A 2003-ban párttá alakult Jobbik idén októberben „nagykorúvá vált”, ám az elmúlt tizennyolc esztendőben számos olyan identitásváltozáson ment keresztül, ami egyedülálló a rendszerváltoztatás óta fennálló többpárti demokráciában. Az egykori nemzeti radikális párt több politikai törésvonalat lépett át, majd megpróbált a politikai centrumban helyezkedni, ám mára egyértelművé vált, hogy a 2022-es választásokon a progresszív ügyeket felvállaló baloldal szerves részeként fog a jobboldallal szemben felállni. A Jakab Péter által fémjelzett irányvonal elvesztette nemzeti jellegét, mind mondanivalójában, mind szövetségi politikájában, sőt a határon túli magyarokhoz és az Európai Unióhoz fűződő viszonyában egyaránt a nemzetközi baloldal magyarországi képviselőit követi. A Gyurcsány Ferenc ellenében született Jobbik 2021-re Gyurcsány Ferenc szövetségese lett, az úgynevezett előválasztások során pedig elvesztette politikai és szervezeti szuverenitását, így jövője bizonytalanná vált.

A XXI. Század Intézet elemzése a Jobbik identitásváltozásainak állomásait, illetve a szövetségi politika és a mondanivaló átalakulásának mérföldköveit mutatja be. Az elemzés továbbá rámutat arra, hogy az antikommunista–kommunista, majd a szuverenista–globalista törésvonalak átlépése miatt, illetve a kudarcba fulladt néppártosodás-projekt következményeként a Jobbik mára elvesztette nemzeti jellegét.

Jobboldali antikommunista mozgalom

A hazai plurális demokrácia pártszerkezete az elmúlt harminc évben több változáson ment keresztül. Léteznek azonban olyan meghatározó törésvonalak, amelyek mentén való elhelyezkedés tartósan kijelöli és megszabja egy-egy párt identitását. A rendszerváltoztatás előtt kialakult antikommunista–kommunista oldalak közötti törésvonal máig alapvető rendezőelv maradt a jobboldal és a baloldal között. Ennek átlépése ugyan rövid távon járhat politikai haszonnal, ám hosszú távon szükségszerűen válsághoz, majd bukáshoz vezet.

Az 1999 óta civil szervezetként működő Jobboldali Ifjúsági Közösség (JOBBIK) vezetésének meghatározó része a 2002-es kormányváltás után, az MSZP–SZDSZ-koalíció visszatérése és a MIÉP parlamentből való kiesése miatt döntött úgy, hogy egyetemi mozgalomból párttá alakul. A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003. október 24-én deklarálta, hogy olyan antikommunista, jobboldali közösséget kíván teremteni, amely a balliberális kulturális–politikai tömbbel szemben határozza meg önmagát. Sőt, a párt alapítónyilatkozata a következőképpen fogalmaz: „A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból. A Parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete kívánunk lenni.”

Ezzel összhangban a párt alapszabálya kimondta, hogy a Jobbikba nem léphet be az a személy, aki a pártállam idején az ÁVO, az ÁVH és a Munkásőrség alkalmazásában állt. Ugyanez a tiltó kitétel vonatkozott az MSZMP és az utódpárt MSZP vezető tisztségviselőire is. Kizáró ok volt ezen kívül az is, ha valaki a BM III. Főcsoportfőnökség bármely csoportfőnökségének állományában dolgozott. Végül nem lehetett a Jobbik tagja az sem, aki rész vett az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és megtorlásában. (A 2009-ben módosított alapszabály ezen kívül kizáró okként jelöli meg az SZDSZ-es múltat is.)

A Fidesz mellett, Gyurcsány ellen

A Jobbik 2004-től az MSZP–SZDSZ-kormányok legradikálisabb parlamenten kívüli kritikusaként lépett fel. Gyurcsány Ferencet nem tartották legitim miniszterelnöknek, indoklásuk szerint ugyanis nem választásokkal, hanem a kormányon belüli puccsal került miniszterelnöki tisztségébe. A Jobbik ekkoriban számos tüntetést szervezett a kormány és kifejezetten Gyurcsány Ferenc, illetve az őt támogató liberális értelmiség ellen.

