjának, illetve az ellenzéki szavazóknak. Részben emiatt az úgynevezett előválasztáson még a momentumosok jelentős része sem voksolt rá, így végül távozott a párt éléről. Ennek ellenére Fekete-Győr a párt meghatározó politikusa maradt, frakcióvezetőként ő fogja fémjelezni a pártot, ráadásul Donáth Anna is távozik posztjáról, ami további bizonytalanságot és szervezeti–vezetési instabilitást okoz.
A Momentum kezdeti, szavakban megfogalmazott identitásának elvesztése szembetűnő: trendi, fiatalos mozgalomból mára csak egy Budapesten létező, fiatalokat megmozgatni képtelen törpepárt lett, melynek parlamenti obstrukciós kísérlete kínos kudarcba fulladt. A választási kampányban is azt lehetett tapasztalni, hogy a Momentum rendezvényeire nagyon kevesen voltak kíváncsiak, a párt alapszervezeteiről pedig időközben kiderült, hogy Budapesten és egy-két nagyobb városon kívül fiktívek, sok esetben még Facebook-oldaluk sincs. Az ellenzéki sajtóból kiszivárgó információk szerint viszont aktív kapcsolat van a DK és a Momentum között, ami mögött az állhat, hogy Gyurcsány Ferenc a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára létrehozna egy hasonló fazonú DK–Momentum-koalíciót, amelybe a többi baloldali formációt is beleolvasztanák.
Zöldpártok tagság nélkül
Az LMP és a Párbeszéd zöldpártként definiálja magát, azonban ezek a formációk már a legkevésbé sem nevezhetőek valódi pártoknak, hisz nincs tömegbázisuk, csupán néhány médiapolitikust tudnak felmutatni. Ebből a szempontból a Párbeszéd jobban áll, hiszen ők adják Budapest főpolgármesterét, miközben az LMP-ben Ungár Péteren kívül egyetlen országosan ismert politikus sincs.
A két párt társadalmi támogatottsága gyakorlatilag mérhetetlen, az LMP valamelyest erősebb, ami még a Schiffer András-féle pártvezetésből megmaradt imázsnak köszönhető. Az LMP egyik társelnöke, Schmuck Erzsébet nem jutott be az Országgyűlésbe, a másik, Kanász-Nagy Máté pedig alig ismert politikus, a párt vezetése meglehetősen instabil. A Párbeszédben mindkét társelnök jelezte, hogy nem indul a következő tisztújításon, ráadásul a tagság nélküli párt esetében is bebizonyosodott, hogy a társelnöki konstrukció nem életképes. Az LMP esetében a Jobbikhoz hasonló elzárkózást láthattunk a 2010-es évek első felében, ami miatt a baloldalon éles kritikák érték a pártot, DK-s politikusok többször is „Fidesz-kollaboránsnak” nevezték őket, ami komoly feszültséget okozott. A Párbeszéd az LMP-ből vált ki, hiszen mint ahogyan azt a nevük is mutatta, ők párbeszédre törekedtek minden politikai erővel, így Gyurcsány Ferenccel is, számukra tehát kevésbé kínos a legelutasítottabb politikussal való együttműködés.
A két zöldpárt végül ugyanúgy beolvadt a baloldali együttműködésbe, ami tönkretette az LMP korábban létező szervezeti hálóját, megkülönböztethetetlenné tette a Párbeszéd identitását.
A balliberális együttműködés következtében a zöldpolitika is elhalványodott, a kampány során egyetlen olyan közös üzenetet sem lehetett hallani, ami ennek a két pártnak fontos karaktert adott volna. A Párbeszéd a baloldali retorikát képviseli, míg az LMP nyitottabb a lokalista gondolatok iránt, azonban ez a különbségtétel sem jelent meg markánsan a Gyurcsány-féle szövetségben. Az LMP és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, hogy önálló politikára készül, ám ennek jelenleg nyoma sem látható, így könnyen elképzelhető, hogy az EP-választás lesz az utolsó megmérettetésük.
Eltűnt a Jobbik identitása, megszűnt a párt szuverenitása
A Jobbik mára elvesztette nemzeti jellegét: mind szövetségi politikájában, mind mondanivalójában, sőt a határon túli magyarokhoz, a nemzetstratégiai kérdésekhez és az Európai Unióhoz fűződő viszonyában is egyaránt a nemzetközi baloldal magyarországi képviselőit követi.
A Jobbiknak jelenleg nincs önálló, a többi baloldali párttól megkülönböztethető identitása, világos politikai mondanivalója.
