A külföldről finanszírozott „forradalomcsinálás” eszméinek és gyakorlatának hatása eltéveszthetetlen Magyarországon az elmúlt tíz-tizenkét évben. A 21. századi „színes forradalmakkal” való párhuzamot az is aláhúzza, hogy ugyancsak megjelenik a hármas szakaszolású forgatókönyv: beszivárgás, megtelepedés, majd áttörés; azaz a „civil” és a politikai szakasz közötti átmenet stratégiája. A nemkormányzati szervezetekből, aktivistákból, profi tüntetésszervezőkből és médiavállalkozásokból álló televényt egy olyan „civil” élcsapat mozgatja, amely a mesterségesen előidézett „forradalmat” pusztán szervezés kérdésének tekinti.

A XXI. Század Intézet igazgatója, Békés Márton történész–politológus Látószögön közzétett, Államcsínytevők című írásának rövidített, szerkesztett és aktualizált részleteit közöljük.

Hivatásos forradalmárok

A 20. század hajnalán Lenin terjedelmes röpiratot írt a munkásmozgalom szervezeti kérdéseiről (Mi a teendő? 1902), amelyben a reformista szociáldemokráciát és az azonnali forradalom útját egyaránt elutasította. Helyettük egyfelől a hivatásos forradalmárok hálózatának létrehozását, másfelől pedig az irányításuk alá tartozó országos lap megalapítását tartotta célravezetőnek. A leninista stratégia szerint a párt nem más, mint „a forradalmárok harcos szervezete”, a lap pedig a mozgósítás fegyvere a kezükben. Ezekre támaszkodva adta ki híres jelszavát: „Adjatok nekünk egy forradalmárokból álló szervezetet és kifordítjuk sarkából Oroszországot!”

A leninista stratégia a 21. század első két évtizedében jellemzővé vált „színes forradalmak” idején aktuálisabb volt, mint gondolnánk. Mindennek ősforrása Saul Alinsky alapműve, az 1971-ben kiadott Rules for Radicals, amely magyar nyelven 1999-ben A civil szervezkedés ábécéje címmel jelent meg. A címválasztás kiválóan jelezte, hogy a 21. század küszöbén a „forradalom” hordozót váltott: forradalmi élcsapat helyett civil aktivisták. Alinsky könyve előszavában a máig érvényes módszertant is lefektette: „A forradalmi szervezőnek fel kell lazítania életünk megszokott sztereotípiáit. […] Olyan légkört kell teremteni, hogy ha [az emberek] nem is kívánják szenvedélyesen a változást, de ne kérdőjelezzék meg annak szükségességét.” A forradalom tehát szervezés kérdése.

Az élcsapat-taktika és a kommunikációs hadjárat metódusa száz éve maradandónak bizonyul. A „civil” forradalmárok feladata a forradalmi helyzet előidézése, mégpedig több szakaszban: 1) beszivárgás, azaz az élcsapatok felállítása (aktivisták, média, NGO-k, politikai pártok), majd 2) megtelepedés (hálózatképzés, külső aktorok informálása, parlamenti jelenlét), végül 3) áttörés (bíróságok befolyásolása, politikai hatalom megszerzése). Ez a forgatókönyv itthon sem ismeretlen.

A „színes forradalmak” dramaturgiája a magyarországi kormányellenes tüntetéseken többször feltűnt. Kezdve a „netadó” elleni 2014 októberi megmozdulással, amely pár hetes késéssel ismételte meg a hongkongi „esernyős forradalom” látványosságát a magasba emelt telefonokkal; folytatva a 2017 áprilisában a „lex CEU” ellen tartott tüntetéssel, ahol a szervezők a tüntetés tárgyának természetéből kifolyólag maguk sem tagadták (sőt), hogy nemzetközi hálózathoz tartoznak; aztán a 2018 végi „rabszolgatörvény-ellenes” parlament előtti és TV-székházbéli rendbontással, amely kísértetiesen hasonlított a következő évben lezajlott belgrádi, prágai és pozsonyi tömegdemonstrációkhoz; egészen a 2020 őszi tiltakozáshullámig, amelynek kitüntetett eseménye a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületének elfoglalása volt. Ez utóbbi szimbolikáját és szervezettségét tekintve is egy „színes forradalom” főpróbájának hatott, amit szó szerint a színházi berkekben készítettek elő.