A kétfordulós választási rendszer szabályainak sajátosságai, a magas részvétel, illetve a pártszövetség szervezeti és anyagi hiányosságai miatt csupán 2,2 százalékos eredményt tudott elérni, így nem jutott be az országgyűlésbe. Jól jellemzi a Gyurcsány Ferenccel való éles szembenállást az, hogy az „új” MSZP–SZDSZ-kormány megalakulása után a szavazatok újraszámlálását követelték és elcsalt választásokról beszéltek.

A Jobbik ezután „új generációs” mozgalmat, jobboldali alternatívát igyekezett kiépíteni, de a párt országos ismertségét végül az őszödi beszéd kiderülte, majd a 2006. szeptemberi és októberi erőszakos hatósági jogsértések elleni radikális tiltakozás hozta meg. A Jobbik a 2006-os rendőrterror okozta társadalmi sokk, illetve Gyurcsány Ferenc kormányzása elleni folyamatos utcai jelenlét miatt vált népszerűvé, radikális retorikájával pedig a MIÉP-szavazókat is maga mellé tudta állítani.

Szélsőjobboldaltól a „néppártosodásig”

A párt 2007-es politikai fordulata a „cigánybűnözés” vélelmezett tartalmára alapozott kampányban, az egyre nyíltabbá váló antiszemitizmusban és az unió-ellenességben volt tetten érhető. A folyamatba illeszkedő Magyar Gárda megalakulása (2007. augusztus 25.) viszont a párt több alapítóját és első elnökét is arra késztette, hogy elhagyja a mozgalmat. Ekkor érkezett el Vona Gábor ideje. 2007 és 2010 között a Jobbik antikommunista mozgalomként, illetve keresztény értékeket képviselő jobboldali pártként működött, ám szélsőséges retorikája miatt a Fidesz–KDNP-pártszövetségtől eltávolodott. A Gyurcsány Ferenccel szembeni politika miatt megerősödő Jobbik végül 2009-ben az Európai Parlamentbe (14,77%), majd 2010-ben a magyar országgyűlésbe is bejutott (16,67%).

A párt első parlamenti ciklusában (2010–2014) a szélsőséges utcai politizálás ellenére a Jobbik frakciója az Orbán-kormány „konstruktív ellenzékeként” dolgozott. A párt vezetőinek szélsőséges kirohanásai számtalan botrányt okoztak, a mozgalom egyik rendezvényén elégették az Európai Unió zászlaját (2012. január 14.), majd következő év májusában – kifejezetten a kormány tiltó határozata ellenében, a Legfelsőbb Bíróság engedélyezése után – a Zsidó Világkongresszus idejére szerveztek tüntetést a cionizmus áldozatainak emlékére. A parlamentben azonban több kérdésben is támogatták a kormányt (családpolitika, IMF-fel való szakítás, határon túli magyarok támogatása).

A Fidesz–KDNP mindig is elutasította a zavaros ideológiájú Jobbikkal való együttműködést, amit a 2014-es választások során többször is kinyilvánított. A Jobbik végül – a baloldali ellenzék gyengesége miatt – a második legerősebb erőként jutott be ismételten az Országházba (20,22%), ahol már egyre inkább a baloldali ellenzékre jellemző stílusban helyezkedett szembe az Orbán-kormánnyal és a jobboldallal.

Vona Gábor a Jobbik 2015-ös kongresszusán már arról beszélt, hogy egyforma távolságot kell tartani a „múlt erőitől”, azaz a Fidesztől és az MSZP-től, illetve a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciótól. Kijelentette továbbá, hogy „aki náci romantikára vágyik, az ne a Jobbikban keresse azt”.  2016-ban a párt elnöke – több írásában is – az irányváltásról és annak következményeiről beszélt, amit saját bevallása szerint már 2013-ban eltervezett. Egyik, közösségi oldalán megjelent posztjában így fogalmazott: „a Jobbik lelkét, amelyet 2006 után az én vezetésemmel adtunk ennek a közösségnek, most az én vezetésemmel vettük el.”