A választási kudarc után a morális kérdéseket felvető szövetségi politika hasznossága megkérdőjeleződött, a szervezet megítélése történelmi mélységbe zuhant. Minden aktuális közvélemény-kutatás szerint önállóan már nem lenne képes bejutni a parlamentbe a 2018-ban még váltópártként fellépő politikai közösség. A párton belüli szexbotrány kitörése pedig tovább mélyíti a valamikori jobboldali mozgalom morális válságát.
Annak ellenére, hogy a Jobbik történetének legnagyobb veszteségét könyvelhette el április 3-án, ismét Jakab Péternek szavazott bizalmat a kongresszus. A küldöttek száma nagyban csökkent a legutóbbi kongresszushoz képest, ami a pártszervezetek és az aktív tagság zsugorodására utal. A régi-új pártelnök az elmúlt két évben leszámolt minden kritikusával, kizáratta, vagy kilépésre kényszerítette azokat a tagokat, akik más jövőt képzeltek el. Jakab újrázása azonban nem jelenti azt, hogy a párt vezetése stabilizálta volna helyzetét: a felelősségvállalás hiánya és az önvizsgálat elmaradása újabb kilépési hullámot okozhat, amiről Stummer János már nyilatkozott, így a párt tagsága és társadalmi beágyazottsága vélhetően tovább fog csökkenni.
Új politika megfogalmazására jelenleg semmi esély sincs, a párt intellektuálisan kiüresedett, folytatódik az ötlet nélküli botránypolitizálás. A Mi Hazánk Mozgalom parlamentbe jutásával végleg beszűkült a párt mozgástere, illetve lehetetlenné vált a régi, jobboldali narratívához való visszatérés.
A Jobbik mára elvesztette politikai és szervezeti szuverenitását, így jövője bizonytalanná vált.
A baloldallal való együttműködés folytatása miatt az egykori nemzeti párt a Gyurcsány Ferenc vezette DK szatellitszervezetévé válhat a következő ciklusban.
A DK tovább erősödhet az MSZP kárára
A Demokratikus Koalíció az elmúlt évek során – következetes Orbán-ellenes politikával és szervezeti stabilitással – az ellenzék olyan vezető erejévé vált, amely vonzó alternatívát nyújtott baloldali, köztük főként MSZP-s politikusok számára is. Az összefogás létrejötte előtt számos vezető szocialista politikus gondolta úgy, hogy politikai karrierjét a stabilan növekedő DK-ban folytatja, az átlépési hullám ugyan a választások előtt – vélhetően taktikai megfontolások alapján – megtorpant, ám az MSZP mélyülő szervezeti és politikai válsága miatt a jövőben újra felerősödik.
Az MSZP tíz év alatt elvesztette szavazóinak kétharmadát, népszerűsége történelmi mélypontra került, a párt társadalmi beágyazottsága megszűnt, parlamenti és önkormányzati jelenléte ciklusról ciklusra csökkent.
Tóth Bertalan jelezte, hogy nem indul újra a társelnöki pozícióért, miközben Újhelyi István teljes megújulással, névváltoztatással és az egész pártstruktúra áttervezésének igényével lépett fel. Mindennek akadálya lehet az, hogy a párt társelnöke, Kunhalmi Ágnes nem mindenben támogatja, továbbá az is, hogy az időközben törpepárttá zsugorodott MSZP-re már jól láthatóan nincs választói igény, amennyiben most tartanák a választásokat, akkor a közvélemény-kutatások szerint önállóan nem tudná átlépni az öt százalékos küszöböt.
A Gyurcsány Ferenc vezette DK részsikert ért el a választásokon abból a szempontból, hogy az ellenzéki oldalon a legnagyobb frakciója a parlamentben nekik lesz, illetve annyiból is, hogy minden baloldali pártnál nagyobb költségvetési támogatásra számíthatnak. Gyurcsány Ferenc egyértelművé tette, hogy a párt vezető helyzetéből eredően szeretné újra megerősíteni a baloldali együttműködést.
A történelmi kudarcot elszenvedett hatpárti együttműködésből egyedül a DK-ban nincs súlyos vezetői válság és csak ők rendelkeznek stabil szervezeti háttérrel és humánerőforrással ahhoz, hogy markáns ellenzéki politikát tudjanak kialakítani.
Gyurcsány Ferenc a következő hónapokban mindent meg fog tenni azért, hogy a széteső, egymással is veszekedő baloldali pártokból – kihasználva a többi párt szervezeti, politikai és vezetői válságát – egy új, sokkal homogénebb baloldali együttműködést hozzon létre, amely a DK–Momentum-koalíciójaként jelenne meg a nyilvánosság előtt.
Deák Dániel – Nagy Ervin