Nagy népszerűségre tett szert a magyarországi ellenzéki aktivisták közében az ezredfordulós „buldózer-forradalmat” – az 1999. március–júniusi NATO-bombázással párhuzamosan – végrehajtó Otpor! (ellenállás) vezetője, Srđa Popović 2015-ben írott könyve, amely két évvel később magyarul is megjelent (Útmutató a forradalomhoz. 2017). A szerző kötetét nem mellesleg az általa alapított forradalmárképző (Centre for Applied Nonviolent Action and Strategies, CANVAS) tananyagának szánta. A könyvet Popović személyesen mutatta be Budapesten, mégpedig a Gulyás Márton vezette Közös Ország Mozgalom meghívására. Egy vele készült interjúban elmondta, „számít rá, hogy könyve nyomán megkeresik majd budapesti aktivisták, és a tanácsát kérik ki erőszakmentes mozgalmak szervezésében”, fordítója viszont már úgy fogalmazott, hogy „tudjuk, hogy Magyarországon sok feltörekvő politikushoz eljutott” a könyv.

A Magyar Idők tényfeltárásából kiderült, hogy a könyv forgalomba kerülésével egy időben polgári engedetlenség-képzések zajlottak a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi központjában. Egy baloldali anarchista pedig így emlékszik vissza a 2018-as választások előestéjére, konspiratív szempontból: „A CEU tüntetések alatt voltunk, egy választás előtt, Gulyás Márton pedig bejelentette a Közös Ország Mozgalmat és elindult a Partizán. […] Ebben az időben lett felkapott az Útmutató a forradalomhoz, a Milosevicset megdöntő brigád rendetlenkedési kézikönyve. […] Pár dolog kimaradt a történetből, például az, hogy ehhez mennyi külföldi – különösen amerikai – támogatás kellett, és hát az Otpor vezéralakja, Popovics az konkrétan a Stratfornak dolgozik, ami a CIA egyik nyúlványa. […] nekünk is jött képzést tartani a szervezetéből két ember”.

A „színes forradalmakra” jellemző módszerek különösen 2018 óta tapasztalhatók, mind az utcai technikákat (forgalombénítás, O1G-kampány, SZFE-blokád, TV-székházfoglalás), mind pedig a népfrontos ellenzéki fellépést illetően. E módszertan számos környező országban felbukkan: occupy-taktika, épületblokád, az állami televízió elfoglalása, közös ellenzéki fellépés. Jellemzőnek kell tekintetünk, hogy az SZFE elfoglalása előtt, 2020 nyarán rendezett nyári táborban a 2009-es zágrábi egyetemfoglalást tanulmányozták és az erőszakmentes ellenállásról hallgattak előadást. Míg 2018 előtt a menetrendszerű „forró őszre” készülődés kisebb mozgalmak napirendjében szerepelt (Hallgatói Hálózat, Milla, Szolidaritás), ezt követően összehangoltabbá, szervezettebbé és tömegesebbé vált a kísérletezés, akár provokatív akciókkal is kísérve.

Civil élcsapat  

A „színes forradalmak” technikáinak hazai képviselői is vannak, akik az egyszerű átvételnél komolyabb, akár továbbfejlesztő tevékenységet folytatnak. E hálózat többnyire a szociális ügyekben aktív, tagjai főleg a humán szférából érkeznek, különösen a lakhatási kérdés és a színházügyek foglalkoztatják őket. (Amint a Partizán vezetőiről alapítója mondja, „kapcsolatrendszerünk jelentős mértékben színházi emberek körére terjed ki”.) Egy sor civil, illetve szakmai, érdekképviseleti szervezetben aktívak, de feltűnnek a zöldbaloldali politikusok, pártjaik és mozgalmaik körül is (Párbeszéd, Szikra). Kapcsolatrendszerük átfedésben van a liberális térfél emberjogi, migrációtámogató és jogvédő nemkormányzati szervezeteivel (Amnesty, Helsinki, Menedék, TASZ, Transparency). Feltűnően közös pontot jelent a Soros-alapítványi végfinanszírozás is.

