A balliberális médiumok és pártok az elmúlt tíz év során rendre kárörvendő módon azt állították, hogy az Orbán Viktor vezette kormányzat külpolitikája „teljesen elszigetelte Magyarországot”. Narratívaépítésük azonban kudarcba fulladt, hiszen nemcsak, hogy nyoma sincs az elszigeteltségnek, hanem egyenesen Magyarország vált példamutatóvá egy sor kérdésben, például az unortodox gazdaságpolitika, a migráció vagy a családtámogatások terén. Emellett az is egyre gyakoribbá vált, hogy a nyugati világ meghatározó konzervatív és klasszikus liberális gondolkodói  a „magyar modellt” dicsérték.

A XXI. Század Intézet legújabb elemzése arra világít rá, hogy Magyarország az elmúlt tíz év során méreténél jóval jelentősebb politikai impaktfaktort volt képes elérni, amelynek következtében az „Orbán-modell” bizonyos elemeit a nyugati államok is egyre inkább másolni kezdték.

Pragmatikus külpolitika

Magyarország geopolitikai és gazdasági szerepének felértékelődését jól mutatja, hogy az elmúlt tíz évben a konzervatív kormányzat az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett több Európán kívüli nagyhatalommal (Oroszország, Kína), feltörekvő középhatalommal (Brazília, India), valamint regionális nagyhatalommal (Izrael, Törökország) épített ki kölcsönös tiszteleten és érdekeken alapuló politikai és gazdasági kapcsolatokat. Ennek hátterében az áll, hogy az érdekalapú külpolitika részeként az Orbán-kormányok érdekeltté tették a nagyhatalmakat Magyarország fejlődésében, valamint sok nyugati országtól eltérően hazánk nem hagyja, hogy az ideológiai különbségek a gazdasági fejlődés rovására menjenek.

Különösen kiemelendő a magyar kormány Izraellel való kiváló kapcsolata, amely főleg a zsidó állam megkerülhetetlen politikusának, a 2009 és 2021 között miniszterelnöki pozíciót betöltő Benjámín Netanjáhúnak köszönhető, akinek regnálása idején minden korábbinál szorosabbá váltak a magyar–izraeli kapcsolatok. Netanjáhú „Izrael igaz barátjának” nevezte a magyar miniszterelnököt az antiszemitizmus elleni küzdelem terén (amelyért azóta a Zsidó Világkongresszus elnöke is köszönetet mondott), valamint nagyra értékelte azt is, hogy a magyar kormány erősen támogatja Izraelt a különböző nemzetközi fórumokon is. Az Orbán Viktor vezette magyar jobboldal konszenzusképességének következtében nemcsak a magyar–izraeli kapcsolatok fejlődtek dinamikusan, hanem a hazai izraelita közösség is soha nem látott békében élhet. Ezt 2020 novemberében Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija is elismerte, aki szerint Magyarország a legbiztonságosabb hely most a zsidóknak Európában.

A keleti nyitás politikája kapcsán pedig azt nem érdemes elfelejteni, hogy Magyarország azért volt képes hamar talpra állni a koronavírus-járvány okozta gazdasági recesszióból, mert kiemelkedően jó kapcsolatainak köszönhetően gyorsan hozzáférhetett a kínai- és orosz vakcinákhoz.

Értékalapú Visegrádi Szövetség

A balliberális erők már a 2014-es krími válság során Magyarország végleges elszigetelődését vizionálták, mivel szerintük a kormány „oroszbarátsága” miatt hazánk elveszítette Lengyelországot, a visegrádi országok szövetsége pedig az összeomlás szélére került, mert V4-ben együttműködő országok atlantista fordulatot vettek. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhettek volna, hiszen a valódi fordulópont a 2015-ös migrációs válság volt, amelynek következtében a föderalizáció-ellenes eurorealizmus erősödött meg a Közép-Európa országaiban. Ekkor végérvényesen bebizonyosodott, hogy a brüsszeli bürokraták célja a nemzetállami szuverenitás elvének felülírása, és a tagállami jogkörök csorbítása. Ezzel szemben, Magyarország önrendelkező módon határozta meg magát, és vezetésével a közép-európai régió egyre sikeresebben állt ellen a brüsszeli integrációs törekvéseknek az elmúlt években.

