Az ellenzéki pártokat saját válságuk és az egymás közötti versengés köti le, így valódi programalkotás helyett politikai pótcselekvést folytatnak. Ráadásul a jövő évi európai parlamenti választásokra saját listával készülnek, így igyekeznek önmagukat ideológiai újratervezéssel egymástól megkülönböztetni. Az erőviszonyok – hét hónappal a júniusi megmérettetés előtt – tartósan befagytak: a Demokratikus Koalíció dominál, a Momentum lépéshátránya behozhatatlan, a kispártok pedig a túlélésért küzdenek. A nyilvános mérések szerint a Fidesz–KDNP-pártszövetség jelenleg megközelítené a 2019-es EP-választáson elért rekordgyőzelmét, a DK pedig – a Jobbik és az MSZP biztosnak tűnő kiesése miatt – akár öt mandátumot is szerezhetne. A tendenciákat figyelembe véve a Momentum egy helyet veszítene, a Mi Hazánk Mozgalom viszont jó eséllyel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kisebb valószínűséggel kerülne be az uniós intézménybe.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése a baloldali pártok helyzetével és középtávú lehetőségeivel foglalkozik. Egyúttal rámutat arra, hogy a jövő évi választásokat felvezető időszak egyben egyfajta helyosztó küzdelem is lesz számukra.

Politikai pótcselekvés programalkotás helyett

Alig több mint hét hónappal az európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt mélyülő politikai válság, illetve történelmi töredezettség jellemzi az ellenzéki oldalt, azaz soha ennyi instabil, vízió nélküli szervezet nem versengett még egymással. Pillanatnyilag nincs olyan koherens és releváns mondanivalója a baloldalhoz sorolható ellenzéki pártoknak, amivel új szavazókat vagy a bizonytalan választópolgárokat maguk mellé tudnák állítani. A politikai törésvonalak világosan kirajzolódtak: míg a kormány az ország valódi kihívásaival és az uniós küzdelmekkel, addig a baloldal domináns pártjává váló Demokratikus Koalíció (DK) az egykori szövetségesek meggyengítésével, a többi párt pedig a saját szervezeti és vezetési válságával foglalkozik.

A jobboldalon meghatározó középtávú politikai tervezés és stratégiai gondolkodás az ellenzéki oldalon hiányzik – állapítja meg Stratégiai aszimmetria Magyarországon című írásában Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója –, így „a két pártcsoport közötti szervezeti-intézményes, intellektuális és vezetési, tudásbéli egyenlőtlenségek egyenként is drámaivá váltak, de együttes hatásuknak köszönhetően minden bizonnyal maradandók lesznek.” E mellett szembetűnő, hogy a baloldal politika napirendjét részben a külföldről finanszírozott kormányellenes sajtó, részben egyes nyugat-európai progresszív politikai csoportok és úgynevezett „színes forradalmak” forgatókönyveit követő „hivatásos” civilek alakítják. Ebből adódóan a hazai baloldali politikusok legtöbb esetben csak a sajtóhírekre, és az uniós intézményeken keresztül érkező kritikákra reagálnak, valamint megpróbálnak rátelepedni az álcivilek által szervezett tüntetésekre. Az egykori ellenzéki összefogás pártjai tehát ma egybevetve nehezebb helyzetben és rosszabb állapotban vannak, mint két évvel ezelőtt, amikor megállapodtak az előválasztás megtartásában és a közös lista felállításában.

Az elmúlt évtizedben megfigyelhető volt egy olyan ismétlődő politikai mintázat, amely szerint a vereséget szenvedő pártok – közvetlenül a választások után – az utcai politizálásra helyezték a hangsúlyt, s mivel mozgósító erejük nem volt, megpróbáltak egyes vélt vagy valós társadalmi elégedetlenségi akciókra rátelepedni. Így történt ez a 2022-es történelmi kudarc után is, amikor a baloldal először a kata-tüntetéseket, majd a pedagógus- és diákmegmozdulásokat igyekezett kisajátítani és kormányellenes demonstrációvá szélesíteni. A tüntetések azonban éppen a népszerűtlen politikusok megjelenése, valamint a sokakat elriasztó, egyre szélsőségesebb hangnem miatt kifulladtak, következésképpen az ellenzék nem tudott profitálni az eseményekből.