A „néppártosodás” során Vona Gábor leszámolt belső ellenzékével és elutasította a Magyar Gárdával való együttműködést, de háttérbe szorította a nemzeti radikális elveket képviselő politikusokat is. 2016. április 20-án Vona kijelentette, hogy Apáti Istvánt, Novák Elődöt és Szávay Istvánt nem engedi indulni a párt tisztújító közgyűlésén, mert szerinte ők akadályai a néppártosodási folyamatnak.

2017. augusztus 14-én egy ATV-nek adott interjúban bocsánatot kért a zsidóságtól és a cigányságtól, majd arról beszélt, hogy szerinte a Jobbik soha nem volt antiszemita, cigányellenes, rasszista párt. Novemberben pedig a balliberális „elit” fellegvárának tartott Spinoza Házban tett látogatást, ahol már felmerült az Orbán-kormánnyal szembeni közös, ellenzéki együttműködés lehetősége is.

Politikai centrum helyett szövetség a baloldallal

A 2018-as országgyűlési választásokon az egykori jobboldali párt már váltópártként szeretett volna fellépni, amit a mérsékelt stílussal, a múlt megtagadásával, a nemzeti radikálisok kizárásával, illetve az Orbán-kormánnyal szembeni éles kritikával és a baloldalnak tett gesztusokkal próbált elérni. A Jobbik végül ismét a legerősebb ellenzéki pártként jutott be az Országházba (19,19%), ennek ellenére bebizonyosodott az is, hogy többszöri pártszakadás után, az egykori identitásának elvesztése és az ezzel járó választói csoport átrendeződése miatt hosszú távon ezzel a politikával a párt jobb eredményre nem lesz képes.

Vona Gábor – politikájának bukása miatt – a választások után rögtön le is mondott, a párt kongresszusa pedig egy olyan új elnököt választott meg Sneider Tamás személyében, aki ugyan az egykori identitás visszaszerzését ígérte, ám a gyakorlatban folytatódott a párt balra tolódása. Emiatt nemsokára a Jobbik történetének legnagyobb pártszakadása következett be: kiléptek azok, akik a jobboldalra való visszatérést támogatták s megalapították a Mi Hazánk Mozgalmat (2018. június 23.).

A Jobbik vezetése – a 2019-es önkormányzati választások során – az úgynevezett koordinált ellenzéki együttműködés keretei között végleg átlépte a szuverenista jobboldal és a globalista baloldal között húzódó törésvonalat. Ennek szükségszerű következménye volt a teljes identitásvesztés, a párt meggyengülése és a szavazótábor csökkenése. A helyhatósági választásokon elért mérsékelt részsikerek után (Balatonalmádi, Dunaújváros, Eger, Jászberény, Ózd, Siófok) a 2019-es európai parlamenti választásokon való részvétel már történelmi kudarccal végződött: a Jobbik csupán 6,34 százalékot ért el, így mindössze egy képviselőt küldhetett Strasbourgba. A „koordinált együttműködésnek” nevezett összefogás legnagyobb vesztese az identitásválságba került Jobbik lett, amely alig két év alatt a második legerősebb párt helyéről az ötödikre esett vissza. A kudarc után 2019. június 1-én (2020. januári hatállyal) az elnök mellett a teljes elnökség lemondott.

Jakab vezetésével a Jobbik elvesztette nemzeti jellegét

A 2020. január 25-i tisztújító kongresszuson a delegáltak túlnyomó többsége (87%) a párt elnökévé Jakab Pétert választotta. Személyében egy olyan politikus került a párt élére, aki már közös rendezvényen is szerepelt az MSZP-vel és azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek ellenében a Jobbik valaha megszületett. Mindeközben folytatódott a párt szétesése, a baloldali szövetségesekkel való együttműködés miatt többen kiléptek a frakcióból (Bana Tibor, Bencsik János, Farkas Gergely, Varga-Damm Andrea). A frakciót szintén elhagyó, majd kizárt Sneider Tamás indoklása szerint Jakab Péternek „mindössze négy hónap kellett ahhoz, hogy minden nemzeti és konzervatív gondolatot kihajítson az ablakon”.