A balliberális oldal gyakran fogalmazta meg kritikaként azt is, hogy Közép-Európa államainak jobboldali kormányai EU-ellenesek, ami azonban nem több politikai haszonszerzésen alapuló hazugságnál. Ennek oka, hogy az Orbán-kormány és szövetségesei éppen a „haladás zsákutcájába” (Békés Márton) jutott Európai Unió reformján, más szóval egy európai reneszánsz megteremtésén dolgoznak. Tehát egyáltalán nem EU-ellenességről volt szó, hanem abban a vitában való elkötelezett és következetes állásfoglalásról, amely az EU szuverenista és föderalista erői között zajlik. E küzdelemben a föderalizmust elutasító új európai jobboldal megszervezésében a Fidesz különösen tevékenyen vesz részt.

A Visegrádi Négyek együttműködése korábban leginkább érdekalapon volt értékelhető, azonban az elmúlt években egyre inkább kirajzolódik egy értékalapú, közös közép-európai együttműködés, amelynek keretein belül egyre komolyabb eredményeket tudtak elérni az Európai Unióban. Az érdekérvényesítés sikerpéldájaként említhetjük a kvótaharcokat, vagy az uniós költségvetéssel egybekötött, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó helyreállítási alapot is.

A V4-ek sikerében az is komoly szerepet játszik, hogy a 2010 utáni magyar külpolitika nemcsak képes volt korábbi nézeteltéréseit félretenni szomszédjaival és soha nem látott jó viszonyt kialakítani, de ezzel párhuzamosan a határon túli magyarok érdekeit is minden korábbi kormányzatnál erőteljesebben és ellentmondást nem tűrően képviseli. A legpozitívabb fejleményeket kétségkívül a vajdasági magyarok esetében sikerült elérni, hiszen Szerbia valóban nekilátott a magyar kisebbség jogfosztottságának felszámolásához. Sőt, a magyar–szerb kapcsolatok olyannyira mély gyökeret eresztettek, hogy túlzás nélkül Magyarország vált Szerbia legfőbb szövetségesévé és pártolójává az uniós csatlakozások során. A balkáni térségből Szerbiához hasonlóan látványos módon gravitál Magyarország felé Szlovénia, míg kisebb intenzitással, ám – főleg kulturális kérdésekben – Horvátország is.

A V4-ek értékalapú együttműködését, valamint a kohéziós képességüket az is mutatja, hogy az idén megrendezett IV. Budapesti Demográfiai Csúcson Aleksandar Vučić szerb elnök mellett Janez Janša szlovén, Andrej Babiš cseh és Eduard Heger szlovák miniszterelnök, valamint Milorad Dodik, a háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja is részt vett.

Gondoljunk a bevándorlás megállítására, Soros György befolyásszerzésének korlátozására, az uniós föderalizációval való dacolásra, a haderőfejlesztésre vagy a vakcinabeszerzésre és a családtámogatásra.

Ideológia-import helyett eszmeexport

A nyugati országok – kezdeti felháborodásuk után – szép csendben elkezdték követni Orbán politikáját, amire Schmidt Mária is felhívta a figyelmet Nyelv és szabadság című 2017-es könyvében, mondván: „A briteket megihlette a rezsicsökkentés és a különadók rendszere, az olaszok korlátozták a nyugdíjas bírák hivatali idejét. Az állami nyugellátást szétfeszítő kötelező magánnyugdíjrendszer felszámolásában az egész régió őt követte.” A magyar rezsicsökkentés példája azóta még ragadósabbá vált, hiszen egyre több nyugat-európai tagállam dönt úgy, hogy szabályozott áram- és gázárakat vezet be a lakosság terheinek csökkentése érdekében.

2021 januárjában Fredrik Erixon svéd közgazdász – aki nem mellesleg a Financial Times szerint Brüsszel harminc legbefolyásosabb embere közé tartozik – a The Spectatorba írt véleménycikkében azon sajnálkozott, hogy „noha Emmanuel Macron más ligában játszik, de azért puskázik Orbán Viktor dolgozatából”. A liberális közgazdász – világnézetéből adódóan, szigorúan negatív kontextusban – fel is sorolja azokat a módszereket, amelyeket Macron a magyar miniszterelnökről másolt: illiberális törvények hozása, rendeleti kormányzás alkalmazása, szembefordulás az integrálódni képtelen muszlimokkal, a liberalizmus elvetése és a nemzetállami Európa-eszmény támogatása.