Említésre méltó a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás (2016) című kötet, melynek szerkesztője A Város Mindenkié (AVM) mozgalom vezetője, a párbeszédes budapesti főpolgármester főtanácsadója, számos ellenzéki megmozdulás szervezője, Misetics Bálint. A kötet kiválóan válogatott, jólszerkesztett, koncepciózus műhelymunka, amely felvonultatja a klasszikusok (Gandhi, Martin Luther King, Henry David Thoreau) szövegei mellett a modern liberális elméleteket is (Jürgen Habermas, John Rawls). A kötet négyféle eszközt állapít meg (polgári engedetlenség, közvetlen cselekvés, együtt-nem-működés, erőszakmentes ellenállás), úgy is, mint amelyekkel több szervezet (AVM, Tanítanék Mozgalom) már élt. A szöveggyűjtemény bevezetője szerint kifejezetten azzal a céllal készült, hogy „eszméket és módszereket – és mindenekelőtt inspirációt – adjon olvasóinak, amelyeket sikerrel alkalmazhatnak a gyakorlatban is”, hiszen „a kötet részben a jelenlegi hazai közállapotokra adott válaszként született meg”.

A baloldal színvonalas kiadójánál (Napvilág) való megjelenést a Humán Platform és a Politikatörténeti Alapítvány támogatta, de társkiadó a Civil Kollégium Alapítvány is, a szerkesztő pedig köszönetet mond a Kovász-csoportnak s név szerint Zubek Adrienn színházi rendezőasszisztensnek. Utóbbi nem más, mint a színházi világban (Független Előadó-művészeti Szövetség, Stúdió K) és civil szervezetekben (Polgár Alapítvány az Esélyekért) aktív főszervező, a könyv kiadásának idején éppenséggel a társfinanszírozó Humán Platform ügyvezetője, a 2022-es választások alatt pedig a józsefvárosi, párbeszédes–szikrás Jámbor-kampány irányítója.

A nemkormányzati szervezetekből, NGO-platformokból, alapítványokból és nyomásgyakorló csoportokból álló közeg nem érintetlen a Soros-támogatásoktól, több ponton kapcsolódik a zöldbaloldali pártok körüli holdudvarhoz és a kivétel nélkül a VIII. kerületben található újbaloldali közösségi terekhez (Auróra, Gólya, Patyolat), valamint az alternatív (szocialista, szövetkezeti, zöld) baloldali szellemi körökhöz (Fordulat, Helyzet Műhely, Mérce, Társadalomelméleti Kollégium, Új Egyenlőség). Szintén kimutatható személyi átfedés a hazai újfeminista és LMBTQ-szcénával.

Ezek közül elsőként, 2012-ben a Humán Platform Egyesület alakult meg, melynek létrejöttét az alternatív színházi világban kultikus Krétakör alapítványa kezdeményezte és a Norvég Civil Alap által támogatta. „Feladatunk az érdekképviselet, a mindenkori hatalom szakmai és civil kontrollja a humán szférát érintő kérdésekben” – írták küldetési nyilatkozatukban. A több szakmai egyesületet tömörítő fórum tagszervezetei között egy sor jólismert aktivista csoportot és baloldali szakmai szervezetet találunk (Hallgatói Hálózat, Oktatói Hálózat, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete). A független színházi indíttatást jól mutatja, hogy a szervezet létrehozásának alapötlete Gulyás Mártonhoz, a Krétakör akkori ügyvezetőjéhez kötődik, koordinátora pedig a már szintén említett Zubek Adrienn, a Stúdió K akkori ügyvezetője volt.