A 2022-es választási vereséget követően az ellenzéki pártok szervezeti és személyi megújulása elmaradt, továbbá a rendszerváltoztatás óta legsúlyosabb pártfinanszírozási botrány is rontja a megítélésüket, ebből kifolyólag az elmúlt hónapokban tapasztalható dekonjunktúra ellenére sem tudtak erősödni. A gazdasági mutatók és az inflációs kilátások lassan, de folyamatosan javulnak, a válságok idején a szavazópolgárok pedig jellemzően a stabilitást választják, így a dekonstruktív ellenzéki politika mozgástere szűkülni fog és a pótcselekvést folytató pártok érdemben nem tudnak majd bővülni.

Hiteltelen ideológiai újratervezés

A totális ellenzéki összefogás, mint politikai projekt, 2022-ben megbukott. Ezt követően a baloldali pártok önálló útra léptek, ám a nagyfokú fragmentáltság és az önkormányzati választás lebonyolításának logikája miatt valamilyen formájú összefogásra szükségük lesz. Az elmúlt hónapok nyilatkozataiból világosan kiderült, hogy a pártok az európai parlamenti választáson külön fognak indulni (egyedül az MSZP kezdeményezte ismét az összefogást), így a kormányellenes retorika mellett – az egyes településeken kitapintható együttműködési igény ellenére – szükségszerűen kiéleződött az egymás közötti rivalizálás is. Az elmúlt másfél évben bebizonyosodott továbbá, hogy az ellenzéki politikai szereplők csupán egymás kárára tudnak erősödni, ennek eredményeképp ideológiai útkeresésbe, azaz egyfajta megkülönböztethetőségi versenybe kezdtek.

A történelmi mélypontra került MSZP és az ezideáig neoliberális gazdaságpolitikát követő DK újabban „szociáldemokrata” szervezetként, míg az LMP lokális, a Párbeszéd pedig globális zöldpártként definiálja magát, ami mindkét esetben – a hasonló ideológiai pozícionálás miatt – nyílt konfliktusokkal jár. A Jobbik „konzervatív fordulatot” hirdetett, a Momentum viszont továbbra sem tudja meghatározni saját identitását, így a politikai pótcselekvés (kordonbontás, diáktüntetésekre való rátelepedés) mellett csupán a nyugaton elterjedt progresszív politikai célokat ismételgetik.

Míg a DK „szociáldemokrata” önazonosítása a neoliberális múlt és az Európai Egyesült Államok eszméjének követése, valamint a felerősödő baloldali demagógia miatt nem működik, addig a Párbeszéd és az LMP nem rendelkezik valós beágyazottsággal, a Jobbik pedig – a baloldallal való összefogás miatt – elvesztette egykori nemzeti identitását, így az úgynevezett „konzervatív fordulat” is aligha lesz sikeres.

Változatlan ellenzéki erőviszonyok

A DK – habár népszerűségének növekedése megtorpant – továbbra is dominálja az ellenzéki oldalt, az év elején kialakult versenyt pedig a Momentum elvesztette, így mára behozhatatlan lépéshátrányba került. A kisebb pártok mindeközben a túlélésért küzdenek, vagyis ha nem tudják magukat markánsan megkülönböztetni és a szervezeti válságuk is tovább mélyül, akkor nem lesz esélyük a 2024-es megmérettetésen átlépni a bejutási küszöböt. A tisztán pártlistás EP-választáson való esetleges kudarc a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd megszűnésével, vagy más pártba való beolvadásával járhat.

Az ellenzéki pártok – a pártválasztók körében mért – támogatottságának alakulása a nyilvános kutatások átlagolt eredményei alapján (Forrás: XXI. Század Intézet / Deák Dániel)

A nyilvánosan elérhető közvélemény-kutatások átlagolt eredményei szerint a Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt hazai viszonylatban az öt százalékos küszöb felett áll, míg a Jobbik, az LMP és MSZP tartósan alá került, végül – a parlamenti frakcióval rendelkező pártok közül – a Párbeszédet mérik a legalacsonyabb támogatottságú szervezetnek. Az újonnan megalakult pártok (A Nép Pártján, Második Reformkor, Mindenki Magyarországa Mozgalom, stb.) esetében a fokozódó fragmentálódás miatt vélhetően erősödik majd az egymás közötti küzdelem, ami tovább ronthatja az ellenzék megítélését.