A francia elnökön kívül mások is előszeretettel másolják Orbán migrációellenes politikáját, még ha konkrét szavakban nem is ismerik el a magyar modell igazát. Példának okáért amikor a katasztrofális afganisztáni misszió következtében egy újabb migrációs válság árnyéka vetült Európára, akkor az unió tagállamainak vezető politikusai – a kommunikációjukban és politikájukban bekövetkezett változások árán – explicit módon kinyilvánították hazánk igazát a migrációs válság kezelését illetően. Többek között olyan politikusok foglaltak állást az erős határellenőrzés és a befogadás elutasítása mellett, mint Angela Merkel (volt) német kancellár, Karl Nehammer osztrák belügyminiszter és Michel Barnier, az Európai Unió korábbi Brexit-ügyi főtárgyalója.

Andrej Babiš korábbi cseh kormányfő a magyar családtámogatási modell bevezetését ígérte, amelynek kivitelezésére – legalábbis jelen állás szerint úgy tűnik – nem lesz lehetősége, mivel az októberi választásokat követően vélhetően ellenzékbe kényszerül. A cseh választások eredménye kapcsán a balliberális tábor ismételten Orbán Viktor izolációját vizionálta, azonban az új jobboldali kormányban is többségben lesznek a föderalizmust elutasító szuverenisták, ami által a V4-ek szövetsége semmivel sem lett gyengébb, mint Babiš miniszterelnöksége idején.

A nemzetközi fősodratú sajtó már-már állandó jelleggel azzal „kénytelen” riogatni, hogy a magyar minta elterjedhet más nyugati országokban is. A CNN 2018-ban Orbán győzelméről írt a migrációs politika terén, amely a progresszív hírportál értékelése szerint „fejfájást okoz az EU-nak”. Egy 2019-es cikkben pedig azt állították, hogy Trump közelről figyelte Orbán migrációs politikáját. De sokszor idézik a korábbi amerikai elnök volt főtanácsadóját, Steve Bannont is, aki a XXI. Század Intézet meghívására érkezett Budapestre 2018 májusában, amikoris azt mondta, hogy „Orbán már Trump előtt Trump volt”. 2020-ban a kanadai közszolgálati CBC a magyar határvédelemről és a szerb határra épített kerítésről írt „politikai szimbólumként”, amely más országokat is megihletett. Az újmarxista amerikai Vox 2020-ban pedig arról értekezett, hogy az amerikai konzervatívok körében rendkívül népszerű Orbán, akik Magyarországot Amerika számára is példának tartják. (Ezt erősítette meg Tucker Carlson idén nyáron Esztergomban tartott beszéde.) Mindeközben a Politico cikke szerint Orbán szuverenista politikája megtörte az EU-t, majd hosszan sorolja az ideológiai kliséket a magyar miniszterelnök képzeletbeli bűnlajstromához.

Az International Press Institute 2021-ben arról publikált egy cikket, hogy a lengyelek és a szlovének az elmúlt öt évben hogyan és milyen kormányzati elemeket vett át Magyarországtól. Szintén 2021-ben a Washington Post nemcsak azt volt kénytelen elismerni, hogy az amerikai konzervatívok pártolják a magyar modellt, hanem azt is, hogy Magyarország képviseli a konzervatív politikai modell életképes változatát. Míg egy másik cikkben azt kifogásolták, hogy az amerikai Republikánus Párt a Fidesz nyomdokaiba lépett, valamint azt, hogy a párt tagjai az „Orbánizmusban nem az amerikai hagyományok veszélyeztetését, hanem annak megmentését látják”.

A pozitív elismerések mellett olyan negatív kritikák is elhangzanak, amelyek olykor szintén dicséretszámba mennek. Az újmarxista brit Guardian egy alkalommal például olyannyira érdekesnek tartotta a magyar családpolitikát, hogy 2021-ben külön videóriportot szentelt a kérdésnek. A Foreign Policy rendkívül negatív kontextusban figyelmeztetett az „Orbánizmus veszélyeire” s nem győzi sorolni azokat a direkt és indirekt befolyásolási eszközöket, amelyekkel – véleményük szerint – a magyar rezsimet meg lehet fékezni. Legutoljára október közepén a New York Times publikált cikket azzal a címmel, hogy „Hogyan esett szerelembe az amerikai jobboldal Magyarországgal”.