A legfontosabb kreatív elme Gulyás Márton, aki a Humán Platform – melyről egy baráti portréban azt írták, „elsődleges célja nem a kormánybuktatás, hanem a társadalom figyelmének felhívása a közös felelősségvállalásra” – után öt évvel, 2017-ben alapította meg a Közös Ország Mozgalmat. Ennek célja a hazai választási rendszer megváltoztatása volt, amikor pedig ez nem sikerült, akkor a 2018-as országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok koordinált indulásának előmozdítása, ami részben sikert ért el. A következő nagy és már teljes egészében sikeres lépése a Partizán médiavállalkozás tető alá hozása volt, amely 2018 őszétől 2022 őszéig lendületes fejlődésen ment keresztül. Támogatását tekintve a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány közölte, hogy „a German Marshall Fund meghívásos pályázatán 15.000 USD díjazásban részesültünk, valamint „a The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán 200.000 EUR díjazásban”, Az alapító-főszerkesztő hozzáteszi, hogy a finanszírozásba beszállt „a National Endowment for Democracy [NED], akik adtak támogatást és jelezték, hogy a továbbiakban is szívesen támogatnak”. A NED-et az amerikai Kongresszus hozta létre.

2016-ban jött létre a Tanítanék Mozgalom, az Origó szerint a mögötte álló „Alapítvány a Tanszabadságért 2013 és 2015 közötti pénzügyi beszámolóiból kiderül, hogy támogatásának nagy része az Open Society Foundations-től [OSF], Soros György alapítványától származik”. A Tanítanék Mozgalom az 55 szervezetből álló Civil Közoktatási Platform része, sőt annak hét fős ügyvivő testületébe két főt delegál (Pilz Olivér, Törley Katalin), felsőoktatási partnere az Oktatói Hálózat, honlapja pedig a Humán Platform támogatásával készült. A 2022 őszi közoktatási polgári engedetlenségi mozgalom elindítása nevükhöz fűződik, melynek megszervezésében pontról-pontra tetten érhető az erőszakmentes ellenállás stratégiájának alkalmazása. Különösen, hogy az egyik legaktívabb szervező maga nevezte „döbbenetes országos szintű ellenállásnak”, melynek keretében „több ezer ember fog polgári engedetlenségben részt venni”.

Udvarhelyi Éva Tessza kulcsszereplője a civil élcsapatnak, aki nemcsak a tudományos háttér kidolgozásában, hanem az aktív szervezésben is részt vesz. Előbbiről kellő bizonyítékot szolgáltat saját műve (Az igazság az utcán hever. 2014), társszerzős munkája (Velünk beszélj, ne rólunk. 2016) és a társszerkesztésében megjelent kötetek sora (A kutatás felszabadító ereje. 2020, Anya kiáll és beszél. 2020). Utóbbiról az elmúlt húsz év nem kevésbé széleskörű gyakorlati tevékenysége ad számot: 2002-től az OSF-fenntartású Artemisszió Interkulturális Alapítvány munkatársa volt, 2009-ben Miseticcsel társalapítója a műfajában úttörő AVM-nek, jelenleg is a 2018-ban (másutt azt írják, 2014-ben) alakult Közélet Iskolája Alapítvány vezetője. Ez utóbbi – állandó együttműködő partnere, a Civil Kollégium Alapítvány mellett – a hazai civil aktivizmus (erőszakmentes ellenállási, közvetlen cselekvési, polgári engedetlenségi, részvételi, sztrájkolási) fegyvertárának legfontosabb őre. Nemzetközi progresszív beágyazottsága szintén megkérdőjelezhetetlen: a CEU-n végzett, Ashoka-fellow, a Milestone Institute modulvezetője, a 2020/21-es tanévben részt vett az Obama Scholars programban. Állandó munkatársa, Dósa Mariann szociológus, CEU-alumna, aktivista (AVM, Közélet Iskolája) tavaly óta a brit igazságügyminisztérium tanácsadója.