Kilátások a 2024-es EP-választásokra

Ha ma tartanák az EP-választást, akkor a Jobbik és az MSZP kiesne, a Mi Hazánk Mozgalom viszont jó eséllyel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig kisebb valószínűséggel bejutna az uniós intézménybe. A 2022-es országgyűlési választás utáni támogatottsági csúcs óta kis mértékben gyengülő Fidesz–KDNP-pártszövetség – az elmúlt évek tapasztalatai szerint – a legsikeresebben tudja mozgósítani a szavazótáborát, így egy alacsonyabb részvétel mellett is akár megközelítheti a 2019-es rekordnak számító győzelmét, azaz legalább 12, jobb esetben ismét 13 mandátumot szerezne az Európai Parlamentben. Az utóbbi hónapokban a DK növekedése ugyan megtorpant, de továbbra is az ellenzéki térfél legerősebb pártja maradt, így a 2019-es eredmény megismétlésével, illetve az MSZP kiesésével akár a jelenlegi négy főről öt főre is növelheti az uniós parlamentben való jelenlétét. A Momentum nehéz helyzetbe sodorta magát, hiszen az utóbbi hónapokban folytatott botránypolitizálása megbukott. A negatív tendenciát figyelembe véve várhatóan nem tudják majd növelni képviselői helyeik számát, sőt akár veszíthetnek is a jelenleg meglévő kettőből, amennyiben a viccpárt végül mégis kellő támogatást nyer.

Párt	Nyilvános közvélemény-kutatások átlagértéke (2023. október)	Mandátumbecslés 2024-re (jelenlegi állapot szerint)	2019-es választási eredmény	2019-es mandátumok száma
Fidesz–KDNP	47 %	12–13	52,56 %	13
Demokratikus Koalíció	17 %	4–5	16,05 %	4
Mi Hazánk Mozgalom	10 %	1–2	3,29 %	0
Momentum Mozgalom	7 %	1–2	9,93 %	2
Magyar Kétfarkú Kutya Párt	5 %	0–1	2,62 %	0
Jobbik – Konzervatívok	4 %	0	6,34 %	1
MSZP	3 %	0	6,61 %	1
LMP	2 %	0	2,18 %	0
Párbeszéd	2 %	0	MSZP-vel	0
Egyéb	3 %	–	–	–

 A 2019-es EP-választások eredményei összehasonlítva a pártok jelenlegi helyzetével

A mandátumbecslés esetében bizonytalansági tényező, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak már 2019-ben és 2022-ben is öt százalék feletti szimpátiát mértek a kutatóintézetek, végül egyetlen esetben sem tudta elérni a bejutási küszöböt. Kérdéses továbbá az is, hogy az euroszkeptikus Mi Hazánk Mozgalom mennyire tudja mozgósítani a választóit egy uniós választáson.

Helyosztó belharc a baloldalon

Jelenleg egyetlen ellenzéki párt sem szorgalmazza az általános előválasztásokat az önkormányzati megmérettetés előtt (csak elhanyagoltható számú helyi kivétel akad), ebből adódóan valószínűsíthetően helyi háttéralkuk fogják eldönteni az esetleges összefogásokat. Már most látható, hogy lesznek olyan települések és fővárosi kerületek, ahol – kockáztatva a potenciális vereséget – egymás ellen fognak elindulni az egykori szövetségesek. Gyurcsány Ferenc Eger és Miskolc városában jelentette be, hogy a többi baloldali párt támogatottságát bíró, jelenleg is regnáló polgármesterekkel szemben saját politikust kíván indítani, az MSZP és a Momentum pedig a főváros kerületeiben mutatta be saját polgármesterjelöltjeiket. Végül a legnagyobb figyelmet kapó Karácsony Gergely helyzete is kétségessé vált: az elmúlt hónapok során a saját szövetségesei kritikával illették városvezetői tevékenységet, hivatalosan pedig még be sem álltak mögé. A főpolgármester újrázásának kérdése vélhetően a pártok alkufolyamatának a része, amelyből az következik, hogy a későbbiek során a nagyobb ellenzéki szereplők kérni fognak valamit a támogatásáért cserébe. Az előválasztások helyébe lépő alkufolyamatokban a lokális beágyazottság mellett az országos erőviszonyok is döntőek lesznek, ami a jelenleg legerősebb ellenzéki pártnak, a DK-nak kedvez.

Az EP-választás eredménye azonban mérföldkő lehet, ugyanis a bizonytalan közvélemény-kutatásokkal szemben valós erősorrend fog kirajzolódni, ami nagyban befolyásolja majd a 2026-os országgyűlési voksolásra való felkészülést. A legjobb eredményt elérő baloldali párt az ellenzéki térfélen végérvényes politikai gravitációs erővé válhat, míg az öt százalék alatt teljesítő kispártok léte, illetve önállósága veszélybe kerülhet.