Konzervatív fellegvár

Magyarország megnövekedett geopolitikai súlyát az is jól mutatja, hogy az elmúlt évek folyamán több olyan meghatározó nyugati politikus és gondolkodó érkezett hazánkba, akik elismeréssel szóltak Orbán Viktor politikájának különböző elemeiről. A nyugati világban évtizedeken át tartó progresszív pozíciófoglalással megszilárdult politikai korrektség (political correctness) jelensége olyannyira elburjánzott, hogy gyakorlatilag lehetetlen vált szabadon beszélni az olyan, az európai kultúra jövőjét érintő kérdésekről, mint a bevándorlás, a nemzet vagy a család. Éppen ezért nem meglepő, hogy az ebben a közegben egyre inkább partvonalra szorított, ellehetetlenített, megbélyegzett, pusztán másként gondolkodó konzervatívok a normalitás szigeteként tekintenek Magyarországra, ahol nem köti őket béklyóba a nyugati véleményterror.

Olyan neves európai politikusok biztosították támogatásukról Orbán Viktort, mint Václav Klaus, egykori cseh elnök és miniszterelnök, Csehország jelenlegi köztársasági elnöke, vagy Mark Higgie, korábbi ausztrál nagykövet és Tony Abbot miniszterelnök nemzetközi tanácsadója. Donald Trump amerikai elnök korábbi igazságügyminisztere, Jeff Sessions pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy Trump csodálta Orbán Viktort, amiért népe érdekeit képviselve, keményen szembeszegült a progresszív status quoval, többek között a brüsszeli bürokratákkal. Míg a 2021-es Demográfiai Csúcson Mike Pence, Trump volt alelnöke méltatta hosszan Orbán Viktor családpolitikáját. Nemrégiben pedig olyan meghatározó nyugati, bevándorlásellenes politikusok érkeztek Magyarországra, hogy Orbán Viktor politikáját méltassák és tárgyaljanak vele, mint az olasz Matteo Salvini vagy a francia választásokra készülő jelöltek közül Marine Le Pen és Éric Zemmour.

Az angolszász konzervativizmus több szereplője érkezett Magyarországra az elmúlt években és méltatta a magyar kormány migrációs politikáját. John O’Sullivan, konzervatív brit újságíró, Margaret Thatcher korábbi beszédírója és tanácsadója már évekkel ezelőtt Budapestre is költözött és megalapította a Danube Institute nevű intézményt, amelynek célja konzervatív és klasszikus liberális értékalapon a kooperáció elősegítése Közép- és Nyugat-Európa országai között. De többek között Ayaan Hirsi Ali, a Harvard és a Stanford University vendégelőadója, Douglas Murray, az Európa furcsa halála című kötet szerzője, a Centre for Social Cohesion think tank alapítója, Rod Dreher amerikai író és publicista, Niall Ferguson brit sztártörténész is járt nálunk és támogatásáról biztosította a magyar kormányt. Közéjük tartozik a már említett Tucker Carlson, a legnézettebb amerikai műsor műsorvezetője is, aki interjút készített a magyar miniszterelnökkel és egy héten keresztül Budapestről sugározta műsorát. A 21. század legjelentősebb angol konzervatív filozófusa, Sir Roger Scruton szintén többször védelmébe vette Orbán Viktor politikáját. A fentiek tükrében nem meglepő, hogy Dan Schneider, az American Conservative Union nevű szervezet igazgatója is úgy fogalmazott, hogy „Európában a konzervatív ügy valóságos vezető ereje Magyarország lett”.

Egyre nehezebb letagadni a tényt, hogy a jobboldali vezetésű Magyarország a méreténél jóval jelentősebb vonzerővel rendelkezik. Mivel nem csak saját érdekérvényesítése szempontjából tudja előnyére fordítani jellemzőit, ezért nemzetközi szinten is egyre inkább példaértékűvé válik a magyar modell.