Politikai szakaszban  

A baloldali ellenzéki pártok és a „civil” világ közötti kapocs jól felismerhető, amikor a Közélet Iskolája vezetőjével készített interjúban azt olvassuk, hogy 2018-tól kezdve zajlott a pártok mögötti infrastruktúra kiépítése, a képzéseken való tudásátadás, melynek meg is lett az eredménye, hiszen „a Fidesz ellenzéke végre kibillent a holtpontról és ez nem kis részben a progresszív civil szervezeteknek és aktivistáknak köszönhető. […] Az, hogy az ellenzékben sokan újra megtanultak kampányolni, hogy megvalósult az előválasztás, […] hogy ennyien számoltak szavazatokat, mindenképpen minőségi fejlődése a magyar politikának – és ez szinte mind az aktivista világból érkezett.”

A mindezt kifejtő Udvarhelyi irányította a sikeres 2019-es Pikó-kampányt a Józsefvárosban, mégpedig a Patyolatból, ahol a kezdeti időkben a Partizán stúdiója is működött. (A baloldal győzelme után a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának irodavezetője lett.) Amint mondja, „a Pikó- és a Jámbor-kampány […] megközelítésében egymásra épült és mindkettő a 2017-es Mártát a Magdolnának kampányban […] gyökerezett” – mindez azonban nem valami balos összeesküvés, hanem egy tudatos és eredményes stratégia része. A civilek politikaközeli elhelyezkedésére jó példa az egykori Párbeszéd-társelnök, Karácsony Gergely főpolgármester vezette budapesti önkormányzat, ahol többen a hazai rendszerkritikus közegből (Jámbor András, Jávor Benedek, Misetics Bálint) vagy a nemzetközi progresszív hálózatból (Dorosz Dávid, Korányi Dávid) állást találtak.

Egy-egy elbukott választás után megfigyelhető, hogy ellenzéki oldalon feltűnően használják az Alinsky-módszert. A 2014-es, 2018-as és 2022-es fiaskók utáni akciózásokban élenjártak a zöldbaloldali politikusok, akár az Együtt valamikori vezetőjét (Juhász Péter), akár a Párbeszéd-frakció tagjait (Jámbor András, Szabó Tímea, Tordai Bence) vagy az egykor LMP-s, utóbb Momentum-közeli szereplőket (Hadházy Ákos, Szél Bernadett) nézzük. 2022. április harmadika után megfogalmazódott, hogy „Orbán nagyon fél a tüntetésektől, sztrájkoktól, attól, hogy hirtelen sok ember fejezi ki egyszerre: elég volt”, de előkerültek a tüntetés-veteránok is, mondván, „demokratikus választáson nem lehet leváltani a Fideszt, ezért társadalmi nyomást kell kialakítani […] a cél a civil utcai ellenállás megszervezése”, a bukott miniszterelnök-jelölt pedig úgy fogalmazott, hogy „mostantól ellenzék helyett ellenállás van”.

Amint kiderült, a közvetlenül pár hónappal a 2022-es országgyűlési választások előtt megalakult Action for Democracy nevű amerikai donorszervezeten keresztül egészen júniusig 1,8 milliárd forint érkezett a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországáért Mozgalomhoz (MMM), amelyből a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a hazai törvényeket megszegve képviselőjelölteknek is juttattak. Úgy fogalmazott, hogy „volt egy MMM-es számla. Ami a központi kampánynak a működtetését szolgálta. Természetesen ebből voltak jelöltek, akiket támogattunk”. Az Action for Democracy vezetője Karácsony Gergely New Yorkban élő várospolitikai tanácsadója, Korányi Dávid, tanácsadó testületében pedig helyet foglal egy sor közismert progresszív értelmiségi (Anne Applebaum, Timothy Garton Ash, Francis Fukuyama, Charles Gati, Kati Marton, Timothy Snyder), egy volt budapesti nagykövet (Eleni Kounalakis), Varsó polgármestere (Rafał Trzaskowski), valamint az 1999-es szerbiai NATO-bombázás főparancsnoka, Wesley Clark tábornok. Tanulság? – Belgrádban bombazápor, Budapesten pénzeső.

Az Államcsínytevők című írás teljes terjedelmében a Látószögön olvasható.