A háttéralkukkal megrendezett ellenzéki előválasztás során ugyan a párt a második legtöbb jelöltet tudta kiállítani, ám Jakab Péter, mint miniszterelnök-jelölt megbukott. Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mögött csupán a negyedik lett. A miniszterelnökjelölt-jelölti bukás okaként a párton belül többen is az elnök botránypolitizálását jelölték meg, ezért ismét belviszályok robbantak ki, Jakab Péter vezető szerepe pedig megkérdőjeleződött.

Az „ellenzéki előválasztásnak” nevezett háttéralkuk során a Jobbik politikai mondanivalója is megváltozott: a határon túli magyarokkal kapcsolatban közönyössé vált, míg az Európai Unió jövőjéről szóló vitában a globalista baloldal mondanivalóját követte.  A párt elhagyta a keresztény kultúrával kapcsolatos politikai céljait, amire már 2020 májusában, az eredeti pártlogó megváltoztatása is utalt (a kettőskereszt helyére egy hashtag került). A Jobbik mondanivalójában ma már olyan föderalista célok szerepelnek, mint az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, az euro és az uniós minimálbér bevezetése. Mindezek mellett Jakab Péter – ebben is a baloldalt követve – már kötelezettségszegési eljárást is szeretett volna indítani: levelet írt Ursula von der Leyen elnök asszonynak, arra kérve őt, hogy lépjen fel Magyarországgal szemben.

2021-re a Jobbik ideológiai értelemben is végleg zsákutcába került, ami kitapintható a fogalomhasználat és az identitást kijelölő szimbólumok megváltozásában is. A Jobbiktól először a nemzeti radikális szubkultúra (könyvesboltok, rockegyüttesek, sportklubok, szurkolók) pártolt el, majd értelmisége is felszívódott, esetleg más pártok mögé állt. A rendezvényekről eltűntek az árpádsávos zászlók, Jakab Péter retorikájában pedig ma már a „magyar emberek” helyett a „melósok” érdekeit védi.

Szuverenitás nélküli bizonytalan jövő

A 2003-ban párttá alakult Jobbik több olyan törésvonalat is átlépett története során, ami eredetileg jobboldali, nemzeti identitásának feladásához vezetett. A párt tizennyolc év alatt a jobboldalról megpróbálta magát a politikai centrumba kormányozni, ám végül végleg a baloldalra került.

A rendszerváltoztatás óta eltelt három évtized tapasztalata, hogy a magyar belpolitika sajátos törésvonalait egyetlen párt sem hagyhatja figyelmen kívül. (Ezt támasztja alá az SZDSZ története, amely antikommunista pártként fogott össze a posztkommunistákkal, ami ugyan középtávon részsikereket hozott, ám hosszú távon megszűnéshez vezetett.)

Az egykori nemzeti radikális párt ma már nem csupán szövetségpolitikájában, hanem több szakpolitikai kérdésben is a baloldali pártok programját másolja. Jelképesnek mondható az is, hogy a Jobbik születésekor a „mindenkori jobboldal élő lelkiismerete” kívánt lenni, ma azonban Gyurcsány Ferenc szerint a baloldali összefogás lelkiismereteként kell működnie.

A Jobbik a kívülről irányított ellenzék részeként mára elvesztette szuverenitását, politikai mozgásterét, így jövője bizonytalanná vált. A 2022-es választások után – az eredménytől függetlenül – Jakab Péteréknek nem lesz már lehetősége önálló politikát folytatni, így vélhetően fel fog oldódni az egyre egységesebbé váló globalista, baloldali tömbben.